Somogyi Hírlap, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-28 / 302. szám

2000. December 28., Csütörtök KAPO S V Á R Somogyi Hírlap - 5. oldal Kávéház a Egy éve jutott arra a gondo­latra az egyik kaposvári há­zaspár, hogy elkelne már a városban egy olyan hely is, ahol a művészetet kedvelő közönség összegyűlhet, be­szélgethet. Az ötletet követte a tett, alig egy hónapja. S az elképzelés, úgy tet­szik, életképes. A kaposvári Mú­zsa kávéházban tartottak már fú­vóskoncertet, most pedig Gáspár András festőművész alkotásai szí­nesítik a falakat. A családi házból átalakított helyiségek Gáspár András tervei alapján készültek, ő álmodta meg a századelő hangu­latát idéző berendezést, a bútor­huzatot, a falak színét.- Elsősorban a középkorúakra számítunk, hiszen ilyen szem­pontból ők a hátrányos helyzetű­ek - mondta a neve elhallgatását kérő tulajdonos. - Szeretnénk, ha kultúráért a kávézó olyan hellyé válna, aho­vá nyugodtan beülhetnek beszél­getni. Remélhetőleg sikerül fel­idézni a régi kávéházak hangula­tát. Tapasztalatom szerint a fiata­lok előbb fölfedezik az új helye­ket, és ezekkel hamarabb megba­rátkoznak. A házaspár tervei szerint ama­tőr művészek is bemutatkozhat­nak havonta, s így egyúttal sze­replési lehetőséghez jutnak. A ki­állítás-megnyitókon találkoznak az érdeklődőkkel, s így közelebb kerülhetnek a kultúrához. Szer­veznek író-olvasó találkozókat és zenés esteket is.- Olyan egyedit, családias jel­legűt akartunk, amilyenből nem lehet még egyet létrehozni, de még ehhez hasonlót sem. Min­den kezdeményezést szívesen fo­gadunk, hiszen így hozzájárulha­tunk a kultúra fejlődéséhez. A nevet sem volt egyszerű kiválasz­Sáspár András festményei társaságában tani. Körülbelül 30 variáció sze­repelt a listán, s végül a „múzsa” mellett döntöttünk, ez a szó ugyanis mindent kifejez, amit eb­FOTÓi KOVÁCS TIBOR ben a kávéházban szeretnénk megvalósítani, s egyúttal közel áll valamennyi művészeti ághoz is. SZ. K. Felújították a Táncsicsot Átépített tantermek - Munkák 168 millió forintért A pincétől a padlásig megújult a Táncsics gimnázium. Március­ban kezdték az építkezést, s most fejezték be. A beruházás mintegy 168 millió forintba ke­rült, s már csak az utó­munkálatok vannak hátra. A két ünnep kö­zött is dolgoznak a munkások; néhány he­lyen újralakkozzák a parkettet és kicserélik a járólapot, másutt a festést javítják ki. Mihályfalvi László, a Táncsics gimnázium igazgatója megnyu­godva vette tudomá­sul: határidőre végeztek, s a munka nem okozott fennaka­dást a tanításban. Az utóbbi bő fél év alatt átépítettek 25 tanter­met, felújították az öreg könyv­társzobát, az igazgatói és a taná­ri szobát, korszerűsítették a szertárakat is. Minden tanterem­ben kialakították az internetes hozzáférést, s ezzel régi óhajt valósítottak meg. Az igazgató tegnap elmondta: a napokban befejeződik az ellen­őrzés, és a műszaki vizsgálatok után vár­hatóan februárban át­adják a megszépült is­kolát. Az évszázados épület történetének legfontosabb felújítá­sa 168 millió forintba került, s lehet, hogy jövőre folytatják a fej­lesztési programot.- Tervezzük az ut­cafronti két melléképület felújí­tását is - mondta az igazgató. A számítások szerint ez csaknem 60 millió forintba kerül. Ha meg­kapják a pénzt, tavasszal meg­kezdik a munkát, s nyár közepé- re azt is befejezik. harsányi SZÜNIDEI JÁTSZÓHÁZ. A szünetben is szervez gyerekprogramo­kat az Együd Árpád Városi Művelődési Központ. Tegnap például ve­télkedőkkel várta őket, holnap a játszóházban pedig szilveszteri álar­cot, trombitát, készítenek. Nagy sikere volt a kicsik körében a só- kerámiának is, amit maguk készítettek. __________ fotó: láng Róbert K aposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázat útján bérbe aája jelenlegi műszaki állapotában az alábbi helyiségeket kereskedelmi, szolgáltatási tevékenység céljára 2001. január 15-től 5 éves időtartamra Cím alapterület m2 havi bérleti díj, mint induló licitár Kaposvár, Fő u. 7. 