Somogyi Hírlap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-31 / 76. szám
Somogyi Hírlap 2001. Március 31., Szombat Hétvége 9. OLDALVándortarisznya somogyi népdalokkal A 70 éves Olsvai Imre csillagokról, gyűjtőutakról, s a népzene adta boldogságról Gyermekkoromban a pécsi utca 8 előtt hallgattam a teregető házi cselédlányok énekét, s a Nádasdi erdőbe menetelő „rosseb”-bakákat, akik a gyakorlatról hazatérve nótáztak. Átellenben hétvégeken az egyházközség művelődési házának udvarán a cserkészek, a lány- és a legényegylet ifjai énekelgettek. Itt érintett meg először azt élő népdal csodálatos szépsége. A 70. születésnapját ünneplő Olsvai Imre zenetudós, zeneszerző emlékezett így a Kaposváron töltött gyermek- és ifjúéveire.- Bár Anyáim, testvérbátyámmal, a zeneszerzővé lett Vawinecz Bélával egyetemben Pesten hozott világra, mert a nagynénje az országos bábaképzőben volt főnővér, két hét múlva már Kaposváron voltunk. 1955-ig, amíg apámat át nem helyezték a selypi cukorgyárba, ebben a városban éltünk, s ezt tekintem az otthonomnak is. Innen kerültem a Zeneakadémiára, s fő népzenegyűjtő területem is ebben a régióban volt.- Édestestvérét Vavrinecznek hívják. Ön miként lett Olsvai?- Az ötvenes évek közepén a Rádióújságban összekevertek bennünket, s az én műveimet, az ő nevével nyomtatták ki. Erre mindketten betelefonáltunk, majd azt mondtam a szüleimnek, hogy az lesz a leghuszárosabb vágás, ha fiatalabb testvérként megváltoztatom a nevemet. A nagyanyámat hívták Olsvainak, s mert egyetlen lányként az ő neve elveszett volna, én föltámasztottam.- Polgári családból származtak, ráadásul városban cseperedtek fel Miként lángolt fel a népzene iránti erős vonzalmuk?- Közvetlenül valóban polgári családból származom, hiszen apám a kaposvári cukorgyár vegyészmérnöke volt. De az ősök között földművelők, pusztai cselédek, iparosok is voltak. A családban pedig már hatéves korunktól kaptunk zenei nevelést. Testvérbátyám az esztergomi ferenceseknél tanult. A karácsonyi szünetben énekelgetett, magyaráz- gatott, s megmutatta a 101 magyar népdal d- ’ mű kiadványokat. Ez nagyon megragadott. A Somssich gimnáziumban pedig Gelléri Épül énektanárunk a nem hivatalos Énekes ABC című tankönyv dalaival döbbentett rá, hogy ezek mások, mint a hivatalosan használt magyar fiúk nótáskönyvében szereplő műdalok.- Úgy tudóm, volt egy másik szenvedélye is.- A földrajz, amibe a csillagászat, a térképészet és a menetrendkutatás is belefért. Olykor kívülről fújtam a fél menetrendet, s nagy élvezettel rajzoltam a különböző mozdonytípusokat. Hatévesen már eligazodtam a földgömbön, ami csodálkozással töltötte el apám cukorgyári munkatársait.- Mégsem földrajztudós lett.- Tizenhat éves voltam, amikor a fiatal, népdal-néptánckedvelő testnevelő tanárom megkérdezte: Fiúk! Ki jön velem az Ormánságba? Elsőnek jelentkeztem, s végül 16-an indultunk úrnak. Akkor még nem félt a nép a fiúktól, mint az ötvenes években, amikor gyanakvással és rémülettel szemlélték a közeledő nadrágos, aktatáskás embert mondván: ez vagy téeszszervező, vagy adóbehajtó, esetleg besúgó, aki figyeli a hangulatot. Faluról falura április 2-án. A kaposvári :ett 1949-ben. A Zeneakahaladtunk, és mindenütt szeretettel fogadtak bennünket. Imponált nekik, hogy rögtön visszaénekeltük, amit hallottunk. Ennek óriási hatása, elismerő és buzdító ereje volt.- Bartók, Kodály és Vikár gyűjtése után találtak még ismeretlen népdalt?- Én is tartottam a sikertelenségtől, hiszen már az 1910-es években a kihalástól kellett megmenteni őket, mi pedig akkor már a negyvenes évek végén jártunk. A tanáromnak lett igaza. Az udvaron megszólított egy 73 éves bácsit, aki rögtön kötélnek állt, és boldogan fújta a régi stílusú balladáktól az új stílusú csárdásokig a szebbnél szebb nótákat. Ekkora zsákmányra nem is számítottam. Győztem lejegyezni. A mintegy 300 dallam kottáját megmutatta Kodálynak, aki egy nagy jelest írt az indexembe. Rettentő boldog voltam, mert azt is hozzátette: van köztük néhány kuriózum, aminek érdemes utánajárni. Olsvai Imre 1947-től 1966-ig gyűjtötte nagy lendülettel a népdalokat. Somogybán legalább másfél-kétezret, de a szlovákiai magyaroknál, majd később Erdélyben, a Vajdaságban, a Drávaszögben is sokat lejegyzett. Csak Bur- genland és Moldva hiányzik a népdaltárából. A dalok rendszerezésén azonban még mindig dolgozik, bár a Magyar Népzene Tárának 6. és 7. kötetében azonban már megjelentek a feldolgozott művek. Az utóbbi években azonban mintha kevésbé lennének a köztudatban ezek a szép dallamok.- Ebben a média lehet a főbűnös. Már a rádió megjelenésekor is sokan abbahagyták az éneklést, citerázást. Ezt hatványozta a televízió, a kegyelemdöfést pedig a diszkók, meg a walkmanok adták. Szerencsére már van egy ellenmozgalom is: rengeteg népművészet ifjú mestere nőtt föl, táncházak, pávakörök éledeznek.- Mennyiben nyúlnak vissza ezek a tiszta forráshoz?- Akik nem csak a táncházi zenét művelik, - ilyen a falusi pávakörök legtöbbje is - ma már ehhez a tiszta forráshoz nyúlnak vissza. Többször kémek tőlem somogyi, tolnai, baranyai gyűjtéseket az egyre szaporodó folklórfesztiválokra is. Somogybán egy újabb példa formálódott. Csíkvár József, néptánc- és karnagyképző tanfolyamokat, később dudaiskolát szervezett. Ezekben én is tanítgattam a népzenét. Rengeteg fiatal hatódott át e dalok értékeivel, technikájával. Új gyűjtőket is képeztem és még ma is tanítok népzenét a miskolci, nyíregyházi egyetemen, főiskolán.- Kit tekint a mesterének?- Bárdos Lajos karnagyot. Kodály ugyanis rettentően szűkszavú volt. Elvárta, hogy kitaláljuk a gondolatait és annak szellemében dolgozzunk. Lajta László népzenét okított, s olykor tréfásan szidott bennünket, mint egy őrmester, még a hajunkat is húzta. Ennek ellenére mély atyai szeretet volt benne, akárcsak Kodályban. Szabolcsi Bence zenetörténész bármilyen korból bármit tudott rögtönözni a zongorán.- A népdalgyűjtés cigány élet. Miként boldogult a magánéletben?- Voltak gondok, aztán eligazodtak. Két nagyfiam szerencsére már nagyobb volt, amikor elváltam. Aztán megismerkedtem egy székelyudvarhelyi tanárnővel és 1987 óta vele élek.- Mit jelent önnek Somogy?- Lehet, hogy nem illene ezt mondanom, hiszen a feleségem is csúnyán nézett rám, hogy miként hozhatom magamat össze Kodállyal, de ami Galánta volt neki, noha Kecskeméten született, s ami Kiskunfélegyháza Petőfinek, nekem az Somogy. Ahol az ember a gyermekkorát tölti, oda kötődik érzelmileg. Csírázó tervem, hogy legkésőbb 75 éves koromra egy 3 kötetes somogyi összeállítást adjak ki. Az elsőben tudományos előadásaimat, tanulmányaimat, a másodikban az itt gyűjtött népdalok színe-javát, a harmadikban somogyi horvát, német és cigány nemzetiségi dalokat szánok. Ha beüt egy lottónyeremény, nemhogy honoráriumot nem kérek érte, de azon leszek, hogy valamennyi somogyi falu, iskola könyvtár, zeneiskola megkapja.-Sa zenekutatás... ?- A bőrömön, a húsomon és a szívemen át adtam igazat Bartóknak, aki már amerikai emlékezésében ezt írta: életem legboldogabb napjai voltak azok, melyeket falun tölthettem a nép között... ____________________________________________VÁRNAI ÁGNES Ol svai Imre Pesten született 1932. április 2-án. A kaposvári Somssich gimnáziumban érettségizett 1949-ben. A Zeneakadémián 1956-ban zenetudományi, 1958-ban zeneszerzői diplomát szerzett. 