Somogyi Hírlap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-29 / 24. szám
6. oldal - Somogyi Hírlap 2001. Január 29., Hétfő Tíz-tizenkét százalékot remél az MDF Kizárt a nagykoalíció Ismét Dávid Ibolyát választották pártelnökké Elsöprő többséggel ismét Dávid Ibolya igazságügyminisztert választotta a Magyar Demokrata Fórum elnökének a párt tisztújító nagygyűlése. Az elnökség öt új tagja Boross Péter, Lezsák Sándor, Csapody Miklós, Gémesi György és Viniczai Tibor lett. A szombati gödöllői rendezvény küldöttei abban is egyetértettek, hogy legfőbb stratégiai szövetségesük a Fidesz. Budapest A fórumosok azt mondják: az MDF-nek úgy kell saját bázisát, a pártra leadott voksok számát növelnie, hogy ezzel a jobbközép ismételt hatalomra jutását segítsék elő. Ahogy Dávid Ibolya fogalmazott: 2002 után a párt megkerülhetetle- nebb kormánytényező lesz, mint most. Egyben hangsúlyozta, hogy a Fidesz marad az MDF legfontosabb stratégiai szövetségese, ám az FKGP-vel szemben fenntartásaik vannak. Az ellenszavazat nélkül elfogadott választási irányelvek szerint a jövőben is csak olyan szervezetekkel terűségén túl az MDF országosan is elismerésre méltó szervezed lefedettségében látja az erősödés okát. Mint mondta, hamisak azok a hírek, amelyek szerint az MDF el akar szakadni a Fi- desztől. Csapody Miklós az Europressnek egyenesen úgy fogalmazott: a Fidesz nem tud győzni az MDF nélkül. Számításai szerint legalább ötven közös jelöltet kell majd állítaniuk ahhoz, hogy a Fórum a mostaninál nagyobb létszámú frakciót működtethessen, s hogy a jobbközép erők megtarthassák a kormány- rudat. , Boross Péter exbelü- gyminiszter kifejtette: bár a legnagyobb kormánypárttal olyan megállapodásra törekszenek, amelynek révén a lehető legjobban tudják érvényesíteni az MDF érdekeit, a győzelem érdekében elkerülhetetlenek a kompromisszumok. Parlagi Endre küldött ezzel szemben bizonyos benne, hogy a tisztakezű MDF legalább tíz-tizenkét százalékra tornássza fel magát. _________________takács mariann Az újraválasztott elnök asszony Antall József egykori miniszterelnök özvegyével Budapest Televíziós vitát folytatott Kövér László, a Fidesz és Kovács László, az MSZP elnöke vasárnap este a Tv2 Magyarország holnap című műsorában. Ez volt az első alkalom, hogy a két politikus a nyilvánosság előtt találkozott egymással. Kovács László szerint a szocialista párt február 8-án, a frakcióvezetők találkozóján felvetné az életkörülményekkel összefüggő kérdéseket. Úgy látják ugyanis, hogy a kormány nem azokat támogatja, akik öníűbájukon kívül nem tudnak boldogulni, politikád tehát a lakosság csupán 20 százalékának kedvez, míg 80 százalékára nézve hátrányos. Hozzátette: kitérnének a parlamenü ülésrend, a szociális párbeszéd, illetve a közszolgálati média kérdéseire. Kövér László azon a véleményen volt, hogy a frakcióvezetői találkozón bármilyen kérdést fel lehet vetni, amelyben lehetőség van a közeledésre. A pártelnök közlése szerint a Fidesz a parlament létszámának csökkentését, valamint a haderőreformhoz szükséges alkotmánymódosítást veti fel a megbeszélésen. Kövér László visszautasította Kovács László kritikáját, hangsúlyozva, hogy a kormány jelentős