85 121 000 Ft+ÁFA Kaposvár, Füredi u. 24. 84 73 920 Ft+ÁFA Kaposvár, Honvéd u. 31. 39 59 620 Ft+ÁFA Kaposvár, Béke u. 27-29. 59 44 000 Ft+ÁFA Kaposvár, Fő u. 76. 176 155 000 Ft+ÁFA Kaposvár, Honvéd u. 14. 85 121 000 Ft+ÁFA Kaposvár, Füredi u. 51/a. 263 2Í20 000 Ft+ÁFA Kaposvár, Damjanich u. 24. 57 50 160 Ft+ÁFA Kaposvár, Zárda u. 15. udvari 70 45 000 Ft+ÁFA Bővebb felvilágosítást a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Igazgatósága ad, Kaposvár, Kossuth tér 1. IV. 414. szoba telefon: 501-590. Pályázat beadási határideje: 2001. január 9-én 9 óra. A bérbeadó a pályázat érvénytelenségének jogát fenntartja. Pályázati kiírás KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT pályázat útján bérbe adja a Kaposvár, Kossuth téren lévő nyilvános illemhelyet 2001. január 15-től 5 éves időtartamra Pályázat beadási határideje: 2001. január 9-én 8 óra Részletes pályázati kiírás átvehető a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Igazgatóság (Kaposvár, Kossuth tér 1. IV. emelet). Szilveszteri ingyenjáratok Az Álomalapítás nevet kapó szilveszteri városi rendez­vényre 63 ingyenes járatot indít a Kaposvári Tömeg- közlekedési Rt. A buszok - a lehetőségekhez képest - az összes városrészbe eljutnak. Csapó József vezérigazgató a Somo­gyi Hírlapnak elmondta: a rendkí­vüli járatokat a tavalyi tapasztala­tok alapján állították össze. Az idén azonban jóval több buszt vehetnek igénybe az utazni vágyók.- Költségeket nem kímélve se­gítjük december 31-én éjszaka és január 1-jén hajnalban a lakossá­got; ez a társaság ajándéka. így kívánunk mindenkinek boldog újévet - mondta Csapó József. - A rendkívüli járatok a végállomás­ról indulnak, és megállnak min­den megállóban. A 14-es kivételé­vel valamennyi csuklós busz lesz, így még többen megközelíthetik a belvárost, s eljuthatnak oda, ahol a 2000. évet búcsúztatják. Az 1-es, 3-as, 7-es, 12-es és 14­es vonalon a fordulóállomásokról (Raktár, Egyenesi út, Szentjakab, Sopron utca, Töröcske) decem­ber 31-én 20.30-kor, 21.00, 21.30, 22.00 és 23.00 órakor indulnak a járatok. Visszafelé pedig a helyi autóbusz-állomást 1.00, 1.30, 2.00 és 3.00 órakor hagyják el. A 8-as, 11-es buszok ugyancsak To- ponáron és Kaposfüreden veszik föl először az utasokat 20.30, 21.05, 21.40, 22.10 és 23.00 óra­kor. Visszafelé 1.00, 1.35, 2.10 és 3.00-kor indulnak. ■ Tolvajok ünnepe Szokatlanul csendesen telt az ün­nep a kaposvári rendőröknek. Még az ilyenkor szokásos családi csetepatékhoz riasztás is elma­radt. A jókívánságok mellől azon­ban az idén sem hiányoztak a „ka­rácsonyköszöntő lopások”. Egy férfi és egy fiatalkorú fiú indult karácsonyt köszönteni az Erdősor utcába. Betértek egy családi ház­ba, aztán meglátták a házigazda készpénzzel és iratokkal teli kézi­táskáját, és nem tudtak ellenállni a kísértésnek. Elcsenték a táskát, mindenestül. Elmenekülni azon­ban már nem tudtak, mert egye­nesen belefutottak egy rendőrjár­őr karjaiba. A felnőtt férfit gyorsí­tott eljárásban vonják felelősségre - nemcsak lopásért, hanem kisko­rú veszélyeztetéséért is. A betörők is kihasználták az ünnep nyugalmát, a kihalt utcák csendjét. Több bejelentés is érke­zett a kaposvári rendőrkapitány­ságra. A Pálvarga-dűlőben példá­ul egy pincét rámoltak ki is­meretlenek, s elvitték a szo­kásos haszná­lati tárgyakat. A Buzsáki ut­cában egy kocsmába tör­tek be, itt a játékautomatát vették célba a jómadarak, és mintegy 150 ezer forintnyi aprópénzt vit­tek el. j. e. Játék, édesség a gyerekeknek Rickey Riddley őrnagy osztja az Amerikából érkezett ajándékokat fotó: lang Róbert Rickey Riddley őr­nagy nevét minden bizonnyal jó ideig emlegetik még a gye­rekek. Tegnap megér­kezett az ajándékkal: játékokat és édessé­geket osztott szét a rászorulók között. A Taszáron állomá­sozó amerikai őr­nagy pénteken je­lentkezett, hogy megajándékozná a rászoruló családok gyermekeit, még az ünnep előtt. Az élet azonban közbeszólt - tudtuk meg Gelle Judittól, a családsegí­tő szolgálat szociális munkásától -, késett az Amerikából kül­dött csomag, s csak tegnap érkezett Ma­gyarországra. Nyolc­tíz családot tudtak értesíteni, de így is kapott egy tucatnyi apróság a társasjátékokból, plüssállatkákból, babákból, ki­festőkből, színes ceruzákból és az édességből.- Családunkban az a szokás, hogy az ajándé­kokat megosztjuk egymással - hangsúlyozta Rickey Riddley az átadásuk előtt. - A feleségem szedte össze ezeket a játékokat, és külön ügyelt rá, hogy különböző korú gyerekeknek tudjunk örömet szerezni. Tudom, hogy a többgyerme­kes, hátrányos helyzetű szülőknek nehéz a dol­guk ünnepek előtt, hiszen nekem is négy gye­rekről kell gondoskodnom. A családsegítő központ évek óta kapcsolat­ban áll a taszári bázissal, több rendezvényüket is támogatták. Legutóbb például a családi na­pot. A katonák egy része, szerencsére, segíti a kaposvári és a környéken élő rászorulókat. Nem ez az első eset, és minden bizonnyal nem is az utolsó, hogy maguk vásárolnak ajándékot a gyerekeknek. Áz örömtől sugárzó arcokat lát­va senkinek sem jut eszébe, hogy megkérdez­ze: miért teszik? Ámít tegnap nem osztottak szét, azt a következő napokban a szolgálat el- juttatja a gondozottjainak. sz.k. __________Hírek__________ Ú J RENDELŐK. Két új rende­lőt épített a város az elmúlt két évben. A Kontrássy utcában, a szolgáltatóházban gyermekor­vosi helyiségeket alakítottak ki, s átépítettek egy védőnői szobát, így végre sikerült megoldani a védőnői szolgálat megfelelő el­helyezését. Felújították a Pécsi utcai rendelőt, s felújították a cukorgyártól átvett rossz állagú helyiségeket is. (szk) ELLENŐRZÉS A FONODÁBAN. Átvizsgálják a klímaberendezést és a központi sűrített levegőztető készüléket a kaposvári fonodá­ban, ahol másfél hetes szünetet tartanak. Tizenöten ellenőrzik a legfontosabb berendezéseket, és megjavítják az elromlott készülé­keket. Ez a munka csaknem egy- millió forintba kerül, (hm) ■ VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Molnár Róbert, 20/384-4303: - Nemrégiben szerveztek a diák­olimpiái bajnokcsapatok felké­szítőinek díjkiosztó ünnepsé­get. Miért nem hívták meg erre az idei tanév diákolimpiái baj­noki címet szerzett hallássérült sportolóit és a felkészítőiket? Ősz Márta, a megyei diák­sportszövetség titkára: - A Ma­gyar Diáksportszövetség tagjai az általános és a középiskolások, valamint az úgynevezett eltérő tantervű általános iskolák diák­körei. A hallássérült sportolók vi­szont nem ennek a sportszövet­ségnek a felmenő rendszerében nyertek bajnoki címet. Volt már példa arra, hogy fogyatékos isko­lások is bekapcsolódtak az orszá­gos szövetség versenyeibe, de bi­zonyos feltételeknek nem tudtak eleget tenni. A testi és szellemi fogyatékosoknak az Ifjúsági és Sportminisztérium külön sport- rendezvényeket szervez. Ha az olvasó bővebb felvilágosítást sze­retne, kérem, keresse fel a me­gyei diáksportszövetség irodáját a Csokonai utca 3. szám alatt. ■ Moziműsorok SZIVÁRVÁNY: 4: DINÓ (szink.am.) 6: BÖLCSEK KÖVÉ­RE 2. - A KLUMP CSALÁD (szinkr.am.) 8: ŰRCOWBOYOK (am.) __________ *27765* I RÁNY EL- DORÁDÓ s z i n k r . 10.00; 11.45; 13.45; 15.45. BÁJKEVE­RŐ szinkr. 17.45; 20.00; 22.45. GRINCS szinkr. 10.45; 12.45; 14.45. A HARC MESTERE 16.45; 19.15; 21.45. DINO szinkr. 10.15; 12.15; 14.15; 16.15. A 6. NAPON 18.15; 20.45. COOL TÚ­RA szinkr. 11.15; 13.15. GLADI­ÁTOR 15.15; 21.15. TEMETET- LEN MÚLT 18.45. 0

Next

/
Oldalképek
Tartalom