Somogyi Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-14 / 38. szám
2001. Februát 14., Szerda Somogyi Hírlap - 3. oldal MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNYÜNK Pénzen bukik a tisztesség Piaci versenyt hirdettek az egészségügyi alapellátásban. A tárca képviselői azt remélik: a konkurencia elősegíti a minőségibb beteg- ellátást. A háziorvosi praxisok működtetői azonban attól tartanak: a betegeken való osztozkodás vihart kavar, s nem válik előnyére sem az orvosnak, sem a betegnek. Esetenként még az önkormányzat érdekei is sérülhetnek. Tudvalévő ugyanis, hogy eddig - lévén a területi ellátási kötelezettség az önkormányzatok feladata - a testületeknek is volt abba beleszólása, hogy ki gyógyítson a településen. Jól felfogott érdekük azt diktálta: az arra legalkalmasabb doktorral kössenek szerződést. Ezt támogatta volna a kamara és az immár praxisát is áruba bocsátható, jóérzésű háziorvos is. Hogy mégsem béke születik az „ olajfák alatt”, annak oka az elhamarkodott és jogilag nem tisztázott privatizációban keresendő. A területi ellátási kötelezettség birtoklása ugyanis nem a működtetési joggal rendelkező orvosoké, hanem az önkormányzatoké. Ám ez egy-két kivételtől eltekintve csak azóta jelent gondot, amióta a szakmai alkalmasság és tisztesség mellett a pénz is szerepet kapott a háziorvosok kiválasztásánál. A pénz, a praxis ára elegendő oknak bizonyult arra, hogy a közös érdek sérüljön, s a bizalom helyét a bizalmatlanság váltsa föl. Az önkormányzat ugyanis megvétózhatja a praxis eladását, amiért is a tulajdont birtokló háziorvos revansot vesz. Négymillió forintért eladható működtetési jogát ugyanis nem kívánja az önkormányzat által támogatott, de mindössze 2 milliót ígérő jelöltre átruházni. Per pert követ, mígnem a legalkalmasabb időben színre lép a konkurencia. Dr. Antal László, kaposfői háziorvos szerint a beteg érdeke a stabilitás. Az, hogy háziorvosa - mint azt annak idején a rendszer- váltásnál meghirdették - a bölcsőtől a koporsóig kísérje őt. Hogy ne csak kártyagyűjtő játékos, hanem megértő, gondoskodó gyógyító is legyen. Akinek emberségét a háziorvosi körzetében eltöltött idő, a szakmai tisztesség és a betegek iránti alázat formálta. S, akinek a pénz elsősorban nem a piaci nyerészkedés eredménye, ha- nem a megélhetés forrása.___________________várnai ácnes Másodhegedűs háziorvosok (Folytatás az 1. oldalról) Csakhogy a beteg dönthet úgy is, hogy azokat a másik doktornak adja. így egyfajta verseny alakulhat ki a háziorvosok között, és különösen nagyvárosban még az is előfordulhat, hogy a szerződött orvos körzete teljesen kiürül. Az ellátási kötelezettséggel nem rendelkező orvosok egyébként szabadon, akár az egész nagyváros területéről „gyűjthetik” a betegkártyákat. Gondot jelent azonban az ellátási kötelezettséggel nem rendelkező, „másodhegedűs” szerepét vállaló háziorvosoknál, hogy csak az úgynevezett bázispénz nélküli finanszírozást kapják meg az OEP-től. A bázispénz pedig a teljes működtetési összegnek csak mindössze a 25- 30 százaléka. A zömmel a fejkvótára épülő finanszírozásnál ezért sem mindegy: hány lakost sikerül megnyerniük. Az ellátási kötelezettséggel rendelkező orvosokkal szemben azonban van egy előnyük: nem kötelesek bárkit elvállalni a körzetből, és ügyeletet is csak akkor adhatnak, ha erre a szerződött orvos igényt tart. Dr. Mohr Tamás szerint a szabad versenyen nyugvó praxisok működtetése főként a nagyvárosokban nyerhet teret. Kisebb településeken a jelenlegi finanszírozás mellett ugyanis még egyetlen háziorvosi szolgálat működtetése is gondot jelenthet. Nem véletlen tehát, hogy az alapellátásban dolgozók a praxis teljes privatizációját sürgetik. Ehhez azonban legkésőbb a nyárig meg kellene egyezni a pártoknak az önkormányzati törvény módosításáról. Kellene továbbá mintegy 6-8 milliárd forint - ez praxisonként évente 800 ezer, illetve 1 millió forintot jelentene - az amortizáció ellentételezésére. Minderre - a bizottság elnöke szerint - a pártok készségének hiánya és az orvoskamara gyönge érdek- érvényesítő képessége miatt