Somogyi Hírlap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-26 / 71. szám

Somogyi Hírlap 2001. Március 26., Hétfő Sportmagazin 9. OLDAL Több lap, mint pont Rákóczi FC-Contimex-Százhalombatta 1-1 (0-1) Ha az idegenbeli pontszer­zés felér egy győzelemmel, akkor a hazai döntetlen ér­téke inkább vereségben mér­hető. Reálisan igy lehetne értékelni a Rákóczi szomba­ti találkozóját, amely bizo­nyára még nem ért véget. A mérkőzésen történtek miatt a kaposváriak számra bizo­nyára nem. _____Kaposvár A kezdet pedig gondmentes mér­kőzését ígért. A tudatosan kapuja elé tömörülő védőfalat távoli bom­bákkal (Ulrich 8. p., Neubauer 13. p.) próbálták meg feltörni a hazai­ak. Csak Nagy E. kapus bravúrjain múlott, hogy nem sikerült. Hogy ez szegte-e kedvét a második hul­lámnak, nem tudni, de tény e jól bevált receptről - Csík egy próbál­kozása kivételével - a továbbiak­ban megfeledkeztek. Miként arról is, hogy egy tömör védelmet az át- lövések mellett csak a széleken ve­zetett támadásokkal lehet meg­bontani. Az pedig egyszerűen ész­veszejtő volt, hogy miként statisztált szinte az egész ha­zai védelem a ven­dégek vezető gól­jánál, nem okulva a 20-ik percben lőtt érvénytelení­tett vendég gólból, amelyet ugyan­csak nagy helyez­kedései hibák előztek meg. Egy szó mint száz, a csapat önmagának tette ily nehéz­zé ezt a mérkőzést. Középpályása­ink a végletekig engedték fickán- dozni Pedró-ékat, miközben átlát­ható, sablonos megoldásokat vá­lasztottak. Hiányzott a vállalkozó kedv, a makacsul ismételt kapu elé ívelgetéseik eredménytelenségéről egyszerűen nem akartak tudomást venni. Megint csak szembetűnő volt, hogy nincs igazi játékmestere a csapatnak, hogy e sor baloldalá­Nagy E. vetődve várja az érkező labdát ról hiányzik egy jó formában levő Tóth Balázs. Es ami nem hiány­zott, az néhány labdarúgó fölösle­ges sportszerűüensége. És ezt ne redukáljuk le csupán erre a mérkő­zésre. Szinte példátlan a Rákóczi történetében, hogy játékosai az idény kezdet négy mérkőzésén az öt pont „ellenértékeként” tizenkét (!) sárga és három (!) piros kártyát gyűjtöttek össze. És ezek hatásai sohasem csak az adott mérkőzé­sen mérhetők. Nem lenne szeren­csés, ha játékvezetői körökben a kaposváriakat a fekete listán tarta­nák számon. Apropó játékvezetés! Tény, hogy Saskőy Szabolcs kezé­ből szünet után kicsúszott ez a mérkőzés. Való igaz, hogy lágyszívűbb volt a battaiakkal, de ez nem menti a hazaiakat, mert a számukra kiosztott lapok kivétel nélkül „ültek.” Mintha a jó előké­születi' eredmények kissé önteltté tették volna a csapatot, pedig a vá­rossal szembeni adósság törlesztés a Pápa elleni meccsel kezdődött. Nem bánnánk, ha Hévízen ered­ményesen folytatódna. így játszottak Kaposvár, 1500 néző. Vezette: Saskőy (Koch, Puskás) Rákóczi FC: Balajcza - Mező, Csík, Deme, Tóth G., Lassú, Ulrich, Horváth Z., Neubauer-Rajczi, Marcsek. Edző: Őze Tibor. Százhalombat­ta: Nagy E- Jakab, Sztanó, Móra-Do- mokos, Kovács B., Szabó Z., Pedró, Serfőző-Károlyi G., Károlyi R. Edző: Gálvölgyi István. Csere: Rajczi helyett Anghel (43. p.), Horváth Z. helyett Erdei (46. p.j, Tóth G. helyett Jéger (74. p.), Domokos helyett Reinaldó (80. p.). Sárga lap: Mező (11. p.), Károlyi R. (20. p.), Deme (49. p.), Neubauer 