Somogyi Hírlap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-29 / 24. szám
MEGYEI KÖRKÉP Magaszalóban dolgozik a kézbesítő 3. oldal Hírek ZÁKÁNY. A válásra szavazott Zákány „felső” fele. Eredményesen fejeződött be vasárnap Zákányban a népszavazás, amelyet a falu kettészakadásáért kezdeményezett a település egyik része. A megjelent 301 szavazópolgár 296 érvényes szavazatot adott le, s 272-en választották a településrész különválását és önálló faluvá alakítását. A jelenleg még egyben lévő, 1992 lakosú Zákány harmada, 612 lakos tartozhat 2002-től az új faluhoz, ha ezt jóváhagyja a köztársasági elnök is. (bm) BUDAPEST. Szentiványi Árpád, a Somogyi Fotóklub tagja aranydiplomás fotóművész címet és diplomát kapott tegnap a Magyar Fotóművészeti Alkotó- csoportok Országos Szövetségének budapesti közgyűlésén. Az elismeréseket 25 éves alkotói munkásságáért, a hazai és a nemzetközi kiállításokon elért eredményeiért, (szá) SIÓFOK. Halálos vonat gázolás történt tegnap Siófok belterületén, a Darnay térnél. Egy középkorú nő, feltehetőleg öngyilkos- sági szándékkal egy szóló mozdony elé ugrott. A délután háromnegyed ötkor riasztott mentők percek alatt a helyszínre értek, de már csak a halál beálltát tudták megállapítani, (szá) BARCS. Szabolcsi Zsuzsannát nevezték ki a barcsi szociális foglalkoztató új vezetőjének. A város képviselő-testülete két pályázó közül adta neki a megbízatást azért is, mert több mint 10 éve dolgozik az intézményben, (ni) Jó évet zárt az Apeh Somogybán Tavaly húsz százalékkal több volt az Apeh bevétele Somogybán mint egy évvel korábban. A társasági adó 40 millió forinttal, 3,4 milliárdra nőtt. Az áfa-befizetés maradt a korábbi 11 milliárd forintos szinten, míg a visszaigénylés 12,2 százalékkal volt több, s elérte a 17 milliárd forintot. Kaposvár- Tavaly mintegy 6 milliárd forinttal több általános forgalmi adót igényeltek vissza megyénkben, mint amennyit befizettek - mondta Szulimán Gyula, az Apeh somogyi igazgatóságának vezetője. Hozzátette: ez nem új jelenség, hiszen Somogy 1995-től évről évre több áfát igényel vissza mint amennyit befizet. Ennek csak a mértéke változik. A tavalyi negatív egyenlegnek döntően az az oka, csakúgy mint egy évvel korábban, mintegy 11 milliárd forintnyi áfát fizettek be, de a korábbinál 12,2 százalékkal többet, összesen 17 milliárdot igényeltek vissza. A többlet visszaigénylés összefügg azzal, hogy az export nagyrészt importbeszerzésekre támaszkodva nőtt, s másrészt folytatódSzulimán Gyula 1961-ben született Kaposváron. A zalaegerszegi pénzügyi és számviteli tőiskolán tanult, diplomáját 1984-ben kapta meg. 1992-ben okleveles könyvvizsgálói képesítést szerzett. Nős, két gyermeke van. tak a multinacionális cégek 1999-ben megkezdett beruházásai és tárgyi eszközbeszerzései. A szakemberek szerint azért sem nőtt a befizetett áfa összege, mert a lakosság a legfontosabb cikkeket a bevásárlóközpontokban vásárolta meg, vagy olyan kereskedelmi egységekben, amelyeknek a székhelye nem somogyi: az itteni üzletekben eladott termékek áfáját ugyanis a bevásárlóközpontok székhelye szerinti megyékben fizetik.- Somogybán tavaly 27 százalékkal több, mintegy 15,8 milliárd forint személyi jövedelemadót fizettek be - mondta az igazgató. - A növekményhez jelentősen hozzájárul a multinacionális cégek létszámbővítéséből befolyt személyi jövedelemadó. 