Somogyi Hírlap, 2001. április (12. évfolyam, 77-100. szám)
2001-04-12 / 86. szám
2001.Aprius 12., Csütörtök KAPÓ S V A R Somogyi Hírlap - 5. oldal ■ Munkácsysok Svédországban A fényképeket nézegetve számtalan élmény jutott eszükbe fotó: györgyfalvi zita Most jött haza Svédországból négy munkácsys diáklány. Kilenc napig tanulmányozták ott az egészségügyi rendszert. Érkezésük másnapján osztották meg - együtt a két kísérőtanárukkal - élményeiket a Somogyi Hírlappal. Bátai Blanka, Murányi Márta, Hollós Gabriella és Vörhendi Renáta először járt Skandináviában. A négy tizedikes és tizenegyedikes lányt angol nyelvtudása és jó tanulmányi eredményéért választották ki a tanulmányútra. Gyallai Katalin és Fésűsné Kiss Ágnes pedagógus kísérte a kis csoportot. Két órát repültek, négyet pedig autóztak, mire eljutottak a célállomásra. Hó fogadta őket, ennek ellenére a hőmérő pluszfokokat mutatott.- Mindannyiunknak nagy élmény volt Svédország; egy teljesen más kultúrába csöppentünk - mondta Gyallai Katalin. - Stockholmtól 450 kilométerre voltunk, egy Sollefteá nevű kisvárosban. Ezzel a településsel az iskola több éve tartja a kapcsolatot. A tanév elején vendégül látjuk őket, áprilismájus környékén pedig mi utazunk. Miután a Munkácsyban hagyománya van az egészségügyi képzésnek, ez a kirándulás tóváló alkalom a tapasztalatszerzésre. A kilenc nap során jártak kórházban, egészségügyi és rehabilitációs központban, olyan intézményben, ahol a vakvezető kutyákat képzik és szanatóriumban is.- A felszereltség mindenütt sokkal jobb, mint nálunk - hangsúlyozta Murányi Márta. - Kényelmesebbek, modernebbek, emberközpontúbbak az intézmények. Egy nővérre jóval kevesebb beteg jut, mint Magyarországon. A lányok zárkózottnak találták a svédeket. Szokatían volt a sok saláta és zöldség, amit minden étkezéskor felkínáltak, hozzá pedig tejet adtak. A házak és a berendezés alapanyaga a fa, az épületek egyszí- nűek. Ez utóbbi azonban nem jellemző az emberek öltözködésére.- A tanórák rendje is más - mondta Bátai Blanka. - Nincsenek szünetek, az óra addig tart, míg a tanárnak van mondanivalója. S bárki bármikor közbeszólhat. Ott nincs magázás; mindenki tegez mindenkit, és a keresztnevén szólítja. Az iskolai étkezés és a tankönyvek ingyenesek. Jól beszélnek angolul, bár a nyelvtanban mi jobbak vagyunk. Nem véletlenül, ők ugyanis a filmeket nem szinkronizálják, s az jó nyelvlecke. Az általános iskolában nincsenek érdemjegyek, így alakítják a tudásvágyat - tudtuk meg Fésűsné Kiss Ágnestől. Hozzátette: Svédországban sok a depressziós; télen ugyanis mindössze három óra hosszat van világosság. Ezért minden ház ablakában lámpa lóg.- Láttuk Európa leghosszabb hídját, de ennél többet nem tudtunk meg róla, az ott élőknek ugyanis hiányosak az ismereteik - jelentette tó Hollós Gabriella. - Élmény volt az uszodai csúszdaparadicsom is. Megdöbbentünk, amikor kiderült, hogy ott a 18 év alattiak egy hónapban csak egyszer mehetnek diszkóba. Sok érdekes dolgot láttunk ugyan, ennek ellenére nem szeretnénk Svédországban élni. SZABÓ KINGA Megvan a pénz, késik a pályázat Polgármesterek, jegyzők és pénzügyi szakemberek töltötték meg tegnap délelőtt a városháza dísztermét. A Kaposvár és Környéke Kistérségi Önkormányzati Területfejlesztési Társulás közgyűlésén a megyei területfejlesztési tanács pályázatairól tartottak tájékoztatót. Lőrinczné Kiss Ilona, a társulás elnök elmondta: a beadványok szakszerű elkészítése miatt fontos a felkészítés.