Somogyi Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-26 / 48. szám
| 2001. Február 26., Hétfő KAPÓ S V Á R Somogyi Hírlap - 5. oldal Több jut segítségre A tavalyinál 227 millió forinttal többet, összesen mintegy 685 mülió forintot költ a város az idén a szociálpolitikai feladatok ellátására. Ez a keret nemcsak a tavalyinál több, hanem a saját erő összegét is megemelte a város mintegy hatvanmillió forinttal. Lesz helye ennek a pénznek, hiszen az idén már működik a munkanélküliek új ellátási rendszere, a rendszeres gyermekvédelmi támogatást a kiegészítő családi pótlék váltja föl. Változatlanul nagy segítséget jelent az ellátatlan munkanélküliek foglalkoztatása, valamint a lakásfenntartási támogatás. A diákok számára folytatódik az isko- latejprogram, az egyetemisták, főiskolások pedig ösztöndíjra pályázhatnak, a kollégiumi ellátáshoz vagy az albérleti díjhoz kérhetnek támogatást. Megkezdték a tavaszi nagytakarítást 532 millió forintot, a tavalyinál mintegy százmillióval többet kap a költségvetésből a városgondnokság. így remélhetőleg nagyobb rend és tisztaság lesz Kaposvár közterületein Első lépésként nagytakarítást rendez a város- gondnokság, s javában dolgoznak a virágosí- tás előkészületein is. A takarítás 60 millió forintba kerül, a virágosítás 20 millióba. A tavaszi nagytakarítást már megkezdték. Először a Szokola-berek- ben és a Deseda környékén tisztítják meg az árkokat és a vízpartot a kaposvári, illetve somogy- geszti és aszalói közmunkások. A munka java azonban március közepén indul és egész áprilisban tart, kiterjed a város szinte minden négyzetméterére. Az erről szóló szerződéseket már megkötötte a városgondnokság. Nekilátnak az utak mosásának. A szegélyek mellől is eltávolítják a télen felgyülemlett fűrészport, sarat, szemetet. Ezzel egyidőben a lakótelepeken is megkezdik a takarítást. Már naponta „razzi- áznak” a közterületfelügyelők, s a Búzavirág utca környékén a szemétszállítás rendjét is módosíttatta a városgondnokság. A legnagyobb gond ugyanis, hogy még mindig kevés a szeméttároló konténer. Erről a lakóközösségeknek kellene gondoskodni, de kevesen áldoztak arra, hogy ezzel is elősegítsék a lakótelep tisztaságát. A legnagyobb munka talán a zöldterületek gondozására szerződött négy cégre vár: összegyűjtik a szemetet, megkezdik a levegőztető gereblyézést és a növények pótlását. Ezt a munkát utcára és szinte napra lebontva rögzíti a szerződés, és szigorúan ellenőrzi a városgondnokság. A belvárost közhasznú munkások takarítják, munkájukat azonban sokszor a lakosság nehezíti azzal, hogy a portájuk elől elsöprik, de össze már nem gyűjtik a szemetet. S ha már tiszta lesz, a következő feladat, hogy Kaposvár igazi zöldövezet legyen. A hat-hétezer fa metszése nagy feladat. A kisebb fák metszésével már végzett a város- gondnokság, néhány utcában most a nagyobbakat metszik alpintech- nikával a szakemberek. A virágosí- táshoz pedig már elvetették a virágmagokat, s a palánták nagy része is a Zöldfok kertészet fóliasátraiban várja, hogy néhány hét múlva kiültessék. Mintegy százezer tő különféle növényt ültetnek a virágágyásokba, több jut a villanyoszlopokra és a lakótelepekre is. _______ jakab edit A tavaszi előkészületek során folyamatosan metszik a fákat fotó, láng Róbert VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Tel.: 318-103: - Honnét lehet megközelíteni a desedai arborétumot? László Tamás, a városgondnokság munkatársa: - A desedai arborétumot két irányból is el lehet érni: a 67-es útról, illetve a magyaregresi bekötőút felől. Tel.: 321-782: - Miért emelték a fűtés alapdíját? Milyen szolgáltatást kapunk a nagyobb összegért? Komáromi Attila, a vagyonkezelő és szolgáltató rt ügyvezető igazgatója: - A hődíj a hőtermeléshez felhasznált gázenergia költségeit fedezi. Minden egyéb költség, mint például a víz, a villanyenergia, a karbantartás, az üzemvitel költségei, az értékcsökkenés, a huszon- négyórás munka dolgozói bére, személyi költségei, adóterhei, az üzemi, igazgatási és adminisztrációs költségek az alapdíj bevételéből térülnek meg. A költségek nagy része évenként az infláció mértékével drágul. Alapdíjainkat az idén 5,6 százalékkal, vagyis az inflációnál kevésbé emeltük. ■ __ _______________Postánkból________________ Ku tyapiszok a légypapíron A Somogyi Hírlap február 14-i számában, a 430-101-es telefonszámra hivatkozva panasz hangzott el a Rippl-Rónai utcában tapasztalható kutyapiszokkal kapcsolatosan. Ezzel egyidejűleg - a Kaposvár Megyei Jogú Város Közterület-felügyelet nevében - valaki egy aláírás nélküli, kutyatartással kapcsolatos felhívást dobott be a postaládánkba. Ezzel kapcsolatosan van néhány észrevételem. A 430-101-es telefonon bejelentkező névtelen kérdése az volt, hogy kinek a kötelessége az utcai kutyapiszok eltakarítása. Az első észrevételem, hogy miért a Széchényi István Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskola nyilvános postai telefonfülkéjének a számáról közölte panaszát a kérdező? Miért nem merte a nevét, telefonszámát vállalni a bejelentéshez? A másik: a közterület-felügyelet miért nem tiszteli meg az utca lakóit azzal, hogy ha hivatalosan megszólítja őket, aláírja a felhívását? Az utcában több kutya él. Ki kedvtelésből, ki védelemül tartja, hiszen az évek folyamán számos lopás és betörés bizonyítja, hogy nem csupa jó szándékú ember él közöttünk. A kutyák többségét udvaron, házon belül tartják, s biológiai szükségleteiket akkor sem végezhetnék az utcán, ha szeretnék. Talán egy-két gazda törődik kutyája lelki egészségével, és naponta futtatja, sétáltatja. A panaszban leírtak csak a Rippl-Rónai utcai Stíltex Szociális Foglalkoztató előtti, 10-15 méteres szakaszra jellemzőek. Sajnos, ott tényleg kutyaürülék-„hegyek” találhatók. Ez azonban szinte egyetlen kutya terméke, amely az utca 1. száma alatt a III. emeleten él. Ezt az állatot, sajnos, csupán vécéztetés céljából hozzák le erre a területre. Tehát, a szabályokat betartó kutyásokat nem szabad egy-egy felelőtlenül viselkedő gazdával azonosítani és általánosítani, főleg egy hivatal mögé bújva névtelenül molesztálni. Másrészt, ha a fenti kutyást nem sikerül sohasem tetten érni, akkor jogi szempontból a Stíltex Szociális Foglalkoztató kötelessége, hogy az előtte levő piszkot eltakarítsa. Vajon ők kaptak felszólítást? Megjegyzem, hogy a nevezett iskola diákjai a kutyáknál jóval több szemetet: cigarettacsikket, papírpoharat, napraforgóhéjat stb. hagynak az utcán. Vajon az ő szemetüket kinek a kötelessége eltakarítani? Ez nem zavarja a tisztelt panaszost? Meggyőződésem, mindenki végezze el a maga dolgát! A közterület-felügyelet és a rendőrség vegye észre, hogy az utcába való be- és kikanyarodást rendszeresen zavarja néhány szabálytalanul ott parkoló autós! Vegyék észre, hogy tiszta környezetért kitüntették a McDonald's vezetőjét, illetve tulajdonosát, ugyanakkor a József Attila és a Berzsenyi utca tele van McDonald's-os szeméttel. Nem ellentmondás ez? Az OBI mögötti parkolórészen hetek óta áll egy elhagyott vagy lopott DXB 879 frsz.