Somogyi Hírlap, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-11 / 109. szám

10. OLDAL 2001. Május 11., Péntek Kosárlabda NB I, „A” csoport - férfiak, bajnoki döntő Szabadidősport Elhúzódó csatákra számítanak Kaposvár Élvonalbeli tagsága óta először jutott bajnoki döntőbe a Klíma-Vili Purina Kaposvári KK férfikosárlabda csapa­ta. Az együttes tagjai már nagyon várják a holnap 15.15 órakor kezdő­dő első összecsapást. Az alábbiakban azt olvashatják, hogy a döntő kaposvári résztvevői miként véleked­nek a várható esélyekről. Simon Balázs: - Most már sokkal jobban érzem magam. Fokozatosan kapcsolódtam be az edzésmunkába, szombaton akár már pályára is léphetek. Ami a döntőt illeti, öt meccs biztosan lesz, de lehet, hogy ennél is többször találkozunk a paksiakkal. Varga Roland: - Mindenképpen lesz ide­genbeli győzelem, remélem, mi diadalmas­kodunk majd Pakson. A harmadik, negye­dik meccs környékén lesz a legélesebb a párharc, ekkor eldőlhet, hogy ki örülhet a végén. RónáidNunnery: - Mi vagyunk a jobbak. Az egész szezont tekintve kiegyensúlyozot­tabb teljesítményt nyújtottunk. Amennyi­ben az utolsó csatákban is hozni tudjuk a formánkat, nem lehet gond, miénk lesz a bajnoki cím. Emir Halimics: - A szombati csata vég­eredménye meghatározó jelentőségű lesz. Én nem is tervezek hosszabb távra, jelenleg csak ez foglalkoztat. Annyit azért mondok, nem lesz hét meccs... Bencze Tamás: - Já­tékosállományát tekintve két, közel azonos képességű csapat vívja a bajnoki döntőt. Mellettünk szól, hogy mi csak a Magyar Kupában kaptunk ki hazai pályán és nyer­tünk már Pakson is. Bízom a jó rajtban és 4-1-es, vagy 4-3-as végeredményre tippe­lek. Szőke Balázs: - Hat vagy hét mérkőzés után hirdetnek bajnokot. Természetesen mi nyerünk. A jobb védekezés és a dobó- forma egyaránt kiemelkedő jelentőségű lesz. Filipovics Gordan: - Nehéz sorozat lesz, de mi jobb csapat vagyunk. Nagyobb az esélyünk, hiszen hazai pályán kezdhe­tünk. Fanatikus és korrekt közönségünk sokat segíthet majd. Remélem, az ezüst után az idén aranyérmet is nyerhetek a baj­nokságban. Sztojan Ivkovics: - Hét összecsapás fog dönteni a bajnoki címről. Embertelen soro­zat elé nézünk a következő két hétben. A népszerű center pár másodperc múl­va nevetve hozzátette: - Aki ezt a lebonyo­lítást a szövetségben kitalálta, azt strasbur- gi bíróság elé kellene vinni... Gémes Levente: - Elhúzódó ütközetre számítok, remélem, az utolsó meccsen mi nyerünk. Az első összecsapás nagyon fon­tos lesz, a győzelmünk talán megtöri a pak­siak lendületét. Ágfalvi Mihály: - 4-2 ide! Egyszer min­denképp nyerünk idegenben, ugyanakkor sorsdöntő lesz az első két hazai összecsa­pás. Beck Attila: - Hat mérkőzésre tippelek. A pillanatnyi forma és a jobb idegállapot dönt majd. Földi Sándor vezetőedző: - Az első talál­kozó óriási jelentőséggel bír. A jó szereplés után a lépéselőnyt kell tartani, vagy tovább növelni. Ha az első meccset nyerjük, 4-1 lesz a vége a javunkra. Nagy Imre technikai vezető: - Kívánom, hogy valamennyi játékos érje el célját, kü­lönösen vonatkozik ez a két „öregre”, Ivkovicsra és Filipovicsra is, akik a tavalyi ezüst után szeretnék a nemesebb fémet is