Somogyi Hírlap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-22 / 18. szám

Somogyi Hírlap - 5. oldal fiH 2001. Január 22., Hétfő KAPÓ S V Á R Hírek INGYENES EBÉD. Naponta negyvenen-ötvenen veszik igénybe rendszeresen a kaposvá­ri ingyenkonyhát. Többnyire az átmeneti szálló lakói igénylik ezt a segítséget, s a családsegítő köz­pont munkatársai telente felku­tatják azokat is, akik sem a haj­léktalanszálló, sem a népkonyha szolgáltatásait nem fogadják el, s még ilyenkor is inkább az utcát választják. A szociális munkások rendszeresen visznek élelmet, meleg teát és takarót a mintegy harminc hajléktalannak. Erre év­ről évre pályázatokon szerez pénzt a központ. ILLEGÁLIS SZEMÉTLERAKÓK. Mintegy 1,4 millió forintot köl­tött a város az utóbbi két évben arra, hogy felszámolja az illegá­lis szemétlerakó helyeket. A vá­rosgondnokság és a közterület­felügyelet munkatársai huszon­három ilyen szeméthalmot ta- láltak és szűntettek meg. ■ Garam völgyi Atdláné, a megyei ön- kormányzat tanácsosa szakmai mun­kájáért vehette át a Somogy Polgárai­ért díjat. Az indoklásban ezt olvastuk: hatékony közreműködése révén az in­tézmények vezetői és dolgozói a ne­héz pénzügyi feltételek ellenére is el­fogadják és segítik a szakmai elkép­zelések megvalósítását. A főiskola elvégzése után a megyei tanács pénzügyi osztályára került, majd az önkor­mányzat megalakulása után is maradt. Pon­tosan húsz évet töltött a közigazgatásban. Az elismerést nagy megtiszteltetésnek, öröm­nek tartja; ez önbizalmat s erőt ad további munkájához.- Szeretem a számokat, igaz néha fárasztó egész nap ezekkel foglalkozni - mondta Garamvölgyi Attiláné. - Azt azonban sosem feledem, hogy a számok mögött emberek, emberi sorsok húzódnak. A tanácsnál a tele­pülések irányításával kapcsolatos feladatokat láttam el, jelenleg 47 intézmény tartozik a megyei önkormányzathoz. Költségvetésük foglalkoztatnak a számok, de amikor számítástechnikai isme­reteimet bővíteni a fiam segítsé­gével, akkor már ismét szükség van rájuk. _________szabó kinoa ös szeállításával, végrehajtásával kapcsolatos teendők hárulnak rám.- A pénzügyi feltételrendszer szigorúbb, a jogszabályok is folyamatosan változnak. Ho­gyan lehet ezeket nyomon követni?- Kihívásnak fogom fel. Valóban nem könnyítik meg a munkámat a változások, de ahhoz, hogy jól végezzem a dolgom, számol­nom kell velük. Az intézményeknek csak ak­kor tudok szakmai segítséget adni, pénzügyi gondjaikat megoldani, ha tisztában vagyok a legfrissebb jogszabályokkal. Kötelező időt szakítani a megismerésükre, ugyanis be kell építeni a mindennapi munkába. Szívesen adok információt a települési önkormányza­toknak is, ehhez pedig széles körű rálátás szükséges. ‘ - Húsz évet egy munkahelyen, egy osztá­lyon eltölteni valóban példa értékű. Nem gon­dolt sosem a változtatásra?- Voltak csábítások, de miután itt szerez­tem szakmai tapasztalatot, sok minden ide köt. Folyamatosan érkeztek az új feladatok, ezeket meg akartam ismerni, és tudásomhoz képest meg is kellett felelni nekik. Mindez teljes embert kívánt, teljes erőbedobást, így nem is volt sok időm gondolkodni a váltáson. Az elmúlt húsz évben mindig igyekszem megfelelni a kihívásoknak. - Készül a megye költségvetése. Mekkám feladatot jelent ez ön­nek?- Tulajdonképpen már év közben is fo­lyamatosan készül a költségvetés, hiszen decemberben a koncepciót, február köze­péig pedig magát a rendeletet is elfogadja a képviselő-testület. Majd beszámolót kell ír­nunk, és kezdődik minden elölről.