Somogyi Hírlap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-02 / 52. szám

8. oldal - Somogyi Hírlap 2001. Március 2., Péntek : | Kosárlabda A kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium tornacsarnokában immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a Széchenyi Kupa nemzetközi kosárlabdatornát. A középiskolás diákokból álló csa­patok ma 7.30 órától mérik ösz- sze tudásukat. A résztvevőket két csoportba osztották a szerve­zők. „A” csoport: Berzsenyi Dá­niel Gimnázium (Marcali), Tán­csics Mihály Gimnázium (Ka­posvár), Széchenyi István Keres­kedelmi és Vendéglátó-ipari Szakképző Iskola (Kaposvár). „B” csoport: Virovitica (Hor­vátország), Apáczai Csere Já­nos Szakközépiskola (Dombó­vár), Gyakorló Gimnázium (Ka­posvár). A mérkőzések szabá­lyai némiképp eltérnek az MKOSZ által kiadottaktól. Az egyes negyedek hossza mind­össze nyolc perc, melyet futó­órával mérnek. Minden ne­gyedben egy időkérési lehető­ség van. A negyedek közötti fél perc, míg a félidő 2 percig tart. Pontban délben Öreg diák- tanár-Széchenyi ISK mérkőzést rendeznek, a helyosztók pedig 12.45 órakor kezdődnek. Kézilabda Megváltozott az eredetileg már­cius 3-ra kiírt Marcali VSZSE- Herz-FTC NB I-es női kézilabda­mérkőzés időpontja. A találkozót a Fradi BL-összecsapása miatt - a fővárosiak kérésére - március 7- re, szerdára halasztották. A nagy érdeklődéssel várt csata 18 órakor kezdődik a marcali városi sport­csarnokban. Az ifjúsági csapatok mérkőzését 16 órától rendezik ugyanott. ________ samu Bo rsányi Csilla bronzérme A mindössze tizenhárom esz­tendős, siófoki Borsányi Csilla harmadik lett Pécsen, a 600 ezer forint összdíjazású, országos felnőtt, fedett pályás teniszbaj­nokságon. A siófoki tehetség szabadkártyával kapott lehető­séget az indulásra, s szinte pá­ratlan bravúrt végrehajtva beju­tott a legjobb négy közé, ahol végül a győztes Czinktől kapott ki, s a harmadik helyen végzett. Borsányi Csilla a Siófoki Spar­tacus SE ÓB I-es női csapatának tagja, a kiliti városrész általános iskolájának tanulója. fónai Atlétika Cseh Géza, a Nagyatádi Atlétikai Club atlétája élete legjobb fedett pályás eredményével, 14 méter 16 centiméteres hármasugrással ötödik helyezést ért el Budapes­ten, a felnőttek országos fedett pályás atlétikai bajnokságán. b.m. _________________________________________SPORT Hét vége a sportpályákon Röplabda NB 1, férfi Extraliga: Kometa Ka­posvár SE-Medikémia-Szeged. Kaposvár, városi sportcsarnok, 18 óra. (Juniormérkőzés: 20 óra.) NB I, női Extraliga - osztályozó a bentmaradásért (első mérkő­zés): BITT Kaposvári Női RC- Kecskeméti Női RC-Kaposvár, vá­rosi sportcsarnok, 15 óra. Kosárlabda NB Il-es férfimérkőzések: Meló-Diák KK (Kaposvár)- Marcali VSZSE. Kaposvár, Tán­csics Mihály Gimnázium torna­csarnoka, 18.20 óra. Siókosár UK-Bonyhádi KSE. Siófok, Foki-hegyi Általános Isko­la tornacsarnoka, 18 óra. XIII. Széchenyi Kupa nemzetkö­zi középiskolás, fiú. kosárlabda- torna (fiat csapat részvételével). Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium tornacsarnoka. Cso­portmérkőzések: 7.30 órától. Hely­osztó mérkőzések - az ötödik he­lyért 12.45 órakor, a harmadik he­lyért 13.30 órakor, döntő 14.15 órakor. Eredményhirdetés, díjki­osztó: (várhatóan) 15 órakor. Részt vevő csapatok - „A” cso­port: Marcali, Berzsenyi Dániel Gimnázium; Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium és Kaposvár, Széchenyi István Szakképző Isko­la. „B” csoport: Virovitica (Hor­vátország); Dombóvár, Apáczai Csere János Szakközépiskola és Kaposvár, Gyakorló Gimnázium. SZOMBAT Kosárlabda NBI, férfi „A" csoport: Klíma-Vili Purina Kaposvári KK-Flextronics Zalaegerszegi TE KK. Kaposvár, városi sportcsarnok, 17 óra. (Ifjú­sági mérkőzés: 15.30 óra.) Kézilabda NB I, női „B" csoport: Nagyatá­di NKK-Bp. LRI-Malév SC. Nagy­atád, városi sportcsarnok, 17 óra. (Ifjúsági mérkőzés: 15 óra.) Teke Szuper Liga (férfi): BKV Előre-Közutasok Kaposvári Teke Klub. Budapest, 10 óra. NB Ill-as férfimérkőzések: Kaposvári Pince TK I.-Kapos- vári Pázmány TK. Kaposvár, Pin- ce-tekecsarnok, 14 óra. Kaposvári Pince TK II.-Komlói Bányász I. Kaposvár, Pince-teke- csarnok, 9 óra. Dombóvári Spartacus II.-Kapos- vári Fáklya SK. Dombóvár, 9.30 óra. Asztalitenisz Megyei (leány és fiú) újonc és serdülő asztalitenisz-bajnokság. Kaposvár, Arany úti városi asz­talitenisz-csarnok. Verseny(ek): 9 órától. Versenyszámok: újonc „A” - leány és fiú egyes; újonc „B” - leány és fiú egyes; serdülők - le­ány és fiú egyes, leány és fiú pá­ros. Nevezés: a verseny(ek) előtt a helyszínen fél órával. Megyei asztalitenisz-csapatbaj­nokság - Balatoni csoport. Női mérkőzések (az elöl álló csapatok a pályaválasztók): Za- márdi Petőfi SE I.-Zamárdi Petőfi SE II.; Zamárdi Petőfi SE III.-BBSC. - A Balatonszárszó SE csapata szabadnapos. Férfimérkőzések (az elöl álló csapatok a pályaválasztók): Fo- nyódi Petőfi SE-Siófoki VSC II.; Tabi VSC-BBSC. - A Balatonszár­szó SE csapata szabadnapos. Labdarúgás NB I „B” csoport: Kaposvári Rákóczi-Conti-mex FC-Pápai ELC. Kaposvár, Rákóczi-sta- dion, 14.30 óra. V.: Molnár J. (Gyarmati, Varga L. II.). Kispályás teremlabdarúgás Farsang Kupa ser­dülő kispályás terem- labdarúgó-toma (négy csapat részvételével). Tab, szabadidő csarnok. Mérkőzések: 9 órától. Részt vevő csapatok: Andocs Jeans-Tex; Fonyódi Petőfi SE; Balatonszárszó SE és Tabi VSC. Farsang Kupa női, kispályás te­remlabdarúgó-torna (nyolc csa­pat részvételévei). Somogyvár, Szent László Ki­rály Általános Iskola tornaterme. Mérkőzések: 9 órától. Részt vevő csapatok: Keszt­hely; Tapolca; Dombóvár; Fo­nyód; Barcs; Ráksi; Zselicszentpál és Somogyvár. VASÁRNAP Röplabda NB I, férfi Extraliga: Dunaferr SE-Kometa Kaposvár SE. Dunaúj­város, Dunaferr-sportcsarnok, 17 óra. (Juniormérkőzés: 19 óra.) NB I, női Extraliga - osztályozó a bentmaradásért (második mér­kőzés): Kecskeméti Női RC-BITT Kaposvári Női RC. Kecskemét, vá­rosi sportcsarnok, 17 óra. NB I (férfi): MAFC-Nafa RC Kaposvár. Budapest, 11 óra. (Ju­niormérkőzés: 13 óra.) Teke Szuper Liga (női): Kaposvári Női Teke Klub-FTC Ybl-Tervező. Ka­posvár, Közút-tekecsamok, 10 óra. NB II (férfi): Szanki Olajbá- nyász-Nagyberki-Attala Tengeri­szem. Szánk, 10 óra. Sakk NB I „B” csoport: Szenna Pack Zselic SC Kaposvár-Keszthelyi