Somogyi Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-27 / 49. szám

2001. Február 27., Kedd Somogyi Hírlap - 5. oldal KAP 0 S V Á R Segélyt csak a rászorulóknak VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Tel.: 424-920: - Mikor javítják meg az úttestet a Dobó István utcában? Dr. Fazekas Sándomé mű­szaki igazgató: - Az utca útbur­kolatát a városgondnokság fo­lyamatosan javíttatja; ezt a munkát azonban az elöregedett és szinte teljesen tönkrement burkolaton már nem lehet ren­desen elvégezni. Mindenkép­pen szükséges volna az út fel­újítására, de ennek csak a szennyvízcsatornázás után cél­szerű nekilátni. Az idén szeret­nénk kiépíttetni a szennyvízve­zetéket a még hiányzó szaka­szon, s utána elkezdenénk az út felújítását. ______ __■ Pro gramajánló Ma délelőtt 10 órai kezdettel rendezik meg a X. megyei fafú- vósversenyt a Liszt Ferenc Zene­iskolában. ■ 1,6 millió forint sorsáról dönthet az idén a népjóléti bizottság. Bank Tiborné ta­nácsnok elmondta: a keret ugyan csepp a tengerben, de ez is nagy segítséget jelent­het az intézményeknek, ci­vil szervezeteknek. A bizottság tavaly 1,2 millió fo­rintból gazdálkodott, ezt az . összeget fejelték meg 400 ezer­rel. Bank Tiborné hangsúlyozta: Szita Károly támogatásáról bizto­sította a népjóléti bizottságot.- A polgármester megígérte, hogy szükség esetén emelhetik a keretet, hiszen az igényeket előre felmérni lehetetlen - mondta a ta­nácsnok. - Márciusi ülésünkön döntünk a pályázat kiírásáról, er­re áprilisban már jelentkezhetnek a civil szervezetek és az intézmé­nyek. Volt rá példa, hogy hozzá­járultunk magánszemély gyó­gyászati segédeszközének a be­szerzéséhez, de az elbíráláskor a szociálpolitika, illetve elsősorban a népjóléti feladatokat vállaló egyesületek, alapítványok műkö­déséhez nyújtunk anyagi segítsé­get. 2000-ben egy-egy szervezet 50 ezer forintot ka­pott, ebből a pénzből tanács­kozásokat, kü­lönféle progra­mokat szervez­tek. Ezek mind segítették a csa­ládokat, hozzájárultak a megelő­zéshez. S tudnak azokról a rászo­rulókról is, akiknek fogalmuk sincs, hogy hova fordulhatnak se­gélyért - tudtuk meg Bank Tibornétól. Ezért is fontos a bi­zottság szerepe, és ezért nem könnyű dönteni a pályázatokról. Nagy szerepet szán a szociál­politikának a város. Két éve 450 millió forintot költött rá, tavaly már 563 milliót, az idén pedig 685 millió forintot irányoztak elő. A rendelkezésre álló pénz elosz­tását ésszerűsítették, hogy csak az kapjon támogatást, aki való­ban rászorul. Ezért növelték a kör­nyezettanulmányok számát is, eb­ből évente ez­ret készítenek. Az elmúlt évek­ben bevezetett kötelező és ön­ként vállalt tá­mogatási for­mákat nemcsak fenntartották, hanem bővítették is. Növelték a természetbeni juttatáso­kat, így azoknak a szülőknek, akik­nek nehézséget okoz gyermekeik iskoláztatása, megítélik a támoga­tást, és átutalják közvetlenül az in­tézményeknek. A rendszeres gyer­mekvédelmi segély tavaly már 2500 kisiskoláson segített, 1999- ben ebből 466-an részesültek. SZ. K. A város ésszerűsítette a segé­lyek elosztását. Csak az kap támogatást, aki valóban rá­szórni. Négy első hely a versenyen Újabb sikert értek el a zeneiskola diákjai. Eredményesen szerepel­tek a megyei szolfézsversenyen, s már készülnek a következő - idei első külföldi - fellépésükre az ifjú zenészek.