begyűjteni. Horváth Tamás gyúró: - Hosszú döntőre van küátás. Mindenki hozza a hazai mécs­eséit, így 4-3 arányban nyerünk. KUN ZOLTÁN Második alkalommal rendezik meg mától a Hungária Naturatlon Trophy elnevezésű kalandtúrát és többpróbaversenyt. A rendez­vény főszervezői az Extrém Sportklub, a Taszári Honvéd Sportegyesület, kiegészülve az Országos Kalandsport Szövetség­gel a tavalyi, jól sikerült viadal után egy újabb - feladatokban gazdagabb - szabadidős sport- rendezvényt készítettek elő. A közel 100 kilométeres távot a 3 fős gárdáknak a ropolyi erdőben kell leküzdeni, nagy hangsúlyt fektetve a csapatmunkára. A résztvevőknek térképek segítsé­gével kell megfelelő sorrendben felkeresniük az ellenőrző ponto­kat. Ott különböző elméleti és ügyességi feladatokat kapnak. Lesz paintball, íjászat, kötélpálya műfalmászás, akadálypálya, da­gonya, vízi számok, terepjáró és mountis ügyességi számok, vad­disznóhajsza és számos más kü­lönlegesség^ ________________■ ___ Hé tvége a sportpályákon PÉNTEK Röplabda NB I Extrauga, férfiak - bajnoki döntő A hetedik reményében Kaposvár Kézilabda A Zala megyei férfi kézilabda-bajnokságban: Kéthely SE-Zalakaros 32-12 (16-8) Kéthely, Széchenyi István Ál­talános Iskola. V.: Fónagy, Miksó. Kéthely SE: Bencze - Tóth Gy. (5), Kisgyura (5), Nagy G. (2), Varga Cs. (3), Varga L. (9), Sótonyi J. (8). Csere: Bajkán. Játékosedző: Nagy Gábor. A végig sportszerű, edző­meccs jellegű találkozón kiüté­ses, kerek 20 gól különbségű győ­zelmet aratott a kéthelyi együttes a zalakarosi gárda ellen. A vég­eredmény hűen tükrözi a két csa­pat közti tudáskülönbséget... Jók: Sótonyi J„ Varga L„ Tóth Cy. így folytatják PÉNTEK Somogy megyei női kézilabda-bajnokság: Öreglak-Osztopán KK-Nagy- atádi NKKII. Öreglak, tornacsar­nok, 18 óra. SZOMBAT Baranya megyei férfi kézilabda-bajnokság: Kaposvári Gazdász-Herceg- szántó. Kaposvár, ATE egyetemi tornacsarnok, 16 óra. VASÁRNAP Somogy megyei női kézilabda-bajnokság: Barcsi VSE-Kocsola SE. Barcs, Dráva Völgye Középisko­la sportcsarnoka (szabadtéri pá­lya), 10.30 óra. Böhönye SE-Nemesvid KK. Böhönye, általános iskola (sza­badtéri pálya), 10.30 óra. Kutasi Nosztalgia KK-Né- meth Travel Kaposvári Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakkö­zépiskola DSK. Kutas, általános iskola (szabadtéri pálya), 11 óra. Balatonszemesi KSE-Kéthely SE. Balatonszemes, Esély Ala­pítvány-tábor (szabadtéri pá­lya), 11 óra. • Zala megyei férfi kézilabda­bajnokság - rájátszás (négy csa­pat részvételével). Nagyatád, városi sportcsar­nok. Mérkőzések: 10 órától. Részt vevő csapatok: Letenye SE; Zalaszentgróti KC; Kéthely SE és Segesd SE._________fenyő A Monok-Rulez Kosártanoda július hónapban a Balatonon kosárlabda tábort rendez felsőtagozatos fiúk részére. Röplabda NB I, férfi Extraliga - bajnoki dön­tő (első mérkőzés): Kometa Ka­posvár SE-Dunaferr SE. Kapos­vár, városi sportcsarnok, 17.45 óra. - Az m2 élő, egyenes adás­ban közvetíti a mérkőzést. Kézilabda NB l (női): Dunaferr SE- Marcali VSZSE- Lénia. Dunaújváros, Dunaferr-sportcsar- nok, 17 óra. (Ifjúsági mérkőzés: 15 óra.) NB II (női): Csurgói NKK- Fonyódi Petőfi SE. Csurgó, Eötvös Jó­zsef Általános Iskola tornacsarnoka, 