- Mennyire tud elszakadni a számoktól, amikor nincs bent a hivatalban?- Az egészséges életmód híve vagyok, szeretek aerobikozni, és sokat tartózko­dom a szabadban. Azt vallom: ép testben ép lélek. Ahhoz, hogy szellemileg is friss legyek, fel kell töltődnöm, erre pe­dig csak a szabad­időmben van lehető­ségem. Olyankor ter­mészetesen nem Garamvölgyi Attiláné 1959 tett Kaposváron. A zalaege.__ ____ ügyi é s számviteli főiskolán 1981-ben szerzett diplomát. Elnöki oklevélben többször Is részesült. Fékezett, a fia, Attila 15 éves. Húsz éve a számok világában Farsangoló művészetis diákok Eseménydúsnak ígérkezik a máso­dik félév is az 1996 óta működő Együd Árpád Művészeti Iskolá­nak. Deli Szidónia, az intézmény- egység vezetője elmondta: a hó­nap végén rendezik meg Budapes­ten a gyermektánc-antológiát. Mű­sorában fellép a Tótágas néptánc- csoport is, ezt országos szakmai zsűri választotta ki tavaly Szekszárdon a pünkösdölő-fesztiválon.- Tavasszal az alapfo­kú néptánccsoportjaink részt vesznek az Együd Árpád néptáncverse­nyen, s bemutatkozási le­hetőséget kapnak Szek­szárdon a művészeti iskolák tanul­mányi versenyén - mondta Deli Szidónia. - A továbbképzős osztá­lyunk az országos ifjúsági találko­zón fog szerepelni, a képzőművé­szeti tagozatosoknak a kiállítását pedig a művelődési központ eme­leti galériájában rendezzük meg. A farsangi felvonuláson is nagy szerep jut a művészetiseknek. Á színművészeti tagozat tanulói mint farsangi kikiáltók már január 29-től járják a belvárost, és tájé­koztatják Kaposvár polgárait az eseményekről. Deli Szidónia hangsúlyozta: miután a művelődési házban tar­tanak citera- és hegedűoktatást, ezért úgy gondolták, a népzenét is külön cso­portban tanítanák. A művészeti iskolába 330- an járnak, a legkereset­tebb tagozat a néptánc, ezt követi a szín- és a képzőművészet. Az óvo­dáscsoportban harminc- ketten ismerkednek az alapokkal Merczelné Puskás Beáta segítségével. A grafikát három képzőművész, a drámajátékot öt színész tanítja. A 270 néptáncos művészeti vezetője Merczel Ist­ván, a különböző korosztályú diá­kokat pedig a Somogy Táncegyüt­tes tíz tagja oktatja, ők ugyancsak tanulnak a Magyar Táncművésze­ti Főiskolán. sz. k. VÁROSLAKÓK KkHUhAIÉK Tel.: 410-505: - Miért kell fölszereltetni 35 ezer forintos hőmennyi­ségmérőt, ha nem csak a saját fogyasztást fizeti a lakó? Van olyan város, ahol az egyéni fogyasztásmérővel ellátott lakásban a költség százalékos elosztásával fizetik ki a fűtésdíjat. Komáromi Attila, a vagyonkezelő és szolgáltató rt ügyvezető igaz­gatója: - Csak egy önálló fűtési rendszernek a hőfogyasztását lehet meg­mérni. Kaposváron a legkisebb ilyen egység az épületek vagy a lép­csőházak lakásainak közös épületfűtő rendszere. Ebben a rendszerben megvalósítottuk a mérés szerinti elszámolást. A fogyasztók dönthetnek arról, hogy az úgynevezett összfogyasztást a lakások légköbmétere vagy egy beépíttetett költségmegosztó alapján állapíttatják meg. Tel. 411-056: - Tavaly az infláció 9,8 százalék volt, az egyéves lekö­tésű betétekre az OTP 8 százalékot fizetett. Az idén csak 7 százalékot fizet, holott egy hivatalos közlés szerint a Nemzeti Bank irányadó ka­mata 11 százalék. 