Somogyi Hírlap, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-02 / 282. szám

I 2000. December 2., Szombat KAPO S V Á R Somogyi Hírlap - 5. oldal Több felújítás pályázati pénzből Több pályázatot is benyújtott a vá­ros a megyei területfejlesztési ta­nács céljellegű decentralizált alap­jához. A toponári idősek klubjá­nak átalakítására az igényelt 11 he­lyett 8 millió forintot szavaztak meg, s ennek egy részét az idén, a fennmaradó összeget pedig 2001- ben fizetik ki. Ugyancsak sürgős megoldást igényel a malomhoz ve­zető új útszakasz megépítése, erre 38 millió forintot ítélt meg a tanács. A pénzt három ütemben utalják át: az idén egymilliót, jövőre 10 milli­ót, 2002-ben pedig 26 millió forin­tot. Az Európa parkban levő szö­kőkút megépítéséhez a kért 8,8 millió forint helyett négymilliót kaptak. A kulturális örökség prog­ram keretében adtak be pályázatot a Berzsenyi általános iskola tetőfel­újítására. A megyeszékhely 6,9 millió forintot igényelt a munkák­hoz, ezzel szemben csak három- milliót nyertek. ___________sz.k. T ulipánfa-gobelin a születésnapra Hatvanéves Honty Márta kép­zőművész, a kaposvári Zichy Mihály Iparművészeti Szakkö­zépiskola tanára. Örül, hogy születésnapjára elkészült Tuli­pánfa című francia gobelinje. Az egy négyzetméteres csupa virág textília közepén egy ala- koskodó figura áll, báránnyal a kezében. A hiedelemmondák, az ősi rítusok és vallási jelképek, a népművészet gaz­dag formakincse évtizedek óta foglal­koztatja a művésztanárt. Székesfe­hérváron született, s városi lányként könyvekből ismerte meg a népéletet, a folklórt. Míves grafikáiban, szőtte­seiben és tűzzománcaiban feldolgoz- va-átalakítva élnek tovább az ősi mo­tívumok: az életfa, a rutafa, a madár - az erő, a szabadság szimbólumai.- Egy mesztegnyői regösénekben Krisztust is életfának^ nevezik - mondta Honty Márta. - így a keresz­tény mitológiába is bevonult az élet­famotívum, s ez most, a millennium kapcsán különösen kedvelt lett. Az iparművészetiben a megalaku­lása óta tanít. Azelőtt szellemi sza­badfoglalkozású alkotó volt, s ez - mint megjegyezte - nem jelentett anyagi biztonságot, de azért jó pár megrendelést kapott. Több kaposvári intézmény belső terében láthatóak tűzzománcai, francia gobelinjei, de Nagyatádon, Budapesten, Ajkán, Ma­kón is falra tették munkáit. Évtizedek alatt több tucat kiállítása volt; leg­utóbb a csurgói művelődési házban csodálhatták meg munkáit a látoga­tók, Ecsenybe pedig egy nagy méretű textilképet tervezett a ravatalozóba. Honty Márta hű maradt a művé­szethez, a hivatáshoz és a hobbijá­hoz, mert az alkotás gondját-örömét mindig e hármas jegyben élte. Ter­vez, rajzol, fonalat fest, sző, zomán­cot éget, tanít. - így telnek napjai a Balázs János utcai művésztelep, az iparművészeti iskola és a Dózsa György utcai műterem között ingáz­va. Legtöbb gobelinjét nem ő szőtte - rendszeresen ellenőrizte azonban a munkát -, hiszen 6-8 négyzetméte­res textíliáin akár évekig is dolgoz­hatna, ugyanis két kéziszövő egy hó­nap alatt fél négyzetmétert tud elké­szíteni. Amikor arról faggattam, vont-e mérleget a születésnapjára, azt mond­ta: nem szereti a számvetéseket, de azt nem bánta meg, hogy életét szor­galmasan végigdolgozta. Legnagyobb örömét iker unokái jelentik, s az, hogy az iparművészeti­ben - ahol a textil­szakon tanít - több tehetséges diákja is van, és két tanít­ványa már oktató­ként tért vissza az iskolába. LŐRINCZ SÁNDOR Honty Márta 1940. december 1-jén született Szé­kesfehérváron. A Teleky Blanka Gimnáziumban érettségizett 1958-ban. Az Iparművészeti Főisko­lán 1963-ban szerzett diplomát textllszakon. 