Somogyi Hírlap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-16 / 63. szám

10. oldal - Somogyi Hírlap SPORT 2001. Március 16., Péntek H Ünnep a sportcsarnokban Hét év alatt 56 millió fo­rintból épült meg, és a nemzeti ünnepen avatták fel az öreglaki tornacsar­nokot. Tegnap kiderült, az öreglakiak tisztelik a vendégjogot: mindkét tor- nacsarnok-avató mérkő­zésen, az idegenben ját­szó csapatok hagyták el győztesen az új pályát. Öreglak A létesítmény tegnap máris összekovácsolta a falut. Az el­ső sportmérkő­zés előtt, a kisis­kolásoktól, a nyugdíjas ének­karig minden he­lyi civil szerve­zet pályára lé­pett. Horváth Endre, Öreglak polgármestere köszöntőjében hangsúlyozta: a hosszúra nyúlt beruházás el­lenére sem bánja, hogy bele­vágtak a fejlesztésbe. A torna- csarnok ugyanis a falu sporto­lóinak és a településen élő fia­taloknak egyaránt lehetőséget jelent. Dr. Gyenesei István, a me­gyei közgyűlés elnöke azt kí­vánta az öreglakiaknak, hogy találják meg itt maguknak a szabadidő eltöltésének egyik leghasznosabb módját: a test­edzést. Ezzel együtt pedig ta­lálják meg a tornacsarnokban egymást is, hiszen mint mondta, egy sportcsarnok nemcsak a nagy küzdelmek színhelye, hanem a közösség- fejlesztés fontos színtere is. Nos, már első alkalommal, rögtön az egész falu magáénak érezte a csarnokot. Az általános iskola tánc- és sport szakkörei, a nyugdíjas énekkar, ritmikus sport gimnasztika és breaktánc- bemutató szórakoztatta a csar­nokavató ünneplőket. A műsor után aztán a sport következett. Az első mérkőzéseket a vendé­gek nyerték. A nemesvidi kézi- labdások egy góllal nyertek a helyi csapat el­len, a Rákóczi öregfiúk pedig négyszer talál­tak be hálóba, míg a hazaiak csak kétszer. FÁBOS ERIKA Otthonra találtak Az öreglaki tornacsarnoknak nem csak a település iskolásai, két megyei első osztályú csapat is örülhet. A Medosz SE női kézilabdásainak és focistáinak is segíteni fog a felkészülés­ben a fedett pálya. Az öreglaki sport legjobb eredményét 1998-ban érték el a focisták, amikor az őszi forduló bajnokai lettek. A serdülők legeredményesebb éve a tavalyi volt: meg­nyerték a megyei bajnokságot. Sport- és táncbemutatókkal avatták fel az új öreglaki tornacsarnokot Kézilabda NB I - nők A Marcali VSZSE-Lénia női kézi­labda-csapata éppen a Budapes­ti Spartacus ellen szerezte meg első NB I-es győzelmét. Ráadá­sul a szövetkezetiek ellen a leg­jobb a somogyiak mérlege. Az eddigi három összecsapásból kétszer is sikerült nyerni. A ma 15.30 órakor kezdődő összecsa­pás egyértelmű esélyese azon­ban ezúttal a fővárosi csapat.- Maroknyi együttesünk a héten még jobban megfogyat­kozott, hiszen Kovács Juditra bokaszalag-szakadás miatt elő­re láthatólag hat hétig nem szá­míthatunk - mondta Szlobo- dáné Simon Judit edző. -A kez­dőcsapatból szinte mindenki térdsérüléssel bajlódik, ennek ellenére képesek leszünk teljes erőbedobással végigküzdeni a mérkőzést. Mivel tavaly alapo­san megerősödött a budapesti együttes, átlövők nélkül ezúttal kevesebb esélyünk van a pont­szerzésre. SAMU Szabadidősport Röplabda Magyar Kupa - férfiak Kosárlabda Magyar Kupa - férfiak Az utcákon futottak A Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet Dél-dunántúli Régiója szervezésében „Csúcs ez a fu­tás” elnevezésű programot ren­deztek Kaposvár belvárosában. A márciusi ifjak tiszteletére tar­tott utcai futóversenyen három kilométeres távot kell teljesíteni a rajthoz állóknak. A mezőny a belvárosban kijelölt