Somogyi Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-24 / 47. szám

10. oldal - Somogyi Hírlap HAZAI TÜKÖR 2001. Február 24., Szombat KÉMKEDETT A TÁRCA? Tör­vénytelen megfigyelésre gyanak­szik a Mezőgazdasági Szövetke­zők és Termelők Országos Szö­vetsége (MOSZ). Szabadi Béla volt politikai államtitkár televízi­ós nyilatkozatában azt állította, hogy a megsemmisített iratok között a gazdatüntetésre és a MOSZ-ra vonatkozó dokumen­tumok voltak. Ebből arra követ­keztet az érdekképviselet, hogy az agrártárca a személyiségi jo­gokat és az adatvédelmi tör­vényt durván megsértő módon információkat gyűjtött. Rövide­sen vizsgálatot kezd a Kormány­zati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) az FVM irányítása alá tarozó né­hány nagyvállalatnál is - jelen­tette be pénteken Tamás Károly, az FVM közigazgatási államtit­kára. Az ellenőrzés a tárca irá­nyítása alá tartozó néhány nagy- vállalatot érint majd. KOALÍCIÓBOMLÁS. A fővárosi szocialisták írásban várnak hiva­talos választ az SZDSZ-frakciótól arról, hogy nem kívánnak to­vább koalícióban tevékenykedni az MSZP-vel. Ezt Mandur Lász­ló, a párt budapesti elnöke jelen­tette ki péntek délután. Elmond­ta, hogy ők továbbra is érvé­nyesnek tekintik a koalíciós szerződést, s mivel nem érzik magukat hibásnak a villa­mosvásárlásról meghozott, sze­rintük jó szakmai döntésért, ezért nem is gondolnak a koalí­ció felmondására. NYÁRI FELVÉTELI. Az igé­nyeknek megfelelően az idén is tarthatnak nyári felvételi vizsgá­kat az egyetemeken, főiskolákon - közölte Kiss Ádám felsőoktatá­si helyettes államtitkár pénte­ken. A szaktárca illetékese le­szögezte: a tárca nem törölte a nyári vizsgákat. Augusztus első hetében ezt megtehetik mind­azok, akik sikertelen felvételit tettek, illetve tavasszal nem ad­ták be jelentkezésüket. MÓDOSÍTÁSI JAVASLAT. A Megyei Jogú Városok Szövetsé­ge (MJVSZ) a helyi önkormány­zatok címzett és céltámogatásá­ról szóló törvény módosítását kezdeményezi, hogy a támoga­tásokat helyi tömegközlekedési cégek járműparkjának felújításá­ra is igénybe lehessen venni - mondta Szita Károly, az MJVSZ elnöke pénteken. Manninger Je­nő, a KVHM politikai államtitká­ra közölte: a járműrekonstruk­cióra költött összeg évente 1-2 milliárddal növelhető lenne, ha a városi tömegközlekedési válla­latok részesülhetnének a cím­zett és céltámogatási keretből. MEGFELELÉS. Akadálymen­tessé válhat több ipari termék­nek az Európai Unió piacára ju­tása - közölte Matolcsy György gazdasági miniszter. Hétfőn írja alá az Unió illetékeseivel az ipari termékek elfogadásáról szóló új jegyzőkönyvet, ami után a mi­nősítéssel rendelkező termékek könnyebben bekerülhetnek az EU piacára. Civilek a pályán Harmadik oldal Magyarországért néven ma országos civil szervezetet alapítanak Balatonföldváron. Az egyesületként működő tömörülés - az alapítók elképzelése szerint - politi­kai pályára lép. A legközelebbi ócsai képviselő- és polgár­mester-választáson már jelöltet indítanak, s a 2002-es or­szággyűlési képviselő-választáson a mérleg nyelve kívánnak lenni. Az alapításszervezők egyike, aki az ügyvezető elnöki teendőket is vállalja, dr. Cyenesei István, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, a Somogyért Egyesület elnöke. Tőle kérdeztük: hova sorolja az új szervezetet?