Somogyi Hírlap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-29 / 74. szám

14. oldal - Somogyi Hírlap N Y U G D J A S O K 2001. Március 29., Csütörtök Polgári javaslat A hétvégén közgyűlést tartott a tavaly februárban alakult Or­szágos Polgári Nyugdíjas Egye­sület. Aszódi Pál, a keresztény polgári értékeket valló szerve­zet elnöke elmondta, program­juk egyik legfontosabbika a szelektív nyugdíjemelés kezde­ményezése. A rendszerváltozás terheit főként a nyugdíjasok vi­selték, ezért javasolják, hogy azok a 70 év felettiek, akik leg­alább 30 évnyi szolgálati idővel rendelkeznek, 3-4 évig három­szoros, majd két évig kétszeres nyugdíjemelést kapjanak. Az egyesület kezdeményezte az Idősügyi Tanácsba való felvéte­lét is. A közgyűlésen jelen levő Nyitrai Imre, a Szociális és Csa­ládügyi Minisztérium helyettes államtitkára elmondta, készül az idősügyi karta, s jó esély van arra, hogy annak alapján év vé­géig idősügyi törvény is szület­het. ■ Megalakult a Szakszervezetek Nyugdíjas Fóruma Több mint tízezer tagja van Somogy­bán a szakszervezeti nyugdíjasklu­boknak. Érdekvédelmük összefogásá­ra az MSZOSZ Nyugdíjas Választmá­nya hétfői ülésén megalakította a sa­ját idősügyi tanácsát, a Szakszerveze­tek Nyugdíjas Fórumát. Az öttagú tes­tületben helyet kapott a Munkásta­nács és a Nyugdíjasok Kaposvári Egyesületének képviselője is.- A megyei idősügyi tanács létrehozásá­nak a kezdeményezői voltunk, azonban je­lentős tagságunkat nem méltatták arra, hogy képviseletet kapjunk a nemrég össze­állított grémiumban - indokolta a fórum megalakítását Svajda József, az MSZOSZ megyei elnöke a választmány ülésén. - Nem a sértődöttség vezérelt bennünket, meg­szoktuk, hogy a saját utunkat járjuk. Az év eleji bértárgyalások alakulásáról számolt be ezután. Elmondta, az infláció idén is maga­sabb lesz a tervezettijél, ezért a 10 százalé­kos béremelést tekintik tárgyalási alapnak. Ezt különösen a kereskedelmi cégeknél lesz nehéz érvényesítem, de vannak kedvező tapasztalatok, 18 százalé­kos keresetnövekedések is. Mind­ez a nyugdíjasok számára sem közömbös, hiszen a jövő évi eme­lést egyebek között az idei bérek alakulása is befolyásolja. A ter­vekről szólva Svajda József el­mondta, városokban, nagyközsé­gekben területi szakszervezeti bi­zottságokat hoznak létre a közeljövőben. A munkavállalói érdekek képviselete mellett a nyugdíjasokat érintő ügyekben is segítséget nyújtanak. Folyamatban van a dél-dunántúli (Somogy, Tolna, Baranya) szakszervezeti ré­giós szervezet megalakítása is. Az MSZOSZ május elseje előtt idén is kitüntetéssel jutal­mazza az év munkáltatóját, az év szakszer­vezeti vezetőjét és az év nyugdíjas vezetőjét. Utóbbi személyéről a tanácskozás résztve­vői egyhangú szavazattal döntöttek. Wágner József, az MSZOSZ Nyugdíjas Választmányának elnöke az országos szer­vezet törekvéseit ismertetve elmondta, köve­teléseik között szerepel, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozásig a ma­gyar nyugdíjak érjék el az uniós nyugdíjak 65 százalékát. Az or­szágos választmány kiemelkedő­nek értékelte a somogyiak tevé­kenységét, több kezdeményezé­süket, egyebek között az öt­venéves szakszervezeti tagság el­ismerését, már több megyében átvették. Svajda József a megalakítandó Szakszer­vezetek Nyugdíjas Fóruma feladatkörét és működési szabályzatát ismertette. A testü­let célja a szakszervezethez tartozó nyugdí­jasok életkörülményeinek figyelemmel kí­sérése, információk gyűjtése és továbbítása az illetékesekhez. Szakmai véleményt for­málnak a nyugdíjasokat érintő országos és helyi rendeletekről, ezeket eljuttatják a tag- szervezetekhez, a társadalombiztosítási in­tézetekhez, a települések polgármesterei­hez. Széles körű felvilágosítást kezdenek, hogy a nyugdíjasok megismerjék azokat a támogatási