Somogyi Hírlap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-03 / 53. szám
16. oldal - Somogyi Hírlap K R Ó NIKA 2001. Március 3., Szombat Kalendárium Ma március 3-a, szombat van Névnapjukon köszöntjük Kornélia nevű olvasóinkat. A Nap ma: 6.21 órakor kél, és 17.32 órakor nyugszik. A Hold ma: 10.28 órakor kél, és 1.12 órakor nyugszik. Ökumenikus egyházi naptár Szombat, köznap. - Napi igék: Kát.: Zsolt 85. Lk 5,27-32. Ref.: Péld 31,10-31. Mt 18,11-20. Ev.: Dán 5,1-7. Lk 12,35-48. Őrt.: Zsid 1,1-12. Mk 2,23-3,5. - Kornélia. A latin eredetű Kornél (jel.: kürtös) nőnemű párja. Védőszent: Szent Kornélia szűz, aki az ókeresztény korban Észak-Afri- kában vértanúságot szenvedett. Virága: hóvirág. - Az őrt. és a gör.kat. naptárban Szent Eutrópiosz és társai vértanúk. E napon született 1847-ben Alexander Graham Bell, a telefon feltalálója és 1883-ban Csortos Gyula színművész. E napon hunyt el 1858-ban Bajza József költő, kritikus, publicista és Németh László író. ________■ Vá rható időjárás: A Balaton vízhömérséklete: 2 Eleinte erősen felhős lesz az ég, majd időnként felszakadozik a felhőzet. Sokfelé várható eső, helyenként záporok, zivatarok kialakulására is számítani kell. Az élénk délnyugati szelet erős lökések kísérik. A kora délutáni hőmérséklet 17,18 fok körül alakul. Országos előrejelzés Mai időjárás Ma melegfront vonul át. Egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar a hegyekben eleinte hó, havas eső. A délies szelet erős lökések kísérik. A csúcshőmérséklet 13, 18 fok között, északkeleten pedig 10 fok körül alakul. Hójelentés Távolabbi kilátások Vasárnap .,, »-c25 Kékestetó Bánkút Galyatető Lomnici-csúcs Sniezka Zakopane Rax Villach Tignes 18 cm 35 cm 10 cm 153 cm 84 cm 26 cm 90 cm 94 cm 65-220 cm Felvételt hirdetünk Alkatrészgyártás területére az alábbi munkakörök betöltésére. 1. TMK vezető Feladata: a Kft forgácsoló berendezéseinek tervszerű és eseti karbantartásának megszervezése. Elvárásaink:- szakirányú végzettség (felvételnél felsőfokú végzettség előnyt jelent)- németnyelv ismeret- számítógép felhasználói szintű ismerete (Word, Excel) 2. Elektronikai szerelő Feladata: a Kft CNC vezérlésű forgácsoló berendezéseinek elektonikai javítása, zavarelhárítás Elvárásaink:- szakirányú végzettség (felvételnél felsőfokú végzettség előnyt jelent)- németnyelv ismeret- számítógép felhasználói szintű ismerete (Word, Excel) |§f HAUNI HUNGÁRIA Nemzetközi gépgyártás Pécsett. A Hauni Hungária, egy 30 termelő vállalattal rendelkező multinacionális vállalatcsoport dinamikusan fejlődő tagja, melynek központja Hamburg. Pécsi gyáregységünkben 440 fő foglalkoztatásával dohányipari gépeket, berendezéseket, valamint alkatrészeket gyártunk. Címünk: HAUNI HUNGÁRIA KFT személyzeti osztály 7632 Pécs Móra Ferenc u. 72. Tel.: 72/505-261 Fax: 72/505-202 A KÖRBER csoport tagja Az 1. pontban megjelölt munkakörre a pályázatokat a megjelenéstől számított 10 napon belül kérjük címünkre eljuttatni. A 2. pontban megjelölt munkakörre a jelentkezés személyesen, előzetes telefonegyeztetés után a forgácsoló üzem vezetőjénél. Tel.: 72/505-291. Pista bácsi történetei Kéthely Dr. Jandrics Istvánt, minden kéthelyi Pista bácsiként tiszteli. A nyugdíjas jogtanácsos a falu modernkori krónikása. Eredeti hivatásának köszönhetően lett kutatója a falu történetének. Úgy