Somogyi Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-01 / 27. szám

2001. Február 1., Csütörtök KAPÓ S V Á R Somogyi Hírlap - 5. oldal Mini galéria az óvodában Egyedülálló kezdeményezésbe fogott a Honvéd utcai óvoda. Teg­nap megnyitotta mini galériáját s Bíró Gyuláné képeiből rendezték az első kiállítást. Az alkotó szívé­nek kedves helyszín az óvoda ga­lériája és a legkedvesebb közön­ség a gyereksereg, hiszen nyug­díjba vonulásáig az intézmény ve­zetője volt.- A mini galéria ötlete egy nyá­ri szakmai fórumon született meg - mondta Várkonyi Gábomé veze­tő óvónő. - Az óvoda pedagógiai programjának mindig is kiemel­kedő területe volt a művészeti­esztétikai nevelés. A gyerekek mindennapi foglalatosságához hozzátartozik, hogy rajzolnak, festenek, képeket, apróbb tárgya­kat és bábot készítenek. S az is természetes, hogy ezeket a kis al­kotásokat kiállítjuk a csoportszo­bákban, a faliújságon, és megbe­széljük azt is, hogy melyik miért szép. Úgyhogy a gyerekek számá­ra tulajdonképpen nem újdonság, ha „kiállításra mennek” az óvodá­jukban. Mostantól azonban saját galériájuk is lesz - remélhetőleg nemcsak a gyerekek, hanem a szülők örömére is. A 3-6 éves gyerekek már ér­deklődőek, fogékonyak. Még ha nem is igazi „műértők”, de észre­veszik a szépet, az érdekeset. Ilyen korban kell elkezdeni a mű­vészeti nevelést, s ehhez szükség van jó példára is. Az óvoda ezzel a kezdeményezéssel hagyományt szeretne teremteni; a tervek sze­rint évente egy-két művész alko­tásaiból rendeznének tárlatot. Az ötlet - úgy tűnik - elnyerte a gye­rekek tetszését is, mert már teg­nap reggel, az óvodába lépve cso­dálkozva és örömmel nézegették Bíró Gyuláné tájképeit, csendéle­teit. Az alkotó - akinek nem ez az első nagy sikerű bemutatkozása - ezúttal huszonöt, különlegesen szép képpel kedveskedett a gyere­keknek, a szülőknek és egykori munkatársainak. j. e. A kicsik számára igazi öröm volt a házi kiállítás fotó: lánc Róbert Májustól locsolási kedvezmény Először vehetik igénybe a locso­lási kedvezményt a megyeszék­helyen élők. A Kaposvári Vízmű­vek Kft elkészítette az igénybeje­lentő lapokat, ezek az ügyfél- szolgálati irodában beszerezhe­tők. Ifi Miklós, a víz­művek ügyvezető igazgatója a Somogyi Hírlapnak elmondta: bizonyos feltételeknek meg kell felelni, hogy ha valaki élni akar ez­zel az új lehetőséggel.- A szándékot be kell jelenteni, majd az igénylőlap átvétele­kor a társaság munkatársai is­mertetik a feltételeket - mondta Ift Miklós. - Fontos, hogy ingat­lanán legalább 20 négyzetmé­ternyi legyen a zöldterület, s rendelkeznie kell érvényes víz- és csatornaszolgáltatási szerző­déssel. A locsolási kedvez­ményt csak az a fogyasztó kap­ja meg, akinek nincs hátraléka. Az értelemszerűen kitöltendő űrlaphoz tartozik egy nyilatko­zat is. Ebben a vízművek kft fel­tünteti, hogy az igénylést elfo- gadja-e. Nemleges válasz esetén a döntést is megindo­kolják. Az igénylőknek fel kell tüntetni a fo­gyasztói, a szolgáltatási szerződés és a bekötés számát, s természete­sen az ingatlan címét. A locsolási kedvez­mény azt jelenti, hogy május 1-jétől augusztus 31-ig a vízfogyasztás tíz százalékáért nem kell fizetni. Pontosabban: a csatornadíjból jóvá írják ezt az összeget. Meg­tudtuk azt is: a kedvezmény mi­att a jövőben senkinek sem kell több csatornadíjat fizetnie. Az ügyvezető igazgató szerint ezzel a lehetőséggel elsősorban a csa­ládi házban lakók élnek. sz. k. Nyáron megnyílik az apátság Jól haladnak a szentja- kabi bencés apátság felújí­tási munkálatai. A tél elle­nére a kaposvári kivitele­ző cég elkezdte a falma­radványok konzerválását, a növények irtását és a te­reprendezést, s