Somogyi Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-18 / 270. szám

10. oldal - Somogyi Hírlap SPORT 2000. November 18., Szombat ____________________Labdarúgó NB l/B csoport - 3. forduló ___________________ A Pécsi MFC a Rákóczi vendége Kaposvár Harmadik mérkőzés, harma­dik rangadó. Lehet, hogy a kaposvári labdarúgók emiatt panaszkodnak, ám szurkoló­ik aligha. Igaz ez még akkor is, ha a múlt heti siófoki ki­rándulás, számukra sem ho­zott sok örömet. Ám ma a pécsiek ellen alkalom nyíl­hat egy kis mosolyra. Két olyan együttes randevúzik ma Kaposváron amelyik egyaránt egy-egy győzelemmel és vereség­gel várja a találkozót. A Pécs az el­ső fordulóban Szombathelyen (3-1), míg a Rákóczi az előző hé­ten Siófokon (3-0) hagyta el vesz­tesen a pályát.- Egy háromesélyesnek ítélt mérkőzésen vereséget szenvedni, nem számít éppen kudarcnak. Ki­kaptunk Siófokon, mert képtele­nek voltunk gólt lőni. Pedig nem maradtunk magunkra. A bennün­ket elkísért szurkolók igazán itthoni hangu­latot teremtettek, ami­ért hálásak lehetünk. Reméljük, ma is mel­lettünk lesznek, mi pe­dig szeretnénk a velük szembeni tartozásun­kat kiegyenlítem. Bár a találkozó megnyerésé­hez Siófokon is ele­gendő ziccert terem­tettünk, csak az utolsó fázisban a koncentrálással volt a baj. Ha egyéb gondjaink nem len­nének, szívem szerint most sem változtatnék az összeállítá­sunkon.- summázta véleményét huszonnégy órával a mérkőzés előtt Bőzsöny János, a Rákóczi szakvezetője. Hogy milyen gondjai akadnak a trénernek? Kezdjük Augustin ki­állításával, aki eleve kizárta magát a csa­patból. Rajta kívül hárman kerültek a ma­ródiak listájára. Pest Roland már Siófokon is lappangó betegség­gel vállalta a játékot, e héten is keveset edzett. Ulrich Roland az egyik hétközi edzé­sen szenvedett kisebb sérülést, lézeres keze­lésre szorul. Tóth Balázs - aki fő­iskolai hallgató Pécsen - az egyik ottani gyakorlati foglalkozáson szenvedett izomsérülést. Tagnap még bizonytalan volt valameny- nyiük játéka. Bőzsöny János mindhármuk cseréjét kijelölte, s csak ma a mérkőzés előtt az álla­potuktól függően dönt esetleges szerepeltetésükről. Ami biztos, a söprögető poszton ismét övé a bi­zalom. A mérkőzésre készülő csa­pat: Balajcza Mező, Deme, Nagypál, Bama-Tóth G., Ulrich (Novák), Horváth Z., Tóth B. (Szabó M.)- Marcsek Pest R. (Jé- ger). A további cserék: Házi, Ta­más, Erdei és Rajczi. A két együttes utoljára a múlt év november 13-án játszott egy­más ellen bajnoki mérkőzést Ka­posváron. (Mint ismert, ezt köve­tően az idén tavasszal a Gázszer jogán lépett előre a PMFC) Nos sokak számára emlékezetes a ta­valyi összecsapás. A pécsiek a 93. percben egy (egyébként jogos) ti­zenegyes góllal nyertek, így ahe­lyett, hogy a Rákóczi beérte volna őket pontban, hattal megugrot­tak. Nos jelenleg is egymás mel­lett foglal helyet a két csapat a táb­lázaton. A kaposvári edző erős­nek ítéli meg a jelenlegi ellenfelü­ket. Együtt maradt az élvonalban szerepelt garnitúra, s hozzájuk igazoltak két veszélyes támadót, a volt III. kerületes és csepeli Sitku Illést és kanizsai, majd honvédos gólvágót, Horváth Gyulát, aki az előző fordulóban lőtt két góljával segítette győzelemhez új csapa­tát. A harmadik „újoncuk” a nem­rég még élvonalbeli Tisza- újvárosban szerepelt Závoda Gá­bor középpályás. Ennek ellenére megismételjük, hogy - akár csak egy hete - ez a mérkőzés is há­romesélyes. Reméljük, utólag most is hozzátehetjük majd, hogy döntő szerepe volt a hazai pályá­nak. JUTÁSI Labdarúgás Vasárnap délután Budapestre érkezik Joseph S. Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövet­ség (FIFA) elnöke, aki találkozik Orbán Viktor miniszterelnök­kel. A FIFA-elnök közvetlenül vasárnapi érkezése után részt vesz azon a parlamenti fogadá­son, amelyet a magyar labdarú­gás kiemelkedő képviselőinek tiszteletére is rendeznek. Hét­főn a koradélelőtti órákban ke­rül sor - szintén az Országház­ban - arra a találkozóra, ame­lyen a vendég a kormányfővel, valamint Deutsch Tamás ifjúsá­gi és sportminiszterrel, s Bozóky Imre MLSZ-elnökkel többek között a magyar futball helyzetéről, a magyar szövet­ség centenáriumáról, s az eset­leges 2008-as Eb-rendezésről tárgyal. Blatter meglátogatja a Kútvölgyi úti kórházban a bete­geskedő Puskás Ferencet, majd látogatása végén sajtótájékozta­tót tart. ■ Labdarúgás Az idén 11 kaposvári és hat vi­déki középiskola nevezett a VI. korcsoportos megyei diákolim­piái labdarúgó-tornára, s közü­lük a három legjobb csapat ju­tott be a megyei fináléba. A megyei döntő eredményei: Kaposvár, Eötvös Loránd Műszaki Középiskola-Barcs, Dráva Völgye Középiskola 1-1 (11-esekkel 2-3) Gólszerzők: Molnár L., illetve Horváth R Kaposvár, Építőipari és Faipari Szakközépiskola-Kaposvár, Eötvös Loránd Műszaki Középiskola 2-0 Gólszerző: Ballay 2. Kaposvár, Építőipari és Faipari Szakközépiskola-Barcs, Dráva Völgye Középiskola 1-0 Gólszerző: Laid. A megyei döntő< végeredmé­nye: 1. Kaposvár, Építőipari és Faipari Szakközépiskola (felké­szítő tanár: Márton József), 2. Barcs, Dráva Völgye Középisko­la (felkészítő tanár: Gelencsér Attila), 3. Kaposvár, Eötvös Lo­ránd Műszaki Középiskola (fel­készítő tanár: Rédling Géza). A megyei bajnok kaposvári Építőipari és Faipari Szakközép- iskola csapata képviselheti majd a somogyi színeket az országos elődöntőben. fenyő Röplabda Kaposvári városi diákolimpia IV. korcsoportos fiúk — az állás: 1. Gárdonyi iskola 2 2-6-1 4 2. Kisfaludy iskola 2 114-33 3. Kinizsi iskola 2-20-62 Eredmények: Kisfaludy iskola-Kinizsi iskola 3-0(17,21,16) Gárdonyi iskola-Kisfaludy iskola 3-1(-21,14,22,22) Gárdonyi iskola-Kinizsi iskola 3-0(21,13,20) Kézilabda Az idén is megrendezik Csurgón az Eötvös József Általános Iskola torna­csarnokában a hagyományos Eöt­vös Kupa utánpótlás kézilabdator­nát. Ma a IV. korcsoportos fiú csapa­tok nyitják a sort. A reggel 8 órakor kezdődő mérkőzés-sorozaton négy megye kilenc együttese - köztük a somogyi színeket képviselő gyékényesi iskola, a böhönyei Feste­tics Általános Iskola, a nagyatádi Babay József Általános Iskola és a házigazda csurgói Eötvös József Ál­talános Iskola csapata - méri össze egymással a tudását. Az érdeklődők aligha unatkozhatnak majd, hiszen nem kevesebb, mint 19 mérkőzést nézhetnek végig, ____________ro. ____________Labdarúgó NB l/B csoport - 3. forduló___________ A Ferencváros ellen hangoltak Siófok A Rákóczi elleni győzelemmel rajtoló Siófok holnap Hévízre látogat fotó: eszes andrea Jó rajt - két mérkőzésből két győzelem - után az NB I B harmadik fordulójá­ban Hévízre látogat hol­nap a Siófok FC együttese. Az első félidő után 2-0-ra vezetett a Siófok az Üllői úton, a vége azután 2-2 lett. Ez nem egy évekkel ezelőtti Fradi-Siófok derbi visszaidé- zése. Friss az emlék, hiszen a hét közben találkoztak az NB I-es bajnokságot pilla­natnyilag vezető zöld-fehé- t rek a Strausz-legénységgel. Az edzőmérkőzésen kiváló­an