- Ha Magyarországon van jobb- és baloldal, s a két oldal nem tudja a tízmillió magyart maga köré állíta­ni, akkor van létjogosultsága egy harmadik oldalnak is. Mi nem állít­juk ugyan, hogy tarisznyánkban van a bölcsek köve. Azt sem, hogy a Nap velünk kel és velünk nyug­szik. Azt azonban igen, hogy óriási számban vannak, akik időről időre úgy döntenek: sem a jobb, sem a bal. Akkor mi? Magyarországon a polgári demokrácia kialakulófélben van. Formálódásához nem elég a kétpólusú politikai rendszer, amire elég erős a törekvés a nagy politikai pártok részéről. Ezzel a kétpólusú törekvéssel együtt jár a kirekesztés­re való törekvés is: a választásokat követően a másikat nem tekintik partnernek. Össze kell fognunk, mert túl kicsi ország vagyunk ah­hoz, hogy a kispadra ültethessék négyévenként az ország 40-50 szá­zalékát. A harmadik oldal megpró­bálja a két pólus között megterem­teni a párbeszédet, az egymás- rautalságot, a politikai kultúrát, s aktív résztvevővé tenni a politikán belül is az embereket.- Hajói értem: a harmadik ol­dal az ország lakosságának 50-60 százalékára számít?- A potenciális szurkolótábora remélhetőleg a 10 millió magyar lesz, akiknek célja a hatalmon lé­vők törekvéseinek elősegítése és a másik oldal kirekesztésének meg­akadályozása, az összefogás megte­remtése. Biztos vagyok abban, hogy az ország lakosságának több­sége ezt szeremé.- Van ebben kirekesztés is: még­pedig az, hogy ebbe a szervezetbe csak az léphet be, aki egyetlen poli­tikai pártnak sem tagja.- Nem titkolt célja a harmadik oldalnak, hogy a nagypolitikába va­A nonprofit szervezetek közvetítenek az állam és polgárai, valamint a gaz­dasági hatalom és az állampolgárok között, s ezáltal igen fontos szerepet töltenek be a társadalom életében. ló beleszólás lehetőségét biztosítsa azoknak, akik helyben vállalták a közéleti szerepet, s megértek arra, hogy a nagypolitikában is hallassák hangjukat, képviseljenek értékeket. A mi ideánk szerint az értékek nem jobb- és baloldaliak, hanem abszolútak vagy nem valósak. Mi a valós értékeket kívánjuk képviselni és eljuttatni a legmagasabb szintű döntéshozó fórumra, a magyar par­lamentbe. A parlamenti választáso­kon a klasszikus gyakorlat szerint pártok vesznek részt, ezért eleve bonyolult helyzetet teremtenénk már az indulás pillanatában, ha kü­lönböző pártok tagjai is a szervezet tagjai lehetnének. Ezt meg kell előzni. Nem zárjuk azonban ki a lehetőségét, hogy tagunk legyen az is, aki felfüggeszti arra az időre párttagságát.- Az alapszabály-tervezet szerint a párttörvényt kötelezőnek tartja magára nézve a harmadik oldal. Ha egyesület, akkor miért?- Mert a választási törvény úgy dik, amely megjelent egy párt holdudvarában, vagyis csatlakozott a jobb- vagy a baloldalhoz. Nem véletlen az, hogy nincs ma Magyar- országon civil szervezeteket össze­fogó szervezet. A harmadik oldal Magyarországon nem törekszik ar­ra, hogy a civil szervezeteket össze­fogja. Nem szervezetek szövetsége, hanem természetes személyek egyesülete, amelyben mindenki önmagáért felelős.-Mitől országos?- Másfél évvel ezelőtt Balaton­földváron összejött több mint száz ember. Valamennyien a 19 megye megyei önkormányzatába válasz­tott civil szerveztek tagjai: megyei közgyűlési elnökök, alelnökök, ta­nácsnokok, képviselők. Ekkor szembesültünk a meglepő ténnyel,: az 1998-as választásokat megelőző Kovács László, az MSZP elnöke: - A Magyar Szocialista Párt érdekeli az európai normákhoz igazodó hazai politizálás, közélet megteremté­sében. Ezért az MSZP örömmel üdvözöl minden olyan kezdeménye zést amely szándéka szerint nem megosztani, hanem összefogni kí­vánja a társadalmat amely tevékenységében fokozottan számit a ci­vil