útvonalon haladt és összesen ötszázhatva- nan értek célba. Az iskolák kö­zötti szervezési pontverseny­ben első lett a Toldi utcai Általá­nos Iskola és Gimnázium száz- tizenkilenc fővel, megelőzve a Berzsenyi Dániel Általános Is­kolát (101 fő) és a Lórántffy Zsuzsanna Református Általá­nos Iskolát és Gimnáziumot (67 fő). Az abszolút egyéni győzel­met Dómján Tibor (a budapesti Gazdasági Főiskola színeiben indult) szerezte meg. A leányok között Skelton Diána (IFOR) volt a legjobb. Valamennyi célba érkező pó­lót kapott és többeknek kedve­zett a szerencse a tombolasor­soláson. A következő rendez­vény március 21-én a Cseri parkban a városi és város kör­nyéki általános-, és középisko­lai mezeifutó-bajnokság lesz. * * * A Nagybajomi Sportszervezési Körzet idén is megrendezte a hagyományos utcai futóver­senyét március 15-e tiszteleté­re. Az eseményen 142 futó állt rajthoz. Eredmények, 1-2. osz­tályosok, leányok: 1. Törő Adri­enn, 2. Nagy Lilla, 3. Port Me­linda. Fiúk: 1. Witzl Donát, 2. Récsei János, 3. György Kristóf. 3-4. osztályosok, leányok: 1. Grigulák Enikő, 2. Kalányos Krisztim, 3. Tebeli Beatrix. Fi­úk: 1. Kalányos István, 2. Tímár Sándor, 3. Varró József. 5-6. osztálygsok, leányok: 1. Tímár Ildikó, 2. Orsós Erzsébet, 3. Sípos Zsuzsanna. Fiúk: 1. Szakonyi Balázs, 2. Ignácz László, 3. Grigulák János. 7-8. osztályos, leányok: 1. Pintér Zsanett, 2. Balogh Anikó, 3. Or­sós Mária. Fiúk: 1. Dávid Já­nos, 2. Csonka Csaba, 3. Gyurkó Gábor. ______________j MA FC-Kometa Kaposvár SE 0-3 (-21, -22, -16) Megerőltetés nélkül magabiztos teljesít­ménnyel jutott a férfi röplabda Magyar Kupa legjobb négy csapata közé a Kometa Kapos­vár SE együttese, miután a negyeddöntő visszavágóján idegenben is szettveszteség nélkül nyert a MAFC csapata ellen. Budapest- Ugyanabban a felállásban lépett pályára a csa­pat, mint az első meccsen - mondta tegnap De­meter György, a Kometa Kaposvár SE vezetőedző­je. - Az első és második játékban az alapszakasz­ban kevesebbet szereplők kaptak lehetőséget. Ők színvonalas összecsapáson győzedelmeskedtek. A harmadik szettben pályára léptek Pásztorék is, ek­kor már lényegesen nagyobb volt a különbség a két együttes játékereje között. A kaposváriak tehát 6-0-ás összesített szettkülönbséggel jutottak tovább a férfi röplabda Magyar Kupa legjobb négy csapata közé. A csapat további programjában március 20-án 16 órakor egy dunaújvárosi edzőmérkőzés szerepel. Áz első bajnoki ráját­szás találkozót március 22-én, csütörtökön, 19 órától rendezik a kaposvári városi sportcsarnok­ban. Az ellenfél a Malév SC együttese lesz. A két győzele­mig tartó párharc következő csatáját március 25-én Budapes­ten vívják. Amennyiben szüksé­ges 27-én, 18 órakor ismét Ka­posváron találkozik a két gárda. Véglegessé vált, hogy április 23-24-én Szegeden rendezik a Magyar Kupa né­gyes döntőjét. A Kometa KSE és a Szeged két ha­sonló pályázatot nyújtott be az országos szövet­séghez. A testület ezúttal a Tisza-partiak beadvá­nyát fogadta el. Valószínűleg döntő tényező volt, hogy az előző két esztendőben a somogyi megye- székhely adott otthont a kupadöntőnek. így játszottak Budapest, 100 néző. Vezette: Simon, Karádi. MAFC: Sárik, Tori, Nagyi., Nyitmi, Novák, Tóth M. Csere: VocskóM., Famady. Edző: Vocskó György. Kometa Kaposvár SE: Neizer, Kovács B., Bánhe­gyi, Wang Csi, Geiger Gelencsér. Csere: Zarka (li­beró), dr. Szajfulin, Pásztor, Dávid, Cutino, Urfi. Vezetőedző: Demeter György. Jók: Novák, Tan, Sárik, illetve