Somogyi Hírlap, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-08 / 57. szám

2001. Március 8., Csütörtök S P 0 R T Somogyi Hírlap - 9. oldal Motokrossz Európa-bajnokság Németh a hetedik helyen Székesfehérvár: a negyedik fiaskó Álba Comp-UPC-Klíma-Vill Purina Kaposvári KK 84-72 (33-21, 21-15, 14-16, 16-20) Pluszpont a vendégnek Talavera Az első két versenyen van túl a motokrossz Európa-bajnokság mezőnye; mint ismert, ennek az idén a balatonszemesi ifjabb Né­meth Kornél is tagja. A somogyi krosszozó számára remekül kez­dődött a viadal, hiszen a cseh Jiri Capelak mögött a második helyen érkezett az első verseny után a cél­ba. A harminc perc plusz kétkörös megméretés pedig nem éppen kedvező körülmények között zaj­lott. Egy vétlen bukás után azon­ban - a hatalmas sár ellenére - si­került felzárkózni, és igazi bravúr­ként a második pozícióban beérni. Az első erőpróba kedvező eredmé­nye bizakodásra adott okot, ám a folytatásban csak a bosszúság ma­radt. Közel három óra múlva, a második verseny rajtjánál ifjabb Németh Koméi vadonatúj KTM-je felmondta a szolgálatot, így a ma­gyar krosszozó nem tudott elin­dulni a mezőnnyel. A két verseny összesített eredményei után Capelak (Yamaha - 40 pont) veze­ti a mezőnyt, a szlovén Kragelj (Honda - 32 pont) és a brit Hucklebridge (Kawasaki - 22 pont) előtt. Ifjabb Németh Koméi 17 pontjával a hetedik helyről vár­ja a folytatást. A balatonszemesi fi­atalember legközelebb már vb-fu- tamon bizonyíthatja kivételes te- hetségét. kun _______________Kajak-kenu_______ ____________ Ed zőtáborban a kaposváriak Győr Az alapozó időszakban im­már szokásossá vált edzőtá­borukba utaztak a Kaposvá­ri Délviép-Vízügyi SC kaja- kozói. Angyal Ákos edző ta­nítványai az esztendő világ- versenyeire készülnek a Rába-parti városban.- A szokásos egy hónapos edzőtá­borozásra utazunk Győrbe - mondta Angyal Ákos edző. - A programban kondicionális foglal­kozás, futás és vízi munka egyaránt szerepel. A csapatot Borhi Zsom­bor, Szigeti Krisztián, Faludy And­rás, Kömyei Gergely, Kömyei Mi­hály és Pápai Attila alkotja; utóbbi két versenyző ifjúsági korosztályú. Borhi csak egy hetet tölt velünk, hi­szen ezt követően a felnőtt váloga­tott kerettel készül a dunavarsányi edzőtáborban, és Sevillába is eluta­zik. Ő elsősorban a síkvízi Európa- bajnokságra és a világbajnokságra készül. Az év elején a Rió Negro Regattán hatodik helyen végző Szigeti-Faludy egység a maratoni Eb-t és vb-t tűzte ki célul. Ők a hó­nap végétől a maratoni szakág válo­gatottjaival együtt folytatják az edzéseket. Ezzel az edzőtáborozá­sok gyakorlatilag a versenyévad májusi rajtjáig tartanak. A Kaposvári Délviép-Vízügyi SC 8-16 éves gyermekek részére felvételt hirdet. Várják a kajako­zás iránt érdeklődő fiatalokat. Je­lentkezni a klub címén, Angyal Ákos edzőnél lehet. kun Megyei I. osztályú sakk-csapatbajnokság Eredmények: KSE-Sefag Rt (Kaposvár) II.