Spartacus. Kaposvár, MTESZ- székház, 10 óra. NB II: KSE-Sefag Rt (Kapos­vár)-Székesfehérvári MÁV Előre. Kaposvár, Sefag-székház, 10 óra. Kézilabda Országos serdülő, leány kézi­labda-bajnokság: Nagyatádi NKK- Marcali VSZSE-Lénia. Nagyatád, városi sportcsarnok, 11 óra. Labdarúgás NB I „B” csoportos mérkőzések: Marcali Industrie FC-Pécsi MFC. Marcali, 14.30 óra. V.: Sza­bó R. (Horváth S., Solymosi R). Celldömölki VSE-Antók FC- Siófok FC. Celldömölk, 14.30 óra. V.: Szabó J. (Puskás, Szabó G.). NB II: Ajka SE-Balatonlelle SE. Ajka, 14.30 óra. V.: Kassai (Tom­pos, Tóth S.). NB Ill-as mérkőzések: Kaposvölgye Vállalkozók SC- Nagyberki-UFC Szekszárd. Ka­posvár, Arany úti városi sport- centrum, 14.30 óra. V.: Nagy I. (Kovács N„ Farkas). Andocs Jeans-Tex- Paksi SE. Andocs, 14.30 óra. V.: Czakó (Kozári, dr. Rugási). Előkészületi labda­rúgó-mérkőzés: Nagy­atád FC-Segesd SE. Nagyatád, 15 óra. Kispályás teremlabdarúgás Kisosz Kupa I., II. és m. korcsoportos, kispá­lyás teremlabdarúgó- torna (négy-négy csapat részvéelével). Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium tornacsarno­ka. I. korcsoportosok - mérkőzések: 9 órától. Eredményhirdetés, díjki­osztó: (várhatóan) 11.25 órakor. III. korcsoportosok - mérkőzések: 11.30 órától. Eredményhirdetés, díjkiosztó: (várhatóan) 13.55 óra­kor. n. korcsoportosok - mérkőzé­sek: 14 órától. Eredményhirdetés, díjkiosztó: (várhatóan) 16.30 óra­kor. Részt vevő csapatok: Paks; Pé­csi VSK; Siófok és Kaposvári Kon- rád Focisuli. OTP Bank Lábod Rt Farsang Kupa II. korcsoportos, Dél-somo­gyi Góliát kispályás teremlabda­rúgó-torna (12 csapat részvételé­vel). Csurgó, Eötvös József Általá­nos Iskola tornacsarnoka („A” és „B csoport) és Nagyváthy János Középiskola tornacsarnoka („C” és „D” csoport). Csoportmérkőzé­sek: 9 órától. Keresztjáték: 11.30 órától. Helyosztó mérkőzések: 12.20 órától. A harmadik helyért: 14.20 órakor. Döntő: 14.45 óra­kor. Eredményhirdetés, díjkiosz­tó: (várhatóan) 15.15 órakor. Részt vevő csapatok - „A” cso­port: Gyékényes; Nagyatád, Ár­pád Fejedelem Általános Iskola és Csurgó. „B” csoport: Inke; Barcs, Deák Ferenc Általános Iskola és Nagyatád, Bárdos Lajos Általános Iskola. „C” csoport: Darány; Barcs, Arany János Általános Is­kola és Nagyatád, Babay József Általános Iskola. „C” csoport: Ka­darkút; Kutas és Görgeteg. FENYŐ GÁBOR V *** *♦* A labdarúgó Magyar Kupa, me­gyei selejtezőjének a párosítását és a megyei női, felkészülési kézi­labdatorna második játéknapjá­nak a programját - valamennyi mérkőzést vasárnap rendezik - holnapi számunkban közöljük. _________Röplabda Extraliga - férfiak__________ So rsdöntő csaták következnek Kaposvár A férfi röplabda-bajnokság alapszakaszának sorsdöntő csatáira készül a Kometa Kaposvár SE együttese, amely a Medikémia-Papiron SC Szeged csapatát fogadja ma 18 órás kezdettel, majd vasárnap a Dunaferr SE ven­dége lesz 17 órától. A két könnyű Magyar Kupa-mér­kőzés után jóval nehezebb össze­csapások várnak a Kometa Kapos­vár SE gárdájára. Az alapszakasz végső helyezéseiről is dönt a so­mogyiak utolsó három mérkőzé­se. (Á március 9-i záró fordulóban a Vegyész RC-Kazincbarcika láto­gat Kaposvárra.) Nem mindegy te­hát, hogy milyen eredményeket érnek el Pásztorék a következő egy hét alatt. Mivel a legkedve­zőbb play-off pozíció az első hely, természetesen ez a kaposváriak célja. Minden számolgatás helyett ehhez valamennyi, visszalévő ta­lálkozót meg kellene nyerni. A legfontosabb lépés mégis a Medikémia-Papiron SC Szeged mai legyőzése lenne. Az esélyek­ről a Kometa Kaposvár SE vezető­edzőjét, Demeter Györgyöt faggat­tuk.