Somogyi Hírlap, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-09 / 288. szám

14 * AUTÓ ★ 2000. december 10. világ Új jogosítvány januártól 2001. január elsejétől a jogosítvány is meg­újul. A bankkártya formátumú okmány - mindenben megfelel az EU normáinak - előállítása 4000 forintba kerül, és minden adatot lézergravfrozással töltenek ki rajta. Arról még nincs hivatalos döntés, hogy meddig használhatjuk az eredetileg 2012-ig érvényes, jelenleg használt okmányt. Jönnek a büntetőpontok A parlamenti pártok megegyezése alapján már lehet látni a januártól bevezetendő büntetőpontrendszer lényegét. Szabálysér­tésért egy, közlekedési bűncselekmény el­követéséért pedig 4-7 pontot róhat ki a ha­tóság, 18 rosszpont esetén bevonják a veze­tő jogosítványát, és akkor kaphatja vissza a gazdája, ha utánképzésen vesz részt. M3-as autópálya: M.U.K. Az M3-as autópálya Füzesabony és Polgár közötti új, 61,5 küométeres szakaszán ed­dig a földmunkák 60 százalékával végez­tek. Az építésben 270 kis- és középvállalko­zó vesz részt, a pályán 1700 ember és mint­egy 520 teherautó dolgozik. Az időjárástól függően december második felében felfüg­gesztik a munkákat, és előreláthatóan már­ciusban újrakezdik. (M.U.K.) Megszűnik a kvóta és a vám Januártól eltörlik a gépkocsibehozatali ke­retet, valamint az EU- és CEFTA-országok- ban gyártott gépkocsik vámját. Ám ettől függetlenül sem lesznek olcsóbbak a gép­kocsik a forintleértékelés és az év elején szokásos áremelések miatt. Változatlan ma­rad viszont a fogyasztási adó, az áfa és a ter­mékdíj mértéke. Megérkezett a legifjabb Civic A Japánban az Év autója díját elnyerő Hon­da Civicet immáron a hazai kereskedőknél is meg lehet rendelni. A Honda Hungary Kft. illetékesei kijelentették, 2000 végéig mintegy 1400 gépjárművet szeretnének ér­tékesíteni, s ezzel 500 darabbal maradná­nak el a tavalyi eredményeiktől. Taxisok: áfát vissza! A kormány eldöntötte, hogy 2001-től a taxisok, akik személygépkocsijukat munkaeszközként használják, vissza­igényelhetik gépjárművük általános for­galmi adóját, azaz az áfát. Igaz ezt csak akkor tehetnék meg, ha az adott évben elérik a törvényben meghatározott árbe­vételt, 4 millió forintot. A taxisok úgy vé­lik, ezzel a kitétellel megint csak egy szűk réteg járt jól a taxistársadalom he­lyett. A kedvezmény viszont nem érinti a gépkocsikat hasonló célból vásárló au­tókölcsönzőket. Összeállította: B. Molnár László Krampek mester tanacsai Egy-egy kiemelt típus előnyeivel, hibáival foglalkozó soroztunkat megszakítjuk néhány aktuális jó tanáccsal. Nem engedheti meg magának mindenki a téli gumi használatát, de legalább a lefutott sima gumikat cseréljük le jó minőségűre, figyelve a méret egyformaságát és a tengelyenkénti mintázat megegyezését. Ne felejtsük el leel­lenőriztetni a fagyálló hőfokát, nehogy a hirtelen beállt fagy több százezer forintos kiadásra kényszerítsen minket egy esetlegesen szétfa­gyott blokkal. A zárak beolajozása apróságnak tűnik, de sok bosszúságtól kímélhet meg minket. A téli ablakmosó, a jól működő ablaktörlő és a jó minőségű lapátok a jó kilátásban segítenek a közlekedésben. Nem árt ez utóbbiakat éjszakára elemelni az ablaktól, vagy papírlapot alárakni, ne fagyjon hozzá az üveghez, mert elemeléskor elszakadhat a gumija, de rosszabb esetben az ablaktörlő beindításakor nem indul el, hanem leég a motor. (Krampek Autójavító, Bp., XVI. kerület Budapesti út 124.) Vigyázz! Kész! Csomag!