53.p.) Móra (61. p.), Marcsek (70. p.), Reinaldó (84. p.). Kiállítva: Deme (második sárga lap után 85. p.), Jéger (megrúgta Pedrót 89.p.). Jók: Mező, Csík, illetve Nagy E„ Domokos, Pedró, Serfőző, Káro­lyi R. Gólszerzők: Károlyi R. 8 méter­ről a jobb sarokba 1-0, Mező 6 m- es fejesből a jobb sarokba 1-1 Szögletarány: 7:2 (5:1) Őze Tibor: Ahhoz, hogy az ilyen mérkőzéseket meg tudjuk nyerni, végig úgy kellene játszanunk, mint ezúttal a második félidőben. Gálvölgyi István: Forró hangula­tú mérkőzésen, felnőtt csapatunk a feladathoz. Sajnos, a játék képe az eredményben számunkra nem realizálódott. JUTÁSI RÓBERT A csapat legjobbja Mező Tamás tartja jó formáját. Az újdonsült apát láthatóan nagyon földobta fia születé­se, mert - miként az előző fordulóban - ez­úttal is olyan felszabadult, erőtől duzzadó volt a játéka, hogy öröm volt nézni. Renge­teget futott és túl azon, hogy posztján mara­déktalanul ellátta feladatát, főszerepet ját­szott a döntetlen megszerzésében. A 78. percben Erdei szögletrúgásánál tudatosan ment előre és lám, érdemes volt, hisz a pon­tot érő fejese a kapu jobb oldalában a hálóban kötött ki. Ezzel a találattal egyenlített a Rákóczi. Úgy tűnik, hogy visszaigazolása után igazából, most érte utol magát a kitűnő hátvéd. Hogy mit is vesztett a Rákóczi szombaton délután? Sajnos nem­csak két pontot. Bár önmagában az is több a vártnál, ám a já­tékosok gondoskodtak róla, hogy a klubnak megspórolt prémi­umuk még se maradjon a kasszában. A pénz csapoláshoz elég alapot szolgáltat a négy sárga, no meg a két piros lap. Ráadá­sul a klub megsarcolásában ezúttal néhány magáról megfeled­kezett szurkoló is a játékosok segítségére volt. így aztán a lapo­kért kiszabható szép summát az MLSZ fegyelmi bizottsága bi­zonyára megfejeli még egy további összeggel a pályára hajigáit üdítős és sörös flakonok miatt. „így mulat egy magyar úr" - tartja a régi mondás. Ezren futottak a belvárosban Kaposvár Nagy sikert aratott szomba­ton a Kaposvár belvárosá­ban rendezett Tavaszi Fesz­tiválfutás (pénzdíjas) utcai futóverseny; a különböző korcsoportokban több mint ezren álltak rajthoz. A Tavaszi Fesztiválfutás végeredménye. Szenna Pack egyéni futóverseny (óvodások). Leányok: 1. Répási Klaudia (Böhönye), 2. Knapp Eszter (Ka­posvár, Toldi lakótelepi Általános Iskola és Gimnázium), 3. Kupa Zsanett (Böhönye). Fiúk: 1. Zatykó Máté (Kapos­vár, Pécsi úü óvoda), 2. Nagy At­tila (Kaposvár, Nemzetőrso­ri óvoda), 3. Horváth Bence (Kaposvár, Bajcsy-Zsilinsz- ky Éndre utcai óvoda). Szenna Pack egyéni futó­verseny (1-2. osztályos álta­lános iskolások). Leányok: 1. Hideg Tama­ra (Balatonszemes, Reich Károly Általános Iskola), 2. (holtversenyben) Reichert Edina (Balatonszemes, Reich Károly Általános Isko­la) és Hollósi Nóra (Siófok, Széchenyi Általános Iskola), 3. Bojtor Petra (Barcs, Deák Ferenc Általános Iskola). Fiúk: 1. Böröczki Bánk (Balatonszemes, Reich Ká­roly Általános Iskola), 2. Vígh Krisztián (Siófok, Szé­chenyi Általános Iskola), 3. Köbösi Péter (Siófok, Somo­gyi József Általános Iskola). Kometa váltó-futóverseny (3-4. osztályos általános is­kolások). A végeredmény: 1. Balatonszemes, Reich Károly Ál­talános Iskola csapata, 2. Kapos­vár, Berzsenyi Dániel Általános Iskola csapata, 3. Marcali, Nosz- lopy Gáspár Általános Iskola csa­pata. Chio-Wolf váltó-futóverseny (5-8. osztályos általános iskolások). A végeredmény: 1. Kaposvár, Berzsenyi Dániel Általános Iskola csapata, 2. Balatonszemes, Reich Károly Általános Iskola csapata, 3. Kaposvár, Toldi lakótelepi Álta­lános Iskola és Gimnázium csa­pata. Chio-Wolf váltó-fu­tóverseny (középisko­lások). A végeredmény: 1. Barcs, Dráva Völ­gye Középiskola csa­pata, 2. Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium csapata, 3. Csurgó, Nagyváthy János Középiskola csapata. Három és fél kilométeres egyéni futóverseny. Nők: 1. Horváth Gréta (Építők AC Kaposvár), 2. Horváth Zsófia (Kaposvár, Gyakorló Általános Is­kola), 3. Asztalos Ágnes (Balaton­szemes, Reich Károly Általános Iskola). Férfiak: 1. Dómján Tibor (Vitai TSC Kaposvár), 2. Avar András (egyesületen kívüli, Kaposvár), 3. Fegyver Péter (Vitai TSC, Kaposvár). Hét kilométeres egyéni futóver­seny. Az abszolút végeredmény. Nők: 1. Jakab Ágnes (Építők AC Kaposvár), 2. Gyenesei Judit (Építők AC Kaposvár), 3. Berecz Eszter (Építők AC Kaposvár). Férfiak: 1. Zatykó Miklós (Vasas-BBTE, Budapest), 2. Sági Ferenc (BVSC-Kufner, Budapest), 3. Hóiba Zoltán (BVSC-Kufner, Budapest). 10-18 évesek. Leányok: 1. Gyenesei Judit (Építők AC Kaposvár), 2. Berecz Eszter (Építők AC Kaposvár), 3. Bráz Orsolya (Építők AC Kapos­vár). Fiúk: 1. Tóth Tivadar (Szolno­ki MÁV), 2. Alsecz Gábor (Barcs SC), 3. Avar Péter (Építők AC Ka­posvár). 18-35 évesek. Nők: 1. Ja­kab Ágnes (Épí­tők AC Kapos­vár), 2. Tar Szil­via (egyesüle­ten kívüli, Nágocs), 3. Bándi Gabriella (Kaposvár, Rippl- Rónai József Közlekedési Szak- középiskola). Férfiak: 1. Zatykó Miklós (Vasas-BBTE, Budapest), 2. Sági Ferenc (BVSC-Kufner, Budapest), 3. Hóiba Zoltán (BVSC-Kufner, Budapest). 35 éven felüliek. Nők: 1. Csizmadia Gyuláné (Taszári Honvéd SE), 2. Michie Pits (egyesületen kívüli, Amerikai Egyesült Államok), 3. Dobrovodski Tibomé (Kaposvár, Bartók Béla Általános Iskola). Férfiak: 1. Bók László (Sefag- Magyaregres), 2. Möbius Uwe (egyesületen kívüli, Siófok), 3. Golubics Zoltán (Kaposvár, Bárczi Gusztáv Általános Iskola és Speciális Szakiskola). A Tavaszi Fesztiválfutás támogatói Somogy Megye Közgyűlése; Ka­posvár Megyei Jogú Város Köz­gyűlése; Somogy Megyei Köz­gyűlés Sport és Ifjúsági Bizottsá­ga; Kaposvár Megyei Jogú Város Sportbizottsága; Fesztivál Tanács; Kometa 99 Kft, Kaposvár; Szenna Pack Kft, Szenna; Chio-Wolf Ma­gyarország Kft, Kaposvár; Toyota- Koto Autóház Kft, Kaposvár; Nagybajom és Vidéke Takarék- szövetkezet; Timex Magyaror­szág Órakereskedelmi Kft, Buda­pest; Argosz Biztosító Rt Somogy Megyei Területi Igazgatósága; 3 Pont Kereskedőház Kft, Kapos­vár; Profilmax Nyomda, Kapos­vár; Herczog Bábstúdió, Kapos­vár; Somogy Megyei Rendőr-fő­kapitányság; Kaposvári Városi Rendőrkapitányság. __________■ FE NYŐ Több mint ezren rajtoltak el Kaposvár belvárosában fotó; láng Róbert Labdarúgó NBI/B csoport_______________________________ Az állás: Egy pontot szerzett a baranyai megyeszékhelyen a dél-du­nántúli NB I/B-s rangadón a Siófok, amely tizenegy perccel a lefújás előtt egyenlített. A döntetlen igazságosnak mondható. PÉCS 13. perc: Horváth Gy. 10 méterről a jobb kapufát találta el. 39. perc: Szabó J. 9 méterről nagy helyzet­ben a jobb kapufa mellé gurított. 