45 éve itt tartom a pénzem, nem emlékszem, hogy valaha is az inflációnál ennyivel kevesebbet fizettek volna. Szabó Zsolt Igazgató, Dél-dunántúli Régió Kaposvári Igazgatóság: - Az OTP Bank Rt-nek az a célja, hogy a betétesek megtalálják a leginkább megfelelő befektetési formát. Bankunk számos befektetési lehetőséget kí­nál, köztük olyat is, amely tavaly 11,1 százalékos realizált évi kamatot ho­zott. Lehetős^ van olyan, az ügyfeleink körében népszerű számlacso­mag választására is, amely például lehetővé teszi az internetes vásárlást és a lekötési időtől függetlenül 10 százalékos hozam is elérhető. ■ ________________Postánkból________________ Em berség a temetőben Január 11-én a déli órákban a Keleti temetőben egy ismeretlen férfi ki­tépte kezemből a táskámat. A tartal­ma: 4-5000 forint, szemüveg, kul­csok, kesztyű, tehát nem nagy érték tűnt el pillanatok alatt. Ilyen embe­rek is vannak. Első rémületemben a plébániára támolyogtam. A plébá­nos úr azonnal értesítette a rendőr­séget - mivel tudta, hogy 91 éves édesanyámmal nehezen tudnék pénz nélkül hazajutni -, taxit akart rendelni az ő pénzén. Közben akadt egy hölgy és egy úr is, aki azonnal pénzzel és jó tanácsokkal sejtett. Ez utóbbit elfogadva kerültem a te­mető gondnoknőjéhez; jegyző­könyv, feljelentés, a rendőrség érte­sítése, gyors intézkedéssel. A gond­noknő utasítására megindult a táska keresése. A pénz kivételével minden előkerült. Mire a temetőből haza­mentünk, a gondnoknő már ott várt az „értékeimmel.” Számunkra a leg­értékesebb ez az önzetlen, határta­lan segítőkészség, amit lépten-nyo- mon tapasztaltunk, és amit ezúton is szeretnénk megköszönni. Mert - hála Istennek - ilyen emberek is vannak! És szerencsére ők vannak többségben. cziráki dalma KAPOSVÁR Jótékonysági bál a városért A város bálja az idei báli szezon kiemelkedő eseménye volt FOTÓ: LÁNG RÓBERT A városért hálóztak szombaton a város elöljá­rói. A szórakozás mellett ugyanis a rendezvény fő célja a segítés volt: a jótékonysági bál bevé­telét a Kaposi Mór Kórházért Alapítvány szá­mára ajánlották föl a szervezők. Már hetekkel korábban alig lehetett belépőt kapni a bálra, olyan nagy volt az érdeklődés. A város szellemi, gazdasági, politikai vezetői vettek részt ezen, s mindazok, akik eddig is sokat tettek Ka­posvárért, s most is segítem szerettek volna. Szita Károly, a bál fővédnöke köszöntőjében kiemelte: ez az első ilyen rendezvény, de remélhetőleg évről évre kiemelt helye lesz a város programjainak so­rában. S remélhetően az is hagyománnyá válik, hogy a bevételt egy-egy nemes kezdeményezés tá­mogatására ajánlják föl. Az MTESZ-székház dísztermében a századelő leg­elegánsabb báljait idézte a hangulat. A férfiak az ilyenkor szokásos fekete szmokingot és csokomyak- kendőt viselték. A hölgyek többsége a nagyestélyit részesítette előnyben: az egyszerű szabású, de egy­szerűségében is elegáns földig érő ruhákat, többnyire fekete bársonyból, csipkéből. A menü is hasonlókép­pen elegáns volt: a sajtkoktél után háromféle főétel közül lehetett választani, volt Széchenyi pulykamell mandulás Bolyai-fánkkal, bélszínérmék töltött pala­csintával, gyümölcsökkel, a vegetáriánusoknak pedig töltött zöldségeket kínáltak sajtmártással. Desszert­ként többféle rétest szolgáltak föl, éjfélkor pedig hi­degtálakon kínált különlegességek, csemegék közül válogathattak, akik megéheztek a táncban. A bál kü­löntermében ugyanis hangulatos zene szólt, egészen hajnalig ropták a vendégek. S legfeljebb arra az időre pihentek meg, amíg megnézték a zenés-táncos divat- show-t, ahol a város legnépszerűbb divatcégei mutat­ták be a színpadon estélyi-, esküvőiruha-kollek- cióikat és ékszerkülönlegességeiket. A jó hangulatú este legnagyobb sikere azonban - mint Andor Gábor, a Royal Club ügyvezetője el­mondta -, hogy csaknem 400 ezer forintot utalhat­nak át a Kaposi Mór Kórházért Alapítvány számlájá­ra. Az összeget a kórház életmentő berendezés vá- sárlására fordítja.__________________________ j.e. Tolvaj szezon Szinte nincs olyan nap, hogy ne ér­kezne bejelentés a rendőrségre pince- vagy hétvégiház-betörésről. Az üresen álló házak, hétvégi tel­kek ebben az időszakban kedvelt célpontjai az erre szakosodott ban­dáknak. A hét végén a Cseri-dűlő­ben portyáztak a jómadarak, s ott törtek föl egy pincét, az Iszák utcá­ban pedig egy melléképületbe ha­toltak be ismeretlen tettesek. Ilyen­kor a tulajdonosok nem is csak az ellopott értékek miatt bosszankod­nak, hiszen rendszerint a szerszá­mokon, használati tárgyakon kívül nemigen találnak egyéb zsák­mányt a tolvajok. Viszont az ajtók, ablakok feltörésével okozott rongá- lási kár már jelentős. _________■ Pro gramajánló Ma 17.30-kor kiállítás nyílik a Szín-Folt Galériában Lírai minia­tűrök a magyar irodalomból cím­mel. Köszöntőt mond Szita Károly polgármester, a tárlatot dr. Po­gány Gábor művészettörténész ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A város napja és a magyar kul­túra napja tiszteletére szervezett műsoros estet ma 19 órai kezdet­tel tartják az Együd Árpád műve­lődési központban, A szülőföld vonzásában címmel. A bibliai előadások 18 órakor kezdődnek az egészségügyi főis­kola előadótermében. ■ Szivárvány mozi 6: DÍNÓ (szinkr.am.) 8:28 NAP (am.) _________________*30302* Hol lywood multiplex P O K E - MON - AZ ELSŐ FILM szinkron 20- 21-én 10.45, 12.45; JÉG ÉS FÖLD KÖZÖTT premier, szinkron 14.45, 17.15, 19.45, 22.15, 20-21-én 11.30; IRÁNY ELDORÁDÓ szinkron 20-21-én 10.00, 11.45, 13.45; BLÖFF 15.45, 18.00, 20.15, 19- 20-án 22.30; AMERIKAI PITE szinkron 20-21-én 10.30, 12.30; BÁJKEVERŐ szinkron 14.30, 16.30,18.30; A HARC MESTERE 20.30, 19-20-án 22.45; 6. NA­PON szinkron 14.00, 19.00, 21.15; GLADIÁTOR 16.15. [3 Kérdezzen: S 316-165 Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi to­vábbítjuk, a választ pedig lapunk­ban közöljük., Hívásaikat üzenet- rögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kér­dés előtt mondják rá nevüket, d- müket, illetve telefonszámukat. ■ Tisztelt Előfizetőnk! Szeretnénk, ha nemcsak olva- I ^ , _ I sója, hanem ajánlója is lenne a | jVlegreTlílclÓÍBVél I Somogyi Hírlap-nak. Ezért | | kérjük, hogy szervezzen isme- I a Somogyi Hírlap előfizetésére 2001 ..........................hónapra i rő sei, barátai körében új előfi- | Címzett: a Somogyi Hírlap Kiadója, 7401 Kaposvár, Pf. 31. j zetőt lapunknak. i . I Azok a jelenlegi előfizetőink I Előfizetési időszak: akik új megrendeló't szervez- i Előfizetés díja: 975 Ft j nek lapunknak, ajándékot i kz árus árhoz j kapnak. i viszonyított kedvezmény 363 Ft i 1 Beszervező előfizető: Név.......................................................................... 1 Ké rjük előfizetőinket, hogy ha j t aLrím- ! szerveznek új előfizetőt, akkof I i az itt látható megrendelőlapot ki- I Beszervezett előfizető: Név............................................................................ I töltve küldjék vissza. A boríték- | , j ra nem kell bélyeget ragasztani, |___ __ ... ’ ' / 1 ij a postai díjat kiadónk a levél ér- AXel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. kezése Után kifizeti. Zöldszám: 06-80/200-434. Adószám: 10462033-2-11, cégjegyzék szám: 11 -09001415. |

Next

/
Oldalképek
Tartalom