eredményeket ért el a szegénység visszaszorítása területén. A Független Kisgazdapárt helyzetét is eltérően értékelte a két pártelnök. Kovács László szerint a második legnagyobb koalíciós párt nagyon súlyos helyzetben van a botrányok, a belső feszültségek miatt. Kövér László általánosí- tónak nevezte ezt a véleményt. Megfogalmazása szerint „tiszteletreméltó szavazóbázisa révén” az FKGP helye a polgári oldalon van, a választási együttműködéshez azonban belső stabilitásra van szükség a kisgazdapártban. Kovács László azt közölte az MSZP szövetségi politikájáról, hogy olyan pártokkal tudnák elképzelni a koalíciós együttműködést, amelyek programja közel áll a szocialistákéhoz. Egy Fidesz-MSZP nagykoalíció lehetőségét mindkét politikus valószínűtlennek nevezte. Kövér László meglátása szerint „a szocialista párt politikája nem ennek az országnak a javát szolgálja”. Fontosnak tartotta viszont ő is a párbeszédet, megfogalmazása szerint „a múlt elválaszt, a jövő viszont összeköthet minket”. ■ Esélytelen pártonkívüliek pártja Hírek Balatonboglár Szórakoztató lesz, hogy a pártonkívüliek pártja ajánlja magát a politikai pártoktól eltávolodott tömegeknek - mondta Kuncze Gábor, az SZDSZ politikusa. Szerinte nem zárható ki, hogy bejut a parlamentbe, de ennek kevés az esélye. A Harmadik oldal, a civil szféra szerveződését nem tartja szerencsés fordulatnak Kuncze Gábor, az SZDSZ politikusa, aki a bogiári liberális klubban fejtette ki véleményét. Nagy gond lenne, ha csupán egy, az önkormányzati érdekek képviseletére szervezett mozgalom kapna hangsúlyos helyet a parlamentben. Jelenleg 60-70 polgármester ül az országházban, a mandátumok 15-20 százalékát képviselik. Bár nem zárható ki, hogy a civil mozgalom bejut a parlamentbe, viszont arra figyelmeztetett: az utóbbi tíz évben még nem volt arra példa, hogy egy újonnan alakult választási szervezet átlépte volna a parlamenti küszöböt a választáson. Esetleg néhány képviselője juthat be egyéni körzetben. Furcsának tartja, hogy a politikai pártokból kiábrándult tömegek megnyerésére a "pártonkívüliek pártja" jelentkezik. Gondolkodik azon, hogy megjelenjen-e a Torgyán József kezdeményezte parlamenti vagyonvizsgáló bizottság előtt. Nem ért egyet a bizottság felállításával, mert az eltereli a figyelmet az eredeti kérdésről, a Torgyán villa vagyoni alapjairól. Bár mint mondta, így is tolvajnak minősítik, ha a bizottság előtt feltárja vagyonát, amelyet már bemutatott a közvéleménynek, ez akkor sincs kizárva miután a bizottság kormány- párti tagjai és a MIÉP képviselője minősítenek. A bogiári liberálisok kérdésére, hogy miért vonult vissza a frakcióvezetői posztról, elmondta, nem akarta kiélezni a konfliktusokat a pártjában. A mai politikai helyzetet elemezve megjegyezte, ebben a légkörben még a politikusnak is elmegy a kedve a politizálástól.____________o. m. A Kapós Volán Rt. 2000. évben 20 db autóbusz forgalomba állítása mellett jelentős fejlesztéseket hajtott végre a menetrend szerinti autóbusz-közlekedésben. Új autóbuszvonalat nyitottunk Marcali - Keszthely - Hévíz között, munkanapokon napi 4 járat-párral. A megnövekedett igényeknek megfelelően a hetek utolsó munkanapján Barcs - Nagyatád - Marcali - Balatonboglár - Siófok - Budapest útvonalon új autóbusz járat-párt közlekedtetünk. Kaposvár - Budapest között Kaposvárról 12.30 órai indulással, Budapestről 14.30 órai indulással új InterCity autóbuszjárat közlekedik a hetek utolsó iskolai előadási napján. 