55. perc: Kulcsárnak a gólvonalról kellett mentenie. 61. perc: Sípos jobbról beadott, Horváth Gy. az ötösön belül levette a labdát, aztán nehéz szögből, jobbról, jobb láb­bal, 3 méterről a jobb alsó sarokba lőtt (1-0). 79. perc: Vojtekovszki bal oldalról beívelt, Havrán 5 mé­terről, pattogósán a kapu bal olda­lába rúgta a labdát (1-1). így játszottak Pécs, 1500 néző. Vezette: Arany. Pécsi MFC: Herbert - Halász, Dienes, Kutas - Sípos, Csapó, Márton, Závoda, Kulcsár - Hor­váth Gy., Király. Edző: Torna Ár­pád. Siófok: Csemyánszky - Bara­nyai, Kovács, Hosnyánszki - Tóth Cs., Szabó J., Petrák, Vojtekovsz­ki, Hudák - Szabó Cs., Havrán. Strausz László. Csere: Márton helyett Gálffy (34. p.), Hudák helyett Dűli (40. p.), Hosnyánszki helyett Montvai (68. p.), Király helyett Sitku (71. p.), Szabó J. helyett Grosz (83. p.), Závoda helyett Horváth S. (83. p.) Sárgalap: Sípos 16. perc, Csapó 25. perc, Baranyai 28. perc, Hosnyánszki 56. perc. Szögletarány: 3:9 (1:4) Jók: Herbert, Dienes, Horváth Gy. illetve Szabó J., Vojtekovszki, Kovács. Torna Árpád: - Egyenlő erők küzdelmét hozta a mérkőzés, ke­zünkben volt a győzelem, ám a túlzott akarás belehajtott ben­nünket egy olyan hibába, amiből a Siófok egyenlíteni tudott. Strausz László: - Jó iramú mér­kőzésen mindkét csapat játéká­ban benne volt a győzelem lehe­tősége. A felek arra is törekedtek, de döntetlen született, ami igaz­ságos. További eredmények: Dorog FC-Nagykanizsa FC 2-2 (0-1) REAC-Royal-Goldavis Hévíz 2-1 (0-0) Pápai ELC-Celldömölki VSE- Antók FC 2-0 (0-0) A Szombathelyi Haladás VFC-Marcali Industrie FC mérkő­zést május 2-ára, szerdára halasz­tották. 1. Celldömölki VSE 8 5 2 1 14-7 17 2. Haladás VSE 7 5 1 1 14-5 16 3. Siófok FC 8 5 •1 2 13-8 16 4. RG Hévíz 8 3 2 3 13-12 11 5. PMFC 8 3 2 3 15-13 11 6. REAC 8 3 2 3 12-13 11 7. Százhalombatta 8 2 4 2 13-11 10 8. Rákóczi 8 2 3 3 8- 8 9 9. Nagykanizsa 8 2 3 3 12-15 9 10. Pápa 8 2 2 4 6-14 8 11. Dorog 8 1 3 4 10-14 6 12. Marcali Industrie FC 7 1 1 5 8-18 4 Totó 1. Magyarország-Litvánia 1-1 X 2. Románia-Olaszország 0-22 3. Jugoszlávia-Svájc 1-1 X 4. Oroszország-Szlovénia 1-1 X 5. Bulgária-lzland 2-11 6. Észak-lrország-Csehország 0-12 7. Törökország-Szlovákia 1-1 X 8. Norvégia-Lengyelország 2-32 9. Skócia-Belgium 2-2 x 10. Bosznia-Hercegovina-Ausztria 1-1 X 11. Anglia-finnország 2-11 12. Pistoiese-Cagliari 4-2 1 13. Ravenna-Treviso 1-1 X A pluszmérkőzés: 14. Ciprus-írország 0-4 2 Raiffeisen Lízing Rt. munkatársakat keres az alábbi pozíciók betöltésére: Területi értékesítési vezető gépjárműfinanszírozás területre. Feladatok:- dealerekkel való kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás- új termékek piaci bevezetése- piackutatásban, termékfejlesztésben való aktív részvétel Elvárások:- felsőfokú (lehetőleg gazdasági) végzettség -jó kommunikációs képesség- határozott egyéniség- önállóság, kreativitás- nagy munkabírás- gépjármű-finanszírozás területén szerzett tapasztalat előny Pályázatát (szakmai önéletrajz, fénykép) legkésőbb 2001. április 3-ig kérjük az alábbi címre eljuttatni: Raiffeisen Bank Rt. Kaposvár Plaza 7400 Kaposvár, Pf. 21.

Next

/
Oldalképek
Tartalom