már áll az öltöző épülete is. Tíz hónap áll rendelkezésére az apátság rekonstrukciós munkála­taira. A romok felújítására cím­zett támogatást igényelt a város. A pályázaton 180 millió forintot nyert, s ezt egészíti ki a saját erővel, így össze­sen 201 millió forintot tudnak erre a célra for­dítani. A szakemberek október 15-én kezdték a rekonstrukciót, s a tervek szerint 2001. au­gusztus 15-ig befejezik. Az apátság és környéke felújítására nyílt közbe­szerzési pályázatot írtak ki, s az ajánlatok közül a legkedvezőbbet fogadta el az értékelő munkacso­port. A Nemzeti Kulturális Örök­ség Minisztériuma által a magyar millenniumra kiírt Épített örök­ségünk megóvása, felújítása cí­mű pályázatra benyújtott mun­kák alapján ötmillió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a város. A pénzt a műemlék templomának halasztást nem tű­rő állagmegóvására fordították. Ezzel a rehabilitációs munkával tavaly augusztusra elkészültek. Nyárig kiépítenek egy autó­busz-parkolót, két parkolót, vala­mint konferencia- és műterem­szárnnyal egy fogadóépületet, jegyirodát, mobil szabadtéri szín­padot (a műemléki hivatal enge­délyével) s mozgatható nézőte­ret, ahol százhatvanan férnek el. Felújítják és kivilágítják a 400 méter hosszú gyalogosfeljáró nyomvonalát. Új tartó- szerkezetet és üvegtetőt is kap a tervek szerint a romterület kerengője, s folytatják a falmaradvá­nyok konzerválását, ki­javítják a feljáró föld- és gyalogutat. Külön gon­dot fordítanak a kerté­szeti munkákra, a park- és a térvilágításra is. Ka­posvár célja, hogy a felújítás után jelentőségének megfelelő látoga­tottság, elismertség s olyan prog­ramszerkezet alakuljon ki a ro­moknál, amellyel - szem előtt tartva az emlékhely sajátosságait és megóvását a következő nem­zedékeknek, gondoskodik a hasznosításáról is. IGAZGATÓVÁLASZTÁS. A Munkácsy gimnáziumban minden fel- bolydult ezekben a napokban. Igazi kampány folyik: ki is lesz a diákigaz­gató. A diáknapok előtt két nappal minden osztály bemutatta saját jelölt- jeit - nem kis sikerrel, és persze, nem kis hangerővel... _______fotó: láng Kapo svár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Műszaki Igazgatósága ajánlatot kér a Kaposvár, Berzsenyi u. 2/B-2/C szám alatti 59 lakásos bérlakás és a Kaposvár, Nádaséi u.-Csillag u. közötti területen 2x10 lakásos szociális bérlakás kivitelezési munkái LEBONYOLÍTÓI FELADATAIRA. A pályázati kiírás térítésmentesen átvehető 2001. február 5-7-én 8.00-10.00 óra között a Műszaki Igazgatóság 218. sz. irodájában (Kaposvár, Kossuth tér 1.) Szilágyi Edit főmunkatársnál. ____________________________________________________________________________________________________ (32011) Felhők a Szivárvány felett A Szivárvány mozi üzemelte­tője, a Flamex kft bejelentette: márciustól végleg kivonul a kaposvári filmpiacról, felbont­ja a szerződést. Hogy ez egyet jelent e a város legrégibb, pa­tinás filmszínházának a bezá­rásával, még kétséges. Tegnap - információink szerint - rendkívüli taggyűlést tartottak a Somogyfilm kft-nél. A téma a tár­sasági szerződés módosítása, a jelenlegi ügyvezető fölmentése volt. Bár nem tartozott az ülés na­pirendjéhez, de nem lehetett ki­kerülni: mostanra biztossá vált, hogy a tulajdonképpeni üzemel­tető Flamex kft szándékai szerint szeretné felbontani a szerződést, és nem szeretné tovább üzemel­tetni a Szivárvány mozit. Ezzel a „bérüzemeltető” Somogyfilm kft sorsa sem lett könnyebb. Sőt, a helyzetet bonyolítja, hogy a Flamex-Somogyfilm konzorci­umnak egy 15 évre szóló, megle­hetősen szigorú szerződése van a várossal, s a bérleti díjtól a felújí­tásig mindenről részletesen ren­delkezik. Ez