1957-ben a Népművelési Intézet néprajzi osztályának zenei előadója: 1958-ban Kodály az Akadémia népzenekutató csoportjába helyezi. Ma is a Zenetudományi Intézetben dolgozik nyugalmazott lőmunkatársként. Kitüntetései: Tegyünk többet Somogyért, Kiváló Termelőszövetkezeti Dolgozó (ezt a minősítő munkájáért kapta), Somogy megye Alkotói dija, Életfa-díj. 1988ban a Köztársaság Érdemrend Középkeresztje. Két fia van; Endre (40) zenetanár, zeneszerző: Csaba (33) matematika-kémia szakos tanár. Hobbija: a földrajz. táblákon, földterületeken gazdálkodnak, és az itt termesztett hatalmas mennyiségű uborkáról vagy az éppen itt felhizlalt (töméntelen számú) kacsáról szólva már nem a tenyészt, hanem a termel ige jut eszünkbe. A nagyüzemi módszerek miatt. Mégis, magyarnak számkivetve, engedtessék meg nekem, hogy félelmemnek adjak hangot. Hisz minden, a nyelvünk elszegényedéséhez hozzájáruló folyamat ellen valamennyiünknek fel kell lépnünk. Ne engedjük feledésbe merülni a termeszt, tenyészt igéket! Ne engedjük meg, hogy a termel ige kiszorítsa őket a nyelvhasználatból! A gyárak pedig csak termeljenek továbbra is; gyártsanak soksok, minőségileg kifogástalan dolgot, árucikket! Mi pedig továbbra is termesz- szünk babot, borsót, cseresznyét, és tenyésszünk csirkét, libát, akár elefántot is! És ne termeljünk se- lejtet beszéd vagy írás közben sem! MIHÁLYFALVI LÁSZLÓ _____________________Postánkból_____________________ Eg y koncert margójára Napok óta nem tudok napirendre térni a történtek fölött, ezért gondoltam, megosztom Önökkel a Tavaszi Fesztivál március 28-i zárókoncertjén szerzett „élményeimet”, amihez hasonlót eddig még - hál Istennek - soha nem tapasztaltam és mélységesen elítélem. A komolyzenét kedvelő sajnos nincsen elkényeztetve Kaposváron, ezért megkülönböztetett figyelemben részesíti a kínálkozó lehetőségeket; mint ilyen, hetekkel a Tavaszi Fesztivál beharangozása előtt nagy várakozással lapozgattam a programfüzetet, amelyből jó előre kiválasztottam magamnak a zárókoncertet, főként Kari Orff: Carmina Burana-ja miatt. A Carmina Burana monumentális mű - nagy kihívás minden szereplőjének, s ha sikerül, úgy óriási élmény hallgatónak és interpretálónak egyaránt. Azonban óriási felelősség is! Nem elég csupán a bátorság(l) az előadásához. Drahos Béla karnagy bizonyára ezt a felelősséget nem tudta feldolgozni magában. Először a karmesteri pulpitus mellett szinte sírósan, összefüggéstelenül köszöntötte a hallgatóságot, majd több ízben végigcsókolgatta a körülötte állókat, a művet pedig láthatóan hatalmas kilengésekkel, különböző szambás vonaglásokkal dirigálta, eközben kaszáló mozdulatokkal állandóan veszélyeztette az első hegedűsöket (egy alkalommal a kottájuk például el is szállt...). A karmesteri dobogó közvetlen közelében ülőket, állókat pedig fül-orr-gégészt meghazudtoló közelségből fixírozta, itt-ott pedig a leesni akaró nadrágját látványosan felrángatta. S végül a műnek a keretet az ugyancsak teátrális - sírós -, kivárhatatlanul szaggatottra sikeredett elbúcsúzás adta. Az est mondhatni botrányos volt. Nem ünnepélyességről, nem a mű élvezetéről vagy a kikapcsolódásról szólt az egész, hanem állandóan attól rettegtem, mikor száll el - egy vehemens figurádéval együtt - a karnagy, s vele a produkció! Óriási felelőtlenség volt részéről, hogy ilyen állapotba hozta magát, s kockáztatta az előadást! Mit érezhették az egyesített kórus tagjai (köztük a gyerekek), akik részéről sok-sok feláldozott szabadidő és próba előz meg egy-egy ilyen jelentős koncertet, vagy mit érezhették a Liszt-díjas karnagy zenész kollégái a tragikomikus előadás során - arról nem is beszélek, hogy mit éreztünk mi hozzátartozók, barátok, zeneszerető közönség...! Utólag is állandóan az motoszkál bennem: vajon lehet ma ilyesmit következmények nélkül elkövetni? _______ bokányi László, Kaposvár A gyárak termelnek. Nem burgonyát, szőlőt, kávét; nem is birkát, lovat, sertést; hanem csavart, mosógépet, traktort, fogvájót gyártanak, készítenek bennük. Tehát termelnek és termelnek újra a gyárak... Az öreg paraszt búzát, kukoricát, uborkát termeszt; baromfit, marhát tenyészt. Van is neki egy szép tenyészbikája. Az öreg paraszt soha nem téveszti el az igehasználatot. Miért van akkor az, hogy lép- ten-nyomon találkozunk az ilyen kifejezésekkel: „Az Egyesült Államok 1997. évi kukoricatermelése...” „Hazánk 1998. évi búzatermelése...” „Kína 1999. évi sertés- termelése...” „Argentína 2000. évi marhatermelése...” Még földrajz órán is állandóan ezt halljuk a tanár úrtól vagy a tanárnőtől. Mintha mindent csak termelni lehetne. Természetes, hogy aki ismeri a világ mezőgazdaságát, az jól tudja, hogy a különféle mamut mezőgazdasági tömörülések óriási Megalkotta Berzence díszét Szobrok, feszületek, berendezési tárgyak kerültek ki a keze alól, most egy református templom számára farag gyerek- nyi súlyú csillárt apró műhelyében. A Millenniumi év tiszteletére készített Szent István- szobor - első és talán utolsó márványalkotása - Berzence dísze, a faluba érkezőknek büszkén mutatják a helyiek. Novográdecz Antal nem tanulta a fafaragást, de már gyerekfejjel érdeklődött a népművészetek iránt.- Apám ezermester volt, én csak bámészkodtam körülötte, amikor dolgozott. Kiállításokra, múzeumokba jártam, rengeteg népművészeti könyvet vásároltam. A Millennium kapcsán megszaporodtak a főtereken a faszobrok, és nem mindig tetszett, amit láttam. Időnként úgy éreztem, én ennél jobbat is tudnék csinálni - mesélte a fafaragó, aki azt vallja: amíg az ember meg nem próbálkozott a faragással, nem jelentheti ki, hogy nincs tehetsége hozzá. Novográdecz Antal rendkívül kritikus az alkotásaival szemben, mint mondta: némelyiket eldugná, hogy senki ne lássa, de olyan is van, amit megmutatna a világnak. Amióta elkészült a Szent István- szobor, eddigi legjelentősebb alkotása, gyakran megállítják az utcán, hogy gratuláljanak a művész úrnak. Tiltakozik a megszólítás ellen.- Nem érzem magamat művésznek. Úgy gondolom, minden erdélyi faluban három hozzám hasonló képességű ember él. A család otthonát a családfő faragott berendezési tárgyai teszik barátságossá. Feleségével hat gyereket nevelnek. A házaspár mindkét tagja előző házasságából két-két gyereket hozott, és a barátok, ismerősök megrökönyödésére még kettő közöset vállaltak.- A munkám miatt néha hetekig nem vagyok itthon, ilyenkor a férjemre marad a háztartás is, de a gyerekeink nagyon sokat segítenek - vette át a szót az asszony, aki túl szerénynek tartja párját, és úgy érzi, elaprózza magát, amikor mindenkinek segít.- Nem utasítok senkit vissza, ha arra kér, hogy javítsak meg egy ajtót, vagy egy ablakot. A baj csak az, hogy kevés időm jut a faragásra, hiszen a gyerekeimet valamiből el kell tartanom. Reggeltől estig kellene a saját szám íze szerint faragni, hogy kialakíthassam végre az egyéni stílusomat, akkor talán elégedett lennék magammal - búcsúzott a berzencei fafaragó. __________ varga andrea Né ha megmutatná magát a világnak, máskor elbújna fotó: varga györgy „Erős várunk a nyelv” (Kosztolányi) Termelünk, termelünk?