1963-tól Kaposváron él. Számos díjjal Ismerték el munkáját. A férje Bors István szobrászművész. Egy lányuk és két unokájuk van. Kézimunkák nevelő erővel A gyerekek gyógyulását segíti a sikerélmény fotó: török anett Megszokták a Petőfi emlék- könyvtár látogatói, hogy itt decemberben valamelyik kaposvári speciális általá­nos iskola diákjainak a munkáiból nyitnak kiállí­tást. Az alkotások most is december végéig láthatók. Ezúttal a Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola Speciális Szakis­kola és Diákotthon tanulói mu­tatkoznak be. Az intézményben' 440 középsúlyos és enyhén értelmi fogyaté­kos, illetve autista gye­reknek tartanak olyan szabadidős foglalkozá­sokat, amelyek alkal­masak látókörük széle­sítésére, képességeik kibontakoztatására. Később a tanultak se­gítséget nyújthatnak nekik a pályaválasztásban is. A pedagógusok lehetőséget terem­tenek a kézművesség, a sport és a zene, valamint a diákszínjátszás révén az ép értelmű tanulóknak a megmérettetésre. Az iskola költ­ségvetési keretének bővítésére hozta létre 1994-ben az Add a Ke­zed alapítványt, ez támogatja a gyerekek sport- és kulturális te­vékenységét. A Petőfi emlék- könyvtárban kiállított munkák mind a közelgő ünnepet idézik.- Még csak egy napja vannak nálunk a tárgyak, de már nagyon sokat eladtunk belőlük - mondta T. Wagner Zita, a könyvtár veze­tője. - Olvasóink áldoznak erre, hiszen tudják: ezzel segíthetik az iskola tanulóit. A télapócsizmák, álarcok, csuhéfigurák, tűzzománcok, textil­ből és szalmaalapból készült adventi koszo­rúk, asztali és kará­csonyfadíszek, kerá­miák, szőttesek, gyöngyből fűzött ék­szerek látogatóink ajándékozási gondjait is megoldják. Két éve mutatkoztak be elő­ször a belvárosi bibliotékában a bárczis gyerekek, akkor is nagy sikerrel. Hónapok óta készültek a diákok, hogy most több mint száz mesterművet kiállíthassa­nak. SZ. K. VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Tel.: 311-262: - Miért a becsült érték 20-30 százalékáért lehet el­adni az önkormányzati lakásokat? Mennyi az ára a városban egy önkormányzati lakásnak? Sárái Péter, a polgármesteri hivatal vagyongazdálkodási igazgató­ságának igazgatója: - Az önkormányzat a hatályos lakástörvény és egy többször módosított önkormányzati rendelet alapján a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó jogsza­bály szerint értékesíti a bérlakásokat. Ezeknek alapján az úgyneve­zett forgalmi érték ötven százalékának egyösszegű befizetésével, va­lamint hetvenöt százalékáért, és a szerződés megkötésének időpont­jában az ár tíz százalékát kell befizetni. A fennmaradó összeget 25 évig, részletben törlesztheti a vevő. Az önkormányzati bérlakások vételárát a napi forgalmi érték alapján számítjuk ki. Egyébként Ka­posváron a lakásárak az országos átlaghoz képest emelkedtek. A használt panellakásokat helytől, nagyságtól, komfortfokozattól és egyéb tényezőktől függően négyzetméterenként 70-100 ezer forin­tért értékesítik. ■ Fölpörögnek a parkolóórák Felkészültek az év legforgal­masabb hónapjára a parkolóőrök. Decemberben mintegy ötmillió forint bevé­telt terveznek. S vélhetően nő a büntetés összege is, a gépkocsivezetők két százalé­ka ugyanis nem fizet: szeret­né megspórolni a parkolási díjat. így azután a százforin­tos díj helyett több ezer fo­rintos bírságot kell lerónia. Szabálytalan „megtakarításra” meglehetősen kicsi az esély; négy ellenőr járja az utcákat. Jól isme­rik az autósok szokását, s tudják, mikor hová érdemes menni. Teg­nap is tucatnyi büntetőcédula je­lezte útjukat. Sok gépkocsivezető ugyanis túl drágának tartja az óránként 80, illetve 100 forintos díjat, és bízik a szerencsében. A videókamerával fölfegyverkezett járőr páros azonban kiszűri a „ta­karékos” autósokat, s azok nem ússzák meg büntetés nélkül. A ta­rifa változatlan: a tíz napon belü­li befizetés esetén az alapdíj tíz­szeresét számlázzák, tizenöt na­pig a hússzorosát, később a har­mincszorosáról adnak csekket, így ha valaki he­tekig késlekedik a befizetéssel, akár háromezer forintba kerül­het neki egy órá­nyi parkolás. Számos autós e bírságösszeg többszörösét gyűj­tötte be. A dobogós helyek egyi­kére az a kaposvári gépkocsiveze­tő pályázhat, aki a múlt hónap­ban több mint 20 büntető cédulát kapott. Sokan nem vették komo­lyan a figyelmeztetést, és csak ak­kor döbbentek meg, amikor kéz­hez kapták az ügyvédi felszólí­tást. Ennek a hatására érezhetően nőtt a fizetési hajlandóság. László Tamás, a városgond­nokság munkatársa elmondta: a fizetőparkolókból származó be­vétel az idén eléri a 44 millió fo­rintot. Az eddig csúcsnak számító április után decemberben