- Ezúttal is remekel­tek a kaposváriak a me­gyei szolfézsversenyen - mondta Kokas Ferenc, a Liszt Ferenc Zeneis­kola igazgatója. Rutiné Majnay Judit növendé­kei közül - korcsoport­jában - első helyen vég­zett Nagy Míra (az ösz- szesített pontok alap­ján abszolút első lett),Morapitiye Vasana és Gadár Ágnes. Harma­dik lett Farkas Krisztián, és dicsé­retet kapott Kacsar Miklós. Ugyancsak eredményesen szere­pelt Boldizsár Anna, szintén első lett a korcsoportjában. Ő is, akár csak Rutek Zsuzsanna, a máso­dik, illetve Somogyi Lili és Vargek Zsófia - a két harmadik helyezett - Hudiné Jovánczai Ágnesnek a tanítványa. Kokas Ferenc el­mondta: a közeljövőben újabb versenyeken bizonyíthatnak a kaposvári ifjú zenészek, s ezen­kívül több tét nélküli rendezvényen is fellép­nek. Hamarosan Auszt­riába utazik az ifjúsági vonószenekar, három napot töltenek el.- Érdemes ápolni a kapcsolatokat - mondta a zeneiskola igazgatója. Ausztriába most men­nek ötödször a növen­dékeink, és a fellépések mellett lesz idejük kirándulásra is. Az osztrák diákok a jövő hónapban viszonozzák a látogatást. S még nyugatabbra is utaznak az ifjú kaposvári zenészek, úgy tűnik, hogy nincs akadálya annak, hogy az ősszel Franciaországba utaz­zanak. HARSÁNYI Együtt Gelencsér Rita gondolt egy nagyot: közönségna­pot szervez az egészség- ügyi főiskolán. A szom­bati találkozó érdekessé­ge, hogy a szakemberek által bemutatott gyakor­latokat bárki kipróbál­hatja a helyszínen, ha visz magával tornasző­nyeget. A program aerobikbemu- tatóval kezdődik, majd egy előadás­sal folytatódik; szakember tart tájé­koztatót az egészséges táplálkozás­ról, a különböző reformkonyhák előnyeiről, tapasztalatairól. Egyút­tal dietetikus tanácsadással is szol­gál az érdeklődőknek. A step aero- bik után következik a gerinctoma, majd pihenésként a helyes tartásról tájékoztatják a hallgatókat. Az elő­adáson szó lesz a hátgerinc szerepéről, valamint az ez­zel kapcsolatos problémák megelőzéséről.- Az egész napos prog­ramnak a Tegyünk együtt egészségünkért! címet ad­tam, ezért is igyekszem mi­nél több ehhez kapcsolódó eseményt összesűríteni - mondta Gelencsér Rita főszervező. - Kíváncsian várom a visszajelzése­ket, ezek döntik el a rendezvény to­vábbi sorsát. A nap végére tervez­tem a jógagyakorlatokat, levezetés­ként. A szünetben karate, funky, gyerek-show, tánc és divatbemuta­tók szórakoztatják a közönséget. A büfében egészséges táplálékokat mutatunk be, és kóstolója is várja a vendégeket. ______________sz.it. az egészségért Riadalmat keltett róka Rókatetemet látott a'napokban a Deseda toponári oldalán, a büfésor közelében egyik olvasónk. Rögtön szól a rendőrségnek, de ott állítólag azt mondták: értesítse a gyepmes­tert. A hét végén ismét arra járt, s újból ugyanott látta a rókateteme­ket. A városgondnokságon tegnap viszont azt mondták: ezúttal nem panaszkodtak elhullott, zsákba gyömöszölt rókák miatt.- Most senki nem értesítette a munkatársaimat, pedig szinte min­dennap fölkeresik a Deseda kör­nyékét - mondta tegnap Gál Lász­ló, a városgondnokság munkatár­sa. Nem tartja lehetetlennek az ese­tet, mivel korábban többször is lát­tak arrafelé rókát; ezúttal azonban senki nem szólt a városgondnok­ságnak. A környékről hetente két­szer szállítják el a szemetet. Ennek ellenére sokan szétszórják most is a háztartási hulladékot; előfordul, hogy zsákokban hagynak ott min­denféle kacatot. Lehet, hogy a beje­lentő is egy ilyen, zsákban levő te­temet látott - mondta, s az keltett pánikot. A héten mindenesetre föl­keresik az említett helyet, és alapo­san körbenéznek.