2001. január 1-től Siófok - Pécs között új távolsági autóbuszvonalat nyitott a társaságunk. Az új járat Siófokról 5.30, Tabról 6.10, Kaposvárról 7.30 órakor indul Pécsre. Pécsről 14.50, Kaposvárról 16.20, Tabról 17.35 órakor indul vissza az autóbusz, és 18.10 órakor érkezik Siófokra. Bővebb információt az alábbi telefonszámon kaphat: 82/418-040 Velünk jó úton jár! Kevesebb bűncselekmény Tavaly decemberben majdnem egynegyedével kevesebb bűncselekmény vált ismertté, mint egy évvel korábban. Csökkent a gyilkosságok száma, és kevesebb volt a közlekedési baleset is. De több volt az erőszakos közösülés, a robbanószerkezettel való visszaélés, több kábító- szerest fogtak le, és ugrásszerűen emelkedtek a bankkártyacsalások. Kulturális támogatások A millennium évében a kulturális tárca kiemelten támogat több akciót és programot, alkotót és sorozatot. Várhegyi Attila politikai államtitkár a távirati irodának elmondta, hogy júniusban elindítják az olvasás évét, lezárul a drámaírói pályázat, amelynek legsikeresebb darabjait színpadon és kötetben is a közönség elé tárják. A tárca milliárdokkal támogatja a műemlékek és múzeumépületek felújítását is. Emelkedik a sebességhatár A tervek szerint májustól gyorsabban hajthatunk lakott területen kívül. Az autópályákon 130 kilométeres sebességhatár lép életbe, az autóutakon 110, míg egyéb főútvonalon 90 kilométer lesz a megengedett tempó. A közlekedési minisztérium munkatársa, Szilágyi Miklós azt is elmondta, hogy új jelzőtábla mutatja majd, hol lehet biztonságosan várakozni. A lakott terület kezdetét jelző tábla nyártól piros keretes is lehet, nem csak fekete, ahogyan az eddig volt. Több utas, több bevétel A Malév Rt. az előzetes adatok szerint 2000- ben a menetrend szerinti forgalomból csaknem tizenötmilliárd forinttal nagyobb nyereségre tett szert, mint egy évvel korábban. Többen utaztak ezeken a járatokon, ugyanakkor a chartergépek forgalma valamivel visszaesett. Bővült az áruszállítás is. Ezek a bevételek együttesen sem voltak képesek biztosíta- ni, hogy a Malév ne legyen veszteséges. ■ 2001. Január 29., Hétfő - Televízió-műsor m2 mi 5.42 Hajnali gondolatok, 5.45 Agrárvilág, 6.00 Ma reggel (benne: Körzeti híradók), 8.30 Ezredforduló, 8.35 Mindent a szerelemért (brazil sorozat, 115-116.), 9.35 Naprakész magazin, 12 00 Híradó délben, 13.00 Roma Magazin, 13.25 Domovina (szlovák nyelvű nemzetiségi magazin), 13.58 Hírek. Időjárás. 14.00 A mi kis családunk (német sorozat), 14.50 Györffy György-portré, 15.50 Ezredforduló, 15.58 Hírek. Időjárás, 16.00 Magyar Ház, 16.25 Vélemények az apostoli hitvallásról, 16.45 Maradj velünk! (találkozás Jézussal), 16.55 Tanuljunk Európát! 17.20 Mészöly Miklós „magasiskolája”, 17.50 Alaphangok, 18.00 Híradó hatkor 19.15 Viláahíradó 19.30 Híradó este 20.00 Millenniumi... _ 20.30 112 ____________ 21 .10 MMM_____ 21 .40 112 extra________ 22 .00 Híradó este 22.10 Aktuális________ 22 .45 Fogadóóra 23.15 Marco Polo (angol film) RTL KLUB 6.30 Reggeli, 8.55 Mire gondolok?, 9.05 Recept Klub, 9.20 Szeretni bolon- dulásig, 9.45 Titkok és szerelmek (19.), 10.35 Top Shop, 11.30 Delelő, 12.30 Recept Klub, 12.55 Joker, 13.00 Híradó, 13.20 Kaval- kád, 13.30 Második csók (francia sorozat, 11.), 13.55 Helene és a fiúk (francia sor.), 14.20 Norm-show (amerikai sorozat, 6.), 14.45 A mélység birodalma (amerikai kalandfilmsor., 11.), 15.35 Paula és Paulina (mexikói sorozat, 11.), 16.20 Szeretni bolondulásig (mexikói sorozat, 160.), 16.40 Joker (telefonos villámjáték), 16.45 Terra Nostra (brazil sorozat, 20.), 17.35 Joker (telefonos villámjáték), 17.40 Maria (mexikói sorozat) 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 A riporter: Frei Tamás __________ 21 .25 Költözés (amerikai vígjáték)_________ 22 .55 AutóMánia ____ 23 .25 Híradó__________ 23 .40 Örealánvok (sor.) 0.35 Fókusz TV2 5.50 Jó reggelt, Magyarország!, 8.35 Gazdagok és szépek (amerikai sorozat), 9.00 Csupa-csu- pa élet (német sorozat), 9.55 Jenny (amerikai sorozat), 10.20 Knight Rider Team (amerikai sorozat), 11.10 Közvetlen ajánlat, 12.00 Reggeli gondolatok, 12.05 Magyar történelmi arcképcsarnok, 12.10 Stefanie (német kórházsorozat), 13.00 Életem második szakasza (amerikai film), 14.35 Herkules (am. fantáziasorozat), 15.30 Szelek szárnyán (kanadai sorozat), 16.25 Szerelmes álmodozók (mexikói sorozat), 17.10 Ramóna (mexikói sorozat), 18.00 Maria Isabel (mexikói sorozat), 18.30 Tények, 19.00 Most vagy soha! 20.30 JAG (sor.) 21.25 Air America (am. akciófllm-sor.) 22.15 Az én mozim folytatódik ___________ 23 .10 Jó estét, Magyarorszáo!_____________ 23 .55 Végtelen határok 0.45 Színkép__________ 1. 25 Napló____________ 2.15 Vers éjfél után 5.45 Agrárvilág, 6.00 Ma reggel, 8.30 Delta, 9.00 Rajongó, 9.30 Egyházak Amerikában, 10.25 Tv-klinika, 10.55 A Halhatatlan Kedves, 12.00 Madeira, történelmünk emlékhelye, 13.00 Híradó délben, 14,00 Operettek, ,15.00 Zenebutik - Zenehíd, 15.50 Jelképtár, 16.00 Iskola utca, 17.30 Cimbora, 18.00 TS 19.45 Esti mese __________ 20 .00 Viláahíradó_________ 20 .15 Híradó este. Sport 20.45 Az orosz medve biro- dalma (angol sorozat) 21.35 Marie-Antoinette, Franciaország király- néia (francia film) 23.30 Záróra_____________ 0.30 Nikodémusok órái 2.05 Éjszakai választék HBO 6.30 A Newton-fiúk, 8.30 13. emelet, 10.10 Fogolyrománc, 11.40 Tappancsok, 13.05 A mentőakció, 14.40 Lapics, a kis suszterinas, 16.05 Szép remények, 18.00 A Newtonfiúk, 20.00 Tűzzel-vassal, 23.00 Mozi!, 23.30 A lény 2„ 1.05 A végzet hollywoodi asz- szonyaí, 1.35 Indiszkrét Magyar ATV 19.30 Össztűz, 20.20 Euró- pa-klub, 20.35 Szerepcsere, 21.30 Szentföldi Szent helyek üzenete, 22.00 Híradó, 22.40 Kulturális kalauz, 23.00 Europe musicale, 23.40 Rockkalapács A műsor és a kezdési időpont változtatásának Jogát minden tévéadó fenntarts ezért lapunk felelősséget nem vállal. DUNA TV 8.40 Elfeledett tájakon, 9.10 Egy század..., 9.40 Poprád (filmetűd), 9.45 Az élet szele (10/5.), 10.35 Barátok a strandon (sor.), 11.25 Emlékképek, 11.50 Híradó, 1200 Váltó, 12.15 Dunasport, 12.55 Tálentum, 13.25 A dzsungel könyve, 13.50 A gyűrűsfóka, 13.55 Aligermaa kalandjai (sor.), 