-ú Ford autó, ennek először a szélvédőjét dobálták meg, majd a tetején ugrálva behorpasztották, majd a bal első sárvédőjét rugdosták be, végül kibökték a gumiját. Naponta sok rendőrautó jár arra. Nem értem, miért nem intézkednek? Nem látnak ki az autóból? Köny- nyebb az autós ellen eljárni, mert 55 kilométeres sebességgel ment? A Rippl-Rónai utcában, de bizonyosan másutt is számos villany- oszlopból lógnak az elektromos vezetékek. Valószínű, több Dé- dász-alkalmazott jár erre dolgozni. Vajon miért nem veszik észre, hogy valami dolguk lenne itt? Összességében tehát mindannyiunk boldogulása, jobb közérzete érdekében mindenki a maga területén végezze el azt, ami a kötelessége vagy amiért a fizetését felveszi! FONAI JÁNOS __________KAPOSVÁR, RIPPUtáNAI UTCA 6. Ve szélyben segít az új gyermekmentő Hamarosan egy új, különlegesen fölszerelt jármű segíti a mentősök munkáját. A gyermekmentő már megvan, egyelőre Budapesten várja, hogy valamennyi felszerelés megérkezzen. Bár minden kívánsága így teljesülne a mentőszolgálat orvosainak. Néhány hónapja került szóba: szükség volna egy speciális gyermekmentőre, s hamarosan megérkezik az új jármű a kaposvári mentőállomásra. Szita Károly polgármester ígéretének megfelelően rövidesen rendelkezésre állt az ehhez szükséges pénz.- Huszonötmillió forint a végösszeg, ebből 13 millió a jármű „bebútorozva”, és 12 millió a felszerelés - mondta dr. Szerémy György megyei mentőfőorvos. - A napokban választjuk ki, hogy milyen lélegeztetőgép, defibrillátor, inkubátor és még számos különleges felszerelés legyen a járműben. Ez általános rohammentő lesz, ellátva speciális gyermekműszerekkel, vagyis bármilyen esethez megfelelő, de a gyermekekkel kapcsolatos riasztásoknál, sőt a szülészeti eseteknél is mindig ezt küldjük ki. A különleges felszerelés segítségével olyan ellátást is biztosítani lehet, amely a gyermekek esetében a hagyományos mentőkben gyakran nehézséget okozott. És már önmagában az is nagy segítség, hogy a járműparkot egy korszerű, új járművel bővíthetik. Eddig egy rohamkocsi volt 24 órás szolgálatban és egy ötször nyolc órában, ezentúl huszonnégy órában bevethető lesz az új mentő is. Már tárgyalunk az intenzív gyermekellátásban jártas szakemberekkel. A főorvos hozzátette: szerencsére nem kiugróan nagy a gyermekriasztások száma, de néhány súlyosabb esettel szinte naponta találkoznak a mentősök. Egyre sürgetőbb Dr. Szerémy György: Minden kívánságunk így teljesüljön FOTÓ: LÁNG RÓBERT azonban a kórházak közti szállítás gördülékeny megoldása a gyermekekkel kapcsolatos eseteknél, mivel a környező kórházak gyermekosztályai szakemberhiánnyal, működési nehézségekkel küszködnek, s néhány jól fölszerelt, jól működő osztály látja el a kis betegek nagy részét - például Kaposváron vagy Pécsen. A sürgős szülészeti eseteknél pedig megmentheti az újszülött életét, ha már a mentőben megkapja a szükséges ellátást vagy inkubátorba kerül. A mentősök egyébként - ha lehetne - ugyanazt a „kívánságlistát” állítanák össze az idén is, mint minden évben. Bár az üzemanyagra mindenképpen előteremtik a szükséges pénzt, de ezt sokszor máshonnan kell elvenni. • így a meglehetősen elöregedett járművek cseréjére kilátásuk sincs, pedig az autók már átlagosan 300 ezer kilométert futottak. A felszerelést eddig meg tudták vásárolni, de itt is szükséges a folyamatos csere. S a harmadik kívánság: egy kicsit több fizetés az embert próbáló munkáért. j. e. Gazdaságosabb fűtést hitellel Kiemelten figyel Kaposvár a távhőszolgáltató rendszer