szervezetek együttműködésére. A szocialisták bizalommal és ér­deklődéssel tekintenek a mozgalom alakuló kongresszusa elé. Az MSZP-t Újhelyi István, az országos elnökség tagja képviseli. Kövér László, a Fidesz elnöke: - Én magam részt vettem az ellen­zéki kerékasztal és az MSZMP közötti tárgyalásokon, amelyek a rendszerváltás békés megvalósítása érdekében folytak. Ezeken - noha valójában az akkori hatalom álK szemben a változást sürge­tő ellenzéki szervezetekkel az úgynevezett harmadik oldalként ott ültek a tárgyalóasztalnál - igaz, statisztaszerepre kényszerít­ve - azok a szervezetek, amelyek valójában a baloldalt, az akko­ri pártállamot képviselték. Az első választások óta az MSZP meg­megújuló kísérletet tesz arra - miközben masszív tudatos bázisát Igyekszik megőrizni -, hogy különböző álfüggetlen, álpolgári szervezetek, pártocskák so­rompóba állításával megpróbálja megosztani a polgári erők szavazóbázisát. Ezért indult 1990-ben a Hazafias Népfront utódszervezeteként a Hazafias Választási Koalíció a válasz­tásokon, ezért hozták létre 1994 előtt a Köztársaság Pártot, és ezért kreálták 1998-ban az Együtt Magyarországért Uniói Ugyanez a cél vezérli most az úgynevezett harmadik ol­dal „antipárt" párt megszervezését Is. A személyi átfedések itt is szembeötlők. A lő szer­vezők és reprezentánsok politikai hovatartozása eléggé ismert és nyilvánvaló. Még akkor is. ha lesznek olyan jóhiszemű csaUakozók, akiknek majd menet közben válik világossá, hogy ennek a szervezetnek mik is a mögöttes, valóságos szándékai. fogalmaz: a párttörvényben meg­határozott követelményeknek kell megfelelnie minden szervezetnek, amely a választásokon listát állít.- Akkor mi különbözteti meg a pártoktól ezt a szervezetet?- A tevékenysége. Az egyesüle­tekkel szemben tá­masztott követelmé­nyekhez képest nyitot- tabbnak kell lenni, a gazdálkodási tevékeny­ségünket időről időre a nyilvánosság elé kell tárnunk. Úgy gondo­lom, párt az, amelyik annak vallja magát, és nem párt, amelyik nem vallja magát annak.- Tehát nem párt, de nem is egy a rengeteg civil szervezet között. Ak­kor mégis mi?- A civü szervezettől abban kü­lönbözik, hogy országosan szerve­zett és nem a civil szervezeteket tö­mörítő szövetség. Másfél évvel ez­előtt, amikor megfogant a gondo­lat, sokan voltak, akik azt mond­ták, hogy a civil szervezetek szö­vetségét kellett volna létrehoznunk. Ellene szól, hogy jelenleg több olyan civil emyőszervezet műkö­négy évben minden megyében megszervezték a Somogyért Egye­sülethez hasonló lokálpatrióta me­gyei szervezetet vagy a kistérségi ci­vil szervezeteket, s ezek a megyei választáson listát állítottak, és az önkormányzati választáson orszá­Dr. Kupa Mihály. Budapesten született 1941-ben. Volt segédmunkás, majd szakmunkás. Közgazdász. 1990 decemberétől 1993 tebruárjálg pénz­ügyminiszter. Független országgyűlési képviselő. Angolul és franciául beszél. Nős, négy gyermeke van. Dr. Gyenesei István 1948-ban született Kaposváron. A gödöllői egyetemen szerzett mérnök-közgazdász diplomát. 1985-től a Somogy megyei tanács, 199IHÖI - az első és a jelenlegi ciklusban - a megyei közgyűlés elnöke. A Somogyért Egyesület elnöke és a MOB alelnöke. Nős, három gyermeke van. gos átlagban 14 százalékos támoga­tottságot kaptak. Ez az arány közel háromszorosa a parlamenti küszöb­nek. Az elmúlt időszakban tovább erősödött ezeknek a szervezetek­nek a tevékenysége.- Jégtörő Mátyás napján civilek kerülnek ama a pályám, ahol eddig csak politikai pártok voltak. Szere­tik majd a jövevényt, vagy harag­szanak rá?