Somogyi Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-10 / 35. szám
Somogyi Hírlap 2001. Február 10., Szombat Leilei Tükör ■I 7. OLDAL Új lakónegyedet építenek Lelte sem marad ki a lakásépítési lázból. Az önkormányzatok régi vágya teljesül a kedvező támogatási feltételekkel, mert szinte minden településen feszítő gond a szociális bérlakások hiánya. Nagy öröm, ha egy város otthont teremthet a lakóinak. A városfejlesztési bizottság tagjai már látták a tervrajzokat; Borosán Károly, a polgármesteri hivatal építési irodájának szakembere mutatta be nekik. A láncházban összefonódó lakások valóban tet- szetősek, s a bizottság tagjai a 60 négyzetméteres alapterületű változatot tartották elfogadhatónak, amelyben egy szoba és két félszoba fér el. Mindegyik lakáshoz tartozik majd egy belső kertecske is. Tizenkét lakást szeretne építeni a város a Vágóhíd utca végi egy- hektáros területen, a Halker egykori telephelyénél. Ezeknek a fele szociális bérlakás lesz, amit a rászorulóknak majd határozatlan időre utalnak ki. A többit üzleti alapon bérbe adják azoknak, akiknek átmeneti időre van szükségük az otthonra, míg megépítik a saját fészküket. Olyan szépek lesznek ezek a lakások, hogy nem szívesen költöznek majd ki belőlük - mondta Borosán Károly, és egy cseppet sem túlzott. Még az idén szeretnék elkezdeni az építkezést, ha a terveik elnyerik a Gazdasági Minisztérium j lakásépítési támogatását. Előtte azonban még belterületbe vonják ezt a lakóparkot, és elkészítik a beépítési tervet. ___________■ Vi rágos rönkök az utcán Már kiültették a virágokat a Kossuth utcában fotó. kovács tibor Nagyszerű ötlettel kivájt farönkökbe ültetik a virágokat a kertészek. A héten a Kossuth utcában rakták ki a színes teherrel megrakott fahasábokat. Igazán kellemes látvány a tavaszias februárban. Bors Lajos városi főkertész a Somogyi Hírlap kérdésére állította: nagyon szép lesz a város. Érdekes megoldások foglalkoztatják, s meglepetésekkel is szolgál a lelleiefoiek és vendégeiknek. Az már biztos, hogy 36-féle, több tízezer tő egynyári virágot ültetnek a közterületekre és a parkokba. Több különlegességet is beszereztek a holland katalógusokból. Példaként említette a bíborszínű díszkáposztákat, ilyenek még nem jelentek meg a Balaton parton. Bogláron ugyan telepítenek, de nem ilyen színösszeállításban. Nem kellenek költséges beruházások ahhoz, hogy szépítsék a környezetüket. Nyolc kényszerűen kivágott fából hetet fel tudnak használni a város- szépítésben. A rönkök belsejét kifaragták, virágfölddel rakták tele, és színes virágtöveket ültettek bele. A héten szépen kihelyezték őket a Kossuth Lajos utcába, amely ma már a város üzleti, kereskedelmi negyede. Amíg a városüzemeltetési szervezet kertészei a közmunkások segítségével ültettek, addig Bors Lajos a hét közepén a budapesti Magyar kert kiállításon böngészte az új ötleteket. Mint mondta, érdemes elmenni a szakmai bemutatóra, ahol a kollégák találkoznak, és kicserél- hetik a tapasztalataikat. ______■ Pi ncét is ajánl a borászfeleség Minden szakmai rendezvényen találkozhatunk vele. Póczné Szilágyi Margit derűs sze mélyisége kellemes hangulatot varázsol. Ő borász felesége, aki a családi vállalkozás marketingfelelőse. Büszke pincészetük kiváló boraira.- Büszke vagyok arra, amit csinálok - mondta Póczné Szilágyi Margit. - A férjem elismert a borász szakmában és az oltvány- termesztésben is. A Pócz Pincészet igazi családi vállalkozás, férj és feleség összehangolt munkája.- Ön mit tud hozzáadni?- Magamat. Ellestem azokat a tudnivalókat, amelyek az értékesítéshez, vendéglátáshoz szükségesek. A legfontosabb az, hogy a vevő ismerje meg a termékeinket. Nincs titok, mindent megmutatunk. Elmondom, honnan indultunk, milyen fajtákat palackozunk.- Mi az ön marketingjének titka?- Közvetlen, készséges vagyok. Nem emlékszem, hogy bárki rossz véleménnyel távozott volna tőlünk. A dél-balatoni borút minősített állomása vagyunk, sokan betérnek hozzánk, s amikor a pincében bemutatom a borainkat kiérezni a bennük levő sok munkát. A fogyasztók ezt örömmel fogadják, és szeretettel érdeklődnek. S azt várják, hogy én is szeretettel fogadjam őket.- Milyen a borász- társadalom?- Összetartó, egymást segítő társaság. Ha nálam jól érzi magát valaki, én is ajánlok neki más pincéket. Volt, aki visszajött és megköszönte. Egymaga itt senki sem boldogul. A Pócz Pincészet a tizedik születésnapját ünnepli, borászati középüzem. Ismerik a hazai A leilei hegyközség február 17-én a Hotel Giuseppében rendezi meg az első dél-balatoni borászbált. Az est házigazdája Pócz József hegyközségi elnök és Buzássy László hegybíró. Póczné Szilágyi Margit 1953-ban született Füzesgyarmaton. Szeghalmon érettségizett, majd emelt szintű vendéglátó-menedzser képesítést szerzett Békéscsabán. Lellén egy balatoni nyaralás után telepedett le. Először a SZOT-nál. majd a BB-nél dolgozott tíz évet. S tíz éve a gasz rono- családi vállalkozásban tevékenykedik, miában, és ______________________________ ér deklődnek a borai iránt Németországban is. Póczék leánya jelenleg egy sydneyi étteremben dolgozik, egyebek között nyelvtanulás céljából, s a tulajdonos figyelmét is fölkeltette. A család fiúgyermeke szintén örömmel segít. S a házaspár első közös vállalkozása - mi sem természetesebb - egy szőlőtelepítés volt. Póczné Szilágyi Margit nem érzi sértőnek, amikor azt mondom, ő a borász felesége. Hiszen ez esetben rangja van ennek a titulusnak. ■ Pénzt csak a jó tervek hoznak A megszokottól eltérően nem a hónap utolsó szerdáján, hanem a jövő héten tartja soros ülését a képviselő-testület. A bizottságok megkezdték az idei költségvetés részletes elemzését. 750 millió forinttal kell jól gazdálkodni. - Az állami normatív támogatások 12,6 százalékkal nőttek, de úgy megugrottak az intézmények kiadásai is, hogy ezt az önkormányzat egyre nehezebben tudja kezelni - mondta Szűcs László polgármester. - S nem csak a működésről kell gondoskodnunk: szükség van a technikai eszköztár bővítésére és az épületek javítására is. S természetesen a lakosság is igényli a fejlesztést. Ha ezeket összevetjük, jól látható: a költségvetési koncepcióban megfogalmazott elképzeléseinkhez mérten szűkösek a bevételi forrásaink. Az elmúlt tíz évben még sosem fordult elő, hogy vígan, dalolva kezdtük a költségvetést. Több olyan, törvényben megszabott feladatot is meg kell oldania az önkormányzatnak, például az oktatási intézményeiben, amelynek 50-60 százalékát finanszírozza az állam. S a leosztott pénzek a kötelező feladatok ellátására sem elegendők. Az is igaz - jegyezte meg a polgár- mester -, hogy a képviselő-testület is elkötelezte magát olyan engedmények mellett, amelyeknek a pénzügyi hátterét meg kell teremteni. Az oktatási intézményeket felmérő szakértői jelentés javaslatai ellenére nem vállalta a takarékossági intézkedéseket. Szűcs László meggyőződése, hogy a következő években elkerülhetetlen lesz valamennyi intézmény - beleértve a polgármesteri hivatalt is - működésének az áttekintése. Leszűkült ugyanis az a vagyoni kör, amit bevonhatnak a bevételek gyarapításába. Az idén korlátozni kívánják a dologi kiadásokat és csak a legszükségesebb fejlesztésekre futja a 750 millió forintos költségvetésből. Véleménye szerint változtatni kell a költségvetés-készítés bázisszemléletén, és át kell gondolni az önként vállalt feladatokat. Példaként említette: annak idején, amikor az önkormányzat átvállalta a város szemétszállításának a díját, az csak 6-7 millió forint volt, ma pedig meghaladja a 20 milliót.- Többletpénzt csak pályázatokkal tud bevonni a városfejlesztésbe az önkormányzat. A képviselők is ezt kérik számon a hivatal szakembereitől. Csakhogy ehhez anyagi fedezet kell, már a tervek készíttetéséhez is. Enélkül ugyanis nincs sikeres pályázat - mondta a polgármester. _______■ Hír ek NEM A VÁROSI TÉVÉRE. A képviselő-testület nemet mondott a városi televízió megindítására tett javaslatra. Az indok a pénzhiány, s ez annyira alapos, hogy egyelőre tárgyalni sem kívánnak róla a képviselők. DRÁGÁBB A SZEMÉT. A sió foki Zöldfok Rt-vel kötött megállapodást a város a szemétszállításra. A díj az idén tízszázalékkal magasabb, mint a tavalyi. A számlát az önkormányzat fizeti. EGYMILLIÓ TÁMOGATÁSRA. 25 család kapott rendkívüli gyermekvédelmi támogatást, összesen 205 548 forintot az elmúlt hetekben. Átmeneti segélyt 79 kérelmezőnek utaltak ki, ez több mint 625 ezer forint volt. Kilencen méltányosságból kaptak közgyógyellátást s 27 család lakásfenntartási támogatást. Több mint egymillió forintot költött a város szociális támogatásokra. SZIGETELTEK. Az önkormányzat 400 ezer forint többletpénzt adott az iskolának a tornacsarnok világítóberendezéseinek szigetelésére. Ezt az összeget hasznosan el is költötték. JELZŐRENDSZER. A gyér mekjóléti és családsegítő szolgálat a képviselők igényeinek megfelelően kiépítette az úgynevezett gyermekvédelmi jelzőrendszert. Ez azt a célt szolgálja, hogy minden rászorulóhoz eljusson a segítség. A képviselő- testület elégedett a szolgálat leilei működésével. SZOBROK AZ ISKOLÁNAK. Hét szobor elkészítését rendelte meg a város az erdélyi Bodó Levente szobrászművésztől. Az iskola pedagógusai állították ösz- sze a listát történelmünk nagyjairól, s a fürdőegyesület is javasolta az egyesület első elnökének meg- mintázását. A 400 ezer forintot átutalták a művésznek. A domborműveket valószínűleg az általános iskolában helyezik el. Oldalszerkesztői • GÁLPONYI MAGDOLNA KERESKEDŐ BOLTVEZETŐ és VENDÉGLÁTÓ ÜZLETVEZETŐ képesítést nyújtó tanfolyamokra várjuk jelentkezését Fonyódon, Siófokon, Nagyatádon, Barcson és Kaposváron. KISOSZ Tel.: 82/510-666. 82/510-667 SUZUKl-t BalatonBOGLARROL l Itt a farsang, áll a bál, SUZUKI i jobban csak egy új SUZUKI-val jár. AKCIÚ FEBRUÁR HÓNAPBAN f 125.000 Ft-os árzuhanás, ' kamatcsökkenés, téligumi vásár, l 'fZ. I testre szabott hitelek, 20%-tól, Qy f/Zy / cascoval vagy anélkül! Q Csábító raktárkészlet! .— Jöjjön és válassza magának / a legmegfelel , #/ SUZUKIVAL -Z2BÍ OX / MINDIG VJ/ JÓL JÁR 0 4jggsí- f(r~w Az Ön t SUZUKI BÖRONGICS Kft. márkakereskedője: BOjláf Vikár B. u. 2. Telefon: 85/352-070 Tisztelt Előfizetőnk! Szeretnénk, ha nemcsak olva- I A _ I sója, hanem ajánlója is lenne a | ISfcC^VCTldclolCVGl Somogyi Hírlap-nak. Ezért | kérjük, hogy szervezzen isme- I a Somogyi Hírlap előfizetésére 2001.......................hónapra | rősei, barátai körében új előfi- | Címzett: a Somogyi Hírlap Kiadója, 7401 Kaposvár, Pf. 31. zetőt lapunknak. Azok a jelenlegi eló'fizetó'ink \ Előfizetési időszak: akik új megrendelőt szervez- i Előfizetés díja: 975 Ft nek lapunknak, ajándékot | Az árus árhoz kapnak. . viszonyított kedvezmény 363 Ft 1 Beszervező előfizető: Név............................................................ ' Kérjük előfizetőinket, hogy ha I , , /. . „ I Lakcím:........................................................................ I szerveznek uj előfizetőt, akkor I I az itt látható megrendelőlapot ki- | Beszervezett előfizető: Név............................................................. I töltve küldjék vissza. A boríték- I Lakcím’ ra nem kell bélyeget ragasztani, I __________________ a posta i díjat kiadónk a levél ér- Axel springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. kezése után kifizeti. Zöldszám: 06-80/200-434. Adószám: 10462933-2-11, cégjegyzékszám: 11-09001415. | I Vágja ki, ""] I mert szüksége I lehet rá! A Somogyi Hírlap hirdetésfelvevő helyei a Balaton-parton | Somogyi Hírlap irodája Siófok, Szabadság tér 2. 1/1. I Tel.: 84/311-668, tel./fax: 84/310-861 | | Hirdető Centrum Kövecsesné, | | Balatonboglár, Erzsébet u. 15. i j Tel.: 85/353-183, fax: 85/353-229 Molnár Géza, Balatonlelle, Rákóczi u. 204. .J Tel.: 85/354-528 [Ty, Széllné Benczik Ildikó, |u Tel/fax: 85/375-359, 20-9691-087 | A takarékszövetkezetek I balatonföldvári, kőröshegyi, zamárdi, I balatonszárszói, balatonszemesi. | balatonlellei, balatonboglári, kötéséi, | I látrányi, fönyndi, balatonfenyvesi, i balatonmáriai, balatonszentgyörgyi irodájában (4330J