korszerűsítésére, üzembiztonságának növelésére és a gazdaságos üzemeltetésre. A rekonstrukció azért fontos, mert 6800 lakás és 15 nagyobb, számos kisebb intézmény hőenergia-ellátását biztosítja. A műszaki megoldásokat és ezek megvalósításának főbb lépéseit a vagyonkezelő rt 1992-ben készített tanulmánya rögzítette. Ennek alapján 1995-97 között végeztek jelentős fejlesztéseket. Folytatásához azonban 85 millió forint szükséges - olvasható a közgyűlés elé tárt előterjesztésben. A testület kezességet vállalt az ötéves futamidejű hitel és járulékainak visszafizetésére. Bővítették, korszerűsítették a Béke-Füredi fűtőmű kapacitását, a többi úgynevezett szigetüzemű kazánházat megszüntették. Korszerű üzemmódra álltak át, ami azt jelenti, hogy a hő- és villanytermelést gázmotorok végzik. Elkerülhetetlen a Honvéd utcai kazánház elavult berendezéseinek a cseréje is. Erre két megoldás kínálkozik: vagy felújítják a teljes technológiát, vagy a korszerűbb és továbbfejleszthető Béke-Füredi fűtőműhöz kapcsolják ezt a területet is. Az utóbbinak előnyei közé sorolható, hogy a forró víz jobb hatásfokú lehet. Pályázatot is benyújt a szolgáltató az energiatakarékossági programhoz, a hitelkonstrukció kamata ugyanis kedvező, mintegy 6,5 százalék. Húszezren élnek távfűtött lakásban a megyeszékhelyen. A város vezetésének célja, hogy eljussunk odáig: a lakó maga döntse el, milyen meleg legyen az otthona, és a tényleges fogyasztás alapján fizethessen. Ezért támogatják azokat, akik mérhetővé és szabályozható- vá akarják tenni lakásuk melegét. SZ.K. Támogatás hőtérképre Az önkormányzat segítséget nyújt a hőtérképek készítéséhez, a költségek 50 százalékát fedezi. A jellemző típusépületek hőfotói is megvannak, így a társasházaknak nincs más teendőjük, mint hogy bejelentik a hivatalban, s ott azonnal intézkednek. Ezzel a módszerrel kimutatható, hol szökik ki a meleg a lakásból, hol van hézag a panelben és milyen állapotúak az ajtók, ablakok. Hírek FŐBE LŐTTE MAGÁT. Köny nyebb sérülésekkel megúszta az a férfi, aki szombaton este a Szigetvári utcában öngyilkosságot kísérelt meg. A mentősöket azzal riasztották, hogy az illető a koponyájához emelte flóbert- pisztolyát, és többször is meghúzta a ravaszt. A golyó szerencsére nem hatolt át a koponyán, csak súrolta; így a férfit a mentők könnyű sérülésekkel szállították kórházba. Egyelőre nem tudni, hogy miért akart önkezével véget vetni életének, (je) CSATORNÁRA PÁLYÁZNAK. A csapadékvíz-elvezetésre a város átfogó tervet készített, a program 348 millió forintba kerül. Évente tíz-tizenötmillió forintot költ rá, és közmunkásokkal végezteti el. Kaposváron százhatvan kilométer hosszú a zárt és a nyílt csapadékcsatorna, nagy gond ezeknek a karbantartása. Az idén befejezik a Fenyves utcai vízelvezetést is, a nyolcmillió forintos beruházásra pályázatot nyújt be a megye- székhely. (szk) Programajánló Ma 18 órakor tartják a Vaszary Képtárban Ujkéry Csaba Hétország fejedelmei című regé- nyének a bemutatóját. ______■ Szi várvány mozi FÉL 6, 8: SZÁMKIVETETT (szinkr.am.) *31570* Hollywood multiplex SAKÁLTANYA 10.00, 12.00, 14.15; ASTERIX ÉS OBELIX sz. 10.00, 12.15, POKÉMON - AZ ELSŐ FILM 11.15, 13.30, SZÍVÖRVÉNY sz. 14.45, 17.00, 22.00; 102 KISKUTYA sz. 10.45, 13.00,15.15, 17.45; MESEAUTÓ 15.45, 20.00; TAXI 16.30; SZÁMKIVETETT 17.30, 20.15; APÁDRA ÜTÖK sz. 18.30, 20.45; A VÖRÖS BOLYGÓ pr. 19.15, 21.30 *30272* Kérdezzen: S '316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Hívásaikat üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. ■