- Az április 24-i megyei közgyűlés dönt a százmillió forintos kistérségi alap felosztásáról - hangsúlyozta az elnök. - Két lehetőség is kínálkozik, de ezeket a bizottsági ülések még átdolgozhatják. A kaposvári kistérség önerő kiegészítésére kap pénzt, ez az összeg 17,3 millió és 36,7 millió forint között szóródik. A tanács még nem írta ki a céljellegű decentralizált alap- és a területi tóegyenlítést szolgáló pályázatokat, de sokáig már nem kell rá várni, hiszen a benyújtási határidő május eleje. Baloghné Molnár Ida, a megyei önkormányzat területfejlesztési főosztályának helyettes vezetője kifejtette: kormányrendeletmódosítás szükséges, hogy kiírják a pályázatokat. Az országgyűlési tervezet ismeretében megtudtuk: a területi tóegyenlítést szolgáló fejlesztéseknél bővül a célterület, s csak a kedvezményezett települések élhetnek ezzel a lehetőséggel. Ebbe a kategóriába tartozik a megye- székhely környékén 39 falu. A céljellegű decentralizált alapban - a tervek szerint - a kistérségi társulásoknak nagyobb szerepük lesz. A közgyűlésen elhangzott: a városgazdálkodási rt a jövőben idejében értesíti az önkormányzatokat az áremelésről, erre föl kell készülniük a településeknek. A januári drágulás miatt több faluban a kommunális adóból fizetik a különbö- zetet. ■ Kerékpárút a Desedától Szigetvárig Együttműködési megállapodást kötött tavaly Kaposvár és Szigetvár, s ezt tegnap tartalommal is megtöltöttek. Főként a kultúra és a sport területén találtak közös kapcsolódási pontokat. Szita Károly polgármester először a megyekérdésről szólt. Elmondta: csak és kizárólag a szigetváriak dolga, hogy Baranyához vagy Somogy- hoz csatlakoznak. Ettől a döntéstől sem gyengébb, sem erősebb nem lesz a kisváros. Hangsúlyozta: ezt a kérdést nem lehet pénzügyi licit tárgyává tenni.- Megállapodtunk, hogy kerékpárutat építünk tó a két város közti egykori vasút nyomvonalán - jelentette tó Kaposvár első embere. - Összehívjuk az érintett tíz önkormányzat polgármesterét, és elkészítjük a megvalósíthatósági tanulmányt. Ez azt jelentené, hogy a Desedától kiépített kerékpárúton el Mozsgai Péter Szigetvár és Szita Károly Kaposvár polgármestere fotó, láng Róbert lehet majd jutni egészen Szigetvárig. Továbbgondolva az elképzelést, idővel akár Horvátországig lenyúlhat ez a nyomvonal. Több levelet is váltott november óta a két ön- kormányzat; ezekben az együttműködés előkészíEgyiittműködés a sportban Szigetvár és Kaposvár között maratoni futást és kerékpározást terveznek. A szomszédvárat is meghívják ezután a focifarsangra, a vizes óévbúcsúztatóra és a tavaszi fesztiválfutásra. Rendszeressé teszik a sportszakmai tanácskozásokat is. A programokat a két város közösen fedezi; Kaposváron többnyire a bizottsági alapokból finanszírozzák a rendezvényeket. téseit tárgyaltuk meg - mondta Mozsgai Péter, a szomszéd vár polgármestere. A tervek szerint közös kulturális rendezvényt szervezne a két város, évente változó helyszínen. Jeles művészeti együttesek és művészek juthatnának szereplési lehetőséghez egymás programjain. Deichler András, a Weiner Leó Zene- és Művészeti Iskola vezetője felajánlotta: ifjúsági fúvószenekaruk szívesen föllépne a zenepavilonban. Abban is megállapodtak, hogy a kórusoknak és a huszároknak is szerveznek találkozókat. sz. k. VESZÉLYES. A Vár utcában bukkantunk erre az ajtó nélküli kapcsolószekrényre. Meddig kell még vámunk, hogy ezt az életveszélyes helyzetet megszüntessék? ■ Programajánló Ma 10-13 óráig húsvéti játszóházat tartanak a kaposfüredi művelődési házban. Tojást festhetnek és húsvéti díszeket készíthetnek a gyerekek. 