egy- előre kevés a remény. ____várnai Kö tetbe rendezett állatvilág Kaposvár Félszáz jeles természettudós bevonásával Somogy élővilágát segíti kötetekbe rendezni a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatóságának természettudományi osztálya. A kiadványokat a millenniumi és a Környezetvédelmi Alap pályázatain nyert összegből és az érintett települések önkormányzatainak segítségével kívánják megjelentetni. Dr. Ábrahám Levente, a múzeum zoológusa ezzel is az 1950-es évek publikációs hagyományait szeretné feleleveníteni. Azt az évtizedes korszakot, amikor dr. Marján Miklós a megyei múzeum természettudósaként - ma a szegedi múzeum nyugalmazott muzeológusa - természetvizsgálatait végezte Somogybán, s eredményeit publikálta is. Ezt követően ugyanis 20 évig még természettudósa sem volt a múzeumnak. Azóta viszont az évkönyvben már mintegy húsz tanulmányt jelentettek meg. Most Natura Somogyiensis (Somogy természetvilága) címmel, egy 3 kötetből álló sorozatot adnak ki, melynek első kiadványa várhatóan májusban lát napvilágot. A Baláta-láp élővilága, különös tekintettel a madarakra című kötet egyik szerzője, a somogy- szobi születésű, és megyénk értékes természeti kincseiért rajongó, azt megfigyelő, rendszerező tudósa, dr. Kasza Ferenc, á Csong- rád megyei bíróság elnökhelyettese tegnap ellátogatott a múzeumba, és megtekintette a nyomdakész kiadványt. A szakemberek elmondták: utoljára 100 éve, Fauna Regni Hungáriáé címmel jelent meg a magyar birodalom, így Somogy állatvilágát is bemutató kötet, amelyből azonban hiányzott jó néhány állatcsoport. A most tervezett, Somogy Faunája kiadvány a megye állatvilágának fel- térképezését tűzte ki célul. A harmadik, Látrány címmel tervezett kiadványt pedig annak a sorozatnak a részeként vehetjük kézbe, mely Somogy természetvédelmi területeit mutatja be. A könyv, egymillió forint kutatási összeg segítségével, Látrány-puszta 120 hektáros területének állatvilágát térképezi fel tudományos igénynyel, várnai F-16-os előhírnökök Taszáron A felújítandó F-16-osok a jövőben gyakori vendégek lesznek a taszári betonon fotó: láng Róbert Iskolabusszal viszik az ovisokat repülnek - jelentette ki az ezredes. - A felújítást a magyar állam fizeti, ezért a későbbiekben használati díjat nem számolunk fel. Az F-16- osokhoz fegyverzetrendszert építünk ki, sőt új motorral is ellátjuk. A gépek feladata, hogy megvédjék a magyar légteret, valamint a NATO gyors reagálású és átlagos légierejének részévé váljanak. Elterjedt, hogy a Magyarországra érkező gépek alacsonyabb rendűek, mint a többi országé. Ezt az amerikai tisztek cáfolták: ugyanolyan fel- szereltségű F-16-osokat kapunk, mint a többi NATO-tag. Olaszország is most rendelt harmincnégyet ebből a típusból. A magyar szállítmányból húsz gép együléses, négy pedig kétüléses lesz. Az, hogy pontosan melyikeket kapjuk, a tárgyalá- sok későbbi szakaszában választják ki. sz.k. Hírek KAMARAI VÁLASZTÁS. Mé száros József, a megyei agrárkamara titkára tartott tegnap tájékoztatót a megújult szervezetről. A kaposvári tanácskozáson dr. Spingár Ferenc osztályelnök a vadászati és halászati osztály munkájáról számolt be, s megválasztották elnökségét. Ennek tagja: Szakály Tamás, Bebes Tibor, Buzgó József, Rácz Béla és Katona József. A találkozón szó esett az idei munkatervről is. (hm) LOVARDÁT TERVEZNEK. Az európai uniós követelményeknek megfelelő szintű lovarda és fogadó létrehozását tervezi a zimányi önkormányzat. Ehhez mintegy 15-20 millió forint Sapard-támo- gatás elnyerése szükséges. A község a környező települések lovasbázisaival közösen nyári és téli lovasprogramokat kíván a jövőben megvalósítani, (szg) ULTIBAJNOKSÁG. Hét telepü- lésről 28 induló vett részt a Böhönyei Sportszervezői Körzet és a Böhönyéért Somogyért Egyesület ultibajnokságán. A vándorserleget és az első helyezettnek járó díjat a vései Bausz Ferencné nyerte. Második a böhönyei Horváth Zoltán, őt követte a csurgói Filó Lajos. Tervezik, hogy eztán minden évben megtartják a bajnokságot, a serleget pedig egy évig őrizheti meg a szerencsés, (szik) TORNÁZTAK AZ IDŐSEK. Me gyei Önkormányzati Hivatal Nyugdíjas Klubjának egészségvédő sorozatának keretében tegnap a mozgás jelentőségéről, fontosságáról tartottak előadást. Lelo- vics Zsuzsa gyógytornász bemutatta azokat az idősek által is végezhető gyakorlatokat, melyek segítségével később otthon is felfrissülhetnek. (kcs) FELMÉRIK AZ ÉLŐVILÁGOT. Háromszázezer forintot nyert a cserénfai önkormányzat a falu közigazgatási területének természeti állapotfelmérésére. Ez a zselici táj az ország egyik leggazdagabb területe, ahol a védett növények közül megtalálható a szúrós csodabogyó, az illatos hunyor, a boroszlán és a kosbor. Ennek feltérképezését végezhetik el most majd a pályázati pénz segítségével a múzeumi szakemberek, (ié) m Két F- 16-os harci repülőgépet mutattak be tegnap Taszáron. Eredetileg Kecskemétről érkeztek volna, de az oda tervezett hadgyakorlat elmaradt, mert a MÍG 29-sek a rossz időjárási viszonyok miatt nem tudtak felszállni. Mint ismert Magyarország 24 F-16-os harci repülőgépet bérel az Egyesült Államoktól, melyek az Utah állambeli légibázisról érkeznek majd. Ezek előhírnöke az a két gép, amelyeket tegnap mutattak be Taszáron. Michael Hart ezredes, pilóta a sajtótájékoztatón elmondta: az ideérkező „szárnyasok” öt éve nem repültek. A gépek többségét a '70-es években fejlesztették ki, s a '80-as évek közepén gyártották. Egy amerikai raktárban várják, hogy újjáépítsék őket.- Ezek a gépek húsz évig még biztonságosan óvodába. Nagy könnyebbséget jelent a szülőknek az önkormányzat által fenntartott iskolabusz, amely biztonságossá teszi az utaztatást. A húszszemélyes járművet egy pályázaton nyerték négy éve, fenntartására azonban már nincs semmilyen támogatás, évente több mint egymillió forintot kell költeni rá. A faluban nem működik falugondnoki szolgálat, ezért ezt a buszt veszik igénybe akkor, ha több embert kell orvoshoz vinni. Az önkormányzat nyáron bérbeadással próbálja a költségeket fedezni. Az általános iskolások a Volán-járatokkal jutnak át nap mint nap Szentbalázsra, ám a félszáz gyerek már az amúgy is megtelt járművekre próbál feljutni. A kis hátizsákos utasok kényelmetlenül, összepréselve teszik meg a kanyargós utat, amit Nyitrai István polgármester rendre szóvá tesz az üzemeltetőnek. Elmondta: eddig csak a tárgyalásig jutottak, pedig a 43 ülőhellyel rendelkező járatnak gyakran 90-100 utast kell szállítania. Legutóbb a múlt héten utasította el kérésüket a Volán, mégpedig kapacitáshiányra hivatkozva, i. é. Bőszénfa Bár a térség településeinek egyik legnagyobbik községe Bőszénfa, a polgármesteri hivatalon kívül nincs egyéb intézménye. Ma már csak az emlékezetben él, hogy 1968-ban 20 nyolcadikosa volt a helyi iskolának, amelynek nem sokkal később - 1976-ban - már az alsó tagozata is I megszűnt. Ma újból megnőtt a gyermeklétszám, a 614 lakos egynegyedét teszi ki az óvodás és az iskolás korosztály, a kicsiket naponta busz viszi át a simonfai és a gálosfai fjfe HAJÓPADLÓ IBC ffMYÓ: 2280+Átt mos fittyé: nm+kfM fms»r« I OSZTRÁK LAMBÉRIA ioc nt ró: ms+ÁfA MteVtXI I SZALAG PARKETTA Töm: WXHMÁtt MXtwmtoA CSAPHORNYOS PARKETTA! Töm HATÓM: 4300+áfJt I Töm mZTli: 3500+áf* I AKÁ( HATÚK:itm+kU ÉGIK HATÓM:3560+Aí* Nyitvw HétfA-PimtoktAXl. 17« Sxambo*; •••» MM Működtetési jog eladó! Házi gyermekorvosi körzet területi ellátási kötelezettség köréhez kapcsolódó önálló orvosi tevékenység végzésére jogosító működtetési jogomat a 2000. évi II.Tv. alapján eladom. Érdeklődni és jelentkezni a lebonyolítónál: Egészségügyi Vállalkozások Manager Irodája 82/411-019,70/215-41-03 | Sertéstartók figyelem! A kaposvári Kometa 99 Kft (Húskombinát) minden hétfőn és pénteken reggel 6-8 óra között sertésátvételt tart őstermelők részére. A 110-200 kg súlyú sertésekre a legmagasabb napi árat fizeti készpénzben. Telefon: 82/313-908 | ÓRIÁSI KÖNYVVÁSÁR! Február 16-án, pénteken 9-16 óráig NAGYATÁDON a Művelődési Házban Baross G. u. 1. | JjFf^) t IhJ kkhSU* MZz I- Kometa csípős, paprikás 1 Reform light sonka Grand Karamel I—i kg * 899 n KOMETA HENTESMESTER Kaposvár, Berzsenyi u. (a Plus Élelmiszer Diszkontban)