Somogyi Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-27 / 49. szám

2. oldal - Somogyi Hírlap VILÁG TÜKÖR 2001. FEBRUÁR 27., KEDD Válságban az európai hústermelés Hazánk csatlakozásának egyik feltétele a romák felzárkóztatása Francia és belga parasztok tüntettek mindkét országban a kényszervágások elrendelése miatt Az Európai Unió külügyminiszterei tegnap előbb a Közel-Kelet, a Nyugat- Balkán és a legszegényebb országokból származó import vámmentessé tételé­nek tervéről tárgyaltak, majd Brüsszel­ből Nizzába utaztak, hogy aláírják a nizzai európai uniós szerződést. A közösség agrárminiszterei az Európá­ban kialakult húsválságról tanács­koztak. Eközben hazánkban az EU-Magyarország társulási parlamenti bizottság megkezdte kétnapos ülését. ______Brüsszel - Budapest Ál latok ezreit kellett lemészárolni a hét vé­gén Nyugat-Európa több országában, első­sorban a nemrég brit földön felbukkant száj- és körömfájás miatt. A britek a jelen­tések szerint legalább kétezer sertést, fél­ezer marhát és több mint kétszáz juhot lik­vidáltak erre a kórra hivatkozva; a németek hétfőn határoztak négyszáz birka lemé­szárlásáról, megelőzendő a járvány elterje­dését; Hollandiában - ugyancsak elővigyá­zatossági okokból - mintegy háromezer állatot vágtak le, többségükben juhokat, sertéseket, és a gazdaságok környékén még szarvasokat is. Hétfőn a brit hatósá­gok megerősítették, hogy újabb két helyen észlelték a betegséget, azaz összesen ki­lenc helyen ütötte fel fejét száj- és köröm­fájás, amely gyakorlatilag már Anglia minden körzetében jelentkezett. Hétfőn az újabb járványveszély és a BSE-kór okozta kár miatt tiltakozó akcióba kezdtek a francia és a belga parasztok: több százan közülük az Európai Unió brüsszeli központja elé vonultak, mert ez a helyszíne az uniós agrárminiszterek válság­ülésének. A gazdák egy másik népes cso­portja hétfő reggel a francia-belga határon bénította meg a forgalmat. Támogatást kö­vetelnek, mégpedig közvetlen formában, hiszen beláthatatlan, milyen károkat kell elkönyvelniük a már több hónapja tartó BSE-válság és a frissen felbukkant száj- és körömfájás miatt. A marhahús ára összeomlani látszik, a francia piacon már felével, a belga piacon is majd 40 százalékkal esnek az árak. A tartandó marhák száma drámaian csökken, a gazdák joggal várják, hogy az emiatt is kieső bevételeket Brüsszel kompenzálja ré­szükre. A BSE-válság miatti intézkedések költsége már megnyirbálta az EU kompen­zációs büdzséjét, sürgősen újabb alapokra lenne szükség a gazdák követeléseinek teljesítéséhez. A német kormány jelezte, hogy ellenzi a BSE-kór miatt tervezett kényszervágási illetve felvásárlási program kiterjesztését, pénzügyi megfontolásokból is. Á progra­mot 70 százalékban az EU finanszírozza, amelynek kasszájához épp Németország járul hozzá a legnagyobb mértékben. A programmal a BSE-pánik miatt keletkezett piaci kereslethiányt akarják ellensúlyozni, vagyis a túlkínálatot csökkenteni, hátha akkor megszilárdulnak az árak. Hétpontos válságterv A marhakórválság megoldása végett az EU brüsszeli bizpttsága hétpontos tervet dolgo­zott ki, ezt vitatnák meg elsősorban a mi­niszterek. A terv része, hogy az eddig ter­vezett 500 ezer tonnán felül további 300 ezer tonna marhahúst vonnának ki a piac­ról, azaz nem 2 millió, hanem 3,2 millió állatot vágnának le. Az új tervben azonban nincs szó a tenyésztőknek juttatandó köz­vetlen támogatásokról, de nem is nagyon lenne ezeknek már fedezete a felhasznál­ható közösségi költségvetési tartalékokban. Kevés engedményt kérünk- Nincs összhangban az EU-bővítés el­veivel, hogy a lakosság számához képest kettővel kevesebb európai parlamenti helyet kapjunk; a csatlakozási tárgyalá­sokon ezt korrigálni