Somogyi Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-25 / 276. szám
Somogyi Hírlap 2000. November 25., Szombat Hétvége üli 11. OLDAL Atlaggyerek pedig nincs A világ lakóinak 9-10 százaléka szenved valamilyen tartós, maradandó egészség- károsodásban. A hazai statisztikák 8-9 százalékról szólnak, de ha hozzávesz- szük a sérültekkel együtt élő családtagokat, akkor 3-4 millió embert is érint a fogyatékosság. Dr. Hegedűs Lajos, a Mozgáskorlátozottak Országos Szövetségének és a megyei egyesületnek az elnöke mondta ezt, akit a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntettek ki. Az elnök szerint az elismerés a sérült emberek 80-as években elindult mozgalmának, Magyarország legnagyobb civil szervezetének szól.- Mit tart a legnagyobb eredménynek?- Az 1998. évi 26. törvényt, ami a fogyatékos emberek jogairól és esélyegyenlőségéről szól. Ez európai szinten is jó törvény, s új korszakot nyithat az esély- egyenlőség és a társadalmi integráció terén. A törvényjavaslat kidolgozásában magam is részt vettem, s amikor úgy tűnt, hogy 1997 végén mégsem tűzi napirendjére a parlament, aláírás- gyűjtési akcióba kezdett a szövetség. Három hét alatt 130 ezer aláírás gyűlt össze. Nem hagyhatjuk, hogy a társadalom figyelme lankadjon, mert akkor ismét konzerválódnak a ma is meglevő hátrányok.- Mozgássérültként érték-e hátrányok vagy ez előnyt jelentett a sérültek érdekképviseletében?- Az előny, ha fogyatékossággal élő ember képviseli a mozgáskorlátozottakat, hiszen sokkal hitelesebb. Az átélés pedig olyan gondolkodásmódot teremt, amit nem lehet megtanulni, mivel az ember naponta s érintettként szerzi a tapasztalatokat. Az „előéletem” azonban az integrált társadalomban zajlott, a két elnöki tiszt most sem főfoglalkozás; ügyvédként dolgozom. Nem vagyok „elvakultan” fogyatékos: próbálom reálisan értékelni ezt a kisebbségi helyzetet.- Az érzéketlen ember menekül a fogyatékosok elől; nem akar szembesülni a mássággal.- Ez normális emberi magatartásnak is mondható akkor, ha valaki nem ismer egy problémát. Az újtól, az ismeretlentől általában ódzkodnak az emberek. Sokszor Dr. Hegedűs Lajos 1950-ben született Ötvöskónyiban. A kaposvári közgazdasági szakközépiskolában érettségizett 1968-ban. Az autéközlekedésben dolgozott, majd jogi egyetemet végzett. Csaknem húsz évig tevékenykedett biztosítási szakemberként, közben marketing- szakon szerzett diplomát. 1980-ban alapító tagja volt a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesületének, 1981- ben az elnöke lett. Az országos szövetségben 19 éve tevékenykedik. 1997 őszétől vezeti az országos szövetséget. Nős, két gyermeke, három unokája van. Hobbija a barkácsolás. nem is rosszindulatból fordulnak el, hanem mert nem tudják elfogadni és kezelni a problémát. Ezért fontos, hogy az egészséges gyerekek együtt nőjenek fel fogyatékos társaikkal. Akkor a felnőttkorban sem kelt viszolygást. Ez egyébként annak a következménye, hogy a fogyatékosság a magyar társadalomban rejtegetni való volt évtizedeken át. A sérültek intézményekben, intézetekben éltek. Gyakran még a szülő is szégyellte, hogy fogyatékos a gyereke, ezért nem vitte emberek közé. Szerencsére sokakban van empátia, jóindulat, csakhogy ezt gyakorolni is kell.- Kaposváron van olyan iskolai osztály, ahol 26 diákból 14 fogyatékos...- Ez csak kényszer- megoldás. Az volna az ideális, ha az iskolák a körzetükből fogadnák be a sérült gyereket. A mostanit átmeneti helyzetnek tartom, s abban bízom: az oktatási intézmények hamarosan felkészülnek arra - mint a külföldi példák sora bizonyítja -, hogy a legnagyobb természetességgel fogadják a fogyatékos gyerekeket.