- El kell vinni már végre nagyiéknak Pályiba a régi hűtőszekrényt... Ceglédről Józsióktól fel keli hozni a közösben hizlalt fél disznót, na meg a bort... Megyünk a Tátrába, de most már a gyerekek is tudnak síelni, az plusz négy léc... Kezdődik a karácsonyi népvándorlás, rendre tódulnak elő a hasonló „terhes” tennivalók. A tetőcsomagtartók rene­szánszukat élik, egymás­nak adják a kilincset az autósok a Jász utcai cso- magtartószervizben is.- A csomagtartóknak a rögzítési módja 150- 200 féle - ecseteli Gom­bos Lajos, a szerviz ve­zetője. - Úgy érzem, ér­demes lenne szállítási, rögzítési tanácsadói iro­dát is nyitni... A legaktuálisabbról, a fenyőfaszállításról som­más a véleménye. A fe­nyőfát mindig vágott törzstalpával előre, me­netiránnyal szemben he­lyezzük a csomagtartó­ra. Gallyait körbekötöz­zük, s természetesen az egész lekötözéséről sem feledkezünk meg... Fe­nyőfaszállításhoz ele­gendő a két keresztrudas tartószerkezet. A lekötéseknél a fe­nyőfához elegendő az erősebb cukorspárga, de a csomagoknál jobb, ha kötelet használunk. Praktikusak ugyan a kampós „gumipókok”, a gumikötelek, de mivel ruganyosak, érezni kell, mennyire húzhatók. Elölről, hátulról keresz­tezve érdemes használni a gumipókokat, mindig a csomagmennyiségtől függő darabszámmal. Jó kötést biztosítanak még a racsnis hevederek is. Ha több bőrönd, doboz, apróbb tárgy kerül a cso­magtartóra, legjobb rá­juk a gumiháló. A KRESZ szerint ol­dalt nem lóghat ki a te­tőn vitt szállítmányból semmi, tartalma, takará­sa nem loboghat. Elől­hátul a jármű hosszáig terjedhet. A síbokszok - 220-240 cm-ig biztonsá­gosak a tetőn - a nagy értékű sílécek elterjedé­sével mind használato­sabbak. Áraik viszont borsosak, ezért sokan bérlik még azokat.- A jó tetőtartók csá­bítanak az „agyonpako- lásra” - mondja Gombos Lajos. - Tudomásul kell venni, hogy az EU-szab- vány szerinti limit 75 ki­logramm, még akkor is, ha az esőcsatomás válto­zatok ennek többszörö­sét is bírják! A sok bő­rönd és csomag esetén érdemes egy háló-, vagy rácsadaptert felhelyezni a tetőtartóra, ami segít több irányból elosztani a terhelést. Gombos mester nem győzi hangsúlyozni, hogy a helytelen csomag­lekötések és a tetőtartó­rögzítések okozzák a leg­több balesetet. Zsebhez mérten kapható ma már minden típushoz tetőtar­tó. Ám legyen egyszerű vagy extra minőség és ki­vitel, az ápolásról nem szabad megfeledkezni.- A talpas csomagtar­tókat mindig tisztított fe­lületre helyezzük, hiszen a papucsok a homok- s más szemcséket bele­nyomják a fényezésbe - hangzik a mester intel­me. - A csukló és csavar­szerkezeteket tanácsos szilikonos anyaggal ke­zelni, a horganyzott felü­letek pedig kényesek a sós lére, ezeket úgy tisz­títsuk. Sipka Tamás Tetőtartók t|f|j|f|jp Boxok: MagyarTúra380l. 32 000 Ft Kamei Delphin 260-4601. 59 000-83 OOO Ft Thule Polar 310-4401. 57 000-91 OOO Ft Thule Evolution 375-3201. 69 000-77 000 Ft Thule Alpin 320-4051. 66 000-99 000 Ft Thule Vision 4051. 