14.15 Budapesti és regionális táncbajnokság, 15.00 Rendhagyó..., 15.40 Magyar történelmi arc- képcsarnok, 16.00 Kalendárium, 18.00 Híradó, 18.25 Mesefilm 19.00 Kalandozásaink 20.00 Néov évszak dalai 20.05 Roncstelep a Föld körül (film) _________ 21 .00 Híradó. Sport 21.30 Sziget_____________j 22 .35 Próféta voltál, szívem (maavar film) 23.55 Ezredforduló SPEKTRUM 16.10 Sportolj velünk!, 16.45 Hihetetlen állattörténetek, 1720 Az uráli bomba, 18.00 Az átZöldek, 18.30 Tigrisek földjén, 19.35 Bombay sodrában, 20.10 Szigetországi útirajzok, 20.45 A csillagok világa, 21.45 Hüllőkalandok, 22.20 Ausztrália lencsevégen, 23.00 Fieszta a fjordokon, 23.35 Élet álomkivitelben, 0.05 Mi kerül az asztalra? N. GEOGRAPHIC 18.00 A bronxi Kongó, 19.00 Vadon éló családok, 19.30 A mangrove erdők titkai, 20.00 Taekwando, a koreai lélek tükre, 21.00 Csupa izgalom, 21,30 A galambgyilkosok, 22.00 Kincskeresők, 23.00 A rettegés karmai Kapós Tv 8.00 Agrármagazin ism. 8.15 Képújság 13.00 Képeslapok a paradicsomból 13.30 Képújság 17.40 A növények magánélete 18.30 Delfy és barátai 18.55 Mes- kete 19.00 Kapós TV Híradó 19.15 Játék 19.30 Kapós Sport 19.45 Géniusz 20.00 Fekete Gyöngy 151 rész 20.45 Az elveszett kislány 22.30 Éjszakai műsor Csurgó Tv 0-24 Képújság - hírek, információk 2000 Csurgói Híradó 20 30 TV-mozi: Az elveszett kislány - am. film Kapós Rádió (Fogható a 99,9 MHz-en) 5.30-10.00 Jó reggelt, Kaposvár! 10.00 Kávéház Király Erikával: horoszkóp, sztárok élete BBC, tőzsde, KaposSport 13.00-13.10 Napló - hírösszefoglaló. 14.00- 18.00 Délutáni turmix 18.00- 23.00 Flört Maoval és Molival. Kívánságműsor. BBC, Kapos-Sport, Sztárinterjúk, Szanaszét szívek 23.05 Esthajnalcsillag. Somogy Rádió (Fogható a 91,2 MHz-en) 6.00 Reggel a Somogy Rádióban 9.05-10.00 Sportdélelőtti 0.10 DL Stúdió műsora 11.05 Baj Gabi műsora -12.05 Kívánság-műsor délben 12.20 Gyros játék 13.00 Krónika 14.10 Vendég: A Kaposvári Farsang főszervezője 16.05 Zenei újdonságok 16.40 Gyros játék 17.00-19.00 Élő kívánságműsor telefon: 510- 884; 17.20 19.00 Krónika 19.30 Mese 20.05 Külföldi nosztalgia zenék a 70es, 80- as évekből 21.05 Somogyi Dáridó 23.00 Krónika. Pécsi Rádió 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig 12.00 Szerb nyelvű műsor 13,30 Horvát nyelvű műsor 15.00 A Pécsi Rádió délutáni műsora 18.00 Regionális német anyanyelvű műsor 19.30 In dér Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku 20.30 Na maternjem jeziku EUROSPORT 8.30 Alpesi sí-világkupa, 9.30 Síugró-világkupa, Sapporo (ismétlés), 13.30 Műkorcsolya-gála, Pozsony (ismétlés), 15.00 Síugró-világkupa, Sapporo (ismétlés), 16.00 Asztalitenisz bajnokok ligája, 17.00 Szánkó-világkupa, Unterammergau, 18.30 Eurógólok, 20.30 Ausztrál nyílt teniszbajnokság, 21.30 Bob, 22.30 Alpesi sí-világkupa, St. Anton 18.20 Szerelmek Saint- 18.30 Híradó 19.45 Gyerekszáj Tropez-ban (sor.) 18.55 Legyen ön is... 20.00 Vad angyal HAZAI TÜKÖR _______ rem tenek szorosabb kapcsolatot, amelyek kijelentik, hogy 2002 után nem lépnek koalícióra sem az MSZP-vel, sem az SZDSZ- szel, sem valamelyik radikális párttal. Herényi Károly (akinek nem sikerült bejutnia az elnökségbe) az elnök asszony népszeFOTÓ: EUROPRESS