16 óra. (Ifjúsági mérkőzés: 17.45 óra.) Kosárlabda NB II (férfi) - rájátszás: JPTE DSE PEAC- Marcali VSZSE. Pécs, egyetemi sportcsarnok, 19 óra. SZOMBAT Kosárlabda NB I, férfi, „A” csoport - bajno­ki döntő (első mérkőzés): Klíma- Vili Purina Kaposvári KK-Paksi Atomerőmű SE. Kaposvár, városi sportcsarnok, 15.15 óra. - A Duna TV élő, egyenes adásban közvetí­ti a mérkőzést. Kézilabda NB I, női, „B" csoport: Nagy­atádi NKK-Bp. Goldberger SE. Budapest, 17 óra. (Ifjúsági mérkő­zés: 15 óra.) NB II (női): BBSC-Nagykani- zsa. Fonyód, városi sportcsarnok, 15 óra. (Ifjúsági mérkőzés: 16.45 óra.) NB Il-es férfimérkőzések: Csurgói FKK-Hosszúhetény- Pécsvárad SK. Csurgó, Eötvös Jó­zsef Általános Iskola tornacsarno­ka, 18 óra. Harkány SE-BBSC. Harkány, sportcsarnok, 17 óra. (Ifjúsági mérkőzés: 15 óra.) Asztalitenisz NB II (férfi): Szenna Pack Zse- lic SC Kaposvár-Szabadbattyán. Kaposvár, Arany úti városi aszta­litenisz-csarnok, 11 óra. NB III (férfi): Lengyeltóti Re- nault-Lantos-Pécsi DD Gáz SC II. Lengyeltóti, városi sportcsarnok, 11 óra. Sebességi autómodellezés Nemzetközi sebességi autómo- dellező-verseny - első versenynap. Kaposvár, Textiles-sporttelep. Verseny (ek): 11.30 órától. Lovasíjászat XV. nemzetközi lovasíjász-ver- seny. Kaposdada. Verseny(ek): 9 órá­tól (közben különféle bemuta­tók). Eredményhirdetés, díjkiosz­tó: (várhatóan) 14 órakor. Labdarúgás NB I, „B" csoport: Kaposvári Rákóczi-Contimex FC-Dorog FC. Kaposvár, Rákóczi-stadion, 17 óra. V.: Világi B. (Solymosi P., Nagy I.). Megyei I. osztályú labdarúgó­bajnokság: Zamárdi-Fonyód. Zamárdi, 17 óra. (V.: Harangozó G.) - Ifjúsági mérkőzés: 15 óra. Balatonföldvár-Balatonkeresz- túr-Balatonmáriafürdő. Balaton- földvár, 17 óra. (V.: Mol­nár J.) - Ifjúsági mérkő­zés: 15 óra. VASÁRNAP Röplabda NB l (férfi) - rájátszás a 9-12. helyekért: Nafa RC Kaposvár- Dági SE. Ka­posvár, városi sportcsar­nok, 17 óra. NB I (női) - rájátszás a 9-12. helyekért: Ajka SE-BITT Kaposvá­ri Női RC. Ajka, 11 óra. Kézilabda NB II (női): Tamási KC-Siófoki VSE. Dombóvár, 516. Számú Ipari Szakmunkásképző Intézet torna- csarnoka, 11 óra. (Ifjúsági mérkő­zés: 12.45 óra.) NB II (férfi): Dombóvári KSK-Barcsi VSE. Dombóvár, 516. Számú Ipari Szakmunkásképző Intézet tornacsarnoka, 17 óra. Asztalitenisz NB II (női): Körösi Kanizsa DSE-Szenna Pack Zselic SC Ka­posvár II. Nagykanizsa, Körösi Csorna Sándor Általános Iskola tornacsarnoka, 11 óra. Megyei újonc (leány és fiú) Top-10 bajnokság. Kaposvár, Arany úti városi asz­talitenisz-csarnok. Verseny(ek): 9 órától. Sebességi autómodellezés Nemzetközi sebességi autómo- dellező-verseny - második ver­senynap. Kaposvár, Textiles-sporttelep. Verseny (ek): 10 órától. Labdarúgás NB I, „B" csoport: Industrie FC Marcali-Siófok FC. Marcali, 17 óra. V.: Juhos A. (Gaál B„ Móritz L.). NB II: Balatonlelle SE-Bony- hád FC. Balatonlelle, 16.30 óra. V.: Szökrény L. (Gyarmati T. I„ Gyarmati T. II.). NB III: Andocs Jeans-Tex- Kalocsa FC. Andocs, 17 óra. V.: Tamás (Iványi, Farkas). A Kaposvölgye Vállalkozók SC- Nagyberki csapata szabadnapos lesz. Megyei I. osztályú labdarúgó­bajnokság (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési időpont 