helytállt a Balaton-parti együttes (Pikács kapus ti­zenegyest hárított, a gólokat Szabó J. és Grósz lőtte), ezek után remélhetően a holnapi, hévízi derbin sem adják alább. Remekül rajtoltak a bajnokság új szakaszában Földesék: a REAC pályáján aratott győzelem után a múlt szombaton a megyei rangadón a Rákóczit lépték le. A hévízi gárda ekkor - nem kis megle­petésre - Nagykanizsán tudott győzni. Jó kis csapatot hozott össze Pusztai László szakmai igazgató, a korábbi siófoki játékos, majd edző. Siófoki vonatkozása más is akad a hévízi gárdá­nak: ott futballozik ugyanis Varsányi Sándor és Búza Barnabás is.- Ismerem a soron következő ellenfelünket, hiszen láttam a Hévíz két mérkőzését is az utób­bi időben - mondta tegnap Strausz László, a Sió­fok FC vezetőedzője. - Nagykanizsán legutóbb igen jól játszottak, az biztos tehát, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz. Igyekszünk azonban meg­találni a gyenge pontjaikat. A novemberi négy mérkőzésből a maximumot szeretnénk kihozni, egyelőre ebben a tekintetben jól állunk. Bár min­denféleképpen háromesélyes a vasárnapi derbi, azért szeretnénk jó eredményt elérni. Jót tett a csapatnak a hétközi Üllői úti edzőmérkőzés, ahol jól helytálltunk, s ráadásul minden játékosom szereplési lehetőséghez jutott. A héten csak Föl­des kisebb sérülése okozott problémát - az ő játé­ka kérdéses ezért -, a többiek a rendelkezésemre álltak, eltiltottunk sincsen. A Siófok FC vasárnapra tervezett kezdőcsapa­ta: Csemyánszki - Hosnyánszki (Sallai) - Bara­nyai, Grósz, Boda - Tóth Cs., Vojtekovszki, Szabó J., Bány - Földes (Havrán), Gyurováth. fónai Nem szabad kikapni A Százhalombatta elleni ha­zai fiaskó után Celldömöl- kön sem termett sok babér az IFC Marcali labdarugói­nak, sőt ott még egy nagy­arányú „zakóba” is belesza­ladtak. Vasárnap ismét ott­hon lépnek pályára, azt a Nagykanizsai FC-t fogadják, amely szintén két eléggé sú­lyos vereséggel kezdett, s a tabellán az utolsó helyen ál­ló Marcali előtt állnak, szin­tén nulla ponttal. Hogyan készültek erre az eléggé sorsdöntőnek ígérkező hét végi mérkőzésre, megviselte-e a játé­kosait a kiütéses vereség, tudott-e beléjük kellő önbizalmat táplálni? - kérdeztük Menczeles Iván edzőt.- Megemésztettük ezt a veresé­get, kielemeztük, s a hét elejétől már nem foglalkoztunk vele, minden erőnkkel a vasárnapi ta­lálkozóra koncentrálunk, úgy ér­zem erre rá tudtam játékosaimat hangolni. A szokásos edzésmennyiség­gel készültünk, hat alkalommal gyakoroltunk, különösen a táma­dásvezetéseket, mert támadójáté­kunk az utolsó mérkőzéseken vérszegény volt, s ezeket próbál­tuk csiszolni, hatékonyabbá ten­ni. Ismerjük ellenfelünket, takti­kánkat az ő összeállításukhoz igazítjuk. Nagy kérdőjel, hogy játszik-e a kitűnő képességű irányítójuk, Nagy Csaba. Másfél hónappal ezelőtt az ak­kor még NB I-es Nagykanizsát nagyszerű játékkal és küzdeni- tudásból jelesre vizsgázva ütötték el a továbbjutástól a Magyar Ku­pában. A hétvégi mérkőzésen je- lenthet-e ez valami előnyt?