kívánjuk - mondta Gottfried Péter, a Külügyminisztérium Integrációs Államtitkárságának vezetője hétfőn az EU-Magyarország társulási parlamenti bizottság ülésének első nap­ján. A testület az unióval kötött társulási megállapodás alapján 1994 januárjától évente kétszer ülésezik. Társelnöki tisztét Szájer József (Fidesz), az Ország- gyűlés európai integrációs bizottságának elnöke mellett Claude Desama belga EP-képviselő tölti be. Gottfried Péter arra kérte az EU-t, hogy vegye figyelembe: Magyarország a lehető legszűkebb körre és időtartamra korlátozza derogációs igényeit. A tanácskozáson Staffan Carlsson, az EU soros elnöki tisztét betöltő Svédország budapesti nagykövete kiemelte: a bővítési folyamat gyorsítása ér­dekében március elején Brüsszelben nem hivatalos megbeszélések lesznek az Unió és a tagjelölt államok környezetvédelmi miniszterei között. A Günther Verheugen bővítési biztos kép­viseletében megjelent Graham Avery bizott­sági főtanácsadó közölte: Magyarországnak a roma közösség felzárkóztatásában leg­alább középtávon eredményeket kell elér­nie a zökkenőmentes csatlakozáshoz. Egyetemes kapcsolatok Román-magyar tanintézeti együttműködés Kolozsvár A Babes-Bolyai Tudomány- egyetem (BBTE) újabb együttműködési szerződést írt alá azzal a nyolc ma­gyarországi egyetemmel, amelyekkel az elmúlt évek­ben is szoros kapcsolatban állt - jelentette hétfőn a romániai magyar sajtó. A nyolc magyar egyetemmel kü- lön-külön aláírt kétoldalú szerző­dések elsősorban a hallgatók és az oktatók cseréjét, közös kutatá­si terveket, a Socrates és a Cee- pus programok adta lehetőségek kihasználását érintik. Andrei Marga, a BBTE rektora hangsúlyozta, hogy az általa irá­nyított intézmény számára rend­kívül fontos a külföldi - a ma­gyarországi, a németországi, az izraeli, a franciaországi, a moldo­vai, a spanyolországi és az olasz- országi - egyetemi partnerekkel való együttműködési szerződé­sek megújítása, újratárgyalása. A rektor kiemelte, hogy az ed­digi közös tevékenység már szin­te minden tudományterületet fel­ölelt, most azonban, hogy Romá­nia és Magyarország is pályázik az európai uniós tagságra, az új keretszerződéseket a csatlakozá­si szándékhoz igazították. „Min­denképpen sokat jelent, hogy ezekkel a szerződésekkel az egyetemek is támogatni tudják a két ország uniós csatlakozását” - hangsúlyozta Marga. Mészáros Rezső, a szegedi Jó­zsef Attila Tudományegyetem rektora, a Magyar Rektori Konfe­rencia elnöke az erdélyi Krónika című lapnak elmondta: azokat az együttműködési formákat dol­gozták ki, amelyekkel közösen jelenhetnek meg az európai egyetemi élet színterén. A rektor szerint a Spanyolországban már­ciusban megalakuló Európai Egyetemek Szövetségének létre­jöttével - amely utódja az Euró­pai Rektori konferenciának - a ki­épült európai hálózat a romániai egyetemek számára is nyitott lesz. Az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem, a Debreceni Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Tudo­mányegyetem, a gödöllői Szent István Egyetem, a Pécsi Egyetem, a budapesti Közgazdasági és Közigazgatási Egyetem, a szege­di József Attila Tudományegye­tem és a Veszprémi Egyetem ve­zetőségének képviselői kolozs­vári látogatásuk során találkoz­tak a Sapientia Alapítvány veze­tőségével is, és felajánlották se­gítségüket a tervezett Erdélyi Magyar Magánegyetem beindítá­sához. TÜZES HANGULATBAN. Rio de Janeiróban nemcsak a meleg ég­hajlat miatt forrósodott föl a levegő: a húshagyó keddig tartó karne­válon az idén igen kevés textíliát fordítottak a kosztümök megvarrá- sára. A csupán arany festékbe öltözött hölgy neve egyébként Fabia Borges. Az Unidos da Tijuca szambaiskola hallgatója, és - csak úgy mellesleg - álomkirálynője. __________________fotó: europress/epa ________________HÍREK RÖVIDEN________________ Lo ndon megvédi Bagdadot Nagy-Britannia nem lesz része olyan amerikai kezdeményezéseknek, amelynek célja Szaddám Húszéin megsemmisítése illetve elmozdítása a hatalomból - jelentette ki Londonban a védelmi miniszter. Geoff Hoon szavai éles ellentétben állnak az új Bush-adminisztráció kijelen­téseivel, amelyek szerint Washington elvárja, hogy a britek támogassák az iraki diktátor elleni fellépését. Bírál az EBESZ Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet szakszerűtlen­nek tartja a nyomozást a valószínűleg meggyilkolt ukrán ellenzéki újságíró ügyében. Georgij Gongadze internetes újságíró szeptember­ben tűnt el kijevi otthonából. Novemberben a város melletti erdőben találtak egy fej nélküli, savval szétmaratott holttestet, amelyben hoz­zátartozói felismerték az újságírót. Széchenyi Alapítvány Ungváron A kárpátaljai magyar szervezetek és történelmi egyházak Ungváron lét­rehozták a Széchenyi Alapítványt, amely jótékonysági szervezetként fog működni. Célja a magyar lakosság gazdasági helyzetének jobbítá­sa, a kistermelők és a vállalkozások működési feltételeinek javítása. Zágrábi nem a diaszpórának Horvátországban az államfő támogatja a kormány elképzelését, amely szerint megfosztanák szavazati joguktól a külföldön élő hor- vátokat. Mesic kijelentette: azoknak kell szavazati jogot biztosítani, akik adójukat is Horvátországban fizetik._________ ■ RU HATISZTÍTÓ FELVEVŐHELY nyílt a Kaposvár Plazában. Március 1-től textil és bőrfestést is vállalunk. TAVASZI AKCIÚNK: Nylon függönyök, sötítétő függönyök, plédek tisztítása 20% kedvezménnyel március 15-ig SKSCASTLE SZEMÉLYZETI TANÁCSADÓ IRODA Irodánk egy nemzetközi gyógyszeripari cég számára keres orvosi vagy gyógyszerész- íIfptomával rendelkező ORVOLÁTÓGATÓKAT fő állásba. Juttatások: alapfizetés+negyedéves, teljesítményarányos bonusz, vállalati autó, mobiltelefon. Tel./fax: 06-1-266-65-12 E-mail cím: skscastle@matavnet.hu Információ: Szabó Renáta, 06-30/2-297-000 uhui iyr>i éay!__________________ A Somogysárdi Haladás Mg. Szövetkezet értesíti tagjait és üzletrész tulajdonosait, hogy 2001. március 14-én 9 órakor, határozatképtelenség esetén március 14-én 9.30 órakor ZÁRSZÁMADÓ KÖZGYŰLÉST TART A közgyűlés helye: Somogysárd, Központi major, tanácsterem Napirend: 1. Az igazgatóság beszámolója. Az 2000. évi zárszámadás és a 2001. évi terv jóváhagyása. Könyvvizsgálói jelentés. A felügyelő' bizottság beszámolója. 2. Egyéb előterjesztések. Szövetkezet igazgatósága KISOKOS Magyarország elsőszámú információs- és reklámkiadványának kaposvári irodája felvesz 1-1 fő munkatársat Kaposvárról, illetve Siófokról hirdetésszervezői, üzletkötői feladatra. Elvárásaink:- jó kommunikációs készség,- káros szenvedélyektől való mentesség,- érettség, szorgalom, kitartás, becsületesség. Amit nyújtunk:- költségtérítés,- adatbázis,- kiemelkedő teljesítmény esetén mobiltelefon, valamint szolgálati autó. Információ: tel.: 82/410-844 mobil: 20-3773-005 (30960)--------------"----------------------------­JE ANS SHOP FARMERÜZLET NADRÁGVÁSÁR! MÁRKÁS FARMEROK GAZDAG SZÍN-ÉS MÉRET- VÁLASZTÉKBAN ÁRENGEDMÉNNYEL Amíg a készlet tart! KAPOSVÁR, RIPPL-RÓNAI TtR2. SOMOGY ÜZLETSOR I Dinamikusan fejlődő, ügyviteli I szoftverfejlesztő cég I fl’SSSWKSS' KERESI Feladata: Hj i PC-s banki ügyfélterminálok Wbm f telepítése és karbantartása. K! Feltétel: El felsőfokú végzettség, operációs rendszerekben szerzett gyakorlat, IS üzembiztos saját gépjármű. A fényképes önéletrajzokat a Hj rEVOLUTION SOFTWARE ■ 1072 Budapest, Nyár u. 32. vagy R§ job@revolution.hu címre kérjük küldeni. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom