Somogyi Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-11 / 264. szám

12. oldal - Somogyi Hírlap FIAT A L 0 K 2000. November 11., Szombat Liza, a gyermekmodell A kapospulai kislányt lehet, hogy óriásplakátokon láthatjuk viszont fotó: lang Még csak hároméves, de igazi hölgy. Kedvence egy baba, amit Spanyolországból kapott, az éte­lek közül pedig a „pipiláblevest”, a tejfölös csirkét és a zúzapörköl­tet kedveli. A kapospulai kék sze­mű, szöszi lányt szülei nevezték be a Persil gyermekmodell­versenyre. Csaknem háromezer fotó érkezett az országból. A színes képek közül a legbájosabb száz kisgyerek fény­képe bekerült a Kiskegyedbe - köz­tük Horváth Liza fotója is -, hogy az olvasók szavazhassanak. A győztes szerepel majd a jövő évi Persil-óriásplakátokon. A Horváth házaspár Kapospula egyik csöndes utcájában lakik. Két éve költöztek Dombóvárról a muta­tós házba. Horváth László, a férj Németországban tölti a hetet; lift­szerelő. Ápolónő felesége gyesen van. A kislányukat kíváncsiságból nevezték be a versenyre. A nagy­szülők is biztatták őket: bármelyik fotót küldik be, úgyis megjelenik, hiszen szép kislány Liza. Jóslatuk beigazolódott, unokájuk képe való­ban megjelent a Kiskegyedben, és erre rendkívül büszkék. Miközben beszélgetünk, Liza körülöttünk tesz-vesz. Arcán mo­soly. Főleg, ha jól kialudta magát, merthogy naponta durmol egy ki­csit, aztán nekiesik a Walt Disney-figurákat áb­rázoló puzzle-kirakóknak. Türelmesen rakos­gatja a mozaikdarabokat, aztán ha megunja, el­kezd babázni. Külön bababirodalma van, s azt főzi a babaház lakóinak, amit ő is szeret: csiga­tésztát, tejfölös csirkét és zúzapörköltet. Olykor gumicukorral és kindercsokival is megkínálja a népes társaság tagjait. Liza azonban nemcsak „főzni” tud, hanem szerelni is. Míg apja a motorját tisztogatja, ő is megjavítja a műanyag motort. És „olvasni” is nagyon szeret: az Alice csodaországban-t és a Hamupipőkét nézegeti a legszívesebben. A fiatal, még harmincon inneni házaspár - négy éve fogadtak hűséget egymásnak, ám előt­te hét évig jártak együtt - örül, hogy szép a gye­rekük, s már azt tervezik, mikor jöjjön a máso­dik csemete. Amikor a szépségről kérdezem őket, Horváthné Pál Andrea azt mondta: a bű­bájosság és a kedvesség jelenti neki a szépsé­get. Férje csak annyival toldja meg: nemcsak az a fontos, hogy kívülről mi látszik, hanem a belső tartalom is. Mégsem tagadja: Andreába a külle­me miatt szeretett bele. LÖRINCZ SÁNDOR Pénteki tornaóra Diákóhajok Megalakult a leilei általános is- | kola diákönkormányzata. Az el­nöke Szita József 8/a osztályos tanuló. A koordináló tanár Miseta Zoltán. A tanár-diák fó­rumon, amelyen a polgármeste­ri hivatal is képviseltette magát, kiváló ötleteket fogalmaztak meg a gyerekek. Több mint har­minc javaslat hangzott el. Felve­tették az iskolai címer elkészíté­sét, és örülnének, ha több ping­pongasztalt állítanának fel. Több javaslatra már született is megoldás. Elkészült a tanári szoba melletti helyiségben az is- kolarádió-stúdió is, és ezen a hé­ten már a második adását sugá­rozta. Az ötödik osztályosok is } szeretnének ügyeletet vállalni, s mint kiderült, ennek sincs aka­dálya. A gyerekek több és jobb ételt szeretnének kapni a men­zán és választékosabb ellátást az iskolai büfében. Mindkettőre az az iskolavezetés válasza, hogy intézkednek. A kémia-, a fizika- és biológia-szertár szem­léltetőeszközeit is bővítik. Az uszoda igényére nem ígér­hettek gyors megoldást. Valame­lyik osztály javasolta, hogy min­den 50. tanítási nap legyen for­dított. Erre április 1-jén sor ke­rülhet, de egyébként a minden- j napi fegyelmezett tanulást ajánl- ják a tanárok. ______________■ T ÁMOGATJÁK A MŰVÉSZETET. Fiatal képzőművészek fejlő­déséért indult a Trapp-projekt. A program teljes költségvetése 1,3 millió forint, amelynek nagy részét a Dél-Dunántúli Regio­nális Ifjúsági Tanács pályázatán nyertek a szervezők. A pénzből Pécsen, Balatonbogláron, és Ka­posváron három rendezvény szerveznek, amelyeken több te­hetséges fiatal művésznek is be­mutatkozási lehetőséget biztosí- tanak. (szg) ___________ ■ Sl ágerlista Ezen a héten Horváth Gyöngyvér csurgói közép- iskolás slágerlistáját kö­zöljük, melyet olvasónk kedvenc televízióján látha­tó videoklipekből váloga­tott. Postacímünk: 7400 Kaposvár. Pf. 31. 1. Vanesse Amorisi ­Absolutely everybody 2. Madonna - Music 3. Modjo - Lady 4. Gigi D' Agositino ­The riddle 5. All Saints - Black Coffee 6. U2 - Beautiful day 7. Red Hot Chili Peppers ­Easily 8. Sonique - It feels so good 9. Kylie Minogue ­On a night like this 10. Sonique - Sky_____■ A tanárnő betoppan az öltözőbe. - Sorakozó az udvaron! - adja ki a vezényszót. Néma csendben kibattyogunk az öltözőből. Tíz percet kell várnia a tanárnőnek, mire mindenki meg­találja a helyét a tornasorban.- Jobbra át! Kétszer balra ka­nyarodással futás körbe, indulj! Többször is körbe kell szalad­nunk a rettentő nagy iskolaudvart. Kész átverés. Ezt követi a bemele­gítés, egy kis gimnasztika után vo­nulunk a távolugrógödörbe, ismer­tebb nevén a „homokozóba”. Ki lesz a „kertész”, azaz ki gereblyézi a távolugrógödröt? Mert hát azt is kellene. Erre a feladatra rögvest ug­rik mindenki. Mivel egyszerre nyil­ván csak egy ember gereblyézhet, megállapodunk abban, hogy fel­váltva kertészkedünk. No, kezd­jünk neki! Viki, az osztály legjobb l sportolója nyitja a sort, ám manő­vere kudarcba fullad, mert nem jön ki a lépése. Szitkozódva totyog vissza a sorba. Eközben már Betti is túl van az első ugráson, ami nem is lett rossz, de csak az ő szeméből. A tanárnő megjegyzi, hogy jobban lökje el magát. Folytatódik a ku­darcsorozat, Nikinek sem a jobb lábára jön ki az ugrás. Lehordja magát, gyászmenethez hasonló léptekkel áll vissza a helyére. A há­rom lányt én követem, úgy-ahogy sikerült, csak egy kicsit jobban el kellett volna lökni magam. Csilla barátnőm is ezzel a problémával küszködik. Közben míg a többiek ugrálnak párat, addig mi egy kicsit kirázzuk a homokot a cipőnkből és folyton folyvást kérdezgetjük, hogy mit mutat a vekker. De még mindig nincs vége az órának! Ezt nem tudom elhinni. A távolugró­gödröt átadjuk a fiúknak, hogy ők is hadd homokozzanak egy kicsit. Nagy hisztisen otthagyják a focipá­lyát, és mennek, hogy teljesítsék a kötelességüket. Mi, lányok lehup­panunk a focipálya kellős közepé­re, és beszélgetünk. Néha Viki vagy Betti beáll a kapuba. Rúgjuk nekik a kemény bőrbogyót, nem győznek szaladgálni! Néhány gól is összejön, nagy örömömre én is a góllövők közé tartozom! Ezzel már gyorsabban telik az idő. Nem sokkal ezután már visszamehe­tünk az öltözőbe, és gyorsan átöl­tözünk, ki is csengettek. Nyitódik a lányöltöző, a 8/a osztály lány­hadserege elvonul, a fiúk is ezt te­szik. Miért tűnt ez az óra ilyen örökkévalóságnak? Szerintem va­lószínű, hogy azért, mert péntek volt, és az órák sorából is ez volt az ötödik. A hab a tortán: délután sulibuli! BOGDÁN ZITA SIÓFOK Mindannyiunk keresztje Feltételezhető, hogy nemcsak a keresztdöntő budapesti fiatalok él­nek át most nehéz napokat, hanem szüleik és tanáraik is. Becsap­nánk azonban magunkat, ha a történeteket egyedül az ő kudarcuk­nak tartanánk. Éppen most, az 1956-os forradalom évfordulóján hangzott el oly sok igazság nemzeti egységről, erkölcsi tartásról, to­leranciáról, a szabadságharc vállalt és megőrzendő örökségéről. Tudjuk, hogy az ünneplés során milyen nehéz kikerülni a közhe­lyeket, milyen nehéz elérni, hogy a mondanivaló csakugyan meg­érintse a hallgatóság lelkét. Ezzel együtt is jogosnak tűnik a kérdés: vajon eljut nemzeti ünnepeink erkölcsi üzenete mindenhova, ahová emberi számítás szerint el kellene jutnia? Természetesen a szülői és a tanári nevelőmunkán túl nem az ünnepi beszédektől kell várni, hogy egy csapásra világosságot gyújtsanak a sötét fejekben, netán a sötét szívekben. A hétköznapokon lényegesen több múlik. (Eredeti­leg negyvennyolc és ötvenhat sem ünnepnapokon kezdődött - csak a hálás utókor avatta piros betűsekké őket.) A „szürke” hétközna­pokon mindannyiunké a felelősség, nem pedig kiválasztott szóno­koké, hogy igazítsunk valamit a világon, amelyben élünk. Lehetsé­ges, hogy néhány személyesen elmondott szóval biztosabban talál­hatunk célba, mint azok, akik gondosan szervezett ünnepségeken, tömegek előtt beszélnek. Mert ugyanebben a világban, valahol a mi szomszédságunkban élnek keresztdöntögető és zsidó síremlékeket romboló földijeink is. Úgy látszik, ezek a személyes szavak most nem hangzottak el idejében. Csaknem egy évszázada, 1905. március 15-ének éjszakáján vala­kik (soha nem derült fény a kilétükre) darabokra törték Ferenc Jó­zsef mellszobrát az uralkodóról elnevezett kaposvári szálloda bejá­ratánál. Sokan ezen a tetten is megütköztek, pedig a szabadságharc utáni megtorlás sajgó emléke valóban sok mindent megindokolha­tott. De ugyan ki és mit kérhet számon a budapesti Regnum Marianum-templom helyén álló kereszten - a talapzatára felpingált vörös csillag nevében? Lehet persze, hogy túlbecsüljük a vandálokat, ha nem létező el­veikkel próbálunk vitába szállni. Megeshet, hogy a történetekre sokkal kézenfekvőbb a magyarázat: úgy hírlik, nem valamely eltor­zult eszme vagy erőszakon alapuló politika nevében cselekedtek, hanem csak a végletes tájékozatlanság, mondjuk ki magyarul: a bu­taság képviseletében... Ahogy a hívők kulturális és anyagi gyarapo­dása sem csupán egyik vagy másik felekezet javára szolgál, úgy sé­relmeik sem maradhatnak a gyülekezetek körén belül. Nemcsak a katolikusokat és az izraelitákat bántották meg a pusztítók, hanem valamennyi honfitársunkat. (Még akkor is, ha a keresztdöntök ré­széről megtörtént, amire oly sokszor hiába várunk: elhangzott a bo­csánatkérés.) De ahogy a sérelem mindannyiunké, úgy a felelősség­ben is osztoznunk kell valamelyest. Ezt a keresztet legalább egy kis darabon valamennyiünknek hor­doznunk kell. NAGY ZOLTÁN GÓLYABÁL Ünnepélyesen gólyákká avatták tegnap este a Kaposvári Egye­tem Pedagógiai Főiskolai karának, elsőéves hallgatóit a Dorottya-ház bálter­mében. Aztán a gólyák éjszakába nyúlóan hálóztak pirkadatig. Indul a hónaljmirigy Országos turnéra indul az Irigy Hónaljmi­rigy zenekar, amely november 19:én a ka­posvári sportcsarnokban is merényletet kö­vet el a rekeszizom ellen. A nyolctagú fiú­bandának a közelmúltban jelent meg egy lemeze, amelyen hat számot töltöttek meg a sajátos mirigyes szövegeléssel. A három­negyed órás új anyagot és a csapat régi slá­gereit a Ráncdalfesztivál tizenkilenc állo­másán mutatják be a hazai közönségnek. Az Irigy Hónaljmirigy igazi örömzenével kedveskedik a műanyag popcorn zenével elárasztott huszonegyedik századnak. A napjaink slágerzenéit kifigurázó zenekar a professzionális koncert minden eszközével felfegyverkezve vág neki a monstre kon­certsorozatnak, amely az ország minden részébe elviszi a zenei humor királyait. A fellépéseken számtalan poénnal s meglepe­téssel kedveskednek. A banda legnagyobb engedménye szerint mindenki ingyen jöhet el a koncertre. Már aki 150 cemtiméternél alacsonyabb, úgyhogy elő apáink rock 'n rollos lapostalpú cipőivel, s irány a buli. Középiskolások médiaműhelye Médiaműhely alakult Balatonbogláron a Helyiérték Egyesület kez­deményezésére. A munka oroszlánrészét a média­iparban szárnyaikat pró­bálgató középiskolások vállalták magukra, akik eddig tizenkét műsort ké­szítettek a diákéletről, Eu­rópai Uniós programokról, valamint kulturális ren­dezvényekről.- A médiaműhely munkájához szükséges pénzt, 1,6 millió fo­rintot, a Mobilitás Ifjúsági Szol­gálat pályázata és Phare prog­ram keretében Európai Uniós forrásokból szereztük - mondta Szabó Zénó, a műhely kezde­ményezője. - Eddig tizenkét if­júsági televíziós műsort készí­tettünk társadalmi munkában, középiskolás fiatalok közremű­ködésével. Szabó Zénó elmondta: a mű­helyben egyre több fiatal dolgo­zik, a legutóbbi három műsort már tucatnyian készítették. Az egy éve működő kezdeménye­zés alatt az ifjú szerkesztők és riporterek megtanulták a televí­zió, s technikai eszközök hasz­nálatát és megszokják a kamera előtti szereplést, így a középis­kolás-csapat mostanra már önállóan is el tud készíteni egy műsort. A produkciókban első­sorban közszolgálati informáci­ókat dolgoznak fel a fiatalok: pályázati lehetőségeket ismer­tetnek, Európai Uniós és helyi kulturális programokon forgat­nak, s tájékozódnak a diákélet eseményeiről és történéseiről.- Azt hiszem egy jó példát mutatunk azokban az időkben, amikor mindenki arról panasz­kodik, hogy a fiatalok nem csi­nálnak semmi értelmeset. Tel­jesen önállóan közvetítünk közhasznú, fiataloknak szóló információs műsort, s a szüksé­ges pénzt előteremtettük. Kez­deményezésünk több sikert is aratott, s mi képviseltük hazán­kat a franciaországi Toulouse- ban rendezett: A fiatalok Euró­páért nemzetközi értékelő-kon­ferencián. Szabó Zénó hozzátette: egy Internet-televíziózással foglal­kozó cég felajánlotta, hogy át­venné műsoraikat. Azokhoz is el szeretnék juttatni készítői, akiknek nincs internet csatlako­zási lehetősége, így a produkci­ókat átadnák minden helyi ká­beltelevíziónak, ahol fiatalok­nak szóló műsorok is vannak. SZELLŐ GÁBOR Szarvaslesen harminc diák Több mint tízéves a kapcsolat a kaposvári Pannon Lovasakadémia és Mezőgazda- sági Szakközépiskola, valamint a latinai állami mezőgazdasági iskola között. Ezúttal harminc­két olasz diák látogatott ide hat kísérőtanárral. A magyar cse­rediákok a nyáron jártak itáliában. Nyolc napig ismer­kedtek Latina, Pompeji, Ná­poly, Róma nevezetességeivel, s gyarapították a tehéntartás rendjétől a kiwi-termesztésig szakmai ismereteiket is. Az olasz vendégek, 17-18 éves diákok közül még senki nem járt hazánkban, s elsősor­ban kulturális értékeinkre vol­tak kíváncsiak. Ezért elvitték őket: Zircre, Veszprémbe, Pécsre és Herendre is. Múl­tunk és kultúránk megértését segítette a szennai falumúze­umban s a Pannonhalmán tett látogatás. Mivel a külföldiek el­sősorban a Balatont ismerik, az olasz diákoknak is látniuk kellett a magyar tengert. Fölke­resték a tihanyi apátságot is. Jártak a budai Várban, a Parla­mentben, s megnézték a fővá­ros több nevezetességét. Szentendre sok mindenben emlékeztette őket a hazai kör­nyezetre, s talán ezért is külö­nösen tetszett nekik. Kaposvá­ron jártak az egyetem állattu­dományi karán, részt vettek lo­vas programban, és Bőszénfán megismerkedtek a szarvas­tenyésztéssel. Útolsó este közös vacsorán búcsúztatták az olasz vendége­ket. Ők elmondták: amit láttak, rendkívül érdekes volt. Buda­pest és Szentendre lenyűgözte őket, s a magyarokat kedves, vendégszerető embereknek is- merték meg. ______nemes gábor

Next

/
Oldalképek
Tartalom