Somogyi Hírlap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-29 / 74. szám

16. oldal - Somogyi Hírlap K R Ó N I K A 2001. Március 29., Csütörtök Kalendárium Ma március 29-e, csütörtök van Névnapjukon köszöntjük Auguszta nevű olvasóinkat. A Nap ma: 5.29 órakor kél, és 18.09 órakor nyugszik. A Hold ma: 7.52 órakor kél, és 23.05 órakor nyugszik. Ökumenikus egyházi naptár Csütörtök, köznap. - Napi igék: Kát.: Zsolt 105,19-23. Jn 5,31- 47.Ref.: lMóz 16. Mt 24,45-51. Ev.: 2Kor 4,11-18. Lk 21,20-28. Őrt.: Zsid 7,26-8,2. Jn 10,9-16. - Auguszta. A latin Augustus (jel.: fensé­ges) nőnemű változata. Védőszent: Szent Auguszta, egy 1000 körül élt német fejedelem leánya, akit apja végeztetett ki hite miatt. Virága: Lila krókusz. - Jónás. Bibliai név, jel.: galamb. Védőszent: Szent Jó­nás, aki 340-ben szenvedett vértanúságot. - Az őrt. és a gör.kat. nap- tárban Szent Márk püspök, Szent Cirill és társai vértanúk. ________■ Vá rható időjárás: A Balaton vízhömérséklete: 7 Főként a nap első telében lesz erősen felhős az ég, néhol kisebb eső, zápor is előfordulhat. Némi nap­sütésre inkább csak délután számíthatunk. Időnként megerősödik a délkeleti szél. A hőmérsék­let megközelíti az átlagos értékeket. Országos előrejelzés Mai időjárás Eleinte erősen felhős lesz az ég, kisebb eső, zápor főként nyugaton és délen fordulhat elő. Később nyugat felől csökken a felhőzet, időnként ki-kisüt a nap. A hőmérséklet dél­utánra általában 8 és 15 fok közé emelkedik. Hójelentés Kékestető nincs Bánkút nincs Galyatető nincs Lomnici-csúcs 195 cm Sniezka 82 cm Zakopane 3 cm Rax 5-30 cm Villach 110 cm Tignes 78-320 cm Távolabbi kilátások AZ ATI április 9-én intenzív járműve­zetői tanfolyamot indít diákkedvez­ménnyel, részletfizetési lehetőséggel. Érdeklődni Kaposvár, Somssich P. u. 18. Tel.: 82/310-615. *36253* A King’ a Ford Tamás Autósiskola következő autós és motoros akciós tanfolyama, április 10-én kezdődik. Kaposvár, Fő u. 45. Tel.: 82/422-130. *36528* TAVASZI 10 000 Ft-os akció a Citro­en Autósiskolánál. Jelentkezzen most! Tel:82/510-065. *36650* ÉRTESÍTJÜK a lakosságot, hogy a Zákány, Gyár u. 0,4 kV-os hálózat re­konstrukció c. munka kivitelezési munkálatai befejeződtek, és a hálózat 2001. március 30-án (pénteken) végle­gesen feszültség alá kerül. Az elkészült létesítmények érintése Tilos és Életve­szélyes! Dédász Rt. Nagykanizsai Ki- rendeltség. *36709* A Didaktika Autósiskola következő tanfolyama április 3-án, 16 órakor in­dul. Érdeklődni: Kaposvár, Vásártéri u. 4/a. Tel.: 82/314-944, 512-036. *36760* SZIMFONIKUSOK A SZÍNHÁZBAN. A Pécs' Szimfonikus Zenekar adott hangversenyt tegnap a Csiky Gergely Színházban. Közreműködött a Vikár Béla Kórus, karigazgató: Ludmány Géza. Vezényelt: Drahos Béla (képünkön). A műsorban Weiner Divertimentója, Rodrigo Gitárversenye valamint Orff Car- mina Buranája szerepelt. _______________________ __ fotó: kovácstibor Pro gramajánló Barcson ma Moliere Tartuffe cí­mű előadását viszi színre a Weöres Sándor Színház társulata. A színdarab 19 órakor kezdődik a' Városi Művelődési Házban. ■ Csiky Gergely Színház 14.30 A NÉGYSZÖGLETŰ KEREK ERDŐ G-bérlet 19.00 CHIOGGIAI CSETEPATÉ Petőfi-bérlet *33379* MÁV-PÁLYAFELÚJÍTÁS. A Balatonfenyves-Balatonmária- fürdő-Balatonszentgyörgy kö­zötti vasúti szakaszon április 6- 7-8-9-10-én végeznek felújításo­kat az éjszakai órákban. Emiatt egy esti, illetve egy hajnali vonat helyet az utasoknak vonatpótló autóbuszokkal kell utazniuk. ■ Eltűnt, A BRFK XIII. Kerületi Rendőrkapi­tányság keresi a képen látható fia­talembert. Jován Imre (Berettyóújfalu, 1966. december 13., anyja neve: Horváth Lenke) Komádi, Árpád u. 99., illetve Budapest, XIII. kerület Váci u. 2. szám alatti lakos 2000. december 9-én eltávozott lakásá­ból. Tartózkodási helye azóta isme­retlen. , Személyleírása: kb. 184 centi­méter magas, erős testalkatú, rövid, hullámos, barna hajú, barna sze­mű, arca hosszúkás, fülei kissé elál- lóak. Különös ismertetőjele: nya­kán a gégecsúcson kettő műtéti heg látható. Ruházata: fekete bőrdzseki, fe­kete bőrcipő, kék levis farmernad­rág, fekete Nike-pulóver. Kérjük, hogy aki a képen látható személyt felismeri és tartózkodási keresik helyéről értékelhető információt tud adni, jelentkezzen az alábbi cí­men: Kaposvári Rendőrkapitány­ság Bűnügyi Osztály, 7400 Kapos­vár, Szent Imre u. 12. Telefon: 06- 82/502-700, illetve 107, ■ Tarka sorok Aggódó édesanya- Ne vedd feleségül azt a pazar­ló lányt! - igyekszik lebeszélni nő­sülni szándékozó fiát a skót anya.