- Fonyódi Petői SE 5,5:4,5 Szoros' mérkőzésen hazai siker született. Az első három táblán: Fekete Lajos-Molnár Roland 0,5:0,5; Dóczi Balázs-Munkácsy Sándor 0:1; Meiszner Béla-Dégi János 0,5:0,5. Somogyjád-AC Nagybajom ' 4,5:5,5 ............. Mi nimális különbséggel nyert a nagybajomi együttes Somogyjá- don, így egyre távolibbnak tűnik a dobogó. Az első három táblán: Óvári Géza-Pintér Zoltán 1-0; Horváth István-Cserti László 0:1; Szabó Sándor-'Papp István 1:0. Lengyeltóti-Marcali VSZSE 1,5:8,5 Fölényes győzelmet aratott a se­reghajtó Lengyeltóti otthonában a Marcali VSZSE csapata. Az első három táblán: Illosvay István-Bellán István 0:1; Zics László-Palotás Károly 0,5:0,5; Haszon Attila-Nádor Zoltán 0,5:0,5. Balatonszemesi KSE- Balatonberény- Balatonszentgyörgy 1:9 Kiütéses vendéggyőzelem szüle­tett a Balaton-parti sakktalálkozón. Az első három táblán: Birkás György-Rázsits Géza 0:1; Szap­panos Lajos-Kóta István 0:1; Ko­vács József-Nagy László 0,5:0,5. A Szenna Pack Zselic SC Ka­posvár II. csapata szabadnapos volt. FENYŐ A bajnokság állása: 1. Balatonberény-B.szentgyörgy 40,5 pont 2. Marcali VSZSE 37,5 pont 3. Szenna Pack Zselic SC Kaposvár II, 37 pont 4. AC Nagybajom 34,5 pont 5. Fonyódi Petőfi SE * 33,5 pont 6. Somogyjád 28 pont 7. Balatonszemesi KSE 27,5 pont 8. KSE-Sefag Rt (Kaposvár) II. 23 pont 9. Lengyeltóti * 17,5 pont A *-gal jelölt Fonyódi Petőfi SE és a Lengyeltóti csapata egy mérkő- zéssel többet játszott._________■ Ne gyedik vereségét könyvel­hette el az NB I A-csoportos férfi kosárlabda bajnokság­ban tegnap este a bajnok Álba Comp otthonába látoga­tó kaposvári együttes. Székesfehérvár Óriási érdeklődés előzte meg a forduló egyik legnagyobb mér­kőzését. Munkanap ide, mun­kanap oda, közel 200 kaposvá­ri szurkoló utazott el Székesfe­hérvárra, hogy buzdítsa ked­venceit. A csata első kosarát az ame­rikai McMahan szerezte, amire Filipovics válaszolt egy közeli duplával. A forrongó hangulat­ban a két szurkolótábor hamar „megtalálta” egymást. Nunnery szép 2+1-es kombi­nációval egyenlített 5-5-re, ám Parker zsákolással újra az övéit juttatta előnyhöz. A vendégek védekezése sok kívánnivalót hagyott maga után, és ezen sajnos Földi edző időkérése sem tudott változtatni. Már 18- 8-ra vezetett a fehérvári gárda, amikor Simont Varga váltotta a vendégeknél. Jobb lepat­tanózása és erőszakos védekezése miatt a ne­gyed végére 33-21-es vezetést harcolt ki az Álba Comp. A 12. percben Filipovics rosszul ért talajt, de néhány perces ápolás után szerencsére foly­tatni tudta a játékot. A csereként érkező Szőke Szőke Balázs mindent megtett, ám ez is ke­vés volt a sikerhez, jobb volt a bajnok már a bosnyák bedobó is pontot tudott szerezni. A felzárkózást meghiúsította, hogy Nunnery a legbiztosabb helyzeteket is elhi­bázta. Az ellenfélben Parker ta­lált egyre jobban magára, és Csirkével párban tartották a megszerzett előnyt. A vendé­geknek sajnos szinte semmi sem sikerült, míg a hazaiak a közönség harsány biztatása kö­zepette szinte szárnyaltak. A negyed utolsó percében Báder kipontozódott, Ivkovics pedig beállította a 68-52-es ered­ményt. A kaposváriak nagy haj­rát nyitottak az utolsó játék­részben, ám a kezdeti lendüle­tet Farkas edző időkérése törte meg. Újra összefogottabbá vált a hazaiak védekezése, és ez rendre meggátolta a vendégek felzárkózási kísérleteit. Az utol­só három percben aztán mégis sikerült néhányszor az ellenfél kosarába találni, ez pedig azt je­lentette, hogy bár kikapott a Klí­ma-Vili, de sikerült ugyanúgy tartani a 12 pontos különbséget mint a somogyi győzelemmel végződött őszi találkozón. így játszottak: Székesfehérvár, 2500 