a szerződés pedig csak 2013-ban jár le, vagyis nem biztos, hogy olyan egyszerű fel­bontani... Információink szerint egyébként a Flamex felmondását a taggyűlés előtt kapta kézhez a város vezetése, így - főleg, hogy vezető nélkül maradt a Somogyfilm kft - a helyzet meg­oldásáról érdemben egyelőre nem tudtak nyilatkozni, ehhez, mint mondták, több időre van szükség. A legsúlyosabb kérdés az, hogy mi lesz a patinás belvárosi épülettel. Sokféle szóbeszéd ka­pott szárnyra az esetleges bezárá­sáról, sőt arról is, hogy a mozi he­lyén hangversenyterem vagy más kulturális intézmény kap helyet. A város szándéka azonban - úgy tudni - az, hogy mindenképpen egy exkluzív filmszínháznak ad- jon otthont az épület. _______.le. Kü ldjön egy szívet Valentin napján! Február 14-én, Bálint napján küldenek üzenetet egymásnak a szerelmesek, hűséges és hűtlen kedvesek. Ezen a napon mi is közöljük olvásóink üzeneteit, vallomásait. Kérjük, a lenti táb- m lázatba olvashatóan írják be az üzenet szövegét (minden * kockába egy betűt, a szavak között egy kockát üresen hagy­va). A szaggatott vonal mentén vágják ki és a befejezés so­rában látható összegről szóló befizetési utalvánnyal együtt küldjék be címünkre: Somogyi Hírlap, 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. A levelek beérkezési határideje február 9. Az üzeneteket február 14-én, jelentetjük meg. Minden hirde­tés keretben jelenik meg, kérjük jelölje be a kívánt keretet. FIGYELEM! A közlés csak a kockákba írt szövegre vonatkozik. A hirdetési szelvény csak a befizetési postautalvánnyal együtt érvényes. Hírek PARKOLÁSI TILALOM. A far­sangi felvonulás és kísérő prog­ramjai miatt február 2-án 18 órá­tól február 3-án 16 óráig nem le­het parkolni és autóval várakoz­ni a Kossuth téren. A rendezőbi­zottság a gépjárművezetők tü­relmét és megértését kéri. (szk) AUTÓFELTÖRÉS. Egy parkoló gépkocsit tört fel ismeretlen tettes a Petőfi utcában. A jármű ablakát törte be, úgy emelte el az ülésen hagyott kézitáskát. A táskában szerencsére külö­nösebb érték nem volt, csak a károsult személyes iratai. A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított eljárást, (je) _________■ VÁ ROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Tel.: 312-169: - A Vak Bottyán és a Bocskai utcában az aszfalt szélén 10 centiméteres gödör van. Emiatt két autó nem fér el egymás mellett. Mikor töltik fel az utat? László Tamás, a városgond­nokság munkatársa: - Jogos az olvasó kérdése. Az aszfalt széle valóban nagyon elkopott, de mi­vel időközben leesett a hó is, az útfelületet már csak a tavasszal tudjuk rendbetetetni. Tel.: 318-277: - A Hunyadi Já­nos utca és a Gábor Andor tér 2. számú épületénél nemrég egy csőrepedést javított a víz­művek, de a járdát nem állítot­ták helyre. Kérhetnénk a so­ron kívüli javítását? László Tamás, a városgond­nokság munkatársa: - Az olvasó j kérését soron kívül sem tudjuk j teljesítem. Az említett terület túl­ságosan kicsi ahhoz, hogy a nagy mennyiségű öntött aszfalttal tud­junk javíttatni. Csak akkor tud­juk ugyanis ezt a munkát megin­dítani és elvégezni, ha másutt is | több, kisebb területen kell majd javításokat végezni.______ ■ Pro gramajánló Ma 17.30 órai kezdettel Bogáthy József rézfúvós-növendékeinek a hangversenyét rendezik meg a Liszt Ferenc Zeneiskolában. ■ Szivárvány mozi 6: MESEAUTÓ (magyar) 8: A 6. NAPON (szinkr.am.) -sisss­Kérdezzen: m 316-165 Ha kérdése van Kaposvár bár­mely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pe­dig lapunkban közöljük. Hívása­ikat üzenetrögzítő fogadja. Kér- J jük, hogy a kérdés előtt mond­ják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom