Somogyi Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-18 / 270. szám
2000. November 18., Szombat MEGYEI KÖRKÉP Somogyi Hírlap - 3. ot r Újoncoknak is jár a védelem Diétával a diabétesz ellen A cukorbetegek ideális állapotának fenntartásában döntő szerepe van az életmódnak, s legfőképpen a diétának, mozgásnak. Ezzel a terápiával azonban még kevesen élnek közülük. Nem véletlen, hogy a Diabétesz Világnap alkalmából a kaposvári egészségügyi főiskolán tegnap megtartott rendezvény fő témája a cukor- betegség és életmód az új évezredben. Ezzel a címmel tartott figyelemfelkeltő előadást dr. Deák László, a kaposvári kórház belgyógyász adjunktusa, diabetológus. Ferkáné Pellérdi Zsuzsától, a Magyar Cukorbetegek Kaposvári Egyesületének elnökétől megtudtuk: ahhoz, hogy ez a szemlélet nagyobb teret nyerjen, intenzív betegoktatásra van szükség, melyet a kórház gyermekosztályának segítségével havonta szervez az egyesület. Igáiban pedig 600 ezer beteg Somogybán a lakosság 5-6 százaléka szenved cukorbetegségben. Országosan mintegy 600 ezer esettel számolnak, de az előrejelzések szerint ez a szám 2010-re megduplázódik. Különösen a kettes típusú, idősebb korban jelentkező cukorbetegek száma nő, ami ugyancsak összefügg a helytelen életmóddal. egy hetes bentlakásos kurzuson mintegy húsz diabéteszesnek nyújthatnak intenzív képzést a helyes életvezetésről és inzulinadagolásról. Az érdeklődés azonban szerény, pedig az idejében megkezdett, következetes diétával mintegy 60, a mozgással pedig további 20 százalékban tarthatják fenn az ideális állapotot, s csak a fennmaradó hányadban lenne szükség a gyógyszeres illetve injekciós kezelésre. Késleltetnék ugyanakkor a súlyos ér-, és idegi szövődményeket, melyek nem csak drágább kezelésekkel, de rokkantsággal is együtt járhatnak. Gondot jelent ugyanakkor, hogy az 50 százalék szénhidrát, 30 százalék fehérje és 20 százalék egyéb alkotórészt tartalmazó diéta a cukorbetegeknél jelentős kiadással jár. A szénhidrátok zömét ugyanis zöldségből és gyümölcsből kell biztosítani. További nehézség, hogy a gyermekélelmezésben nem fordítanak gondot a cukorbeteg gyerekek megfelelő diétájára. A nehéz beüleszkedésen túl, a diabéteszeseket jobban sújtja a munkanélküliség is; a munkába jelentkezéskor ezért többen eltitkolják betegségüket. Az idén 10 éves Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége most a humán inzulin és toll-injektáló teljes tb-támogatását szeretné elérni, várnai Sok tésztát esznek a gyerekek Megfelelő védelmet kínálnak idén hazánk járványügyi szakemberei a tavaly télen nagy riadalmat és több halálozást okozó bakteriális eredetű, gennyes agyhártyagyulladás ellen. A forradalmian új oltóanyagszállítmány a múlt héten megkapta a végső forgalom- bahozatali engedélyt. Mivel tavaly a hadseregben is többen megbetegedtek, a polgári szolgáltosokkal együtt országosan 4979, Somogybán pedig mintegy másfélszáz, a héten újonnan bevonult kiskatona már az első orvosi vizsgálatnál megkapta a Meningococcus C baktérium okozta gennyes agyhártyagyulladás elleni védőoltást. A megbetegedések túlnyomó része a november végétől március végéig terjedő időszakban jelentkezik, ezért megyénk lakossága körében is időszerűvé vált a védőoltások megkezdése. Dr. Szőllősy József, az ÁNTSZ megyei tiszti főorvosa elmondta: egyelőre nem tud arról, hogy az influenzaellenes védőoltásokhoz hasonlóan, ebből a vakcinából is ingyen kapnának a veszélyeztetettek. A kockázatbecslés azonban kötelező a munkáltatóknak, s annak alapján el kell dönteniük állják-e az védőoltás költségeit. Az ÁNTSZ szakemberei már egyetlen gyanús eset észlelésénél felderítik azokat, akik valószínűsíthetően megfertőződtek és még a tünetek jelentkezése előtt ingyen és személyre szabottan biztosítják számukra a megfelelő gyógyszert. Erre a magas halálozási arány miatt van szükség. Mérlegelni kell ugyanakkor a védőoltás kérését azoknak, akik egyébként egészségesek és nem tartoznak a veszélyeztetett korcsoportba. Őket a háziorvos tájékoztatja és ő írja fel receptre is a készítményt, melyből jelenleg három féle van raktáron a gyógyszer-nagykereskedelmi rt-nél. A további két fajta oltóanyagot azonban csak a kihirdetést követően tudják beszerezni. Valamennyi Meningococcus C elleni vakcinához - melyeknek ára vénnyel mintegy másfélezer forint - egyöntetűen 655 forint támogatást biztosít az OEP. Megtudtuk: a hazánkban 1999. decemberétől előfordult 70 intenzív és mintegy 21 százalékban halállal végződő megbetegedés különösen a csecsemőket és a kisgyerekeket veszélyezteti. Tavaly a betegek egyötöde a 0-2 éves korosztályból került ki és a halálozás is köztük fordult elő leggyakrabban. Antibiotikummal történő kezelés nélkül a fertőzés náluk 24 órán belül halálhoz is vezethet, míg ezeknek az alkalmazásával csak 5-10 százalékuknál végződik halállal. A későn megkezdett, vagy nem megfelelő kezelés a betegségen átesettek 15-20 százalékánál maradványtünetekhez hallás-, vagy látásvesztéshez, szellemi fejlődésben való elmaradáshoz vezet. A fertőzés érintéssel és cseppfertőzéssel is terjed. A betegség tünetei: hirtelen fellépő intenzív fejfájás, láz, hányinger, hányás, fényérzékenység és tarkómerevség, amit súlyos idegrendszeri tünetek is kísérnek. A szakemberek angliai tapasztalatokra támaszkodva állítják: az eddigiekkel szemben az új oltóanyag biztonságos, hatékony, nincs több és komolyabb mellékhatása, valamennyi korosztály számára tartós védelmet nyújt, s egyéb védőoltásokkal együtt is alkalmazható. VÁRNAI ÁGNES A gyermekélelmezésben az ajánlott mennyiségtől legnagyobb mértékben a szénhidrát és a fehérje mennyisége tér el. Ennek egyik fő oka, hogy a gyerekek többször kapnak tésztát, mint gyümölcsöt. Dr. Fadgyas Erzsébet a kaposvári ÁNTSZ tisztifőorvosa összegezte így egy most végzett felmérés eredményét. Lapunk kérdésére elmondta: nyolc gyermekélelmezéssel is foglalkozó intézményt, köztük óvodákat, iskolákat vizsgáltak. A legtöbb helyen a napi energiabevitel magasabb az ajánlottnál. Volt olyan óvoda, ahol a napi szükséglet 100 százalékát biztosították a napi háromszori étkezés során.- Itt merül fel az a gond, hogy vannak olyan gyerekek, akiknek az iskolai étkezés biztosítja a napi energia bevitelt. Rossz anyagi, vagy szociális helyzet miatt ezek a gyerekek otthon már nem esznek. Ebben az esetben a nagy mennyiségű tápanyag fogyasztás pótolja a elmaradt étkezéseket. Abban az esetben azonban, ha az otthoni étkezések is ilyen kalóriadúsak, a gyerekek elhízottá, túlsúlyossá válhatnak - mondta a főorvos. Hozzátette: Az étlapok vizsgálata alapján megállapították, hogy az idősebb korosztály étkezésében egyre kevesebb a főzelékféle és a gyümölcs. Az általános és középiskolákban csak hetente egyszer szerepel az étlapon. Dr. Fadgyas Erzsébet szerint az egészségesebb táplálkozás nem csak pénz kérdése, sok múlik az élelmezésvezető szakértelmén is. A táplálkozásegészségügyi jogszabály ma már meghatározza a napi kalória, szénhidrátnormákat is. Ez volt az első ilyen átfogó vizsgálat, eddig - az étlapok alapján - csak következtetni lehetett a tápanyag bevitelre. Most a laboratóriumi vizsgálatok is megerősítették. Nem a szankcionálás a cél, hanem a felvilágosítás, hogy végre elmondhassuk, hogy az óvodákban, iskolákban egészségesen étkeznek a gyerekek. SZARKA ÁGNES Hírek MEGMENTIK A MOZDONYT. Felújíttatja a szoborpark melletti mozdonyt a nagyatádi városszépítő egyesület. Az öreg jármű veszélyesen megrongálódott, és baleset- veszélyes. A legszükségesebb állagmegóvó javításra 70 ezer forint támogatást nyert pályázaton az egyesület, (bm) KIÁLLÍTÁS. Tegnap nyitották meg Kiscsinál Melinda képzőművész tárlatát a kaposvári Helyőrségi Klubban. Karancz János alezredes, a Kapos Bázisrepülőtér parancsnok helyettese ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. (szá) IRODA SIKER. A legnagyobb forgalmú irodák közé tartozik a kaposvári Tourinform iroda. Ezt egy felmérés bizonyítja, amely szerint az elmúlt hónapokban a megye- székhelyen kértek és kaptak a legtöbben információt a megye idegenforgalmi lehetőségeiről. (Ij) ÓVODA-JUBILEUM. 25 éves a batéi Szivárvány óvoda. A negyed évszázad alatt összesen 451 gyermek vett búcsút a kisdedóvótól. Az indulásnál 30 apróság ismerkedett a közösségi élettel, most öt településről, két csoportban, negyvenöttel foglalkoznak az óvónők.Játszódélutánnal, rongybabakészítéssel, majd ovidiszkóval ünnepeltek, (vá) IDŐSEK NAPJA. Háromszáz meghívott, 62 évesnél idősebb nyugdíjas idős lakos közül több, mint 110-en vettek részt a somo- gyszobi önkormányzat által szervezett idősek napján. A művelődési házban köszöntötték és ajándékozták meg 1000 forint értékű vásárlási utalvánnyal a nyugdíjasokat, akiknek az általános iskolások és az óvodások ünnepi mű- sort is bemutattak, (bm) ______■ h ollandiai utazást, színes televíziókat nyerhet A november 21-én megjelenő Kiskegyedben mindent pontosan megtudhat. Vegye meg a november 21-én megjelenő Kiskegyedet, címlapján a malommal. Keressen játszótársakat 1-1 Kiskegyeddel, és játsszák ki, döntsék el, hogy négyük közül ki a legjobb malmozó. A győztes küldje be a négy kivágott szelvényt a szerkesztőség címére. A Kiskegyed kisorsol 64 négyszelvényes malmost, és őket meghívja a budapesti döntőre, ahol hat malomfordulóban kiderül majd, hogy közülük ki a legjobb. A döntő játszmát rögzíti a televízió. Az ország legjobb malmosa egymillió forintot nyer. A 2. helyezett 500 ezer forintos utazási csekket kap, hogy elutazhasson malomnézőbe, akár Hollandiába is. A 3-4. helyezettek jutalma egy-egy nagy képernyős televízió. Már most keressenek partnereket, hogy meglegyen a négyszemélyes malomkör. Hogy a malomkörökben ki a legjobb, azt természetesen nehéz lenne ellenőrizni. A szerkesztőség annak hisz, akinek a borítékjában ott lesz a négy szelvény. Keressék november 21-én a Kiskegyedet, címlapján a malommal! 21 színes televízió több mint 1 millió Ft értékben gazdára vár! Beküldési határidő: 2000. december 18 A sorsolás időpontja: 2000. december 19. 49, számában További információka Ivr-hct