néző. V.: Szamos, Szlávik. Álba Comb UPC: Csirke 15/6, Parker 23, McMahan 15/6, Bukva 20, Góbi 2. Csere: Matus 1, Boros - Godena 2, Báder 6/3. Vezetőedző: Farkas Sándor Klíma-Vili Purina Kaposvári KK: Simon 5, Halimics 10/6, Nunnery 5/3, Filipovics 16, Ivkovics 18. Csere: Gémes 1, Szőke 13/3, Varga R. 3/3, Bencze -. Vezetőedző: Földi Sándor Edzői gyorsmérleg Farkas Sándor: - Jobban akartuk a győzelmet, mint ellenfe­lünk, és Halimicset is sikerült kikapcsolnunk. t Földi Sándor: - Gyengén védekeztünk és már az első fél­időben sok pontot kaptunk. Örülök annak, hogy a végére a 12. pontot tudtuk tartani. Külön köszönettel tartozunk a min­ket ide is elkísérő lelkes közönségünknek. remekül fogta Parkért, és erejéből kosarakra is tellett. Gyorsabb, lendületesebb kosárlabdát ját­szott a Fehérvár, és sikerük zálogaként említhető még, hogy a korábbi pontgyáros Halimicset szin­te leradírozták a pályáról. A pihenő után aztán Az eredmény alakulása. 5. perc: 16-7, 18. perc: 36-25, 26. perc: 62-44, 31. perc: 72-55, 37. perc: 76-60 Kipontozódott: Báder a 30., illetve Ivko- vics a 40. percben. Jók: Csirke, Bukva, Parker illetve Szőke. Ifjúsági mérkőzés: Álba Comp-UPC-Ktíma-Vill Purina KKK 101-67 (27-23, 18-20, 33-17, 23-7) KUN ZOLTÁN NŐI KÉZILABDA NB I Marcali VSZSE-Lénia-Herz FTC 15-29 (6-14) Marcali, városi sportcsarnok, 850 néző. V.: Halmai J., Szalay J. Marcali: Dridnyeva - Utasi (1), Szloboda (1), Koroknál (6), Mé­száros (5), Kovács J., (1), Peringer. Csere: Farkas V. (1), Elekes, Ha- gyánek, Milinte, Pék, Bödör ka­pus, Krajczár kapus. Edző: Szántó Angéla, Szlobodáné Simon Judit. Herz FTC: Miklosova - Tóth E. (3), Benyáts, Takács G. (1), Ko­vács V. (5), Farkas Á. (2), Lőwy (1) . Csere: Sugár kapus, Pásztor, Bárdos (8), Siti E., (2), Kirsner (2) , Tóth T., (3), Borkowska (2). Vezetőedző: Németh András. Kiállítások: 4 perc illetve nem volt. Hétméteresek: 1/0, illetve 1/0. Az eredmény alakulása: 10. perc: 4-3, 16. perc: 4-6, 24. perc: 5-9, 36. perc: 7-17, 40. perc: 7-22, 49. perc: 12-24, 53. perc: 13-26 Jók: Dridnyeva, Koroknai, Mészá­ros illetve Bárdos, Kovács V., Sugár. Egy órával a mérkőzés kezdete előtt már megtelt a városi sport- csarnok. A ferencvárosiak nehe­zen hangolódtak erre a találkozó­ra, és a 10. percben Koroknai gól­jaival még vezetett a hazai együt­tes. A fővárosiak kivédekezett tá­madások után gyors kontrákat vezettek, amelyeket Kovács Vero­nika rendre eredményesen feje­zett be. A félidő utolsó öt percé­ben csak a Fradi talált a kapuba, így már az első játékrészben 8 gó­los előnyt szereztek a vendégek. A marcali együttes a második fél­idő elején is hosszú gólszünetet tartott, míg a vendégeknél Bárdos Mónika rendre betalált. A hazai együttes középen erőltette a tá­madásokat, és Mészáros Anita góljaival tartotta magát. Drid­nyeva bravúros védéseivel a Mar­calinak sikerült 30 gól alatt tarta­ni a Ferencvárost, de az ellenfél­nél Sugár is jól védett, így nem le­hetett szoros az eredmény. Németh András: - Gratulálok a mareali csapat lelkes játékához. Szlobodáné Simon Judit: - Job­ban örültem volna, ha a ferencvá­rosiak megmutatják igazi tudásu­kat, és nem durva játékkal kere­kednek felül. Ifjúsági mérkőzésen: Marcali VSZSE-Lénia-Herz FTC 21-29 SAMU LÁSZLÓ Labdarúgással kapcsolatos, fi­gyelmet