lett belőle jogász, hogy latintanári oklevelét a háború után nem tudta használni. Ma latin nyelvű okleveleket magyarít és a település gyökereit kutatja. Nincs könnyű dolga. A Hunyady-levéltárt őrző Országos Levéltár ugyanis, a falu történetének fontos fejezeteivel együtt, 1954-ben leégett, és a 20. század forrásai is elvesztek a háború után. Középkori oklevelek és a plébánia História Domusa maradt csupán. Utóbbit is Pista bácsi fordította latinról magyarra. Azt Dr. Jandrics István mondja, azért szerette ezt a munkát, mert sokat megtudott belőle a település 18-19. századi hétköznapjairól. Például azt is, hogy amikor a templom tornya épült, negyven mázsa túrót és tejfölt, valamint harmincöt urna bort hordtak össze a mindig vallásos kéthelyiek annak érdekében, hogy templomtornyuk minden másiknál fehérebb legyen. Ezeket az anyagokat mésszel dolgozták össze, mert a mesterek szerint ettől lett vakító fehér. Az elmúlt hónapokban a világháború kéthelyi történései foglalkoztatták. Elkészítette a háború befejező időszakának krónikáját, amit nemsokára a falusiak is kézbe vehetnek. Arra számít, ez minden eddiginél nagyobb érdeklődésre tarthat számot, hiszen sokan élnek még azok közül, akiknek szomorú emlék a helytörténetnek ez a fejezete. F. E. Rabolni próbált, Bár, pontos adatok még nincsenek, feltehetően egy rablási kísérlet történt tegnap Kaposváron, az egyik éjszakai bárban. Egy férfi fegyvernek látszó tárgyat fogott az alkalmazottra és a bevételt követelte. A történtekre másnap reggel már csak egy jókora vértócsa emlékeztette a Zárda utca felé járókat. Ám, hogy mi történt valójában, még nem tudni, meglehetősen rejtélyes az ügy. Eddig csak az egyik felet tudták meghallgatni. A rendőrségnek ez alapján egyelőre olyan információja van, hogy tegnap hajnalban rablási kísérlet történt az egyik belvárosi éjszakai bárban. Egy férfi - miután már „kiszórakozta” magát, s nem csekély mennyiségű alkoholt is elfogyasztott - odalépett az alkalmazotthoz, ráfogott egy pisztolynak látszó tárgyat és a bevételt követelte. Az alkalmazott, hihetetlen lélekjelenlétről téve tanúbizonyságot, közölte, hogy a kórházba jutott bevételt már elvitték, nem tudja odaadni. Közben - hogy a botcsinálta „rabló" figyelmét eltereljék - egy nő odalépett hozzá és megkínálta cigarettával. A férfi így aztán eltette a fegyvert. Nem sokkal később kifelé indult a bárból. Hogy eztán mi történt, nem tudni. A benüek - azt vallották - már csak egy puffanást hallottak, a férfi valószínűleg leeshetett a lépcsőn. Mindenesetre annyi bizonyos, hogy a földön feküdt, és a feje erősen vérzett. A rendőrség szerint a „fegyvernek látszó tárgy” egy gáz riasztópisztoly volt. A 33 éves, büntetlen előéletű férfit egyelőre nem tudták kihallgatni a történtekről, a kórházban fekszik. Az orvosi vizsgálatok mondják majd meg, hogy milyen jellegű és mennyire súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrség pedig azt vizsgálja, hogyan keletkezhettek ezek a sérülések. Az ügyben rablás bűntett kísérlete miatt indult eljárás.____________________________________le. Trükkös internetzsonglőr Több szempontból is különleges az a büntetőügy, amelyben most hozott határozatot a Kaposvári Városi Bíróság. Nem azért, mert különlegesebben súlyos ügyről volna szó, hanem mert tényleg a „legmodernebb” bűncselekményfajták egyikéről van szó, másrészt mert a bíróság élt az újfajta eljárási módszerek lehetőségével, nevezetesen a tárgyalás mellőzésével. Erre csak bizonyos bűncselekményeknél van lehetőség, s meggyorsítja a bírósági eljárást. A mostani esetben egy kaposvári fiatalember ügyében döntött így a bíróság, dr. Tarr József büntetőtanácsa. A illető „beleszeretett” az internetezésbe, ami persze a legolcsóbb hobbik közé tartozik. A fiatalember nem sokat teketóriázott, megkereste a lehetőséget, hogy a legolcsóbban hódolhasson szenvedélyének. Az interneten keresztül egy levelezőpartnerétől - hogy pontosan kitől, nem sikerült kideríteni - megszerezte egy budapesti kft adatait, azonosítóját, bejelentkezési jelszavát. S onnantól kezdve pontosan 453 órán keresztül kedvére internetezhetett, ennek a cégnek a számlájára. A bíróság a fiatalembert 700 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte, lefoglalták a számítógépét, mindenestül, s ezenkívül ki kell fizetnie 170 ezer forint kártérítést is a megkárosított budapesti cégnek. jakab MUSTANG A német tulajdonú Mustang Konfekcióipari Rt. Marcali belföldi és külföldi termelésének felügyeletéhez UTAZÓ TECHNIKUST keres Előfeltétel: ruhaipari technikusi képesítés, valamint a német és/vagy az angol nyelv társalgási szintű ismerete. Jelentkezés rövid önéletrajzzal a következő címen: Mustang Marcali Rt. ,8701 Marcali, Pf: 12. Galambászok bibliája Február végén jelent meg dr. Meleg István szerkesztésében A galamb és tenyésztése címmel, kétkötetes könyv első kötete a Gazda Kiadó gondozásában. A galambászat igazi társas kapcsolatokra ösztönző tevékenység, amely összehozza az egymástól távol élő, de e szép hobbiban egyaránt kedvüket lelő tenyésztőket. A házigalamb hatalmas variálhatósága, hihetetlen formagazdagsága korlátlan teret nyújt a tenyésztők fantáziájának és mesterségbeli tudásuknak a kifejezésére. Bár, a galambtenyésztés szakirodalma rendkívül gazdag, a hazai galambászok nincsenek elkényeztetve. Ritkán és kis példányszámban jelennek meg munkájukat segítő szakkönyvek. A kézikönyvként használható munka a galambok tenyésztésével, tartásával, takarmányozásával és a haszongalamb-te- nyésztéssel kapcsolatos tudnivalókat foglalja össze, ezekben a témákban teljességre törekszik. Kezdő és tapasztalt galambászoknak is szolgál újdonsággal, információval. A könyv ára 1800 forint, már megrendelhető a Futár könyvszolgálatnál. Levélcím: 1300 Budapest, pf. 126. Telefon: 1/388-8817. ■ Tarka sorok Félreértés- Pincér, mit tud ajánlani ne- 'kem ebédre? - kérdi a vendég az étteremben.- Bécsi szeletet, párizsi szeletet vagy brassóit hozhatok uram.- Te jó ég, nincs valami közelebbi étel? Mire bármelyiket idehozza, addig százszor is éhen halok - mondja a vendég. Főzéstudomány- Na, milyen volt a gombóc, amit a tányérodra tettem? - szól ki az ifjú asszonyka a konyhából.- Az gombóc volt? - álmélko- dik a férj, - én meg azt hittem, hogy a gyerekek dobták be az ablakon a teniszlabdájukat. Az időjós A nyolcvanéves János bácsi a fotelban üldögél, és a jobb térdét simogatja.- Nagyon fáj, papám? - kérdi tőle a négyéves Pétiké.- Bizony, nagyon kis unokám, meglásd hóesés lesz.- És ha a bal fáj, mi esik?- Akkor enyhül az idő, és eső esik.- Na, de papám, mi esik akkor, ha egyszerre fáj mind a kettő?- Háát..., akkor bizony a nagyapád esik..., Petiként. (Beküldte: Vidovszky Józsefné, Balatonlelle) Veszélyben A rendőrségen kora hajnalban csöng a telefon.- Kérem, azonnal jöjjenek a riasztókocsival, mert életveszélyben vagyok! A szomszédék macskája bejött a szobába!- Mi ez az ízetlen tréfa?- Ki beszél egyáltalán?- Hát én - hangzik a félénk válasz -, a papagáj! Válóok Kengyelfi összekarmolt, véraláfutásos arccal jelenik meg a munkahelyén.- Mi a csuda történt veled? - kérdi az egyik kollégája.- Képzeld, tegnap kicsit később mentem haza és a kutyám nem ismert meg. Rám ugrott, és tessék, ! így nézek ki!- Borzasztó.^ - mondja részvéttel a kolléga. - Én az ilyen kutyától azonnal elválnék. ■ Programajánló A somogyaszalói kultúrházban ma este fél hatkor Kovács Valéria üvegfestő alkotásaiból nyílik kiállítás. A műveket dr. Klujber László, a kaposvári önkormányzat kulturális igazgatója ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A kiállítás egy hétig tekinthető meg. A kaposvári Múzsa Kávéházban Törzsök István festőművész alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők. A huszonkét pasztell és freskó március 16-ig látható. ■ VÉRADÁS Március 5-én, hétfőn a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete véradást szervez Somban, a kultúrházban 16-17 óráig. A kaposvári véradó állomáson hétfőtől péntekig 8-14 óráig várják az önkéntes véradókat. ■ MOUNTAIN Bike-vásár. Kaposvár, Füredi u. 22. *30211* A King’ a Ford Tamás Autósiskola tanfolyamot indít 2001. márc. 13-án személygépkocsi és minden motoros kategóriában. Kaposvár, Fő u. 45. 82/413-245. *33910* Kesz>lene Közlekedésmeteorológia ‘Ilii Vizes, csúszós, helyenként síkos utakra kell számítani. Az erős széllökések gondot okozhatnak a vezetésben. Hungária Biztosító Rt. ^ • yj / | Az Axel Springer-Magvarország Kft pártoktól független lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE. Főszerkesztő-helyettes: LENGYEL JÁNOS. Lapszerkesztő: BÍRÓ FERENC, somogyi mriap VARGA OTTÓ. Kiadja az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: FICSÓR JÁNOS kiadóvezető. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)528-100 Fax: (82)528-155. Postacím: 7401 Kaposvár Pf.: 31. E-mail: somogyihirlap@axels.hu . Hirdetés és reklám: PÓRÉ LÁSZLÓ. Telefon: (82)528-158, fax: (82)528-148. Siófoki iroda (szerkesztőség, hirdetésfelvétel és lapelőfizetés): Siófok, Szabadság tér 2.1. em. 1. Telefon: (84)311-668, telefax: (84)310-861. - Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Terjeszti az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. A terjesztésért felelős: FALUDY MIKLÓS. Telefon (terjesztési ügyekben): 82/528- 120. Előfizethető a kiadó igazolványával rendelkező kézbesítőknél, a megye pénzintézeteinél folyószámláról; a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány hátoldalára írják rá: előfizetés), valamint számla alapján átutalással. Előfizetési díj 1 hónapra 975 - Ft, negyedévre 2925.-Ft, félévre 5850.- Ft, egy évre 11 700 Ft. Árus terjesztését a PELS0HÍR Hírlapkereskedelmi Kft végzi. ISSN 0865-9125. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadóink érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, Axel Springer-Magyarország Kft, Harlequin Magyarország Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. újság a • D A szerkesztőség rendszerrel készült