28,5 százalékkal nőtt, összesen 28,5 milliárd forintot tett ki a tb járulék, az egészség- ügyi hozzájárulás összege 17,7 százalékkal, 33,5 milliárd forintra emelkedett. Az összesített adatokból megtudtuk azt is, hogy a somogyi Apeh 2000-ben 10917 vizsgálatot végzett, ez 27,5 százalékkal több mint egy évvel ezelőtt. Az adóvizsgálatok megduplázódtak, s 1 milliárd 143 millió forint adóhiányt állapítottak meg. Ennek 61,8 százaléka volt áfa-hiány. Az adóhiány 53 százalékában jogi személyiségű gazdálkodók voltak a vétkesek. (Folytatás a 3. oldalon) Heten a konzervgyárért Nagyatád Szezonra készül a Nagyatádi Konzervgyár. Nem befolyásolja a termelést a napokban zajló tulajdonos- váltás sem.- Nincs veszélyben a nagyatádi konzervgyár működése, felkészülhetünk az idei szezonra - mondta Hock János, a Nagyatádi Konzervgyár igazgatója. Az elmúlt napokban ez korántsem volt egyértelmű, ugyanis privatizálás és értékesítés vár a gyárra. A Magyar Fejlesztési Bank tulajdonában lévő négy konzervgyár közül már csak kettő eladó, a nyíregyházi és a nagyatádi. A hatvani és a szegedi gyárban a napokban fejezték be az értékesítést, ám ez mintegy 500 dolgozó elbocsátásával járt. Hock János A lakosokért szerint ez nem fordulhat elő, mivel a tulajdonos eredeti szándéka szerint működés közben kívánja értékesíteni a két, nyereségesen gazdálkodó gyárat. Leghamarabb február végén lehet új tulajdonosa a gyárnak. A határidőig heten vásárolták meg az atádi konzervgyár értékesítéséről szóló pályázati anyagot, köztük a helyi vezetésből, termelőkből és önkormányzatokból összeálló konzorcium is. Az érdeklődők február 7- ig nyújthatják be vételi ajánlatukat, majd a hónap végéig meg is születhet a döntés. A konzervgyár nem tétlenkedik: ilyenkor kell megkötni a termeltetési szerződéseket. Hock János elmondta: a privatizációtól függetlenül megkezdték a felkészülést a termelési tervek szerint a szezonra, mivel a tulajdonos biztosította a pénzügyi feltételeket bíró mária a lakossággal Iharosberény Egész ryjpos közbiztonsági, katasztrófavédelmi és tűzmegelőzési fóruiifót szervezett az iharos- berényi polgárőrség szombaton. Tapasztalatcserére hívták a régió községeinek tűzoltó, határőr és polgárőr szervezeteit.- A polgárőrség az önvédelmi szervezetek egységesítése végett jött létre - mondta Tusják Pál, az Országos Polgárőr Szövetség alelnöke. - Az a célunk, hogy segítsük a bűnmegelőzést, és biztosítsuk a rendet. Azokon a településeken, ahol polgárőrség működik, 30 százalékkal csökkent a bűnözés. A lakosság biztonságérzetét növeli, ha járőröző polgárőrt lát. 2000 márciusától ha sérelem éri a polgárőrt a közfeladatok végzése közben, megilleti a hivatalos személy védelme. Blatt Antal polgármester a polgárok szerepvállalásának fontosságát hangsúlyozta. Mint mondta: el kell távolítani a bűnözőket, semmi szükség nincs arra, hogy szociálisan támogassák őket. Hiányolta, hogy a fórumon a rendőrség nem képviseltette magát, pedig kaptak meghívót. Az iharos- berényi polgárőrök nemcsak a mának élnek, hanem a jövőnek is - hangzott el az ösz- szejövetelen. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, ahogy Szabó Vilmos nagyatádi tűzoltóparancsnok mondta: az általános iskolában ifjúsági csoportot hoztak létre. A somogyi szervezetek működtetésében az önkormányzatok vállalják a legnagyobb részt, bár az idén az állami támogatás több mint háromszorosa a tavalyinak. Az iharosberényi fórum közgyűléssel zárult, ahol újra Báli Jánost választották elnökké, akinek eddigi munkáját a pol- gármester méltatta, varga andrea Nem influenza a diákhalál oka Sötétben botladozó utasok Antalmajor A múlt hét elején adták át Antalmajor- ban az új vonatvárót. Közvilágítás híján a sötétben botorkálnak az utasok. Ott jártunkkor a vonatvárótól a köves útig mintegy 25 méteres sáros szakaszon kellett átvergődniük az utasoknak. A bokáig érő sárban ez nehéz feladat. Közvilágítás nincs.