lehetőségeket, amelyek életüket megkönnyíthetik. A fórum saját tagszerve­zetei mellett folyamatos kapcsolatot tart a Nyugdíjasok Szervezetei Somogy Megyei Szövetségével és a Nyugdíjasok Kaposvári Egyesületével, igyekszik nagy tapasztalattal rendelkező, köztiszteletben álló személyisé­geket bevonni munkájába. Pártok nem kap­hatnak szerepet a fórum tevékenységében. A Szolidaritási Alapítvány költségére javas­latot tehetnek szociálisan rászorulók meg­segítésére, elismerésre érdemes személyek­re. A választmány egyetértett a célokkal és elfogadta a szabályzatot. Határoztak a So­mogy Idős Polgáraiért-kitüntető plakett ala­pításáról is, amelyet októberben, az idősek világnapján adományoznak a tagszerveze­tek előterjesztése alapján. A választmány végül megválasztotta a Szakszervezeti Nyugdíjas Fórum tagjait. A testület elnöke Méjjas Károly (Vasutas Nyugdíjasok Egyesü­lete) lett, tagjaivá Sebesi Jánost (Délviép Nyugdíjas Klub), Tóth Ferencet (Nagyatádi Konzervgyár Nyugdíjas Klubja) és Havrillay Gézát (Nyugdíjasok Kaposvári Egyesülete) választották. A Munkástanács a közeli napokban nevezi meg képviselőjét. ■ A nemzetiségi hagyományok őrzői A megtermelt, levágott, kévébe kötött, ki­áztatott kendert csak tilolni, kócolni, fon­ni, szőni, szabni, kaptázni, talpalni, hí­mezni kell és máris kész a sváb tutyi, a kényelmes papucs, a lábhoz illeszkedő tö­kéletes biotermék. Az ecsenyi nyugdíjasok a hétvégi turisztikai kiállítás talán legna­gyobb sikerét aratva mutatták be a tutyikészítés műveleteit.- Azt mondhatom, hogy a falu lakosságának fele már hatvan év feletti, az elöregedés klasz- szikus jegyei tapasztalhatók Ecsenyben - szinte sugárzó arccal közölte mindezt Máj Pé­ter, az egyforintos telekről országszerte ismert- té vált polgármester sváb népviseletben, léder- hóznihoz hasonlatos térdnadrágban, amikor néhány percre abbahagyta a harmonikázást a helybéli asszonyok koszorújában. - Az idő­sekben rejtező fantasztikus értékek - a tárgyi kultúra, a dalok, a táncok - felülmúlják a hátrányokat, és mi ezeket szeretnénk most itt is bemutatni, megeleveníteni, megőrizni,'át­menteni annak a fiatalabb korosztálynak, amely meggyőződésem szerint ebből egyszer majd nagy haszonra tesz szert.- Azért ne tagadjuk a gondokat sem. Bevé­tel szinte semmi, és ott a sok öreg.- Szociális keretünkből az igényjogosultak gyógyszertámogatására, erra-arra jut. De ez egy sváb közösség, amelyik a mainál cuda- rabb időkben megszokta az önellátást, azt, hogy csak magára számíthat. Alacsony nyug­díjuk, kevés jövedelmük ellenére ma is meg­alázónak, méltóságon alulinak tartanák, ha segélyért kellene kuncsorogniuk. Még egy­szer nyomatékosan hangsúlyozom: a falu számára az idősek nem jelentenek külön ter­het.- A nyugdíjasklubot is az önkormányzat szervezte?- Két éve alakult a klub, a készség, a késztetés az idősekben megvolt, mi csak a szerve­zésben segéd­keztünk. Aztán megválasztot­ták vezetőségü­ket és megy minden mint a karikacsapás. Igen jó szelle­mű találkozó­kat tartanak havi rendsze­rességgel. A kötetlen be­szélgetésekre igyekszünk olyan vendége­ket hívni, akik érdekes és hasznos isme- ÍQy lesz a kenderkócból lenfonal retekkel gazda­gítják a nyugdíjasklub tagjait. Legutóbb Csikós-Nagy Márton szobrászművész hozta el apróbb munkáinak egy részét, és az alko­tás titkaiba avatta be a hallgatóságát. A negyvenhét tagból harminc-harmincöt rendszerint ott van minden összejövetelen, tudjuk meg a szintén díszes népviseletbe öltözött Varga Árpádné klubelnöktől.