- Annyi előnyt jelenthet, hogy nem legyőzhetetlenek - e mérkő­zés azt mutatta. - A másik szem­szögből pedig talán hátrány, mert úgy gondolom ezek után még nagyobb elánnal fognak el­lenünk küzdeni, hisz neldk meg- bocsájthatatlan lenne, hogy a „meggyengült” Marcaliból tét meccsen még egyszer vereséget szenvednének. Abban bízom, hogy a görcsösség, ez a bizonyí­tási vágy esetleg a mi malmunkra hajthatja a vizet. A zalaiak azzal a csapattal ját­szanak, mellyel az NB I-ben vol­tak, ami azért tiszteletet parancsol, hisz ők fentről jöttek lefelé, mi pe­dig lentről felfelé, s valószínűleg, hogy játékerőben jobbak, mint mi. De tudjuk, hogy egy mérkőzé­sen minden csapatot le lehet győzni, pláne annak a tudatában, hogy ezt már szeptemberben meg is tettük. Nekik sincs sok si­kerélményük ebben az osztály­ban, egyformán nulla ponttal ál­lunk. Nekünk most hazai pályán nagyon fontos lenne a három pont megszerzése továbblépé­sünk szempontjából, s ez a cé­lunk, ezért mindent meg kell és megfogunk tenni, hogy ez sike­rüljön, de minimum nem szabad kikapni. Aki időt nyer, csodát nyer, tavaszra talán megtudunk erősödni, akkor még 18 mérkőzés lesz, s ott dől el majd minden. A Marcali várható kezdőcsapa­ta: Németh - Bozsó, Bozai, Nokta, (Prucsi) Kovácsevics - Horváth Cs., (Farkas) Máté, Fonnyadt, Varga - Piri, Czakó ivusza istván A címeres mez értéke Két kézilabdás hölgyünk le­mondta a válogatottságot. A hírre bizonyára sok sportbarát fölkap­ta a fejét. Az olimpiai ezüstérmes Deli Rita és Farkas Andrea nem kíván részt venni a decemberi ro­mániai Eb-n. Azon az Európa baj­nokságon, amelyen a tét nem ép­pen bagatell. Túl azon, hogy együttesünknek rövid időn belül alkalma nyílhat visszavágni a sydneyi döntőben elszenvedett vereségért, további tétje is van az Európa-bajnokságnak, ugyanis az első öt helyezett egyben kvali­fikálja magát a világbajnokságra. Nos ebben nem óhajtanak szere­pet játszani a keret tagság lemon- dói. Farkas Andrea arra hivatko­zik, hogy pihenésre van szüksé­ge, mert az olimpia nagyon meg­terhelte. Deli már „beszédesebb” volt, neki érzelmi gondjai van­nak, úgy véli, hogy az olimpián nem jutott számára tudásához méltó feladat a csapatjátékban, s ezt mindmáig képtelen feldol­gozni. Közismert, hogy mindket­ten külföldi csapatban szerepel­nek, Farkas Andrea a francia Metz játékosa, Deli Rita pedig a sógoréknál, a bécsi Hypo-ban ké­zilabdázik. Alighanem ennek is szerepe van. Vele szemben a cí­meres mez! Lám úgy tűnik, hogy a felejthetetlen és balszerencsés sydneyi döntőnek mégiscsak lé­tezik utóélete. A főszereplők (lásd Farkas A.) önmagát emész­ti, Deli pedig, ha árnyaltan is, vá­dol. A szakvezetés ugyan nem tu­lajdonít jelentőséget lemondá­suknak, ám rágondolni is rossz, ha netán ez egy lavinát indítana el. Mert hát a többieket is csak „megviselhette” az az ezüst, így aztán méltányolható „érzelmi fel­dolgozni valójuk” nekik is lehet. A válogatott két sérült erőssége, Bojana Radulovics és Nagy Anikó amúgy is kiesett, így már négyen vannak a hiányzók. Pedig ettől a csapattól most várná igazán a közvélemény az önigazolást, a legfényesebb érmet. A világ elit­jét felvonultató kontinens me­zőny jelentős érték növelő. Mindezek után azonban az is fé­lő, hogy a csapat egység meg­bomlása nem csak fizikai érte­lemben érhető majd tetten. Szó, ami szó, nem éppen esélynöve­lő előjáték. Lehet, hogy egy mor­zsányival közelebb kerültünk a döntőbeli fiaskó miértjéhez? JUTÁSI Az ARANY ÁSZOK bemutatja az Irigy Hónaljmirigy új lemezének élő koncertjét, a RÁNCDALFESZTIVÁLT! Ne gondolkozz! Ne ráncold a homlokod! Igyál egy-két ARANY ÁSZOK ránctalanító sört, amitől még jó kedved is lesz, és sima ügy, hogy megkapod az ,, ", , . ajándékodat érte. A RÁNCTALANÍTÓ ' koncert időpontja és y '|| helyszíne: 2000. november 19., —, k. ■— 19 óra _ ' Kaposvár, Városi Sportcsarnok ~

Next

/
Oldalképek
Tartalom