- Szerintem nincs olyan újszü­lött, akit a környezete ne fogadna szívesen, ha az valamilyen oknál fogva kívánt jövevény. Az, hogy mányzati választáson. Mire számít?- Illúzió lenne a befutó helyre számítani. Az a szándékunk, hogy megmutassuk: képesek vagyunk egy tisztességes jelölt állítására, a választási kampányban tisztessége­sen tudunk viselkedni. Meg azt, hogy létezünk. Minden százalék, amit támogatásképpen kapunk, azt jelzi, hogy észrevették, egyre ko­molyabban vesznek bennünket.- Az újszülött elég hamar vállal­kozik nagy feladatokra. Kik voltak a bábák? Az egyik nyilván ön.- Először Kupa Mihály nevét Domináns tevékenység és az általuk elsődlegesen be­töltött funkciók szerint a mai magyar gyakorlatban a nonpmfit szervezetek alábbi típusait különböztet­jük meg: adományosztó szervezetek; adománygyűjtő szervezetek; szolgáltatásokat nyújtó szervezetek; ér­dekvédelmi szervezetek; felhalmozási célú, önsegélye­ző jellegű szervezetek; társadalmi érintkezést szolgá­ló, klubjellegű szervezetek; korábbi állami, állam- igazgatási tevékenységet „átvállaló” köztestületek. szeretik-e majd vagy sem, a kör­nyezettől függ. Itt válik ugyanis da­cos, rossz, szeretetre nem méltó, hisztis gyerekké, vagy okos, értel­mes, a családba beilleszkedő, a csa­ládi asztalnál viselkedni tudó, má­sok számára is a család értékeit to­vább növelő serdülővé.- Maradjunk a hasonlatnál en­nek a gyereknek egyik első tényke­dése az lesz, hogy megméretteti ma­gát a nagyokkal, a hivatalos pártok­kal az időközi parlamenti és önkor­AN Ionprofit Szervezetek* Főváros, megye, régió Alapítványok Társas nonprofit szervezetek Összesen száma; megoszlása % száma megoszlása % szám megosztás % Budapest 6173 31,3 6803 24,1 12976 27,1 Pest 1450 7,3 2058 7,2 3508 7,3 Fejér 457 2,3 925 3,3 1382 2,9 Komárom-Esztergom 537 2,7 832 2,9 1369 2,8 Veszprém 908 4,6 1307 4,6 2215 4,6 Gyor-Moson-Sopron 733 3,7 1171 4,1 1904 4,0 Vas 427 2,2 941 3,3 1368 2,8 Zala 648 3,3 1100 3,9 1748 3,6 Baranya 776 3,9 1123 4,0 1899 3,9 Somogy 666 3,4 1344 4,7 2010 4,2 Tolna 413 2,1 778 2,7 1191 2,5 Borsod-Abaúj-Zemplén 1191 6,0 1615 5,7 2806 5,8 Heves 586 3,0 976 3,4 1562 3,2 Négrád 300 1,5 513 1,8 813 1,7 Hajdú-Bihar 995 5,0 1143 4,0 2138 4,4 Jász-Hagykun-Szolnok 679 3,4 1053 3,7 1732 3,6 Szabolcs-Szatmár-flereg 625 3,2 1194 4,2 1819 3,8 Bács-Kiskun 814 4,1 1313 4,6 2127 4,4 Békés 630 3,2 1122 3,9 1752 3,6 Csongrád 746 3,8 1106 3,9 1852 3,8 Összesen (*1999-esadat) 19754 100.0 28417 100.0 48171 100.0 :orrás: KSH említem, aki a legutóbbi ország- gyűlési képviselő-választáson egye­düliként jutott be függetlenként a parlamentbe. Az én szerepem azoknak a tapasztalatoknak a fel- használása volt, amelyeket a Somo­gyért Egyesület létrehozása és mű­ködtetése során szereztem. Folya­matosan kapcsolódtak hozzánk a megyék nagy részében közismert személyiségek, nem kevés megyei jogú város polgármestere, a megyei közgyűlési alelnök, települési pol­gármester. Kapcsolódott a szerve­zők csapatához Magyar György, az ismert ügyvéd, az Együtt Magyar- országért Unió vezetője. A pártok csalódott politikusai közül is sokan . jöttek hozzánk. Például a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke, dr. Helmeczi László, aki ko­rábban a Fidesz meghatározó politi­kusa volt. Óriási az érdeklődés, és óriási a kihívás. A siker két dologtól függ. Egyrészt attól, hogy a média miként fogad el bennünket. A má­sik, hogy mennyire tartják kívána­tosnak a harmadik oldalt. Ha majd a parlamenti választásokat követő­en kormányt kell alakítani, már nem ellenfelekre, hanem szövetsé­gesekre lesz szüksége a pártoknak. Vagy valóban konstruktív ellenzék­re, ami azért ma nem áll oly mér­tékben rendelkezésre, hogy meg­nyugtassa a két meghatározó politi­kai erőt és a társadalmat, kercza imre Az álom és a valóság között Nikolett édesanyja a teljes bizonyosságra vár „Néha már magam is elhiszem, hogy valóban őt találták meg a rendőrök. A kislányom holttestét. Aztán mindig arra gondolok, biztosan nem tévednek? Amíg egy százaléknyi esély is van arra, hogy nem Nikiről van szó, tovább álmo­dom, hazajön...” Elnököt választott a zsinat Gyula Szathmáry Nikolett édesanyjával, Edittel tegnap próbáltuk a keddtől kívül és belül zajló eseményeket megérteni.- Hogy aludt az éjszaka?- Szinte álomkóros vagyok. Éb­ren vagyok, látok, de mintha nem én lennék. Lehet, így akarok el­menekülni a valóságtól? Legszí­vesebben aludnék mindig, hogy aztán felébredjek, mint egy rossz álomból. Kértem már a családo­mat, ébresszen már fel valaki, mert minden rendben van, a tragédia meg sem történt, csak ál­modom.- A család miként viseli a tör­ténteket?- Féltem a szüléimét, hiszen már idősek. Nekik mondogatom, várják meg a szakértői vélemé­nyeket. A fiúk hazajöttek a hírre, de nem beszélnek, nem kérde­zősködnek. Amikor Niki eltűnt, csak azt éreztük, hogy mennünk kell. Mindig mentünk, mentünk, céltalanul mindenfelé és keres­tük. Most nem tudjuk, mit csinál­junk. Otthon sem jó, és kimoz­dulni sem jó.- Látta a holttestet?- Nem. Úgy tudom, csak cson­tokat találtak. Az az igazság, hogy nem is szívesen nézném meg, mert százszázalékosan még nem tudjuk, hogy őt találták-e meg. Ha mégis, azt szeretném, hogy úgy maradjon meg bennem, mint amikor eltűnt.- Biztosan végiggondolta kedd óta, mi is történhetett Nikivel.- Próbáltam elképzelni, mi tör­ténhetett. De ugyanúgy, mint Elbújok, ne lássanak... amikor eltűnt, megállt bennem valami, nincs igazán képem, gon­dolatom Nikiről. Nem tudom el­képzelni sem ezt, sem azt. Talán egyelőre így jobb, mert tudok se­gíteni a rendőröknek is, hogy megtalálják, aki bántotta Nikit. SZŐKE MARCIT Budapest Megtartotta alakuló ülését a Magyarországi Evangélikus Egyház új zsinata, amely tegnap választotta meg ve­zető tisztségviselőit. Az evangélikusok alkotják a má­sodik legnagyobb felekezetet a magyarországi protestáns egyhá­zak között. A hívek száma körül­belül félmillió, de pontos adatok nem állnak rendelkezésre. A lutheránus szervezetek mű­ködésében nagy szerepe van az egyház világi tagjainak is, akik a lelkészekkel és püspökökkel együtt látják el az irányítási fel­adatokat. Az evangélikusok 2000. évi általános választásai az egy­ház teljes tisztikarát érintették, így került sor a törvényhozó zsi­nat kijelölésére is. A korábbiak­hoz képest jelentős változásnak számít, hogy a testület az elmúlt évekbeli nyolcvan helyett csak harminchat tagot számlál. Az egy­ház tavalyi decemberi közgyűlése hat évre szólóan választotta meg az új zsinatot, amely tegnapi első ülésén a többi között döntést ho­zott a lelkészi és nem lelkészi el­nökök személyéről. A zsinati összejövetel ünnepi istentisztelettel kezdődött, ame­lyen Bárdossy Tibor végezte az igehirdetést, majd a testület a hí­res Fasori Evangélikus Gimnázi­um falai között ült össze. A zsinat lelkészi elnökévé Smidéliusz Zol­tánt, míg világi elnökévé Bárdossy Tamás közgazdászt választották.- w-

Next

/
Oldalképek
Tartalom