Somogyi Hírlap, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)
2001-05-16 / 113. szám
2001. Május 16., Szerda KAPÓ S V Á R 5. OLDAL Raumai testvérek Kaposváron Raumai szociális delegáció érkezett tegnap Kaposvárra. A megyeszékhely finnországi testvérvárosának küldöttsége a köztisztviselői csereprogram keretében utazott Somogyba. Kaposvári küldöttség tavaly járt Raumában, akkor döntöttek úgy, hogy évente^ találkoznak. A finn-magyar kapcsolatok példásak - hangsúlyozta dr. Nadrai Norbert titkársági igazgató. A somogyi megyeszékhely sem akart lemaradni, ezért elkészíti a kaposvári weboldalt finn nyelven is. A raumai csoport vezetője, Aarto Jalava, a szociális ellátási osztály igazgatója kijelentette: náluk ugyan más rendszerben segítik a rászorultakat, de a gondok hasonlóak. A csoport ellátogatott a Liget Időskorúak Otthonába, a Borostyánvirág anyaotthonba, a Fiatalok napközi otthonba és a gondozási központba. A családsegítőben a magyar gyermekvédelmi és szociális ellátórendszerrel ismerkedtek, elsősorban a helyi gyermekvédelmi és a hajléktalanok ellátásával kapcsolatos feladatokkal. Járt a delegáció a szennai skanzenben, a Rippl-Rónai múzeumban, és kiránduláson Tihanyban is.- Kaposvár 666 millió forintot költ az idén szociális feladatokra - mondta dr. Ozsváth Ferenc alpolgármester. - Miután Finnországban e téren jóval előbbre járnak, inkább nekünk kellene odautazni tapasztalatcserére. Reméljük, a három nap alatt azért tudunk olyat mutatni, ami raumai testvéreinknek is érdekes lehet. Az alpolgármester röviden bemutatta a megyeszékhelyet, külön a városházát és annak a dísztermét is. A belvárosi séta és a kecelhegyi látkép is élményt jelentett a vendégeknek, hiszen mind a négyen először jártak az Három napot tölt Kaposváron a raumai delegáció fotó: oyörgyfalvi zita országnak ezen a részén. A kül- fogyatékosgondozási osztály és döttséghez tartozott Outi Pirjo Koskinen, a szociális ellátá- Sinkkila-Salmi, a gyermekellátá- si osztály vezetője. A csoportot si osztály vezetője, Tarja Ujula, Ottóné Bene Ibolya népjóléti az idős-, valamint a rokkant- és a igazgató kíséri. ____________sr*. Fé lezer új óvodást írattak be Véget ért az óvodai behatás. Sárdi Zoltánná, az oktatási iroda főmunkatársa a Somogyi Hírlapnak elmondta: az idén egyik intézmény sem került veszélybe. Összesen 539 gyermeket írattak be a szülők a 19 önkormányzati fenntartású óvodába. A teljes hálózatban 580 apróság ismerkedik meg valamelyik intézménnyel. Három nap állt rendelkezésükre, hogy azokat a gyermekeket, akik december 31-ig betöltik a harmadik életévüket, lehetőleg a körzetileg illetékes óvodába beírassák.- Vannak olyan óvodák, ahol már nem tudnak több három-, négy- vagy ötévest fogadni - mondta. - Ilyen a Temesvár, az Irányi, a Damjanich, a Madár és a Pécsi utcai intézmény. Akit valamilyen oknál fogva még nem írattak be, azoknak a hozzátartozói a Tallián, a Sörház, a Béka, a Búzavirág utcai, a Nemzetőr sori és a toponári Festetics óvoda közül választhatnak. Egy csoportba 20-25 gyermek járhat, ennek az előírásnak valamennyi intézmény megfelel. Az óvodák terhelése most kiegyenlítettebb, mint az előző években. Ez az a folyamat, amibe mesterségesen nem lehet beavatkozni. Ennek örülnek a szakemberek, hiszen így nem kellett egyik intézményben sem csoportot megszüntetni. Szeptemberben csaknem 2200 kisgyerek jár majd valamelyik önkormányzati óvodába. Ha a katolikust és a gyakorlót is nézzük, akkor összesen 2347 apróságot érint. Kilencvennyolc csoport lesz az ősztől a teljes kaposvári óvodahálózatban. Azoknak, akik az év végéig betöltik ötödik életévüket, kötelező az iskolára felkészítő foglalkozás, ha eddig még nem jártak óvodába. ■ Műszer pályázati pénzből Századmilliméter pontosságú mérőeszközt és videókamerát is vásárolnak abból a pályázati pénzből, amit most nyert meg a közlekedési szakképző iskola. Évről évre egyre több kiíráson próbálnak szerencsét. Kiss Lászlótól, a Rippl-Rónai közlekedési szakképző iskola igazgatójától tegnap megtudtuk: az idén 14 pályázatra jelentkeztek, s öt alkalommal kedvező döntésről kaptak értesítést. A pénzt szinte mindig fejlesztésre költik: a napi munkához nélkülözhetetlen felszereléseket kapnak a diákok, s ezeket segítség nélkül nem tudnák megvásárolni. Az idén három jelentős kiíráson szerepeltek eredményesen, legutóbb a megyei közalapítványtól nyertek 4,3 millió forintot.- Korszerűsítjük a taneszközöket, és megújítjuk a kollégiumot is - mondta az igazgató. A pénz biztos tudatában már a kereskedők legfrissebb kínálatát böngészik. Legalább 20 digitális mérőberendezéssel akarják meglepni a tanulókat. A hossz és az átmérő mérésére alkalmas készülék rendkívül pontos. A szakember hangsúlyozta: a legkorszerűbb gépeket akarják megvenni, így a leendő szakemberek elsajátítják az új technikát. Ez megkönnyíti majd a munkába állásukat is. A kollégium sem marad ki a fejlesztésből, hamarosan 1,8 millió forintért számítógépet és videókészüléket vásárolnak. Várhatóan újabb képmagnóval és kamerával is gyarapodnak, ezeket nem csak a foglalkozásokon, hanem szabadidejükben is. használhatják. Kiss László hangsúlyozta: a sokoldalú, tájékozott szakembereké a jövő. Ezért nemcsak az alapismereteket kell elsajátítani, hanem minden olyan többlettudást, amely hozzájárul a szakmai fejlődéshez,!- A felvételin és az elhelyezkedéskor is sokat számít, hogy milyen a fiatalember föllépése - mondta. - Csak attól várható el a határozottság, akinek a tudása biztos, naprakész. A szakmai tantárgyak mellett meghatározónak tartjuk a számítógépes, illetve a nyelvoktatást. HARSÁNYI Kaposvár Megyei Jogú Város Városgondnoksága rendezésében akciós virágvásár lesz 2001. május 17-én, a sétálóutcán, A MÚZEUM ELŐTT REGGEL 7 ÓRÁTÓL. Egynyári virágok 30 Ft-ért, a futó és álló muskátlik 200 Ft -ért kerülnek árusításra. KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA pályázat útján értékesíti a Kaposvár-Toponár, Szabó P. u. 9. sz. alatti házas ingatlant 2 747 OOO Ft Ft induló minimum licit áron. A pályázatokat írásban kell benyújtani a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Igazgatóságán (Kaposvár, Kossuth tér 1. IV. em. 413. sz.) A pályázat benyújtási határideje: 2001. május 25-én 9.00 óra Több jelentkező esetén licittárgyalást tartunk. A licittárgyalás időpontja: 2001. május 25-én, 10.00 óra A licittárgyaláson való részvétel feltétele 300 000 Ft bánatpénz befizetése. A pályázat nyertesének a befizetett bánatpénz összegét a vételárba beszámítjuk. A további részvevőknek a bánatpénz összegét az adásvételi szerződés megkötése után visszautaljuk. Az ingatlan megtekinthető: 2001. május 22-én 9.00-10.00 óráig. Az ingatlan értékesítéséről további információt a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Igazgatóság ad. (Kaposvár, Kossuth tér 1. IV. em. 413. sz. Tel.: 82/501-501/714) Az önkormányzat fenntartja azon jogát, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítja. Születésnap együtt az olvasókkal Fésűs Éva születésnapját a Honvéd utcai iskolások körében ünnepelte FOTÓ: GYÖRGYFALVI ZITA Fésűs Éva 75. születésnapját a Petőfi emlék- könyvtárban ünnepelte tegnap. Felnőtt és gyermek rajongói meglepetésként író-olvasó találkozót szerveztek a tiszteletére. Egyik meglepetés a másikat érte a napokban Fésűs Éva életében. Nemrégiben Ibby-díjat kapott munkája elismeréseként. A tegnapi ünnepség kezdetén - ekkor a népszerű író még semmit sem sejtett - a Honvéd utcai iskola tanulói adták elő egyik meséjét, a Mackójátékot. Legújabb mesekönyvéből, A zselici rét alatt címűből is hallottunk részleteket. A beszélgetés közben Fábián Zita mesekönyv-illuszt- rátor rajzolt az apróságoknak. Fésűs Éva szokásos kedvessége azonnal magával ragadta a gyerekeket. Elsősorban a könyvek szeretetéről, a bennük rejlő információkról mesélt a hallgatóságnak. Miután régi ismerősként köszöntötték egymást, néhány perc alatt kötetlenné vált a csevegés. A kicsik őszintén beszéltek arról, ami valóban érdekli, foglalkoztatja őket. Nem féltek kérdezni sem, hiszen tudták: a velük szemben ülő hölgy nyitott mindenre, örül, ha segíthet, ha tanácsot adhat. Kevesen ismerik jobban a gyermekek világát, mint Fésűs Éva, nem véletlen, hiszen évtizedek óta nekik ír. A rendhagyó író-olvasó találkozó végén a város és a megye elöljárói gratuláltak az ünnepeknek, aki ekkor jött rá, hogy így köszöntötték 75. születésnapján. sz.k. A panelprogramnál előny a gyorsaság Egyre többen érdeklődnek a panel társasházak felújítására kiírt pályázatról. A beadványhoz szükséges egységcsomagot mintegy harminc közös képviselő vitte el, de a műszaki igazgatóságra ebből csak néhányat adtak el. Dr. Fazekas Sándomé műszaki igazgató elmondta: a pályázatot a Széchenyi- terv keretében írták ki. A lakóknak A bizonyítható önerő a nyerő A tapasztalatok azt mutatók, hogy azok a pályázatok nyerőbbek, ahol a felújítási alapban van pénz, és a beruházással nem csupán a lakókat terhelik. Ahol a saját erő csak ígéret formájában van meg, azokat a beadványokat nem tudják a minisztériumhoz fölterjeszteni. Bonyolult az adatlaprencFszer is, ezért kérik a lakókat, hogy vegyék igénybe a hőtechnikában járatos szakember segítségét. az önkormányzathoz kell eljuttatni a beadványaikat, ott elbírálják, s azután kerül a közgyűlés elé. Az eredményesnek minősített lapokat küldik tovább a Gazdasági MÜnisz- tériumba, itt a teljes beruházás egy- harmadát vállalják, vissza nem térítendő támogatás formájában. Legföljebb 400 ezer forintot adnak egy- egy lakásra.- Az önkormányzat tízmillió forintot különített el a felújítás ráeső részének a finanszírozására - hangsúlyozta a műszaki igazgató. - Az igények számától függően változtatható a keret. A város ugyancsak 400 ezer forintig biztosítja a vissza nem térítendő támogatást, az ennél nagyobb összeget az igénylőnek már vissza kell fizetnie. Miután a lakónak is rendelkeznie kell a felújításhoz szükséges összeg egyharmadával, azt hiszem, 1,2 millió forintnak elegendőnek kell lenni egy lakás hőtechnikai rekonstrukciójához. Mind kiderült: a szaktárca a panellakásoknak csak a hőtechnikai javítását fedezi, a belső ajtócserékre, lépcsőházfestésre ez a pályázat nem ad pénzt. Dr. Fazekas Sándorné azt tanácsolja, hogy az érintettek mérjék föl a lehetőségeiket, s csak akkor pályázzanak, ha a saját erő nemcsak ígéret formájában van meg. Kaposvár az országban elsők között alkotta meg a pa- nelprogramról szóló helyi rendeletet, hogy minél hamarabb felkészülhessenek a panelban élők. Időben kihirdették, kidolgozták a feltételeket, a pályázathoz szükséges dokumentumokat bárki ingyen el- vihette, s a jövőben is elviheti. A problémákat konzultációkon megbeszélhetik a műszaki igazgatóság szakembereivel.- Igaz, hogy egész évben folyamatosan érkezhetnek a beadványok, de meg van szabva a minisztériumi keret. Minél előbb sikerült továbbítanunk a tárcához az igényeket, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a pénz is megérkezik. A nyári szünet előtt, júniusban tartunk még közgyűlést, akinek a kérvénye oda nem kerül be, jó néhány hónapot kell várnia. Ez azt jelenti, hogy a pályázatokat legkésőbb május 20-25-ig el kell juttatni ide, a hivatalba, hiszen a bírálat is időt vesz igénybe. szabó kinga Hírek Albérlet a táblán Lakáshirdetést találtak tegnapra virradóan a Kossuth téren álló információs táblán. Az egyik kaposvári polgár albérleti szobáját adná bérbe. A hirdetést, hogy minél tartósabb legyen, ragasztóval erősítette föl, s így több tízezer forintos kárt okozott a városnak. Az idegenforgalmi reklámtábla ugyanis arra szolgál, hogy az ideérkező turisták könnyebben eligazodjanak a megyeszékhelyen. Ők valószínűleg nem albérletet keresnek. A négy tábla egyébként félmillió forintjába került Kaposvárnak. SZ. K. ELMARAD A TALÁLKOZÓ. Gyurkovics Tibor betegsége miatt elmarad a holnapi Kaposvári Polgári Casino rendezvénye. Az író-olvasó találkozót a tervek szerint ősszéF tartják majd meg, (szk) ____________■ Pro gramajánló Ma 15 órakor a megyei gyermek- rajzpályázatra beérkezett alkotásokból nyílik kiállítás a kapós- füredi művelődési házban. Mától június 1-jéig tekinthető meg a Móricz művelődési házban a Somogyi Fotóklub tárlata. 17 órakor dr. Mikola István egészségügyi miniszter tart előadást a püspöki székház nagytermében Az egészséges nemzetért az új évezred küszöbén címmel, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének kaposvári cso- portja szervezésében.________■ Hol lywood multiplex IDEGLELÉS 2. pr. 19:00, 21:00; SACRA CORONA 17:00; BEÉPÍTETT SZÉPSÉG 18.30, 20.45; MI KELL A NŐNEK sz. 15:45; ELLENSÉG A KAPUKNÁL 14:30, 17:15, 20:00; TALPIG MAJOM 14:15, 16:45; DRAKULA 2000 19:15, 21:30; POKÉMON 2. BÍZZ AZ ERŐBEN! sz. 14:45 *38«6i* PTE. EÜ. FŐISKOLA FILMSZÍNHÁZA Kaposvár, Szent I. u. 14/b. 19.00 JÉG ÉS FÖLD KÖZÖTT (színes szinkronizált amerikai kalandfilm) Belépő: 250 Ft/fő KÉRDEZZEN! 316-165 Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Hívásaikat üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. ■