- Ehhez generációváltásra van szükség, főleg az igazgatók körében.- Ez így van. Azzal, aki valamilyen módon kilóg a sorból - akár értelmileg sérült, akár szuperintelligens -, nehezen tudnak bármit is kezdeni a pedagógusok. Nem is a tanár a hibás, hiszen erre nem tanítják meg őket a felsőfokú oktatási intézmények. Azt sulykolták sokáig: a másság kezelése a gyógypedagógus feladata; a normál iskola foglalkozzon az átlaggal, ugyanakkor pedig átlag nincs. A pedagógusképzésben arra kellene törekedni, hogy a tanító- és tanárjelöltek tudják kezelni a sérültet, és kezeltetni is a rájuk bízott gyereksereggel.- Hogyan alakult az utóbbi tíz évben a sérültek száma?- Paradox a helyzet. A gyermekhalandóság csökkent, de nőtt az agykárosodott újszülöttek száma. Az orvostudomány fejlődésével egyre több sérült gyerek születik, hiszen egyre kisebb súlyú koraszülötteket tudnak megmenteni. Átrendeződik a fogyatékossággal élő emberek rétege is; eltolódik az arány a halmozottan sérültek felé, amikor többféle károsodással kell együtt élniük.- Somogy milyen helyen van az országos átlaghoz képest?- Békés, Borsod-Ábaúj-Zemp- lén és Bács-Kiskun megyében nagyobb az arányuk. Somogy átlagos megyének számít, pontos adatok azonban nincsenek sem országosan, sem megyei szinten. A fogyatékosok számáról, összetételéről nem készült felmérés, csak becsült adataink vannak. A jövő évi népszámláláskor azonban lesz erre vonatkozó kérdés is a kérdőíven.- A sérült emberek talán jobban kapaszkodnak a hitbe, mint az egészségesek.- Erre nincsenek adataim, de tény: a fogyatékos emberek sorsa, Az első lépések Hegedűs Lajos elnök szerint hallatni kell a hangúkat. Ezután sem hagyhatják, hogy a társadalom figyelme lankadjon. Az első lépéseket nekik, mozgáskorlátozottaknak kell megtenniük, és csak utána számíthatnak valamilyen segítségre a többi embertől. Az elfogadottság pedig a sérültek szerint sem azon múlik, hogy kinek, milyen fogyatékossága van, hanem azon, hogy milyen az ember habitusa. Életüket nem sajnálatra építik. mindennapi élete nehezebb. Sokkal érzékenyebbek, s kevesebb a sikerélményük. A hit megerősíthet és támaszt adhat a kudarcok elviseléséhez is. LÖRINCZ SÁNDOR A fejre tessék vigyázni! Nemrég nyilvánosságra hozták egy országos felmérés eredményét, miszerint a felnőtt lakosság egy üzede úgy nyilatkozott, hogy még egyetlen könyvet sem olvasott el életében. Legalábbis a kötelező iskolai olvasmányokon kívül... Ha az ember végiggondolja, hogy ez mit jelent, beleborzong. A borzongók között valószínűleg sokan vannak, akik az ezredvégi információrobbanás és a „kommunikációs forradalom” káros hatásait teszik felelőssé mindezért. Feltehetőleg úgy vélik, hogy a csodás új technikák kiépülése egyenes összefüggésben áll a leépüléssel, ami a művelődés terén mutatkozik. Szerintük már akkora forgalom dübörög az internetes „szupersztrádán”, hogy még gondolkozni sem lehet tőle rendesen... Ez azonban ilyen formában megalapozatlan magyarázat. Alighanem tévedés, ha a humán műveltség esetleges térvesztését a robbanásszerű technikai fejlődés számlájára írjuk - még akkor is, ha éppen a „hálózatok” tanítanak minket arra, hogy a világon minden mindennel összefügg. Abból valóban nem származhat jó, ha valamit túlzásba viszünk - de ez nem csak az internetezésre vonatkozik. Nincs kizárva, hogy még a szakadatlan olvasástól is el lehet butulni némileg (bár tényleg úgy látszik, hogy emiatt most szükségtelen meghúzni a vészharangot.) A gyereket is kiöntenénk a fürdővízzel együtt, ha az „internet- galaxist”, a hálózatot és a számítógépet tartanánk a fő felelősnek az olvasási szokások - mondjuk így - megváltozásáért. Hiszen még a legbonyolultabb gép is csak eszköz, amit az ember éppen úgy tud jóra használni, mint rosszra. És aki a könyvet igazán szereti, azt amúgy sem akadályozza, hanem segíti az internet. A könyvszeretetet azonban nem a gép mellett kellene megtanulni, mint ahogyan azt sem, hogy a modern világ alapjának tekintett „információ” önmagában véve még kevés. Mert nem pótolhat mindent. Tulajdonképpen úgy aránylik a könyvekben rejlő összefoglalt, rendszerezett tudáshoz - vagy a csendes, „karosszékes” olvasás által nyújtott művészi élményhez -, mint morzsa a kenyérhez... Még az információs csúcstechnika korában is úgy tűnik, hogy a könyv, a hagyományos könyv az igazi „nyugodt erő”. A megoldást az jelentené talán, ha a régi és az új kultúra békésen és hasznosan kiegészítené egymást. Ehhez viszont először a fejekben kell rendnek (legalább rendnek) lenni. Nem lesz éppen szívmelengető - sokkal inkább kínos vagy nevetséges -, ha egyszer valóban ott találjuk magunkat az úgynevezett információs társadalom legmodernebb világában, ám ebből a tündérálomból majd arra ébredünk fel, hogy mégsem ilyen lovat akartunk. Mert ugyan kiválóan és azonnal kapcsolatba tudunk lépni bárkivel, csak éppen nem lesz igazi mondanivalónk egymásnak. Intő jel, hogy megdöbbentően sokan vannak Magyarországon, akik nem vesznek a kezükbe könyvet. Lehet persze, hogy korábban sem volt lényegesen alacsonyabb ez az arány, csak a megkérdezettek akkor még restellték bevallani. Ha így van, és nem a könyv nélkül élők száma nőtt, hanem csupán a szégyenérzés mértéke csökkent, akkor sincs okunk sok örömre. Ez talán még rosz- szabb, veszélyesebb is, mint ha csak a statisztikával hadakoznánk... A sokszor idézett bölcsesség mindazonáltal a hagyományos könyvkultúrára is érvényesnek látszik: lehet ugyan élni nélküle, de kérdés, hogy érdemes-e. Máshol és mások is kifüggeszthetnék azt a mélyértelmű feliratot, amely az átépítés alatt álló kaposvári megyei könyvtár látogatóit intette óvatosságra az új épület lépcsőin: „A fejre tessék vigyázni!” Mert a fejekre is addig kell vigyázni, amíg érdemes. NAGY ZOLTÁN Rómeó és Júlia Győrött A Rómeó és Júlia címmel balett kompozíciót mutat be a Győri Balett december elsején. A veronai szerelmesek tragédiáját Robert North, a Skót Nemzeti Balett igazgatója, a világ számos balett együttesénél alkotó amerikai származású koreográfus állította balett színpadra Prokofjev zenéjére. Kiss János balett igazgató a koreográfia előéletéről elmondta: a halhatatlan szerelmespár történetéről szóló produkció ősbemutatóját két évvel ezelőtt Veronában tartották. Majd a Skót Nemzeti Balett tűzte műsorára. A győri társulat ezúttal már a hatodik North- kompozíciót adja elő. ________■ Kö nyvespolc Kodolányi János: A vas fiai „Biblikusán nagyszabású, tumultuózus képzeletű, magányos, sötét és harapós író.” A közelmúltban elhunyt kitűnő irodalomtörténész, Galsai Pongrác jellemezte így - valószínűleg a legtalálóbban - Kodolányi Jánost. A valódi és vélt sérelmek miatt annyira magába zárkózó író hosszú éveket töltött Balatonakarattyán, szinte teljesen elzárkózva mindenkitől. Szigorú napirend szerint dolgozva megalkotta az egyik legnagyobb XX. századi magyar prózai életművet. Kodolányi János 101 éve született, és 31 éve halott. Hatalmas életművét ma szinte teljesen körülöleli a csönd. Ezen a méltatlan elfeledésen akar most változtatni a Mundus Kiadó, amikor újra folyamatosan közzéteszi (az író fia, ifj. Kodolányi János irányításával) Kodolányi János műveit. A most megjelent A vas fiai sokak szerint az író legjobban szerkesztett, legjobban kidolgozott történelmi regénye. Egy trilógia (Julianus barát, Boldog Margit) középső darabja, ám önállóan is kerek egész, minden olvasó számára lenyűgöző élményt nyújtva. A hatalmas hömpölygésű történelmi regény hazánk egyik legtragikusabb időszakát, a tatárjárást eleveníti föl. Ezt a kort sok kiváló szépírónk feldolgozta már, ám Kodolányi Jánosnál színesebben talán senki sem. Már a kötet elején megfogja az olvasót az író ízes, árnyalt, hihetetlenül gazdag, archaikus nyelve. Amiért talán a legtöbb támadást kapta, oly sokszor olvasván fejére azt a vádat, hogy ez a nyelv nem a XIII. századé. Kodolányi azonban megvédte álláspontját: „A XIII. század nyelvét híven rekonstruálni többé nem lehet. A szerző célja és szándéka csupán az volt, hogy éreztesse az olvasóval az idő távolságát...” így válnak élővé, szinte muzsikálva fülünkben ezek a régen elfelejtett, szép magyar szavak... Szinte idilli képpel indul a regény. Egy kis ormánsági falu mindennapi életébe pillantunk be, az ott lakók sorsába. (Mennyire ismeri az író ezt a tájat! Hiszen élete, életműve jelentős része is ide kötődik.) Ezt az idilli képet egy vad vihar tombolása Toppantja ketté. S nemcsak a falut tépázza meg a fergeteg, hanem az egyéni sorsokat is. A fiatal főszereplő, Bene és legénytársai lányrablásra készülnek. Ám a halállal végződő összecsapásban menekülni kényszerülnek... A menekülés leírása közben az író arra is sort kerít, hogy a Balaton ezernyi színű ragyogását is elénk állítsa. Hiszen a tó már a XIII. században csodálatos volt. Aztán újra változik a kép. Már a király, IV. Béla udvarában vagyunk, tulajdonképpen ő a regény igazi főszereplője. Az állandóan tépelődő, önmagát marcangoló király, aki mindenkinél jobban látja a közelgő rettenetes veszedelmet. Az író mesteri módon váltogatja a helyszíneket. Hol a nagyhangú, (látszólag) királyhű urak táborában vagyunk. (A hangos szájalás törpévé zsugorítja a mongol hadsereget a jól felfegyverzett vértesekkel szemben.) Hol a kunok között. (Az író szívesen eleveníti meg nemcsak a mindennapi tábori életet, hanem a sámánhitet, az áldozást, az egész ősi Keletet.) Nem véletlenül hangsúlyozzuk a Keletet. Hiszen Batu kán, Dzsingisz kán unokája már a kapuknál áll, hogy befejezze nagyapja világhódító tervét. Aztán felgyorsulnak az események. Hiába a kunok megkeresztelése, sokan az urak közül a tatárok kémeinek tartják őket. S megindul a véres leszámolás. Öldöklés, vér, bosszú, még a muhi csata előtt. S a hatalmas, kiválóan szervezett tatár sereggel szemben, a király akarata ellenére egy meghasonlott, civódásokkal teli magyar sereg veszi föl a harcot... A tatárok, a vas fiai. Áttörnek mindenen, s a kócos, apró mongol lovak patái jégesőként kopognak a magyar földön. Megállás nélkül űzve az ellenséget, Dzsingiz kán törvénykönyve, a hírhedt Yassza útmutatásait követve: „ellenállókkal szemben nincs kegyelem!” A menekülő IV. Béla „harcias” Frigyes osztrák hercegnél talál menedéket. Menedéket? A herceg mindenéből kiforgatja. S a végsőkig elkeseredett király minden dühét beleadja abba az ökölcsapásba, amellyel a herceg képébe sújt... Kodolányi János (fametszet) Ez a hatalmas ívű, sokszínű történelmi regény a magyarság megmaradásának sorskérdéseit boncolgatja. Több mint ötven éve jelent meg először. Ám ma is élő, eleven, lüktető világ. __________________DR. SIPOS CSABA
