Somogyi Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-13 / 265. szám
2000. November 13., Hétfő MEGYEI KÖRK É P Somogyi Hírlap - 3. oldal Emlékfa és vasúttörténet CSOMA Benépesült szombaton a csornai faluház. A szabadidőnapon - amelyen csaknem kétszázan vettek részt - több vetélkedő zajlott és bemutatkozott a kaposvári Verebély László Vasúttörténeti Egyesület is. Egyebek között vasúti sapkákból, egyenruhákból, utasításkönyvekből, oklevelekből és mozdonyalkatrészekből nyílt kiállítás, a gyerekek vasúttörténeti totót oldottak meg, míg a felnőttek kártyából jósoltattak, ugyanis a szabadidőnapon - igaz, nem söprűnyélen - megjelent Mészáros Mária kaposvári mesterjós is. A szabadidőnap résztvevői egy emlékfát is ültettek a faluház melletti területen, a kopjafa közelében. l. s. A szeretet közösségi háza Ünnepre szólt tegnap a kaposfői katolikus templom harangja. Balás Béla kaposvári megyéspüspök a kerület papjainak karéjában misézett, majd a plébánia udvarán felszentelte Szent Imre, az ifjúság védőszentjének oltalmába ajánlott közösségi házat. Kaposfő Ahol szeretet és jóság / Ahol szeretet, ott van istenünk - énekelték-gitározták a helyi egyházközség és a kaposvári Jézus Szíve templom fiataljai az új közösségi ház előtt, majd Saint-Exupery Kis hercegét idézték, aki megszelídítette a rókát. Ezzel hívták fel a figyelmet arra, hogy felelősek vagyunk egymásért, és életünkben fontosak a kapcsolatok. Több százan hallgatták a hangszeres szólistákat is, majd Balás Béla megyéspüspök Isten oltalmába ajánlva megáldotta és felszentelte a Grátz Antal tervei alapján készült, száz négyzetméteres, berendezett közösségi házat.- A jó és a rossz párharcának vagyunk a tanúi - mondta a főpásztor. - Mi szeretnénk a jó oldalon állva eredeti, ép, boldog világot építeni. Somos László esperes-plébános az egyházközség vezetőivel szorgalmazta az építkezést, amelynek költségeihez valamennyi kaposfői lakos hozzájárult és a polgármesteri hivatal is támogatta a több millió forintos beruházást pénzzel, építőanyaggal, fuvarral. A helyi vállalkozók, a szövetkezetek, az erdőbirtokosság ugyancsak kivették részüket a munkákból, és a püspökségen keresztül külföldi adomány is érkezett. A közösségi ház egy év alatt készült el, és nemcsak a kaposfői, hanem a kapós- mérői, a kiskorpádi, a kisasszondi, a lipót- fai és a bárdudvarnoki híveknek is otthona lesz, hiszen az itt élők lelkigondozásával bízták meg az esperes-plébánost. Az ünnepségen részt vett Agg József főesperes, a kaposvári Jézus Szíve templom plébánosa, aki életének jelentős részét töltötte itt. Meghatottan állt a közösBalás Béla megyéspüspök áldotta meg és szentelte fel az adományokból épült közösségi házat fotó; kovács ségi ház teraszán, s mint mondta: jó és veknek a szeretet erejével felépülhetett új rossz élmények kavarognak benne - az közösségi házuk. előbbiekből volt több -, és örül, hogy a hí- _______________________lőbincz Sándor Munkát ad a Soma Csaknem félezer munkaadóval tart kapcsolatot a Somogyi Munkanélküliekért Alapítvány (Soma), amelynek dolgozói az elmúlt három évben öt irodát és egy információs alközpontot nyitottak. Állásbörzékkel, munkaerő-közvetítéssel, tanfolyamokkal csökkentik a tartósan munka nélkül lévők számát. Megyei körkép Sipos Józseftől, a Soma ügyvezető al- elnökétől megtudtuk: az országban elsőként ezt a civü szervezetet bízták meg a megyei romaprogram „monitorozásával”. Ez elvi áttörést is jelent, hiszen civilszervezet ellenőrzi az állami programot. A tapasztalatokról azt mondta: jó célokkal indult a program; 600-700 roma élethelyzete javítható így. A dél-somogyi biotégla- gyártás és a faüzem elindítása, valamint a Kürtöspusztán, Somogyfajszon szervezett gyógynövénygyűjtők és Csurgón az erdőművelők képzése lendíthet a cigányság helyzetén. Mint ahogy a közhasznú- ak alkalmazása is az önkormányzatoknál. Ezáltal 2-300-zal csökkent a halmozottan hátrányos helyzetűek száma és a feketemunka helyett tisztességes keresetet jelent annak, aki valóban akar dolgozni. A program a megélhetési bűnözést is visszaszoSoma-számtan rítja; különösképpen Kadarkút térségében érzékelhető ez. Sipos József szerint a munkaadás mellett az állástalanok tudati átneve- lése is szükséges; jóllehet: a mentális segítségnyújtás a legtöbb helyen elmarad. A közelmúltban indítottak egy pályaorientációs tanfolyamot, amelyen harmincketten szereztek diplomát. így az Újra Dolgozom Program (UDP) tovább bővülhet és decembertől húsz új tanácsadót állítanak munkába Nagyatád, Csurgó, Marcali és Kaposvár körzetében. Sipos József azt is elmondta: a közelmúltban együttműködési megállapodást kötöttek a németországi AWO Munkajóléti Szolgálattal. A Soma munkatársai készítik el azokat a projekt terveket, amelyekkel a német szervezettel közösen pályáznak EU-s támogatásért Brüsszelbe. Egyebek között ebből a pénzből vásárolnak egy ingatlant a csurgói munkanélküli fiatalok „védőműhelyes” foglalkoztatására, de nevelőotthont is támogatnak és megszervezik a szenvedélybetegek foglalkoztatását is. Mint megtudtuk: továbbra js szervezik kézműves-tanfolyamaikat, hiszen az itt végzők megtanulják a népi mesterségek alapjait. Ez rendszeres jövedelmet jelenthet az állástalanoknak. A Soma díjtalan kurzusaik egyébként rendkívül népszerűek. A résztvevők között olyanok is vannak, akik egy éve még feketeA Somogyi Munkanélküliekért Alapítvány három munkát sem ka- éve alakult ötvenezer forinttal. Most évente 20-25 ptak, a héten millió forinttal gazdálkodik. Ebben az évben szép- pedig zsűrizik temberig 830 ügyfél került a nyilvántartásukba; kö- kézi készítésű zülük 398 tartósan munkanélküli, 229 regisztrálat- szőnyegeiket, lan volt. 348-an jutottak munkahelyhez. __lőmnczSándor MS ZDP: együttműködés Hónapok óta egyeztető tárgyalásokat folytat a Magyar- országi Szociáldemokrata Párt a KDNP-vel és az MSZP- vel, hiszen reálisan látják: önállóan nem érik el a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékot. __________Kaposvár__________ K aposváron a pártok házában szombaton tartotta megyei küldöttgyűlését az MSZDP. A többnyire idősekből álló, Somogybán 60, országosan 1500-2000 tagot számláló párt Garbera Istvánt, a KDNP megyei elnökét, a szocialisták részéről pedig dr. Kolber Istvánt is meghívták gyűlésükre. Svajda József, az MSZOSZ megyei szervezetének elnöke telefonon biztosította az MSZDP-t a szakszervezetek támogatásáról. Dr. Bcdogh László, a párt alelnöke elmondta: nem kívánnak önállóan indulni a parlamenti és az önkormányzati választásokon, ezért keresik a kapcsolatot a választási programjukba szociáldemokrata értékeket is beépítő pártokkal. Céljaik között szerepel egyebek mellett a demokratikus jogállam, a szociális védőháló, Oroszország és Ukrajna gazdasági és politikai támogatása, az etnikai kérdések megoldása. Bálintné Czinka Márta, az MSZDP megyei elnöke úgy véli: néhány hónapon belül eldől, hogy müyen módon valósulhat meg a választási együttműködés. A héten a Vasas Szakszervezettel is tárgyal majd. Arra a kérdésre, hogy miként kérték fel együttműködő partnernek a két pártot, azt válaszolta: az MSZP már nem olyan, mint a Ráko- si-féle párt, de a KDNP sem olyan, mint amilyen az elődje volt ___l s. A világ vizeit vizsgálják Belgiumból jöttek, Görögországba készülnek a Barcs Az észak-európai folyóvizek minőségét vizsgálták egy héten át a barcsi iskolások. A Széchényi Ferenc Gimnázium diákjai és tanárai egy nemzetközi környezetvédelmi-vízvédelmi program révén hét napot tölthettek Belgiumban. A húsz diák és kísérőik a Brüsz- szelhez közeli Geel-ben jártak, ahol a Sint-Dimpna Lyceum vendégei voltak. Palotai Zoltánná, a barcsi gimnázium tanára elmondta: ezalatt az idő alatt közös biológiai vízminőségvizsgálatokat végeztek a magyar és belga diákok, emellett a barcsiak a belga iskola tanóráin is részt vettek. Az egyhetes út nyelvgyakorlásnak sem volt utolsó, hiszen egyszerre gyakorolhatták az angol, francia és fla- mand nyelvet. Belgiumban mindhárom alapnyelv. A diákok - Benedek Adrienn, Csepregi Éva és Szujó Zsófia - a hideg, de különlegesen szép tengerpartra, a közvetlen belga emberekre és az ottani tisztaságra emlékeztek vissza legszívesebben.- A diákok komolyabbak, éretkörnyezetvédő diákok tebbek, mint a hasonló korú magyarok - emlékeztek a barcsi tanulók. - Érdekes volt, és egyben irigylésre méltó is, hogy a belga átlagember 3-4 nyelven beszél. Az angol nyelvet mindenki érti, s már a 12 évesek is folyékonyan beszélitek franciául... A most megismert belga iskolások a jövő tavasszal érkeznek Barcsra. A barcsi gimnazisták pedig ugyanennek a programnak köszönhetően jövőre Franciaországba, majd Görögországba utazhatnak el az ottani vizeket megismerni. _______ nagy László elérhetőelegancia hatöbbrevágysz új fordfocus sedan Hírek NÉMET HÉT. Német nyelv hetet rendeztek a mesztégnyői Lady János Általános Iskolában. Az idegen nyelv iránt érdeklődőknek Árvái Ilona tanárnő szervezett gazdag programot. Mesedélután, fordítási verseny, nyelvi csapatverseny váltotta egymást, pénteken este pedig a maguk készítette lampionokkal vonultak fel a diákok. (Is) ÁROKBA BORULT. Nagyatád és Somogyszob között szombaton vélhetően megcsúszott a síkos úton, kisodródott, majd az árokba borult egy Suzuki. Á nagyatádi tűzoltók állították fel a személy- gépkocsit és szabadították ki hor- vát nemzetiségű vezetőjét, akit beszállítottak a kórházba. (Is) BEMUTATÓ EGRESEN. Má sodszor is a Nemzeti tankönyvkiadó referenciaiskolája lett a magyaregresi általános iskola. Az érdeklődő 31 pedagógusnak 2-4 összevont osztályban matematikából tartott bemutatót Szilvái Mónika. Török Tamás, a tankönyvcsalád szerzője volt a vendégelőadó, aki a matematika-tanítás megújításáról értekezett. (Is) GYEREKEKÉRT BÁLOZTAK. Alapítványi bált rendezett szombaton a nagybajomi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola szülői munkaközössége és a pedagógusok. A Fortuna duó muzsikált. A bál bevételével az intézményben működő Gyermekekért Alapítványt támogatják. (Is) ÉPÜLETBŐVÍTÉS. Két és fél millió forintot nyert a megyei területfejlesztési tanácstól a szil- vásszentmártoni önkormányzat. Az idén egymillió, jövőre másfél millió forintot költhetnek a polgármesteri hivatal tetőterének beépítésére. Két szoba és vizesblokk kap itt helyet, és a 8 személyes, lakosztályt falusi vendégfogadónak hasznosítják majd. (Is) BESZÉLŐ TÁRGYAK. Kutor Ferenc zeneszerzőre emlékeztek a nagyatádi múzeumban. A Beszélő tárgyak, beszélő képek című programsorozatban if). Kutor Ferenc adományaiból nyűt egy kiállítás. A családi relikviák megtekintése után a zeneszerző műveiből hangzottak el részletek. Kenedi Tibor zeneiskola-igazgató orgonáit és a Talentum Irodalmi Stúdió tagjai működtek közre. (Is) FEKETE ÉS A SZÜLŐFÖLD. Fekete István és a szülőföld címmel második, bővített kiadásban jelent meg Bodó Imre kötete. A száz éve született és harminc éve halott, göllei születésű író életét és utóéletét dolgozza fel a karcsú gerincű könyv, amelyet a megyei közgyűlés és kaposvári és a dombóvári polgármesteri,hivatal is támogatott. (Is)