10 órakor szünidei filmvetítés és játszóház kezdődik a helyőrségi klubban. Lesz madzagszövés, gyöngyfűzés, körszövés és fonás. 10-12 óra között folytatódik a húsvétváró játékos délelőtt az Együd Árpád művelődési köz- pontban. __________________■ VÁ ROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Tel.: 316-442: - Nemrég kezdték el a malomhoz vezető út építését, és a Hársa utcában járnak az építőanyagot szállító autók, emiatt homok és por borítja az utat. Elképzelhető, hogy többször takarítsák? S nem lehetne-e korlátozni a járművek forgalmát? Dr. Fazekas Sándomé műszaki igazgató: - Már nem szállítanak földet a Hársfa utcán át; a malomhoz vezető út nagy részét feltöltötték, a további munkához szükséges anyagot másfelől viszik majd oda. Intézkedtünk arról is, hogy pormentesítsék a Hársfa utcát. Mivel azonban ez az utca a város egyik gyűjtőútja, a járművek forgalmának a korlátozását nem tudjuk megoldani. Szivárvány mozi__ 5, 8: HANGYÁK A GATYÁBAN (szinkr. német) *37713* Kis matekosok versenye Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzat a jelenlegi műszaki állapotában bérbe adja 2001. május 1-jétó'l 5 éves időtartamra a Kaposvár, Fő u. 8. sz. alatt lévő 19 m2 helyiséget kizárólag népművészeti termékek árusítása céljára. Havi bérleti díj, mint induló licitár 30 000 Ft+ÁFA összesen 37 500 Ft A bérleményre a pályázatot írásban kell benyújtani a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Igazgatóságához Kaposvár, Kossuth tér 1. IV. 414. A pályázat beadási határideje: 2001. április 20-án 9 óra A bérbeadó a pályázat eredménytelenségének jogát fenntartja. (38127) Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata az Általános Rendezési Tervet a Toldi lakótelepen - a korábbi tartalék intézmény-terület helyett lakóterületi funkcióra - módosítani kívánja. A módosítással érintett terület a Toldi lakótelepen levő, jelenlegi 1,2 hektáros zöldterület, amelynek kb. 1/3-nyi részén, óvoda és bölcsőde építésére fenntartott területen, 50-60 lakás építésére alkalmas lakótelket alakítana ki. A lakóház egy észak-déli tengelyű egy tömegű, földszint+3 emeletes épület lenne. A módosítással kapcsolatban észrevételek, javaslatok tehetők a Városházán a Főépítészi irodában. (Kossuth tér 1.212. sz. iroda). (38194) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése az alábbi újonnan épített önkormányzati bérlakások bérleti jogára ír ki pályázatot: 1. Berzsenyi u. 4.1/1. 2. Berzsenyi u. 4.1/2. 3. Berzsenyi u. 4.1/3. 4. Berzsenyi u. 4.2/1. 5. Berzsenyi u. 4. 2/2. 6. Berzsenyi u. 4. 2/3. 7. Berzsenyi u. 4. 3/1. 8. Berzsenyi u. 4. 3/2. 9. Berzsenyi u. 4.3/3. 