- Többször kaptunk bejelentést rókákról az utóbbi időben - mond­ta a városgondnokság munkatár­sa. - Legutóbb a Zaranyi- lakótelepnél és a gyakorlóiskola környékén láttak egyet. Minden bejelentést ellenőriznek, s ha el­hullót rókát találnak, az állat­egészségügyi intézet munkatársai is megvizsgálják a tetemet. Gál László elmondta azt is: rókák ese­tében hatékony megoldást szor­galmaznak. A megyei fővadász se­gítségét kérik, hogy az illetékes va­dásztársaságok gondoskodjanak a kóborló állatok kiszűréséről. Noha az utóbbi években nem találtak veszett rókát, elővigyázatosnak kell lenni. A városgondnokság nyilvántartása szerint elsősorban a város déli részén merészkednek a házak közelébe. A közelmúltban a Kálvária, a Pécsi és a Nyugat-Iván- fa utcákban is láttak egy-egy rókát. HARSÁNYI Egyesület somogyi művészeknek A decemberben alakult Somogyi Művész Kör Egyesület a Gyergyai Galériában mutatkozik be március 22-ig. Tizenhat tagja van, de számí­tanak újabb jelentkezőkre is. Tör­zsök István, titkár tegnap szerkesz­tőségünkben elmondta: különböző rétegeket tömörítenék, vannak kö­zöttük fiatalok és idősek, de azok is csatlakozhatnak, akik autodidakta módon lettek művészek.- Tagjainknak bemutatkozási le­hetőséget teremtünk - mondta a tit­kár. - Festők, szobrászok, fotósok, írók, költők, zenészek tartoznak az egyesülethez. Felvettük a kapcsola­tot a területi gyermekvédelmi szak- szolgálattal és a hallássérültek isko­lájával; szeretnénk bevonni ezeket a diákokat is a művészi munkába. A siketeknek és az ép hallásúaknak tábort szervezünk, ott együtt tanul­hatnak, dolgozhatnak. Négy telepü­lés szerepel a listánkon, s márciusi összejövetelünkön döntünk a hely­színről vagy helyszínekről. Foko­zottan figyelünk a hátrányos hely­zetű gyerekekre, mert nekik megle­hetősen kevés a lehetőségük arra, hogy különféle technikákat elsajá­títsanak. Törzsök István elmondta: a civil szervezet legfiatalabb tagja 17 éves, a legidősebb közel van a hat­vanhoz. Pályázatokból, támogatók hozzájárulásaiból tartják fenn ma­gukat, szerencsére több lehetőség is kínálkozik, hogy elérjék céljukat. A megyei művelődési központban ta­lálkoznak rendszeresen, de a közös alkotóhelyiség egyelőre csak álom, ezért mindenki otthon űzi művészi tevékenységét. ____________sz.k. Já tszótér tízmillió forintért A bővítés miatt az önkormányzati szervizutat át kell építeni Bővíteni szeretné a hipermarket épületét észak és északnyugat felé FOTÓ: LÁNG RÓBERT Játszóteret építenek a Tesco mellett. Nem is akármilyet, az értéke ugyanis tízmillió fo­rint. Bővíteni szeretné a hipermarket épüle­tét észak és északnyugat felé, s a telekvásár­lási ár mellett még tizenötmillió forinttal tá­mogatják a várost. A bővítés miatt az önkormányzati szervizutat át kell építeni, a munkákat a beruházó végzi el - olvastuk az erről szóló előterjesztésben. A Fodor Rt vállalta a rendezési terv mó­dosítását és a telekalakítás költségeit. A négyzetméterenkénti 11 ezer forintos vételáron túl ötmillióval támogatták a sportalapot, valamint játszóteret építe­nek csaknem tízmillió forintból. A Tesco átépítése december 31-ig befeje­ződik, a tervek szerint nemcsak az épü­let nagyságát növelik, hanem a parko­lók számát is. Garanciaként az önkor­mányzat fenntartja húszszázalékos visszavá­sárlási jogát, a közgyűlés döntése értelmében. Kaposvár az idén is folytatja játszótér-építési programját. Kilenc játszóteret alakítanak ki, il­Betörő rendőrkézen Nem mindennapi fogásuk volt a hét végén a rendőröknek. Elfog­tak egy jómadarat. A 28 éves ka­posvári férfinak ugyancsak gaz­dag a