- Előbb a feltételeket kellett volna megteremteni és csak utána áthelyezni a vasúti megállót - mondta Pintér Istvánná, aki naponta vonatozik Antalmajorból Kaposvárra és vissza. - A régi állotetni. így legalább tető van a vonatra várók feje fölött Az útra kőzúzalékot szórattunk. Sár nincs, sötét az van. A közvilágítást az önkormányzat december 7-én rendelte meg a Dédásznál. Nem gondoltuk, hogy ilyen nehézkesen mennek a dolgok. Pincés Tamás, a Dédász kaposvári kirendeltség fejlesztő- mérnöke szerint a somogyasza- lói önkormányzat megrendelője december 12-én érkezett. Az év végi zárás, az ünnepek és a belső átszervezés A Dédász munkatársa szerint legkorábban február végére lesz közvilágítás az antalmajori vasúti megállóban. más épületét lebontották, ott van salakos út és közvilágítás. Az új épület csodálatos, csak éppen nem lehet megközelíteni. Elemlámpával, gumicsizmában járunk, és váltócipővel. - A MÁV bontatta le a régi várótermet - mondta Fajcsi János polgármester. - Kényszerhelyzetben voltunk, többszöri egyeztetés után sikerült az új várót megépíthátráltatta a munkákat. A helyszíni bejárás megtörtént, a tervezés folyamatban van. Késlelteti a be ruházás megkezdését, hogy az út mellett nincs hálózat, a nyomvonalat is ki kell építeni, és a tulajdonosoknak hozzá kell járulni a fejlesztéshez. Az önkormányzatnak biztosítani kell a forrást - hiszen a beruházás költségének hetven százaléka őket terheli -, át kell utalniuk a tervezés díját, szarka ágnes A Jóllakott kígyó az úton Valamit nem tud pontosan? WWW.S 0IT10)Qyj|llrl Cl P . Il U Megújult formában, 24 ^^j|R^|^jrszolgálattal, az eddiginél jóval több szolgáltatással \\ H e ly b ŐI minden. Somogyi Hírlap pilillllllill Ilii Uv X 9»7 7 0 8 6 5 l'9 t 2 0 1 511__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________ XII. Évfolyam, 24. Szám. Ára: 53 FT, Előfizetve: 39 FT KÖZÉLETI NAPILAP 2001. Január 29., Hétfő a rossz időjárási viszonyok, a szakadó eső ellenére -, 10 perc alatt ért Tabról a somogyegresi házhoz, ahol már csak a halál beálltát tudta megállapítani. Azt látta, hogy a fiú ágya és annak környéke hányadékkal szennyezett, s minden valószínűség szerint alvás közben fulladt meg. Egyébként ezt erősítette meg a siófoki kórházban a boncolás eredménye. Dr. Juhász Károly azt mondta: a fiú ritkán volt beteg, a múlt héten influenzaszerű megbetegedése miatt feküdt otthon. Keddtől már naponta kezelte. Kérdésünkre megerősítette: a betegnél agyhártyagyulladásra utaló tünetek nem voltak. Ugyanakkor azt is hozzátette, erről teljes pontossággal csak akkor tud majd nyilatkozni, ha Budapestről visszaérkezik a laboratóriumi eredmény, krutek SOMOGYEGRES Nem az agyhártyagyulladás és nem is az influenza felelős azért, mert meghalt pénteken egy 13 éves somogyegresi diák. A siófoki kórházban elvégzett boncolás eredménye szerint a fiú halálát fulladás okozta. A tragédia megrázta a somogyegresieket, annál is inkább, mivel nem tudták pontosan, miért is kellett meghalnia pénteken a 13 éves diáknak. A Somogyi Hírlapnak dr. Juhász Károly Kánya, Tengőd, Bedegkér, Somogy- egres háziorvosa, aki egyben a körzet gyermekorvosa is, azt mondta: a szülők pénteken 6 óra 40 perckor azért hívták őt mint ügyeletest, mert azt észlelték, fiúk már nem lélegzik, nem dobog a szíve. A háziorvos mint mondta A gyerekek is megküzdöttek a sárral - sokszor ez utóbbi nyert