érdemlő szabálymódo­sítást juttatott el szerkesztősé­günkbe dr. Csillag Gusztáv ka­posvári vasdiplomás jogász. A 92. évében járó, köztiszteletnek örvendő nyugdíjasnak gyer­mekkorától szerelmei közé tar­tozik a labdarúgás, amely - lé­vén a legkonzervatívabb spor­tok egyike - az elmúlt száz éve során kevés szabálymódosítást élt meg. A játék lebonyolításá­ban jobbára eddig csak apróbb finomításokat sikerült kicsikarni a reformátoroknak. Dr. Csillag Gusztáv hozzánk küldött javas­latában megfontolás tárgyává te­szi, hogy a jövőben döntetlen esetén a két csapat ne azonos el­bírálásban részesüljön. Vélemé­nye szerint miként a győzelem­nél, a döntetlennél is a felek kö­zött három pont kerüljön felosz­tásra, mégpedig úgy, hogy a vendégcsapatot kettő, a hazait pedig egy pont illesse meg. Ezt azzal indokolja, hogy az idegen­ben játszó együttest nehezebb feltételek elé állítja a pontszer­zés, mint a pályaválasztót. Hát­rányt jelent számára az utazás, az idegen pálya, szurkolóinak hiánya, sőt, még a szokásostól eltérő étkezési rend is. Nos, mindezeket a hátrányokat dön­tetlennél egy további ponttal kellene honorálni. Dr. Csillag Gusztáv szerint ez a módosítás véget vetne - avagy jelentősen csökkentené - a békés döntetle­nek számát, hiszen a szemben­állók eltérő érdekeltsége további hajtóerőt jelentene a két fél szá­mára. Mint kifejd, javaslatának elfogadása emelhetné a játék színvonalát, ezen keresztül a nézők számát is. Az sem mellé­kes - írja hogy e módosítás­nak pénzügyi vonzata sem len­ne, azaz a bajnoki rend ilyetén lebonyolítása a szövetség részé­ről nem járna többletköltséggel. A labdarúgást kilenc „iksz” után is változatlanul kedvelő nyugdí­jas javaslatát a magunk részéről is érdekes felvetésnek tartjuk, és továbbgondolás okán adjuk közre. jutási Asztalitenisz Megyei asztalitenisz-csapatbaj­nokság - Balatoni csoport SZOMBAT Az elöl álló csapatok a pályavá­lasztók. Női mérkőzések: Zamárdi Pe­tőfi SE IIL-Zamárdi Petőfi SE I.; Zamárdi Petőfi SE II.-Balaton- szárszó SE. - A BBSC csapata szabadnapos. Férfimérkőzések: Siófoki VSE II.-BBSC; Balatonszárszó SE-Fo- nyódi Petőfi SE. - A Tabi VSC csapata szabadnapos. ______f.q. Gy enesei Judit újabb aranya Az ausztriai Ramsauban egyna­pos szünet után folytatódott a sík­földi országok és fővárosok sífutó világbajnoksága. A „Lawlander” néven futó világbajnoki verseny második napján lasszikus stílus­ban mérték össze tudásukat a ti­zenöt országból érkezett verseny­zők, köztük a serdülő mezőny­ben Gyenesei Judit: A Kaposvári Építők tehetséges fiatalja ezúttal az 5 km-es versenyszámban bizo­nyította kivételes képességeit. Ha­talmas küzdelmet vívott a francia Dastugueval, akit ugyancsak sike­rült a hajrában megelőznie, és 14 perc 22 másodperces időered­ménnyel megszerezte 2. világbaj­noki aranyérmét is. A magyarok közül a seniormezőnyben, a több téli olimpián szerepelt Gál Ágotá­nak sikerült még egy bronzérmet nyernie, ____________________■ Utá npótlás és amatőr asztalitenisz-bajnokság Két asztalitenisz-versenyt is rendez­tek a napokban a megyében; Kapos­váron az utánpótlás jeles képviselői, Nagyatádon pedig a lelkes és elszánt amatőrök vívtak egymással ádáz csatákat. Kaposváron, az Arany úti városi asztalite­nisz-csarnokban rendezték meg