Kovács B., Wang Csi, Neizer. További eredmények: Vegyész RC Kazincbarcika- NYVSC-Szabolcs Gabona 3-1 (-17,29,21,17) Továbbjutott a Vegyész RC- Kazincbarcika 6-3-as összesített szettgyőzelemmel. Dabas-Medikémia-Papiron SC Szeged 0-3 (-16, -18, -15) Továbbjutott a Medikémia Papíron SC Szeged. Az április 23-24-én a négyes döntőben a Kometa Kaposvár SE a Dunaferr SE ellen játszik. A má­sik ágon a Vegyész RC-Kazincbar- cika a Medikémia-Papiron SC Sze- geddel mérkőzik. ___________kun BA JNOKI jJjrj ) CÍMEK, 1“ J BAJNOKI WrtnA, ÍZEK ^Az első fogás KOMETA 99 KFT. 7400 KAPOSVÁR PÉCSI U. 67-69. A Somogyi Hírlap március 20-án Közlekedés melléklettel jelentkezik Kedvezményes hirdetési lehetőségek! Telefon: 82/528-106, 82/528-164 KISOKOS Magyarország elsőszámú információs- és reklámkiadványának kaposvári irodája felvesz 1-1 fő munkatársat Kaposvárról, illetve Siófokról hirdetésszervezői, üzletkötői feladatra. Elvárásaink:- jó kommunikációs készség,- káros szenvedélyektől való mentesség,- érettség, szorgalom, kitartás, becsületesség. Amit nyújtunk:- költségtérítés,- adatbázis,- kiemelkedő teljesítmény esetén mobiltelefon; valamint szolgálati autó. Információ: tel.: 82/410-844 mobil: 20-3773-005 <30960) Kialakult a négyes döntő mező­nye. A legjobbak között a Klíma- Vili Purina Kaposvári KK, a Marc- Körmend, a védő Albacomp-UPC és az Atomerőmű SE szerepel majd. Mint ismert, a Magyar Ko­sárlabdázók Országos Szövetsége előzetesen tegnap délelőttre, Sop­ronba írta ki a licitáló tárgyalást, melyen eldőlt volna, hogy ki ren­dezheti a kupadöntőt. Végül - ért­hetetlen módon - televíziós közve­títésre hivatkozva)!) ma délutánra halasztották a döntést. Szerdai eredmények: Körmend-SMAFC 87-74 (23-l4, 21-22, 22-21, 21-17) Tj.: a Körmend. Atomerő­mű SE-MOL-Szolnok 83-67 (24-15, 15-13, 26-28, 18-11) Tj.: az Atomerőmű SE, 161-147-es összesített kosárkülönbséggel. Az elődöntők párosítása: Klí­ma-Vili Purina KKK-Körmend, Atomerőmű SE-Albacomp kun VÍZILABDA A kaposvári dr. Csík Ferenc uszoda fedett medencéjében ma és hol­nap rendezik meg a „Murci” Kupa Győrfi Endre nemzetközi vízilab­da emléktornát. Az 1948-as londoni olimpián ezüstérmes vízilabda- csapat kapusáról elnevezett tornán a magyar bajnok Ferencváros Thomas-Jeans, a horvát Medvescak Zagreb, a Pécsi VSK és a házi­gazda Nova-Vízcoop Kaposvár vesz részt. A mai mérkőzések 15.30 órakor, a holnapi találkozók 10.15 órakor kezdődnek. _______■ Ne mzetközi Pető András Közalapítvány Adószám: 19007294-1-43 ...ha segítünk neki. Hiszen a Pető Intézet egyedülálló konduktív fejlesztő módszerének köszön­hetően képes lesz önmagáról gondoskodni. Persze tudja, hogy minden téren nem veheti fel a versenyt az egészségesekkel. De eszében sincs feladni. Önmaga maximumát akarja nyújtani. És mi mindent megteszünk, hogy sikerüljön neki. Kérjük, támogassa adója 1%-ával erőfeszítéseinket. www+nonprofit+hu Sokszor csak egy nagyon kicsin múlik, hogy valami megvalósul-e vagy sem. Van úgy, hogy épp csak 1% hiányzik a sikerhez. Lehet, hogy’ éppen az Ön által felajánlott 1%. Ezért éljen az adódó lehetőséggel és ajánlja fel adója 1%-át valamely civil szervezetnek, amely így, I kicsivel közelebb kerülhet a sikerhez. Ha kérdése van 1-ről, másról, forduljon a NlOK-hoz! 1 KICSIVEL JOBBAN MEGY! 0/ ADJON EGY RESZT /O A CIVILEKNEK! NIOK információs zöld szám íf 06-80/200-074 va« (1) 312-0433 Adatbázisunk és a szükséges információk már CD-n is elérhetőek!

Next

/
Oldalképek
Tartalom