várha­tóan újat állítanak föl: mintegy öt­millió forintnyi bevétellel számol­nak. HARSÁNYI MIKLÓS Parkolási díjak A Zárda és a Bajcsy-Zsilinszky utcában a sze­mélygépkocsiknak 80 forintba kerül egy órányi várakozás, a többi helyen 100 forint. Jövőre hat százalékkal emelkednek az árak, s 85, illet­ve 106 forintot kémek a megállásért. Most 17 automata található a belvárosban. Gálaműsor katonagyerekeknek Parádés koncertet adott a kaposvári honvéd zenekar FOTÓ: TÖRÖK ANETT A katonaszülők gyermekeinek millenniumi művészeti találkozója gálaműsorral zárult teg­nap az Együd Árpád Városi Művelődési Köz­pontban. A honvéd zenekar koncertje után fel­lépett a Flamingó tánccsoport, a honvéd mű­vészegyüttes és a kaposfői néptáncosok is. A gálaműsor fő attrakciója a katonagyerekek sze­replése volt. Gelencsér Tímea zongorajátéka, Jóbi Zsanett és Sörös Adrián társastánca, Hideg Balázs vers-pantominja ugyanúgy elbűvölte a szülőkből, hozzátartozókból álló közönséget, mint a Bosnyák Dávid-Peti Sára, Schramm Olivér-Kiss Andrea pá­rosok néptánc bemutatója, Sudár Barbara népdal éneklése.- Államalapításunk évfordulójára emlékezve amatőr előadó-művészeti vetélkedőt rendeztünk katonagyerekeknek novemberben - ismertette az előzményeket Bognár Géza, a Magyar Honvédség 64. Boconádi Szabó József logisztikai és támoga­tó ezredparancsnoka. - A színvonalas megméret­tetésen méltó módon képviselték iskolájukat a di­ákok. A zsűri által legjobbnak ítélt produkciók kerültek be a gálaműsorba, mely egyben ezre- dünk fegyvernemi ünnepének „logisztikusok na­pi” programja is. Hausz Árpád, az oktatási, kulturális és sport igazgatóság főmunkatársa, Szita Károly polgármes­ter, a rendezvény fővédnökének nevében köszön­tötte a résztvevőket és a vendégeket. Hangsúlyozta: az egyedülálló eseményből hagyományt kell terem­teni, hiszen ékes bizonyítéka, hogy a honvédség is ápolja a kultúrát. Szólt arról is, hogy ez a program szerves része a somogyi megyeszékhely kulturális életének. A színvonalas produkciók bármelyik or­szágos rendezvényen megállnák a helyüket. A tegnapi fellépésre meghívták a szereplők osz­tálytársait és tanárait is, de több sorkatona is meg­jelent a városi művelődési központ nagytermében. SZABÓ KINGA Hírek EMLÉKTÁBLÁT KAPTAK. A Berzsenyi utcai bevásárló köz­pontban szerelték föl a 15. mil­lenniumi emléktáblát; ezt a ju­bileumi évben készült kapos­vári épületen helyezik el. A táblát Gschwindt András készí­tette. (hm) ELÜTÖTTEK EGY GYALOGOST. Egy kisteherautó tegnap a Zár­da utcában elütött egy nőt, aki az úttesten akart átmenni. A nő könnyebben megsérült; a men­tők a megyei kórház baleseti osztályára szállították, (hm) ÁTÉPÍTETTÉK A MEGÁLLÓT. Bővítették az Áchim András ut­cai autóbuszmegállót, így már elférnek itt is a túlméretes, mintegy 15 méter hosszú jár­művek. A helyi autóbuszok mellett hétfőtől már több hely­közi járat is onnan indul, (hm) KORLÁTNAK ÜTKÖZÖTT. A szalagkorlátnak ütközött tegnap egy gépkocsi a toponári össze­kötő út közelében. A járműve­zető sérülés nélkül megúszta, de az autó megrongálódott. Az északnyugati városrészben is volt egy koccanás: a Béke utcá­ban két gépkocsi karambolo­zott, szerencsére itt sem történt személyi sérülés, (hm) ______■ Pr ogramajánló Ma 15 órakor nyitják meg az Investment Galériában Macskássy Izolda festő- és grafi­kusművész kiállítását. Az alko­tásokat dr. Papp Lajos szívse­bész professzor ajánlja az érdek­lődők figyelmébe. Ma délelőtt 9-12 óra között kézműves-játszóházat tartanak a Rippl-Rónai múzeumban. Baktay Patrícia iparművész vezeti a foglalkozást. A felnőttek textiljátékot készíthetnek Török Emőke irányításával. ________■ Mo ziműsor SZOMBAT 4, 6: ROBBANÁS­PONT (am.) 8, 10: COOL TÚRA (szinkr. am.) VASÁRNAP 4, 6: ROBBANÁSPONT (am.) 8: COOL TÚRA (szinkr. am.) *25401* Kérdezzen: m 316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bár­mely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pe­dig lapunkban közöljük. Hívása­ikat üzenetrögzítő fogadja. Kér­jük, hogy a kérdés előtt mond­ják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. ■ « *

Next

/
Oldalképek
Tartalom