a megyei újonc „A” és „B”, valamint serdülő (leány és fiú) egyéni asztalitenisz-bajnokságot, amelyen a Szenna Pack Zselic SC Kaposvár versenyzői mellett balatonszárszói és to- ponári sportolók indultak. A megyei újonc „A" és „B”, valamint ser­dülő (leány és fiú) egyéni asztalitenisz-baj­nokság végeredménye. Újonc „A” korosztály. Leányok (10 induló): 1. József Zsófia (Szenna Pack Zselic SC Kaposvár), 2. Nagy Orsolya (Szenna Pack Zselic SC Kaposvár), 3. Kondor Gabriella (Szenna Pack Zselic SC Kaposvár) és Nagy Gabriella (Szenna Pack Zselic SC Kaposvár). Fiúk (24 induló): 1. Kovács András (Szenna Pack Zselic SC Kaposvár), 2. Tóth Balázs (Szenna Pack Zselic SC Kaposvár), 3. Herber Máté (Szenna Pack Zselic SC Ka­posvár) és Kertész Mihály (Szenna Pack Zselic SC Kaposvár). Újonc „B” korosztály. Leányok (8 induló): 1. József Zsófia (Szenna Pack Zselic SC Kaposvár), 2. Ne­mes Krisztina (Szenna Pack Zselic SC Ka­posvár), 3. Nagy Orsolya (Szenna Pack Zselic SC Kaposvár) és Nagy Gabriella (Szenna Pack Zselic SC Kaposvár). Fiúk (14 induló): 1. Almási András (Szenna Pack Zselic SC Kaposvár), 2. Herber Máté (Szenna Pack Zselic SC Ka­posvár), 3. Almási Dániel (Szenna Pack Zselic SC Kaposvár) és Börocz Balázs (Ba­latonszárszó SE). Serdülő korosztály Leányok (20 induló): 1. Körmendi Orso­lya (Szenna Pack Zselic SC Kaposvár), 2. József Zsófia (Szenna Pack Zselic SC Ka­posvár), 3. Király Andrea (Balatonszárszó SE) és Gutmann Beatrix (Balatonszárszó SE). Páros (8 induló): 1. Körmendi, József (Szenna Pack Zselic SC Kaposvár), 2. Ki­rály, Guttmann (Balatonszárszó SE), 3. Kiss A., Emst (Toponár) és Nemes, Halmos (Szenna Pack Zselic SC Kaposvár). Fiúk (32 induló): 1. Medereczki Zoltán (Szenna Pack Zselic SC Kapos­vár), 2. Kovács Márton (Szenna Pacit Zselic SC Kaposvár) 3. Ko­vács András (Szenna Pack Zselic SC Kaposvár) és Illés Gergely (Ba­latonszárszó SE). Páros (16 induló): 1. Mederecz­ki, Kovács A. (Szenna Pack Zselic SC Kaposvár), 2. Kovács M., Ma- tolcsy (Szenna Pack Zselic SC Ka­posvár), 3. Almási A., Almási D. (Szenna Pack Zselic SC Kaposvár) és Illés, Nyári (Balatonszárszó SE). Nagyatádon folytatódott a megyei amatőr asztalitenisz-bajnokság, amely egyben Horváth Imre-emlékverseny is volt. A végeredmény. Férfiak (20 induló): 1. Lomnici Attila (Kohézió, Kaposvár), 2. PuskaLajos (Szen­na Pack Zselic SC Kaposvár), 3. Kovács Já­nos (Szenna Pack Zselic SC Kaposvár) és Hemer Csaba (Zselickislak). Nők (4 induló): 1. Borda Ilona (KVGY, Kaposvár), 2. Kovács Anikó (KVGY, Kaposvár), 3. Baksa Ivett (egyesületen kívüli, Kaposvár) és Lenkovics Károlyné (egyesületen kívüli, Kaposvár). Férfipáros (10 induló): 1. Androsics Zoltán, Tamás László (AC Nagybajom), 2. Kovács Já­nos, Marosi Imre (Szenna Pack Zselic SC Kaposvár), 3. Jéger Lász­ló, Bujtás László (Nagyatádi Mű­velődési Ház) és Háttá György, Hemer Csa-' ba (Zselickisíak). Vegyes páros (4 induló): 1. Lomnici At­tila (Kohézió, Kaposvár), Borda Ilona (KVGY, Kaposvár), 2. Puska Lajos (Szenna Pack Zselic SC Kaposvár), Baksa Ivett (egyesületen kívüli, Kaposvár), 3. Hemer Csaba (Zselickislak), Kovács Anikó (KVGY, Kaposvár) és Háttá György (Zselickislak), Lenkovics Károlyné (egyesületen kívüli, Kaposvár).________________________fenyő

Next

/
Oldalképek
Tartalom