- Régi ruhák ezek, több generáció visel­te már - meséli, amikor színes öltözéküket dicsérem. - Úgy szedtük össze az öregek­től a nagy gonddal őrzött darabokat, kí­méljük, vigyázunk rá mi is. Ebben szere­pelünk majd a látrányi kulturális szemlén FOTÓ: GYÖRGYFALVI ZITA is, a tutyikészítést mutatjuk be, sváb da­lokkal fűszerezve. Tánccsoportunk is van már, de még nem lépünk a nyilvánosság elé, nem akarunk szégyent vallani. Sok mindent csináltak a két év alatt, pogácsasütő versenyt nyertek Nagyszaká­csiban, szépítik, parkosítják, virágosítják a falut, gondozzák az ecsenyi kitelepítettek emlékművének környékét. Két éve Keszt­helyre, Hévízre kirándultak, tavaly Veszp­rémben jártak, az idei úti célt még megbe­szélik. Éltetik nemzetiségük értékes ha- gypmányait, népművészetét, önmaguk és mindannyiunk gazdagodására.__________■ Hírek TALÁLKOZÓ. Régi tavaszok, új barátságok-mottó jegyében a Balatonlellei Kék Balaton Nyug­díjas Egyesület nemrég találko­zóra hívta a somogytúri, a kő­röshegyi és a bogiári Megértés Egyesület tagjait. Jó alkalom volt ez arra is, hogy főpróbát tartsanak a területi kulturális bemutatók előtt. KÖLTŐVENDÉG, i Kaposvári Polgári Nyugdíjas Klub vendége volt tegnap délután Szirmay End­re költő. A Szent Imre utcai pár­tok házában nagy érdeklődéssel kísért találkozón versekkel illuszt­rált, színes költői pályaképet is­merhetett meg a közönség. TAVASZI GYŰJTÉS. A Nyug díjasok Balatonföldvári Egyesü­lete idén is megszervezte tava­szi gyűjtését az igali speciális iskola nehéz helyzetű diákjai­nak megsegítésére. A közösségi házban tegnap kezdődött az ak­ció, és ma is várják a megunt, használható ruhaneműket, ci­pőket és tartós élelmiszereket. OLDALSZERKESZTÖ: KATONA CSONGOR Ellenőrizhető biztosítási adatok A munkaadók még két napig, március 31-ig tehetnek eleget mu­lasztási bírság kiszabása nélkül adatközlési kötelezettségüknek alkalmazottaik 2000. évi biztosítá­si idejéről és nyugdíjjárulék-köte- les keresetének összegéről. A flopin vagy papíron beérkezett nyilvántartó lapok alapján az Or­szágos Nyugdíj-biztosítási Főigaz­gatóság október végéig minden munkavállalót értesít a reá vonat­kozó biztosítási adatokról. A Somogy Megyei Nyugdíj-biz­tosítási Igazgatóság sajtótájékoz­tatóján megtudtuk, ezentúl éven­te megkapják ezt az értesítést a munkavállalók. A biztosítottak így folyamatosan ellenőrizni tud­Fogadónapok áprilisban Marcaliban 2-án, hétfőn reggel 8-tól délután 4-ig, Siófokon 3-án, kedden reggel 8-tól délután 4-ig, Nagyatádon 4-én, szerdán reggel 8-tól délután 4-ig, Csurgón 5-én, csütörtökön reggel 8-tól délután 4-ig, Barcson 6-án, pénteken reggel 8-tól délután fél 2-ig, Tabon 9-én, hétfőn reggel 8-tól délig, Balatonföldváron 9-én, hétfőn délután 1-től 4-ig várják az ügyfeleket a nyugdíjbiztosító és az egész­ségbiztosító munkatársai. ják a helyzetüket, sú­lyos betegség, baleset, rokkantság esetén - aránylag fiatal korban is kerülhet ilyen hely­zetbe akárki - nem mindegy, hogy meny­nyi szolgálati idővel és befizetett nyugdíjjáru­lékkal rendelkeznek. Ha az értesítés adataival nem érte­nek egyet, a munkáltatóval kell tisztázni a helyzetet. Amennyiben ez nem vezet eredményre, a nyugdíjbiztosítóhoz lehet „jogor­voslatért” fordulni.- Az emberek nyugdíj-megál- lapításkor, -emeléskor kerülnek velünk általában kapcsolatba, nagy pontos­ságot, ember­séget és jog­szabályisme­retet kívánó munkánkat nem látvá­nyos külsősé­gek között végezzük. Szerencsére negatív szen­zációk sem hívták fel ránk a figyelmet, bár több vizs­gálaton, átvilágításon ke­resztülment az ágazat - közölte Ikafalvi-Farkasné Kisdeák Mária igazgatónő a sajtótájékoztatón. - Az egészségbiztosítási ága­zattól 1993-ban történt kü­lönválás óta óriási munká­val kellett pótolnunk a nyilvántar­tás hiányosságait. Az összegyűj­tött információkat mintegy ezer folyómétemyi kartonon és számí­tógépes adathordozókon őrizzük. Ennek alapján erősödött igazgató­ságunk szolgáltatótevékenysége. Nyugdíjba vonulása előtt tíz évvel bárki kérheti szolgálati idejének előzetes megállapítását, és azt is, hogy 1988 óta mennyi volt a járu­lékköteles jövedelme. Ehhez ma már szinte minden esetben pon­tos adatokkal rendelkezünk. Ha­vonta egyszer a megye városaiban fogadónapokat tartunk az egész­ségbiztosító munkatársaival kö­zösen, amit kedvezően fogadtak. Már több helyen igénylik a gyako­ribb vidéki ügyfélfogadást, ennek egyelőre akadályai vannak. ■ Egymilliónyi támogatás Éves közgyűlését tartotta a múlt héten a Nyugdíjasok Kaposvári Egyesülete. Székely Sándor elnök beszámolójában elmondta, tavaly az egymillió forintot meghaladó tá­mogatáshoz jutottak a tagok az egyesület közreműködésével, az egészségbiztosítási pénztár, a nyugdíjbiztosító igazgatóság, az alapítványok, szervezetek és ma­gánszemélyek segítőkészségének köszönhetően. A több mint 1200 tagú egyesület tavaly tizenhat ki­rándulást szervezett, a tizenkilenc klubdélutánon több jeles szemé­lyiséget láttak vendégül, irodalmi, orvosi előadásokat, érdekvédelmi tájékoztatást hallhattak a megje­lentek. A beszámoló részletesen szólt az egyre népszerűbb jogta­nácsadó szolgálatról, a bizottságok munkájáról, valamint a horvátor­szági Kapronca és Krizsevác nyug­díjasaival kialakult jó kapcsolatok­ról, a szolnoki, kőröshegyi, táskái, andocsi egyesülettel ápolt barát­ságról. Idei terveikben a kirándulá­sok, klubdélutánok mellett szava­lóverseny és közéleti vetélkedő megrendezése is szerepel. Szita Károly polgármester, élve a találkozó adta alkalommal, a Szé- chenyi-terv időseket érintő lehető­ségeiről, egyebek között a hatvan­lakásos nyugdíjasház építésének előkészületeiről tájékoztatta a közgyűlés résztvevőit. Köszönettel mondta, mindennapi munkájában folyamatosan érzi a kaposvári idő­sek segítő támogatását. ______ ■ Mé ltóbb körülmények között A Petőfi téri, volt SZTK-épületből használt folyosón vártak sorukra, a Kaposi Mór Megyei Kórházba A kórház 21-es épületének ma­költözött a rokkantságot elbíráló, gasföldszintjén (a szülészet mö- I. fokú orvosi bizottság. Mint ár. gött) új berendezéssel felszerelt, Szalmássy Zsuzsanna főor- tágas rendelő áll az orvosok ren- vosasszony elmondta, évekig delkezésére, a betegek is kulturált méltatlan, olykor embertelen álla- előtérben várakozhatnak. A bi- potok között végezték nagy fele- zottság behívó értesítésén feltűnő lősséggel járó munkájukat, fűtet- bélyegzővel jelzik a címváltozást, len rendelőben vizsgálták a bete- A telefonszám egyelőre a régi: geket, akik a bútorraktárnak 310-648. _______ ___■ Va staps a Ki-mit-tud?-on Citerások kísérték a taranyi férfidalkör szépen zengő énekét Nagyatád Együtt dalolt a szereplőkkel a lelkes nagyatádi közönség a Rinya menti nyugdíjasklubok Ki-mit-tud?-ján múlt szombaton, ahol 29 különle­ges produkciót mutattak be óriási si­kerrel. Kovács Lajos, a megyei nyug­díjasszövetség elnöke, Ormai István polgármester és Francz Rezső or­szággyűlési képviselő is megtisztelte jelenlétével a találkozót. A művelődési ház színpadán Nagy­atádról négy nyugdíjasszervezet összesen 17 műsorszámot mutatott be. Vastapsot kapott Takács Józsefbe és Tóth Jánosáé vidám jelenete, Czimmermann Béláné, Nagy Lászlóné és Péter Oszkámé szavala­ta. Különleges zenei meglepetést hozott az Őszi napfény egyesület néger spirituáléénekekkel, de ferge­teges sikert arattak a táncosok is. Taranyból szerepelt a citerazene- karral kísért férfidalkör és a női kó­rus is, a kutasiak népdalcsokorral jeleskedtek, Somogyszobról Tóth János szavalta el saját versét és nó­tákat is énekelt. A lábodi Hölgyko­szorú Klub verssel és népdalokkal szerepelt, Bolhást Kővári Jenő kép­viselte hegedűszólójával. Nagy si­kert aratott a görgetegi asszonykó­rus is mind a népdalcsokorral, mind a kánonénekléssel. A legjobb szereplők jutalma a taps és siker volt, ám kitüntetés lesz a megyei gálán való szereplés is. _______km.

Next

/
Oldalképek
Tartalom