2 szobás, összkomfortos, 62 m2 alapterületű lakás. Lakbér: 9 133 Ft Pályázati díj: 4 000 Ft 2 szobás, összkomfortos, 56 m2 alapterületű lakás. Lakbér: 8 249 Ft Pályázati díj: 4 000 Ft 2 szobás, összkomfortos, 62 m2 alapterületű lakás. Lakbér: 9 133 Ft Pályázati díj: 4 000 Ft 2 szobás, összkomfortos, 62 m2 alapterületű lakás. Lakbér: 9 133 Ft Pályázati díj: 4 000 Ft 2 szobás, összkomfortos, 56 m2 alapterületű lakás. Lakbér: 8 249 Ft Pályázati díj: 4 000 Ft 2 szobás, összkomfortos, 62 m2 alapterületű lakás. Lakbér: 9 133 Ft Pályázati díj: 4 000 Ft 1.5 szobás, összkomfortos, 56 m2 alapterületű lakás. Lakbér: 8 249 Ft Ft Pályázati díj: 4 000 Ft 2 szobás, összkomfortos, 53 m2 alapterületű lakás. Lakbér: 7 807 Ft Pályázati díj: 4 000 Ft 1.5 szobás, összkomfortos, 56 m2 alapterületű lakás. Lakbér: 8 249 Ft Pályázati díj: 4 000 Ft A lakások alaprajza a pályázati űrlap átvételével egyidó'ben a Népjóléti Igazgatóságon megtekinthető'. A lakások bérbeadási ideje a bérleti szerződés megkötésétől számított öt év. Pályázatotcsakazokaszociális bérlakás igényléssel rendelkezőszemélyek, családok nyújthatnak be, akiknél a lakásigénylésben szereplő családlétszám a két szobás lakásoknál négy főt eléri vagy meghaladja, a másfél szobás lakások esetén a három főt eléri vagy meghaladja. Pályázni a Népjóléti Igazgatóságon beszerezhető nyomtatvány kitöltésével lehet. A pályázat benyújtásának határideje: 2001. április 25. Helye: Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Népjóléti Igazgatósága. Bővebb felvilágosítást a pályázattal kapcsolatban ügyfélfogadási időben a Népjóléti Igazgatóságon lehet kérni. KAPOSVÁR 2001. ÉVI SZENNYVÍZCSATORNÁZÁSI PROGRAMJA Kaposváron önkormányzati beruházásban 2001-ben az alábbi ingatlanok előtt épül ki a szennyvízcsatorna-hálózat: kp Bláthy O. u. 1-37. és 2-46. kp Kapoli A. u. 11 -29. és 14-38. Bs- Egyenesi u. 1. ős- Körösi Cs. S. u. minden ingatlana os- Bercsényi u. minden ingatlana kp Bérezi G. u. 1. kp Bethlen G. u. minden ingatlana kp Nagyváthy u. minden ingatlana kp Tisza u. minden ingatlana, a 39. és 48. kivételével, kp Kőrös u. minden ingatlana kp Duna u. minden ingatlana kp Bartók B. u. 102-112. kp Maros u. 41. kp Táncsics u. 5. i®- Kodály Z. u. minden ingatlana kp Zichy M. u. 7. és 9. pp Szigetvári u. 1-53/B és 2-42. pp Hegyalja u. minden ingatlana dp Magyar u. minden ingatlana kp Dobó I. u. 2-12. és 1-13. kp Mező u. 25. kp Kertalja u. 2/A, 4., 4/A, 4/B, 6, 8. KpToponári u. 33. pavilonsor minden üzlete ppToponári u. 47-113., 44-84, és 94-136. dp Kócsag u. "Négy Fenyő Panzió" kp Kócsag u. 45-65. és 44-64. kp Dália u. 1-7. kp Ibolya u. minden ingatlana kp Kaposfüredi u. .1 -67. és 2-74. A beruházás indításának egyetlen feltétele, hogy az érintett lakóingatlanok tulajdonosainak legalább 75%-a, legkésőbb 2001. május 18-ig befizesse a 40 000 Ft-os közműérdekeltségi hozzájárulást. A megvalósítás részletkérdéseiről tájékoztatót küldtünk az érdekelteknek. Ha valaki valamilyen okból kifolyólag nem kapott tájékoztatót, vagy kérdése van a csatornázással kapcsolatban, a Polgármesteri Hivatal Műszaki Igazgatóságán kérhet információt. (38041) Az alapműveleti matematikaverseny megyei fordulójának a feladatlapját tíz helyszínen 1318 diák oldotta meg. A Kisfaludy Utcai Általános Iskolában hat intézmény 4-8. évfolyamos tanulói versengtek az első helyért. Az ötödikesek közöl a kisfaludys Herber Máté nyert, a hatodikosoknál pedig Sándor Kata. A Kis- faludyból tizenhat diákot díjaztak, ugyanis minden évfolyamon az első hat helyezett kapott ajándékot^ ___■