- Minél több mérkőzése volt a Szegednek, annál jobb formába lendültek Nyári Sándor edző ta­nítványai - kezdte a népszerű tré­ner. - A csongrádiak egy hullám­völgy után - melyet a kecskeméti vereségük jelentett - egyre jobb formát mutattak. Bizonyíték erre a Kazincbarcika és a Kecskemét ellen elért szoros győzelem. Biz­tos vagyok abban, hogy már csak a tét miatt is Kaposváron sokkal erősebb lesz az ellenállásuk. Labdabiztos csapat a szegedi, jól védekeznek mezőnyben és a Berkes-Bunford alkotta sánc is sok támadást hatástalanít. Nirka személyben az egyik legtechni­kásabb röplabdázót tudhatják so­raikban. Az ő semlegesítése ép­pen ezért kulcsfeladat lesz. A sáncról kiütött, lecsorgó labdáira külön figyelmet kell szentel­nünk. A nyitás és a nyitásfogadás természetesen ezen a találkozón is döntő jelentősséggel bír. Saj­nos, Cutino hátizomhúzódással küzd, ezért két napig minimális edzésmunkát végez. Játékáról csak a bemelegítés után tudok dönteni. A várható kezdőcsapatok (a já­tékosok neve mögött zárójelben a válogatottságuk száma). Kometa Kaposvár SE: Jose Alvarez Cptino (kubai) vagy Neizer Zoltán (8), dr. Szergej Szajfulin (orosz), Pásztor Attila (83), Dávid Zoltán, Urfi Csaba (39), Gelencsér Balázs (35). - A li­beró Zarka Péter (6) vagy Geiger András lesz. Medikémia-Papiron SC Sze­ged: Mészáros Péter (84), Vja-csesz- lav Nirka (ukrán), Bunford Béla (jugoszláv), Berkes Zoltán (4), Hulmann Zsolt (79), Torma Péter. - A liberó Petheő Gábor (33) lesz. KUN ZOLTÁN Hétközi mérkőzésen: Medikémia Papíron SC Szeged- Vegyész RC Kazincbarcika 3-2 (27, -22, -25, 18, 6) Röplabda Férfi Extraliga 1. Medikémia Szeged 17 13 4 42-23 30 2. Kometa KSE 17 12 5 42-20 29 3. Dunaferr SE 17 10 7 34-25 27 4. Nyíregyházi VSC 17 7 10 27-34 24 5. Kecskeméti RC 17 5 12 21-41 22 6. Kazincbarcikai VRC 17 4 13 21-44 21 Röplabda NB I Extraliga osztályozó - nők Az élvonal a tét Kaposvár A női röplabda NB I Extraliga el­ső osztályozó mérkőzését rende­zik meg ma 15 órás kezdettel a kaposvári városi sportcsarnok­ban. A BITT Kaposvári Női RC együttese az eddig NB I-ben sze­replő Kecskeméti RC-t fogadja. Érdekesség, hogy a kaposvári­ak tavaly éppen a kecskemétieket ütötték el az extraligától. A kiéle­zett párharcot 2-1-es összesítés­sel vívta meg akkor a BITT KNRC. A szabályok az idén is vál­tozatlanok. A következő szezon­ra a két győzelemig tartó párharc győztese nyeri el az extraligás tagságot. A Kecskeméti RC rop­pant egységes teljesítményt nyúj­tott az NB I-ben. Tizennégy győ­zelmük mellett mindössze egyet­len vereséget szenvedtek, így ter­mészetesen megnyerték az alap­szakaszt és ezzel együtt a jogot, hogy a feljebblépést