- Miért? Látod, hogy milyen dolgos, rendes, házias.- De fiacskám, a múltkor is azt láttam, hogy meghámozta az al­mát, mielőtt megette!- Ez igaz. De azt nem vetted észre, hogy az alma héját elteszi télire? Édes A barátnők trécselnek a kávé­zóban. A kissé korosodó Szepesi- né dicsekszik:- Higgyétek el, mindent megte­szek, hogy megédesítsem a férjem hétköznapjait, mondhatom, az egész életét! A fiatal, csinos Megyeimé go­noszkodva megszólal:- Képzelem, mennyi cukor fogyhat nálatok, drágám... Költői panasz- Ezek a kritikusok összees­küdtek ellenem - panaszolja ba­rátjának a költő az egyik, művé­szek által kedvelt presszóban. - Nem írnak rólam egyetlen sort sem. Szerinted mit csináljak?- Állj bosszút rajtuk - feleli a ba­rátja, áld már olvasta a költő leg­újabb kötetét. - Te se írj! Egyetlen sort se! Kártyások Két jól öltözött férfi mindennap a vendéglőben egy szegényesen öltözött társsal kártyázik. Egyszer megkérdi tőlük az egyik barátjuk:- Nem értem, miért kártyáztok ilyen előszeretettel ezzel a szakadt, rossz ruházatú emberrel?- Csak hagyd - mondja az egyik-, olyan fényesre kopott a ruhája, hogy a kártyák visszatükröződ­nek benne. ■ Skandináv Lottó A nyerőszámok: I. : 7, 8, 9, 16, 25, 31, 32 II. : 1, 2, 16, 25, 26, 30, 34 ■ Az Axel Springer Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája, a Somogyi Hírlap kiadója pályázatot hirdet. HIRDETÉSI TANÁCSADÓ állásra KAPOSVÁR, BARCS, MARCALI területére Elvárásaink a leendő munkatársunktól: • legalább középfokú iskolai végzettség (felsőfokú végzettség előnyt jelent) • vállalkozói igazolvány • ügyfélorientáltság • jó szervezőkészség • kreatív gondolkodás • számítógépes grafikai ismeretek • célorientáltság • átlagon felüli teherbírás • saját személygépkocsi • telefon • jó fogalmazókészség és reklám-marketing ismeret előnyt jelent Leendő munkatársunk feladata: • új hirdető partnerek szervezése, • folyamatos kapcsolattartás a meglévő ügyfelekkel Ön a megfelelő pályázó, ha az elvárásainknak megfelél. Mi vagyunk Önnek a megfelelő munkaadó, ha ajánlatunkat elfogadja. Várjuk jelentkezését kézzel írt, fényképes önéletrajzzal, 2001. április 15-ig. Címünk: Axel Springer- Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája 7401 Kaposvár, Pf. 31. A borítékra írják rá: Hirdetési tanácsadó. Somogyi Hírlap Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE. Főszerkesztő-helyettes: LENGYEL JÁNOS. Lapszerkesztő: BÍRÓ FERENC, VARGA OTTÓ. Kiadja az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: FICSÓR JÁNOS kiadóvezető. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)528-100 Fax: (82)528-155. Posta­cím: 7401 Kaposvár Pf.: 31. E-mail: somogyihirlap@axels.hu . Hirdetés és reklám: PÓRÉ LÁSZLÓ. Telefon: (82)528-158, fax: (82)528-148. Siófoki iroda (szerkesztőség, hirdetésfelvétel és lapelőfizetés): Siófok, Sza­badság tér 2.1. em. 1. Telefon: (84)311-668, telefax: (84)310-861. - Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Terjeszti az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. A terjesztésért felelős: FALUDY MIKLÓS. Telefon (terjesztési ügyekben): 82/528- 120. Előfizethető a kiadó igazolványával rendelkező kézbesítőknél, a megye pénzintézeteinél folyószámláról; a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány hátoldalára írják rá: előfizetés), valamint számla alapján átutalással. Előfizetési díj 1 hónapra 975.- Ft, negyedévre 2925-Ft, félévre 5850 - Ft, egy évre 11 700 Ft. Árus terjesztését a PELS0HÍR Hírlapkereskedelmi Kft végzi. ISSN 0865-9125. Kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadóink érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, Axel Springer-Magyarország Kft, Harlequin Magyarország Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket.________________________________________________________________________az újság a D A szerkesztőségi rendszerei készült Közlekedésmeteorológia A reggel néhol előforduló ködfoltok feloszlása után általában jók YM**! lesznek a közlekedés időjárási feltételei. Hungária Biztosító Rt. A Somogyi Hírlap március 31-én Optika, audio- video melléklettel jelentkezik Jm Rendkívül kedvező hirdetési lehetőségek! Telefon: 82/528-106, 82/528-165 Jl15 nap <W 15 lany iMBSdRSr Március 29-töl 15 napon at vasárnap kivetelevel minden nap eqy-eqy csinos hölgy 7 fényképét talalja ■' ■: internetes oldalunkon' Klikkeljen bátran' |^V\ www.somogyihirlap.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom