Somogyi Hírlap, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-18 / 295. szám
2000. December 18., Hétfő Somogyi Hírlap - 3. oldal Búcsúztak a pedagógusok Szeptember óta nincs iskola Zimányban. A településen csak alsó tagozat működött, mostanra azonban a legtöbben kinőttek ebből a korból. A zimányi képviselő-testület a két volt pedagógusának a hét végén köszönte meg évtizedes odaadó munkáját. Tálas János polgármester a település nevében mondott köszönetét, és e mellett ajándékkal is kedveskedett Hidegh Lászlóné volt iskolavezetőnek és Kása Sándomé pedagógusnak. A nyugdíjba készülő iskolavazetőnek az oktatási miniszter szolgálati emlékérmet is adományozott, amit szintén most vehetett át. A zimányi tanárokat volt tanítványaik műsorral köszöntötték. ■ Aranyvasárnapi sláger a fenyő (Folytatás az 1. oldalról) A siófoki önkormányzat idén kevesebb helyre adott ki engedélyt fenyőfa árusítására, mint a korábbi években. Itt a legdrágább egyébként a megyében: a hagyományos lucfenyőnek méterét általában ötszáz forintért kínálták. Igaz, ez tavaly is ennyi volt. Egy ezüstfenyőért már elkértek négy-ötezer forintot is, földlabdával együtt ugyanez hat-hétezer forintba került. A fekete fenyőt 4000, a szerb lucfenyőt 3000 forintért nem adták alább. Nagyatádon szombaton óriási volt a tömeg a piacon, és a belváros ruházati, műszaki és ajándékboltjaiba, az aranyvasárnapi forgatag azonban elmaradt. Kevesen árulnak fenyőfát az utcán, a városban sokan vesznek háztól fát. Akadt olyan hely, ahol egységáron, 200 forintba kerültek az egymásfél méteres lucfenyők. A másfél-két méteres luc métere már 4- 500 forintért kapható, az ezüstfenyő ára mintegy ezer forint. Az erdei és a douglas fenyő ritka, általában dupla áron számítják, mint a lucfenyőt. Marcáliban a piacon és néhány zöldségesnél lehet fenyőfát vásárolni. A legtöbben azonban, inkább a fenyőültetvényekből válogatnak, amiből három is van Marcaliban. Ezek az őstermelők bejáratott ügyfélkörrel évek óta foglalkoznak fenyő termesztéssel. Csőszé Gyulánénál az ezüstfenyő lenne a legkelendőbb, ezt a fajtát azonban még a többinél is jobban megviselte a száraz meleg nyár. Kevés van belőle, éppen ezért idén jóval drágább mint tavaly: kétezer forint métere. A lucfenyőt négyszázért mérik és kelendő a valamivel sötétebb tűlevelű szerb luc is. Erre azonban nem tudunk sok díszt és szaloncukrot aggatni, mert nem túl teherbíró, viszont jóval tovább szép marad, mint a társai. Fenyővásárlás előtt azt is érdemes tudni, hogy a legintenzívebb „karácsonyillatot” a lucfenyő árasztja. Az ezüstfenyő nem mindig kék színű és nem azért drágább jóval mint a luc, mert később hullatja a tűit, hanem csak azért, mert amíg egy lucfenyő négy-öt év alatt nő meg két méteresre, egy ezüstfenyő addigra már legalább tíz esztendős. Az idén egyébként azt is tapasztalják a fenyőárusok, hogy többen keresnek gyökeres fenyőt Marcaliban is, mint eddig bármikor. bíró-fábos-fónai-takács Tévét akarnak a taranyiak Tarany Tarany 400 lakása közül 250-be kötötték be eddig a kábeltévét. A tévécsatornák mellett folyamatosan látható a helyi információs és hirdetési képújáSg is, és itt volt látható korábban a település életéről szóló rendszeres képes beszámoló is, melyhez az önkormányzat két lelkes dolgozója, Csordás Imre és Nagy Sándor készítette a helyi eseményeket megörökítő videofelvételeket. A megfelelő technikai és anyagi feltételek híján szakadt meg ez a kezdeményezés. Hogy erre továbbra is óriási igény van, az kiderült a legutóbbi falugyűlés lakossági hozzászólásaiból is, ahol a szolgáltatók és az önkormányzat idei működését értékelték a falu nyilvánossága előtt. Somosi József polgármester elmondta, a képviselő-testület úgy döntött: jövőre biztosítják a képes taranyi krónikához szükséges' anyagi és technikai feltételeket. Aranyos vásámap Mintha kötelező lett volna, úgy áramlottak tegnap a bevásárló- központok és vásárok forgatagába a fogyasztói társadalom legújabb letéteményesei. A kaposvári téli vásárban egymás lábára lépkedtek a népek, pár méterre egymástól mustrálhattak autógumit, lufit és vasvillát. Aki akarta, akár az egész család karácsonyi kívánságlistáját megvehette alig néhány méteren belül. Egy fiatalember simaszőrű foxit kínált ötezer forintért, kissé odébb a halárus adta a ponty kilóját félezerért, de aki arrébb nézett, akár egy tájképet is vehetett, és már harmincezer forintból meg is úszta a kultúrshoppingot. A legnagyobb tolongás azonban a szaloncukrosnál tört ki. Amióta banánkrémes, csokikrémes, eper- krémes, satöbbikrémes és gumicukros szaloncukrot is lehet venni, kit érdekel a snassz zselés meg marcipános. Érthető, a karácsonyi hajrávásárlásra programozott ember keresi az újat, kutatja az értéket, még ha néha mellétrafál is a forgatagban az arany- vasárnapból aranyos vásárnapot kreálva. Azért kicsit szomorú, ahogy földöntúli boldogságtól csillogó arcok hagyták el az aranykaput kezükben szúnyoglufival és gagyimagnóval, és egyre messzebb tűnt nagyanyó diós-almás és kötött pulcsis karácsonya. Mert kapni öröm és adni is az. Főleg karácsony szent estéjén. Csak az nem mindegy, hogy mit és ho- gyan.________________________________________ takács zoltán HALOTT A KÚTBAN. Egy bejelentés alapján szombaton délután riasztották a tűzoltókat Nagykorpádra, ahol az egyik porta udvarán álló hat méter mély kútból kiemelték egy idős férfi holttestét. Az elsődleges rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy az erőszakos haláleset lehetősége nagy valószínűséggel kizárható, (tz) AJÁNDÉK HEDREHELYNEK. Egymillió forintot adományozott a hedrehelyi önkormányzatnak a karácsonyi ünnepségen a térség falusi turizmusának kiemelkedő mecénása, a Holder Kft. A település nagy valószínűséggel félig elkészült óvodájának és iskolájának felújítására, vagy egy útépítés önerejének biztosítására fordítja az összeget, (tz) BETLEHEMEZTEK A VÁSÁRNAPON. A december 23-ig tartó téli vásár kísérőprogramjaként több kulturális program is zajlott. A kaposvári Kisfaludy általános iskola karácsonyi műsora után a mesz- tegnyői hagyományőrző együttes is fellépett betlehemi játékkal és karácsonyi népszokásokat felelevenítő műsorával, (tz) ÉGTEK A KUKÁK. Sorban gyulladtak fel a műanyag szeméttárolók szombat hajnalban Kaposváron. Először a Honvéd utcában lobbant lángra egy kuka tartalma, néhány perc múlva a Kontrássy utcában, majd később a Noszlopy utcában égett a szeméttároló, (tz) HÉTVÉGI BALESETEK. Három közúti baleset is történt a hét végén Somogy útjain. A kaposvári Béke utcában egy koccanásos baleset mellett egy személygépkocsi vülanyoszlopnak ütközött. Iharosberény és Inke között egy Mercedes sodródott ki, többször átfordult tengelye körül, majd fejre állt. Az autó üzemanyagtartályából a benzin az aszfaltra folyt, de a csurgói tűzoltók elhárították a robbanásveszélyt. A baleset két sérültjét a mentők a nagyatádi kórházba szállították, (tz) Nem a kórházvezetés felelős A fűtésen, az étkezésen és a textíliákon spórolhat az egészségügy A kórházak súlyos pénzügyi gondokkal küszködnek. Szeretnénk, ha a lakosság tudná: az ellátás körülményeinek rosszabbodásáért nem az intézmények felelősek, hanem az állami költségvetés - mondta dr. Varga Ferenc, a siófoki kórház főigazgatója. Decemberben a korábbi, szűkösnek tartott összegnél is húsz százalékkal kevesebb pénzből gazdálkodhatnak a kórházak. A kétéves állami költségvetésben pedig egyetlen forintot sem ad a kormány az infláció ellentételezésére. Csak létszámcsökkentéssel tudják megoldani a kötelező béremelések kifizetését.- A siófoki kórházban a dolgozók fele keresett kevesebbet a rövidesen életbe lépő új minimálbérnél, negyvenezer forintnál - mondta dr. Varga Ferenc. - Óriási feszültséget fog okozni a kötelező bérrendezés; csaknem annyit keres majd egy új kolléga, mint aki már harminc éve dolgozik az intézményben. Egyet nem akarunk: azt, hogy a gyógyítás színvonala csökkenjen. De a romló pénzügyi feltételek miatt a Magyar Kórház- szövetség rendkívüli közgyűlésén úgy döntöttünk: rendszeresen informáljuk a lakosságot arról, hogy nem az egészségügyi intézmények a felelősek a gyógyítás körülményeinek a romlásáért. Dr. Varga Ferenc beszélt arról, hogy a Somogy megyei kórházak részt vesznek ebben az akcióban. Pénz nélkül valószínűleg spórolni kell majd a kórtermek fűtésén, romolhat az étkeztetés minősége és a textíliákkal való ellátás.- Szeretnénk elkerülni, hogy szükség legyen arra: a betegek hozzátartozóinak kelljen megvásárolni a gyógyszereket és azokat behozni a kórházba - mondta dr. Varga Ferenc. - Remélhetőleg nem kényszerülnek az egészségügyi intézmények arra, hogy azokat a vizsgálatokat elhalasszák, amelyek sok pénzbe kerülnek. Mindenkinek meg kell tudnia, hogy a hiányzó pénz, legalább 30-40 milliárd forint nem a kórházak fenntartására, hanem a lakosság ellátására kell! Az intézmények vezetői nem vállalhatnak már felelősséget azért az ellátásért, amelyre az egészségpénztár által fizetett havi járandóságból futja, czene attila Dr. Varga Ferenc ESZES ANDREA A UPC Direct műholdas programcsomaggal háthoz jönnek 3 legkedveltebb TV CS3tOrnák. Jobbnál jobb tudományos és ismeretterjesztő műsorok, filmek, gyereksorozatok és mesék digitális minőségben, magyar nyelven. A UPC Direct programcsomag mindezt bárki számára elérhetővé teszi, lakjon bárhol is az országban. Fizessen elő ön is a UPC Direct programcsomagra hivatalos forgatma-zóinknál: Barcs: Szőtlősi Elektronika Bajcsy-Zs. u. 8.; Kaposvár: Antenna Technika Buzsáki u. 62.; Elektro Mega Berzsenyi Dániel u. 9.; Sky Wave Honvéd u. 10.; Nagyatád: Lát-Sat Kft. Piac tér; Siófok: Meteor'x Fő u. 90.: Siófok- 8alatonk.: Sirály Műszaki Honvéd u. 57.; Szölősgyörök: Műszaki Bolt Bathó Béla u. 1.; Tab: Satellit Bt. Kossuth u. 48.! UPC Direct www.upc.hu Égből kapott szórakozás VÉLEMÉNYÜNK Hírek