kiharcolják. A kaposváriak nincsenek irigy­lésre méltó helyzetben, hiszen továbbra sem számíthatnak a sé­rült Ékes Erikára. A várható kezdőcsapatok: BITT Kaposvári Női RC: Géllé Petra, Ács-Jebektor Dóm, Tuba Marianna, Molnár Krisztina, Geiger Marianna, Szíj Claudia. A liberóposzton Lábas Judit szere­pel. Kecskeméti RC: Dunszt Orso­lya, Czéh Ágnes, Vasadi Judit, Kriegel Orsolya, Martinovics Szil­via, Ékes Eszter. A liberóposzton Vatai Gabriella szerepel. kun Startra kész a Siófok FC Siófok Amikor január 8-án a Siófok FC klubházában találkoztak a labda­rúgók, szinte mindenki ismerős­ként szólította meg a másikat. Strausz László vezető­edző ismertette a felké­szülés programját és vár­ta a hatást. Nos, a hatás pozitív volt. A játékosok elsősorban az addig tör­téntekről társalogtak, de ahogy Strausz edző vá­zolta a felkészülés üte­mét, úgy koncentráltak egyre jobban a mester szavaira. A Siófok FC az NB I/B Nyugati-csoportjában a téli szü­netre a második helyen érkezett. Tehát innen folytatja.- De vajon kikkel?- Hat új labdarúgót igazolt a klub, Montvai Tibort Egerből, Bogó Tibort Dunaújvárosból, Sza­bó Csabát Zalaegerszegről, Ko­vács Pétert az Újpesttől, Bozovicot és Radojevicet Horvátországból - tájékoztatott Takács Zsolt techni­kai vezető. - A játékosokat a szakmai vezetés egyetértésével választottuk ki, úgy is mondhatjuk, hogy posztokra igazoltuk. Kétszer 10 napos túrán, remek körülmények között készülhettünk. Ciprusra az NBI/B-s csapatok közül egyedü­liként jutott el a Siófok FC, köszönet ezért a tu­lajdonosi körnek. Po- recsbe a városi önkormányzat tel­jes támogatását élvezve jutottunk el. Sorozatosan játszottuk az edzőmeccseket. Nem az ered­mény volt az elsődleges, hanem a játék, az összeszokás. Persze azért az eredményesség is számí­tott. Ilyen volt a Legia Varsó, és a Partizán Belgrád elleni döntetlen.- Milyen a kapcsolatuk a szur­kolókkal?- Ezen a téren eddig nem sok jót tudtunk mondani. Most vi­szont valami elindult. A csapatnál egy jól felépített marketingmun­ka folyik. Részletekbe nem aka­rok belemenni, mivel ez a törek­vésünk csak akkor lesz mérhető, ha a szurkolóknak is tetszeni fog. Mindenesetre sok meglepetéssel várjuk a siófoki híveket.- A rajt előtt milyen a hangulat a klubnál?- Nyugalom van, és folyik a munka. Mindenki tudja a felada­tát. Én úgy érzem, csak ilyen kö­rülmények között lehet dolgozni és eredményeket elérni. A Siófok FC tehát startra kész. Most már a játékosokon van a szurkolók te­kintete. Vasárnap egy jó rajt meg­adhatja az alaphangot egy még jobb folytatáshoz. borsos attila Járjon kosármeccsre a Somogyi Hírlap-pai! A Klíma-Vili Purina KKK minden hazai bajnoki mérkőzésének szünetében KOSÁRDOBÓ VERSENYT HIRDETÜNK Minden mérkőzésen 15 ezer forint értékű ajándék\ Jelentkezni csak a mérkőzés napján, a Somogyi Hírlap-ban megjelent mérkőzés-előzetes mellett található szelvénnyel lehet. A szelvényt a műsorközlőnél kell leadni. Minden mérkőzésen 10 játékos játszhat. Drukkoljon a Somogyi Hírlap-pal együtt a Klíma-Vili Purina KKK csapatának, játsszon és nyerjen velünk.! PÉNTEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom