Somogyi Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-24 / 275. szám

2. oldal - Somogyi Hírlap V I L Á G TÜKÖR 2000. November 24., péntek AGYONLŐTTÉK Ibrahim Rugóvá koszovói mérsékelt al­bán vezető egyik tanácsadóját csütörtökön délután - közölte a koszovói ENSZ-rendőrség szóvivője. Xhemajl Mustafát akkor érte a lövés, amikor egy másik személlyel együtt felfelé ment a házába vezető lépcsőn. KOSTUNICA jugoszláv elnök a NATO főtitkárának írott levelé­ben elítélte a koszovói biztonsá­gi helyzetet. A tiltakozás előz­ménye, hogy szerdára virradóra négy szerb rendőr vesztette életét, több társuk pedig meg­sebesült, miután szakadár al­bán fegyveresek támadást indí­tottak az ENSZ-igazgatású szerbiai tartomány és Közép- Szerbia határa mentén. GROZNIJBAN és Argunban támadás érte az orosz belügyi csapatok konvojait: 15-en meg­sebesültek; csecsen források szerint harmincán meghaltak. Groznijban távirányítású akna robbant a belügyiek konvojá­ban haladó egyik teherautó alatt, majd csaknem egyórás lövöldözés következett. Argun határában ugyancsak egy belügyi konvojt csaltak tőrbe a szakadárok. II. ERZSÉBET megkoronázá­sának 50. évfordulóját hivatalos ünnepnappá nyilvánította a brit kormthy. A 2002. június 2-án esed&|s jubileumot négynapos munlSSzönettel köszöntik a szigetországban. MOSZKVÁN keresztül mene- kítettekülföldre a vagyonát Milosevics. A Banja Luka-i Reporter című lap szerint a ju­goszláv exelnök 3-4 milliárd dollárt diplomáciai csatornákon keresztül jüttátótt ki a Dél-afri­kai Köztársaságba, Libanonba és Ciprusba. Danilo Markovics volt és Boriszlav Milosevics jelenlegi moszkvai jugoszláv nagykövetnek egyaránt tudo­mása jehetett a diplomáciai • postáján érkező pénzekről. CSEH FEGYVEREKET hasz nál az ETA baszk terrorszerve­zet - állítja egy spanyol napilap. Az ABC úgy tudja, hogy a tava­lyi tűzszünet idején vásárolták őket a cseh feketepiacon. Az a pisztoly is cseh gyártmányú volt, amellyel a terroristák két nappal ezelőtt megölték Ernest Lluch egykori egészségügyi minisztert. UKRAJNA ÜDVÖZLI a nukleá­ris fegyvertár további kölcsönös csökkentésére irányuló orosz kezdeményezést, Putyin elnök kijelentését a stratégiai stabili­tás megteremtéséről. A kijevi közlemény hangsúlyozza: ezt a célt csak a rakétavédelmi szerződés (ABM) megőrzésével lehet elérni. Fokozódik a feszültség a Közel-Keleten Arab támogatás a palesztinoknak - Simon Peresz még mindig lát esélyt a békefolyamat felelevenítésére Gáza-övezet Újabb halálos áldozato­kat követelt a palesztin területeken dúló erő­szak: egy nábluszi heli­koptertámadásban egy palesztin vesztette éle­tét, a Gáza-övezetben történt robbanás pedig izraeli katona életét oltotta ki. A Kairóban tartózkodó Jasszer Arafat elítélte a szerdai haderai merényle­tet, amelynek két halottja és 55 sebesültje volt, hang­súlyozva: ellenez minden terroristacselekedetet. Ugyancsak az egyiptomi fő­városban arról tanácskoz­nak az arab országok pénz­ügyminiszterei, hogy miből fedezzék azt az egymilliárd dolláros alapot, amelyet az októberi arab csúcson ígér­tek meg a palesztin felkelés támogatására. A megbékélés esélyeiről nyilatkozott Brüsszelben csütörtökön Simon Peresz izraeli együttműködési mi­niszter Javier Solanával, az Európai Unió kül- és biz­tonságpolitikai főbiztosával folytatott megbeszélései után. Peresz szerint Izrael kész újrakezdeni a tárgya­lásokat a palesztinokkal, amennyiben a terrorcselek­mények „érezhetően” csök­kennek. A politikus szerint a legutóbbi események el­lenére sem kell elveszíteni a reményt. „Paradox mó­don a politikai szaka­dék szélesedett közöttünk, a pszichológiai viszont szűkült” - mondta Simon Peresz. Csütörtökön Gázában eltemették azt a 28 esztendős palesztint, akit izraeli katonák öltek meg FOTÓ: EUROPRESS/EPA Munkatársunk, Simon Hunor jelentése a romániai választások előtt Kampány, durvuló hangnemben Kedd este a román televízió egyes csatorná­ján feltűnt néhány, a dühtől vöröslő fejű, or­dítozó és káromkodó, öltönyös férfi. A gya­nútlan néző akár azt is gondolhatta, hogy egy új, békítő show első adását látja. Pedig csak az elnökjelöltek üvöltöztek egymással. Bukarest A két leghangosabb a Nagy- Románia Párt (PRM) elnöke, Comeliu Vadim Tudor és a De­mokrata Párt (PD) jelöltje, Petre Roman jelenlegi külügyminiszter volt. Ők - tegeződve - gazember­nek, tolvajnak és rablónak szólí­tották egymást, s a felmenők em­legetése sem maradt ki a szitok­szótárból. Mindez élő, egyenes adásban történt, bár - valószínű­leg a gyerekekre való tekintettel - a késő esti órákban. A román közvéleményt egy­fajta kiábrándultság jellemzi a vasárnapi választások előtt. Cristian Pirvulescu, a kampányt felügyelő Szövetség a Demokrá­ciáért (APD) társadalmi szerve­zet elnöke szerint nincsenek pontos szabályok az elnökválasztási kampány finanszírozására, a létező szabályokat pedig nem tartják meg. Nincs állandó jellegű választási bizottság, a vá­lasztási törvény majdhogynem alkotmánysértő, a választási iroda elnöke és alelnöke pedig nem független, hanem egy-egy politikai párt környe­zetéhez tartozik. Az elmúlt hetekben megjelent közvélemény­kutatások azt mutatták, hogy a szélsőjobboldali Corneliu Vadim Tudor könnyedén bekerülhet az elnökválasztás második fordulójába. A felmé­rések eredményei a román közvéleményre sok­kokban hatottak. A sajtó egy része azonnal he­ves támadást indított a PRM elnökjelöltje ellen. Felemlegették a fontos párttisztségeket viselő volt securitatés tábornokokat, továbbá a párt ve­zető funkcionáriusainak szélsőséges nyilatkoza­tait. Maga Vadim egyszer például gyilkosoknak nevezte a jelenlegi kormány néhány tagját is, arra hivatkozva, hogy a tavalyi bányászmeg­mozduláskor a rendfenntartó erők fellépése több bányász halálát is okozta. A közvélemény­kutatók szerint azonban sokan azért fognak Vadimra szavazni, mert azt tartják róla, hogy ő az egyedüli, aki még nem lopott, és nem árult el senkit. A győzelemre legesélyesebb elnökjelölt a Társadalmi Demokrácia Pártjának (PDSR) színeiben induló Ion Iliescu. Sikerének titka valószínűleg pontosan abban réjlik, hogy a választók már nem igazán bíznak a változá­sokban. Iliescu 1990 és 1996 között már elfog­lalta az államfői posztot, és sokan úgy emlékez­nek, hogy az ő idejében jobb volt az életük. Eddig úgy látszott, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kimarad a mocskolódásokból. A volt ügynököket vizsgáló parlamenti bizottság, a CNSAS tegnap közzétett jelentéséből viszont kiderült: néhány kép­viselőjelöltjük annak idején együttműködött a Securitateval. így valószínűleg az RMDSZ-nek is meg kell vívnia a maga harcát. Asztalos Csaba, az RMDSZ jogtanácsosa az Europressnek elmondta: ők már 1990-ben min­denkivel nyilatkozatot írattak alá, hogy csak az lehet a párt tagja, aki semmilyen formában nem működött együtt a Ceausescu-diktatúra politikai rendőrségével. Az idén ezt minden jelölt meg­erősítette. Az RMDSZ listáján szereplő jelöltek között van egyébként Fazekas László margittai református lelkész, illetve Bárány Ferenc volt egészségügyi miniszter, aki annak idején éppen azért mondott le, mert kiszivárgott róla, hogy a Secunak dolgozott. A közvélemény-kutatások szerint azonban az RMDSZ a botrány ellenére is valószínűleg gond nélkül megszerzi a szavaza­tok 6,5-7%-át. ■ Martonyi az EU-reformokról SOCHAUX Az EU-tagországok és a 13 tagjelölt részvételével meg­tartott Európai Konferen­cián első alkalommal bizo­nyosodott be, hogy az unió adott esetben 27 vagy 28 tagországgal is működő­képes - állapította meg Martonyi János. A tagországok és különösen az EU soros elnökségét betöltő Franciaország számára azért volt hasznos az eszmecsere, mert a jelölt országok véleményét is megismerhették a reformokról, felhasználhatják azt a nizzai csúcstalálkozóig hátralévő idő­ben folytatandó viták során, s be­építhetik a Nizzában esetleg megszülető kompromisszumok­ba - jelentette ki a miniszter. Az intézményi reformokkal kapcsolatos magyar álláspontról Martonyi János elmondta: Ma­gyarország továbbra is azt az el­vet támogatja, hogy már a csatla­kozástól minden tagországnak legyen biztosa az Európai Bizott­ságban. A szavazati súlyok újra­osztását illetően hazánk olyan mérsékelt, ésszerű megoldást ré­szesítene előnyben, amely adott esetben a népességi arányokat is tekintetbe venné. Magyarország egyetért a megerősített együtt­működés mechanizmusának al­kalmazásával, valamint az alap­vető jogok európai chartájában kifejtett elvekkel is. ________■ J ó gazdasági esélyek Tanácskoztak a KeK miniszterei Budapest A magyar gazdaság az idén 6 százalékkal növekszik, és az elkövetkező években 5-7 százalék közötti gazda­sági növekedés várható - jelentette ki Matolcsy György. A gazdasági miniszter csütörtö­kön a Közép-európai Kezdemé­nyezés (KeK) gazdasági fóru­mán mondott megnyitóbeszédé­ben kiemelte: a magyar kor­mány nagy figyelmet szentel a gazdasági életben fontos szere­pet betöltő kis- és középvállalko­zásoknak. Matolcsy György sze­rint a KeK 16 tagországa kiemel­kedően jó gazdasági fejlődés előtt áll. A gazdasági fórum résztvevői a plenáris ülést követően három szekcióban folytatták munkáju­kat. A szekcióüléseken a magán- szektor fejlődési perspektíváit, az infrastruktúra fejlődését és az ezt elősegítő terveket, a nemzetközi pénzügyi lehetőségeket, illetve a régiók közötti együttműködést vitatták meg. A tanácskozáson szó esett a befektetési lehetősé­gekről és programokról, a kis- és középvállalatok közötti együtt­működésről, valamint az infor­mációtechnológiáról is. ELNÖKI KEGYELEM. A Fehér Ház kertjében Bili Clinton a hálaadás ünnepe alkalmából meg­kegyelmezett Jerrynek. A háziszámyasnak tehát mostantól nem kell attól tartania, hogy - sok millió társától eltérően - ő is sütőben végzi; békében élhet a pulykaélet legvégső határáig. fotó= europress/uaison Perel a „holdbirtokos” Lehetséges, hogy az USA következő elnökének is foglalkoz­nia kell majd azzal a kérdéssel, kié a Hold? Aki rajta kívül dönthet még: az ENSZ főtitkára. Vagy valamilyen bíróság... Egy olasz hölgy kitartóan nyomoz. Róma A nyolcvanhat éves matrónát igencsak foglalkoztatja a Föld kísérőjének igazi tulajdonjoga. Fernanda Alessandrini asszony több mint harminc éve, 1969 jú­liusában sok millió társával együtt lelkesen hallgatta a híre­ket Neil Armstrongról, az első emberről, aki a Hold felszínén kitűzte az amerikai lobogót. A zongoratanárnő akkor úgy gondolta, maga is részese lehet majd egy későbbi holdutazás­nak. így egyike volt azoknak, akik megragadták az élelmes, „Égi kertek” névre keresztelt flo­ridai vállalkozás ajánlatát. A cég potom száz dollár fejében kínált telket a Holdon. Alessandrini asszony mindjárt kettőt is vett, ha már ilyen olcsó. A hölgy mentségére szól, hogy távolról sem állt egyedül. Az olasz család sok mással együtt éveken át érezte magát holdbéli ingatlanok büszke tu­lajdonosának. Mindaddig, amíg 1997-ben véletlenül értesültek az amerikai sajtóból, hogy egy bizonyos Dennis Hope nevű úr szintén árulja a Holdon fekvő telkeket, s nem is eredménytele­nül: vásárlói között szerepelt például Jimmy Carter, a volt amerikai elnök és a filmszínész Tom Cruise is. Ezek után a római zongora- tanárnő egy különleges adattár­ban utánanézett a Hold területé­re vonatkozó adatoknak. Elké­pedésére azt kellett tapasztal­nia, hogy Hope úr (akinek neve magyarul Reményt jelent) a töb­bi között azokat a telkeket is el­adásra ajánlja, amelyeket ő már régen megvett és kifizetett. Azóta - mint tudjuk - már magyar érdeklődők is akadtak a Holdon lévő telkek iránt, persze nem feltétlenül azokat a hold­darabokat kívánták megszeret­ni, amelyek az olasz hölgy „tu­lajdonát” képezik. A csalódott „holdbirtokos” most mindenesetre perel. Más­részt pedig biztonság okáért megküldte keresetét a Fehér Házba, az amerikai elnöknek, egyszersmind az ENSZ főtitká­rának is. Hogy lesz-e döntés a bizarr ügyben és mikor, azt egy­előre senki sem tudja. _______________________________[EUROPRESS)

Next

/
Oldalképek
Tartalom