108 000-127 000 Ft Csomagtartók: Típustól, minőségtől függően 6 000-25 000 Ft Lekötőeszközök: Heveder 900 Gumipók ísoFfSji^ Gumiháló 600 Ft ^§gj£jg|r Az országutak bárkái A minibuszok az elmúlt években hihetetlen népszerűségre tettek szert. Ez nem igazán érthető, hiszen az elsődlegesen emlegetett érv, a praktikus, sokoldalú hasznosíthatóság nem mindig egyértelmű. A Sharan vásárlásakor felárat kell fi­zetni a harmadik üléssorért, amelyen legfeljebb 12 éves gyermekek férnek el viszonylagos kényelemben, a kocsi hátsó felénél erősen lejtős tető miatt. Két üléssoron igazán kényelmesen el­fér öt személy is, a csomagtér is elég nagy, de hát ezt el lehet mondani bár­melyik felső középkategóriás kombi autóról is. A jóval tágasabb Espace-ben más a helyzet, itt hét üléssel is elegendő hely marad a csomagok számára (520 li­ter). Az üléseket egyenként szinte minden irányban lehet tologatni, for­gatni, asztallá hajtogatni, vagy kisze­relni. Valóban kialakítható itt tetszés szerint ebédlő, tárgyaló vagy éppen hálószoba. Sajnos itt sem tökéletes minden, az ülések meglehetősen ki­GIGÁSZOK CSATÁJA Motor Hengerűrtartalom Teljesítmény (LE) Csomagtér Gyorsulás 100 km/h Legnagyobb sebesség Fékút 100 km/h Tesztfogyasztás ______ n égyhengeres 1998 ccm 103(140) 520/3075I 11.4 s 187 km/h 43 m 9.4 liter négyhengeres 1781 ccm 110(150) 256/2610I 10,3 s 199 km/h 41,5 m 10,2 liter esik, nem nyújtják a Renault-tól ha­gyományosan elvárható kényelmet. Az egyterűektől sokan tartanak a magas építésből adódó borulé- konyságuk miatt. A Sharan esetében teljesen alaptalan az ilyen félelem, a szériafelszereltségbe tartozó ESP vá­ratlan irányváltáskor is sínen tartja az autót. A rugózása is feszes, emellett a motor dinamikus, és a hatfokozatú se­bességváltó is pontos. Az Espace-ben a magasabb vezető egy kissé kényelmetlenül, teherautó­sán ül a pedálok fölött. A Renault ru­gózása viszont rendkívül kényelmes, erőteljes motorja pedig majdnem egy literrel kevesebbel beéri mint a Sharané. Palágyi Zsolt Morris Minor Traveller Aki azt állítja, hogy a kombik divatja csupán a ’90-es években lángolt fel, az bizonyára nem találkozott még a Morris Minor nagy rakterű változatával. Az 1971-ig, közel két évtizeden ke­resztül gyártott brit kedvencből bő 215 ezer darab született A Traveller jellegzetességét a gömbölyded motorháztetővel fur­csán harmonizáló, fakeretes (!) hátsó fertály adja, melynek ka­puként kitárulkozó két ajtaja megkönnyítette a pakolást A négyféle motorváltozatban készített (csúcsverziójában 1,1 lite­res, 48 lovas) kombi veterán a családi kirándulások népszerű járműve volt és a fuvarozók sem vetették meg a 100 km/h felet­ti tempóra tervezett Morris Minort A gyűjtők - rozsda- és szú- mentes állapotban - akár 2 millió forintot is megadnak érte. Kis autó 4 Az interneten hemzsegnek a régi bádog játékautók, itt is eljött a magánaukciók ideje. A gyűjtők elképesztő összegeket képesek meg­adni egy-egy ritka model­lért, melyet az ötvenes-hat­vanas években gyártottak az NSZK-ban. Wolfgang Diestelmeier, Németor­szág egyik legismertebb gyűjtője is a világhálón gu­berál, ahol az utóbbi idő­ben 30000 márkát (5,5 millió forint) sikerült hob­bijára elköltenie. A gyűjtők számára leg­kedvesebb játékautók 1:18 vagy 1:20 méretarányban készültek, a legkeresettebb márkák pedig a Schuco, a Maerklin, a Distler, a Göso NAGY PÉNZ vagy a Gescha. Egy Distler Poersche 356-os 3500 márkás (4,6 millió forint) árat is elérhet, ha kifogás­talan állapotú. Igaz, ez nem akármilyen játékautó volt. Az 1952 és 1963 között gyártott modelleket elektro­motor hajtotta, három foko­zatú sebességváltójuk és indítókulcsuk is volt. A hetvenes évek ele­jén, a műanyag elterjedé­sével befellegzett a bá­dogjátékoknak. Igaz, a műanyagőrület nem tar­tott sokáig, néhány év el­teltével teljes rakományo­kat kellett megsemmisíte­ni, de a bádogjátékok már nem tértek vissza.. (palágyi) t

Next

/
Oldalképek
Tartalom