17 óra): Csurgó-Barcs (Barna J.) - kiemelten!', Kaposfő-Somogyvár (Zarka Z.); Buzsák-Tab (Kovács J.); Segesd-Satelit FC Somogytar- nóca (Hosszú A.); Bélafa Öreglaki FC-Nagyatád (Balogh M.); Juta-Lengyeltóti VSE Vill-Masters (Joó A.). - Az ifjúsági mérkőzések egységesen 15 órakor kezdődnek. Megyei II. osztályú labdarúgó­bajnokság (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési időpont 17 óra). Északi csoport: Toponár-Orci (Majdanics I.) - kiemelten!; Lát- rány-Kereki (Posta J.); Kaposúj- lak-Felsőmocsolád (Révész Gy.); Balatonboglár- Magyaregres Ba- ross-szőnyeg Somogyi Kábel (Pásztler T.); Ságvár-Balatoni Va­sas (Varga L. I.); Karád Jeans- Tex-Kaposvári Gazdász (Bodor E.); Balatonszentgyörgy-Balaton- szárszó (Král L.); Kéthely- Balatonújlak (Kovács Gy.). - Az ifjúsági mérkőzések egységesen 15 órakor kezdődnek. Déli csoport: Somogysárd-Lá- bod (Nemes N.) - kiemelten!; Bö- hönye-Tarany (Kalangya J.); La- kócsa-Inke (Juhász L.); Szulok- Somogyudvarhely (Dénes L.); Csokonyavisonta-Kaposmérő (Nárai I.); Nagybajom-Homok- szentgyörgy (Takács A.); Csö- köly-Kadarkút (Cseh Zs.); Sán- tos-Kaposszerdahely (Gerlecz Gy.). - Az ifjúsági mérkőzések egységesen 15 órakor kezdődnek. Országos utánpótlás (14 és 15 évesek) labdarúgó-bajnokság: Siófok FC-Kaposvári Mézga Koto-Toyota Focisuli Klub. Sió­fok, 10 és 12 óra. (Játékvezetők: Vaskó, Balogh L.) Megyei gyermek Ipbdarúgó-baj- nokság - rájátszás (öt csapat rész­vételével). Kaposvár, Cseri úti ifjúsági sportcentrum. Mérkőzések: 10 órától. Eredményhirdetés, díjki­osztó: (várhatóan) 15 órakor. Részt vevő csapatok: Tamási; Iregszemcse; Tab; Siófok FC és Kaposvári Konrád Focisuli. Kispályás teremlabdarúgás Amatőr, kispályás teremlabda- rúgó-toma (hat csapat részvételé­vel). Marcali, városi sportcsarnok. Mérkőzések: 8 órától. hétfő Röplabda NB l, férfi Extraliga - bajnoki döntő (második mérkőzés): Dunaferr SE-Kometa Kaposvár SE. Dunaújváros, Dunaferr- sportcsarnok, 17 óra. Labdarúgás Kék-tó öregfiú labdarúgó-baj­nokság (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési időpont 18 óra): Lengyeltóti VSE Vill-Mas- ters-Fonyód; Somogyvár-Bala- tonszemes; Balatonkeresztúr- Tab; Balatonlelle-Balatonfödvár; Diego-Balatonlelle-Balatonbog- lár; Balatonberény-Somogyjád. Kispályás teremlabdarúgás Kispályás teremlabdarúgó NB II, - bajnoki rájátszás: Interbeton FC (Siófok)-Gödöllő FC. Siófok, Foki-hegyi Általános Iskola torna­csarnoka, 19 óra. FENYŐ GÁBOR Hetedszer a Kometa Kapos­vár SE, vagy pedig először a Dunaferr SE? Ez a ma este 17.45 órakor Kaposváron kezdődő, három győztes üt­közetig tartó férfiröplabda bajnoki döntő nagy kérdése. A Kometa Kaposvár SE csapata kilencedik alkalommal játszhat bajnoki finálét; korábban hatszor diadalmaskodott a népszerű so­mogyi együttes, két alkalommal pedig alulmaradt a döntőben. A Dunaferr SE most jutott be elő­ször a fináléba; eddigi legna­gyobb sikerüket a két évvel ez­előtt szerzett bronzérem jelentet­te. Ami biztos: a két csapatnak volt bőven lehetősége megismer­ni egymást, hiszen idén eddig öt­ször találko­zott egymás­sal a két gár­da. A bajno­ki alapsza­kaszban a Kometa KSE mindkét ha­zai meccsét 3- 1 arány­ban hozta, míg Dunaúj- városban egyszer nyert hatalmas csatában 3-2-re, egyszer pedig kikapott sima 3-0- ra. Jó két és fél hete Szegeden a Magyar Kupa elődöntőjében újra összekerült a két együttes, s ak­kor is 3-1 arányú kaposvári siker született. A mérleg tehát (eddig) 4- 1 a kaposváriak javára.- Alaposan ismeri egymást a két csapat, így aligha tudja bár­melyik is valami új húzással meglepni az ellenfelét - mondta Demeter György, a Kometa Ka­posvár SE mestere. - Ilyenkor már nincs sok értelme új variáéi- ókon dolgozni; a saját játékunkat Ma 17 órakor a listavezető Dunaferr SE otthonában lép pá­lyára a Marcali VSZSE-Lénia NB I-es női kézilabdacsapata. Kiss Szilárd mester együttese hétfőn idegenben is nyerni tudott a Győ­ri Graboplast ETO KC ellen, így már aligha engedi ki a kezéből a bajnoki aranyérmet. A marcali gárdának teljes játékosállomány­nyal sem lenne esélye, a bajnok­ság végére azonban szinte elfo­gyott a csapat. >- A múlt csütörtöki edzésen Elekes Barbara súlyos térdsérülést szenvedett, így ebben a bajnoki szezonban már nem számítha­kell játszani, méghozzá lehetőleg mi­nél kevesebb hibával. Egy­értelmű a fel­adatunk; a Szegeden el­veszített ku­padöntő mi­att a bajnoki fináléban kell kárpótolnunk a szurkolóin­kat.- Játszhat-e a térdsérüléssel bajlódó Gelencsér Balázs egykori csapattársai ellen?- Nagyon bízom benne, hogy igen. Ha esetleg mégis gond lesz, akkor Bánhegyi István kezd he­lyette. A többiek helye biztos, míg a liberó posztjáért Geiger András és Zarka Péter van egy­mással nagy harcban. A várha­tó kezdőcsa­patok. Kometa Kaposvár SE: Jose A Ivarez Cutino (ku­bai - 70- szeres válo­gatott), dr. S z e r g ej Szajfulin (orosz), Pásztor Attila (84-szeres váloga­tott), Dávid Zoltán, Urfi Csaba (39-szeres válogatott), Bánhegyi István (12-szeres válogatott) vagy Gelencsér Balázs (36-szoros válo­gatott). - A liberó Geiger András vagy Zarka Péter (4-szeres válo­gatott) lesz. Dunaferr SE: Gubik János (3- szoros válogatott), Tóth Tibor, Pajor Amold, Vitalij Morozov (orosz), Nagy Attila (16-szoros válogatott), Forgó Nándor (6-szo- ros válogatott). - A liberó Szabó Gábor (13-szoros válogatott) lesz. FENYŐ GÁBOR tünk a játékára, mint ahogy Far­kas Veronika is hiányozni fog a ta­nulmányi vizsgái miatt - mondta Szlobodáné Simon Judit, a Marca­li VSZSE-Lénia edzője. - Az ifjúsá­gi korú játékosaink közül többen is sérüléssel bajlódnak, így a hátra­lévő találkozóinkon egyetlen cé­lunk lehet csak, hogy legjobb tu­dásunk szerint teljesítsünk. Akik vállalni tudják a játékot, s érvé­nyes játékengedélyük van, azok a ma délutáni dunaújvárosi mérkő­zésen kivétel nélkül mind lehető- séget kapnak. ___ samu Hé tközben játszották: Vasas-Hungaroweiss- DVSC-Valdor 23-25 (10-13) Ezekben a napokban Kaposváron a Plázában láthatók a Kometa Kapos­vár SE díszes trófeái - hál' isten, van belőle szép számmal -, amely rövide­sen tovább gyarapodik. A nagy kér­dés, hogy a hetedik bajnoki címért já­ró újabb serleggel és aranyérmekkel bővül majd a tekintélyt parancsoló kollekció, vagy pedig ezüstökkel - de utóbbira inkább ne is gondoljunk. Kézilabda NB I (nők) - 21. forduló Marcali SPORT

Next

/
Oldalképek
Tartalom