bűnlajstroma; volt már büntetve betörésért, lopásért, rablásért. Legutóbb két hónapja szabadult a börtönből. Az azóta eltelt időt sem töltötte tétlenül: két eljárás is indult ellene. Né­hány hete az északnyugati város­részben társával éppen egy üzlet­ről próbálta lefeszegetni a laka­tot, valaki azonban észrevette őket, a járőrök pedig némi „fo­gócskázás” után elkap­ták. S volt még egy má­sik hasonló ügye is. Ak­kor még szabadlábon távozhatott a rendőr­ségről. Most viszont be­telt a pohár, a delikvens ugyanis nem hagyott fel „főfoglalkozásával”, a számtalan figyelmezte­tés ellenére sem. Ezút­tal egy Dózsa György utcai butik­ba ment be. A kirakatot betörte, kirámolta, az üzletből különféle ajándéktárgyakat, dohányárut vitt el. A kár mintegy 300 ezer forint. A rendőröknek elég volt megnézniük a hely­színt, s már tudták, hová kell menniük. Forró nyomon indul­tak, s a szálak a 28 éves fiatalemberhez vezettek. A jómadár persze mindent taga­dott, ennek ellenére a rendőrség őrizetbe vette, s a bíróság ezúttal elrendelte az előzetes letartózta­tását. J. E. R Hírek TÍZ PERCCEL KORÁBBAN. Március 1-jétől a 10-es kaposvári járatok az autóbusz-állomásról naponta 20.30-kor, a Kőszeg ut­cából 20.50-kor 10-10 perccel ko­rábban, 20.25 és 20.40-kor in­dulnak. (szk) JAPÁN VENDÉGEK. Japán szakemberek keresték föl tegnap a Kapostáj mezőgazdasági szö­vetkezetei. Négy évvel ezelőtt már jártak hazánkban, s kíván­csiak voltak, hogy azóta mi és mennyit változott. Baranyai Sán­dor, a szövetkezet elnöke tájé­koztatta őket az eredményekről és a gazdaság terveiről, (hm) m KÖNYVBEMUTATÓ. Ujkéry ■ Csaba Hétország fejedelmei cí- ! mű történelmi regényét mutat­ták be tegnap a Vaszary Képtár­ban. A nemrégiben megjelent kötet az államalapítás koráról szól. Az estet a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság szervezte. ■ Szivárvány mozi __ FÉ L 6, j 8: SZÁMKIVETETT (szinkr.am.) *31570* Hollywood multiplex SAKÁLTA­NYA 14.15; S Z í V Ö R - VÉNY sz. 14.45, 17.00, 22.00; 102 KISKUTYA sz. 15.15, 17.45; MESEAUTÓ 15.45, 20.00; TAXI 16.30; SZÁMKIVETETT 17.30,20.15; APÁDRA ÜTÖK sz. 18.30, 20.45; A VÖRÖS BOLY- GÓ pr. 19.15, 21.30 js Kérdezzen: ffi 316-165 Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi to­vábbítjuk, a választ pedig lapunk­ban közöljük. Hívásaikat üzenet- rögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kér­dés előtt mondják rá nevüket, cí­müket, illetve telefonszámukat. ■ letve újítanak fel. A megyeszékhelyen közterü­leten 76 játszótér van, ldlencven százalékuk la­kótelepeken. Többségük a '60-as évek elején épült, de vannak olyanok is, amiket alig húsz éve készítettek. Az elmúlt két évben a színház- és a Berzsenyi parkban, a Toldi-lakótelepen, Szentjakabon, a Pipacs, a Nagyszeben, a Kulcs, a Kálvária és a Badacsony utcában építettek ön- kormányzati beruházásban homokozókat, má­A szabvány kötelez Az euroszabvány követelményeinek nem felelnek meg a negyven évvel ezelőtt épült játszóterek. Ez azt jelenti, hogy az egyes eszközök nem elég biztonságosak, több is eltörhet, leszakadhat. Az új szabvány részletesen tar­talmazza azokat a feltételeket, amelyek a lehető legki­sebbre csökkentik a balesetveszélyt. Az új játszóterek már biztonságosak, ezért is készítik fából a játékokat. szókákat és hintákat. A Béke utcában a távköz­lési társaság támogatásával, Toponáron pedig lakossági összefogással létesítettek játszóteret. _____________________________________SZ. K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom