Somogyi Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-11 / 264. szám
I 2000. November 11., Szombat KAPO S V Á R Somogyi Hírlap - 5. oldal Egészségnap a kultúra házában Nem idegen a közművelődéstől az egészség- ügyi téma, a kulturális rendezvények sorába könnyen beilleszthető a vércukorszint- és vér- nyomásmérés, a véradás és a talpvizsgálat. Ezt bizonyította tegnapi egészségnapjával az Együd Árpád Művelődési Központ, ahol civil szervezetek, egészség- megőrzéssel foglalkozó, betegeket tömörítő egyesületek mutatkoztak be úgy, hogy egyben ingyenes szolgáltatást is nyújtottak az érdeklődőknek. A programhoz a Civil Háztól és a TESZ-től kapott segítséget a szervező intézmény, melynek színháztermében most a fehérköpenyes asszisztensek kapták a főszerepet: a kaposvári területi vérellátó szakemberei folyamatosan fogadták a véradásra jelentkezőket, a délutáni zárásig 34 donortól vettek vért, s 15,3 literrel gyarapították a vérkészletet. A táncos lábak által gyakran koptatott színpadon a számítógépes talpvizsgálat kapott helyet, a tárlatok megszokott helyszínén pedig a cukorbetegek, a vesebetegek és az asztmások egyesületei, valamint az 1LCO adott tájékoztatót működéséről. Az asztmások megyei szervezete például egészségtesztet állított össze a felnőtteknek és a gyerekeknek, az ILCO kiadványokkal jelent meg. A cukorbetegek kaposvári egyesülete már a program első órájában harmincnál több vércukormérést készített, ők azért is fontosnak tartják a rendszeres megjelenést és a beteg- Sokan igényelték a vérnyomás-és vércukorszint mérését ségről szóló tájékoztatást, mert a megyeszékhelyen mintegy négyezer a cukorbeteg. Adataik szerint a magyar lakosságnak 5-6 FOTÓ: TÖRÖK ANETT százaléka szenved ebben a betegségben, a tegnapi napon is több érdeklődőnél mértek magas vércukorszintet. lé. Hírek TÁRLATNYITÓ. A MTESZ galériában Dabóczi József ötvös alkotásaiból nyílt tegnap kiállítás. A megnyitón csaknem százan vettek részt. Mintegy 50 művet mutattak be a tárlaton, amely november végéig tart nyitva, (hm) VAKLÁRMA. A rendőrök feleslegesen vonultak ki tegnap a sávházhoz. A bejelentő állítólagos vérnyomokra hivatkozva értesítette a rendőröket, ám a helyszínen nem találtak bűncselekményre utaló jelet, (hm) KÖZÉPPONTBAN A TECHNIKA. Dr. Rosta István intézetvezető főiskolai tanár tegnap előadást tartott a MTESZ-székházban. Előadásában a hazai tudomány és technikatörténet kiemelkedő korszakairól beszélt, (hm) ANTENNÁT KAPTAK. A kaposvári Radio-Net Kft harminc méter magasan egy csaknem három méter átmérőjű távközlési antennát szerel le. A speciális feladat miatt szakmai megbeszélést tartottak, a munkát rövidesen elkezdik. A különleges igénybevétel miatt a dolgozók rendszeresen részt vesznek elméleti és gyakorlati képzésen, (hm) ELSZÁLLÍTOTTÁK A LEVELET. Ezen a héten tegnapig mintegy 250 köbméter falevelet szállított el a városgazdálkodási rt.. Október óta ez volt a legnagyobb mennyiség, a munkában három jármű vett részt. A szakemberek csaknem harminc belvárosi utcában szállítják el a felgyülemlett levelet, (hm) VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Tel.: 413-036: - Mikor takarítják a Baross Gábor utcában az utat? A cukorgyárból ezen az úton szállítják a répát. A teherautókról sokszor leesik a cukorrépa és az úton marad. Szerintem ez is balesetveszélyes. Gál László, a városgondnokság munkatársa: - Annak a feladata az úttisztítás, aki a szemetet elszórta, elhagyta. Ebben az esetben a cukorgyári gépkocsikról eshetett le a cukorrépa, amely az úton maradt. Felszólítjuk a Magyar Cukorgyár Rt-t, hogy takarítsa el az elhagyott répákat. A városgondnokság egyébként rendszeresen tisztítja az utat a portól, kosztól. ■ Vágtató lovasturizmus Vonzó rendezvényekkel és vendégcsalogató körülmények megteremtésével jelentős bevétel származhat a lovasturizmusból. Pályázati pénzek felhasználásával megtöbbszörözhető az eddigi szerény forgalom, sőt előbb-utóbb nyereséget is tervezhetnek. Ehhez viszont összefogásra és alapos felkészültségre van szükség. Erre a megállapításra jutottak tegnap a kaposvári szakmai tanácskozás résztvevői. A megyei lovasszövetség és a RIB meghívására csaknem 40 somogyi, tolnai, zalai és baranyai szakember jött el. Sárái Péter, a Dél-dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság alelnöke ismertette azokat a szakmai tudnivalókat, amelyek nélkül aligha boldogulnak a vállalkozók. Elhangzott: a falusi, illetve a lovasturizmust egyebek mellett pályázati források felhasználásával akarják fellendíteni. Ez utóbbinál az idén 10 somogyi indulóból 7 mintegy 20 millió forintot nyert. Jövőre azonban újabb, az eddiginél jóval több lehetőséget kínálnak. A szakmai szervezet, illetve a vállalkozók nem titkolt célja, hogy minél nagyobb támogatáshoz jussanak. Ehhez azonban naprakész információra van szükség. A találkozón kiderült: lelkesedésből nincs hiány, a tőkeszegény, gyakran napi gondokkal küzdő cégek, kisvállalkozók tovább dolgoznak. A ló és a vállalkozás szere- tete tartja össze őket, s többen megerősítették: készek az együttműködésre, közösen talán nagyobb sikert érnek el. A megbeszélésen több turisztikai szakember is részt vett, akik a legújabb tudnivalókról beszéltek, harsányt Ingatlan ingyen Dr. Lamperth Mónika Nyitott kapukat dönget Szita Károly polgármester, amikor a kormány segítségét kéri a jogi háttér megteremtéséhez, hogy az önkormányzatok ingyen juthassanak állami ingatlanokhoz - állítja dr. Lamperth Mónika MSZP-s kaposvári országgyűlési képviselő. - 1995-ben a privatizációs törvény módosítását azért kezdeményeztem, mert azt akartam, hogy oldódjon az állami ingatlanok ingyenes átadásának szigorú tilalma, és különösen fontos közösségi célokra az önkormányzatok ingyenesen szerezhessenek vagyontárgyak, A törvénymódosítás indítéka egyebek között a kaposvári Cseri úti sportpálya volt, j amely korábban a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában volt és a város szerette volna megszerezni. Jólesett volna, ha a polgár- mester emlékszik arra, hogy az akkori kormánypárti képviselők több dologban, így például a Cseri úti sportpálya megszerzésében eredményesen dolgoztak. Igaz, amikorra a sportpályát és az öltözőket felújította a város, már új kormány volt hatalmon és a pol- | gármester az átadási ünnepségen Deutsch Tamás leendő miniszternek köszönte meg ezt a segítséget, megfeledkezve arról, hogy a jogszabály módosítása és a döntés még a szocialisták kormányzati idejéhez kötődik. Azért, hogy Stumpf István miniszternek ne kelljen sokáig a joghelyet keresni: a privatizációról szóló 1995. évi )ÜÍIX. törvény 69/A. paragrafus (5) bekezdés kimondja, hogy kivételesen indokolt esetben a kormány döntése alapján térítés nélkül adható át állami ingatlanvagyon a helyi ön- kormányzat részére annak illetékességi területén belül foglalkoztatási és szociálpolitikai célok megvalósításának elősegítése érdekében. ■ Új bérlakásokat építenek A szociális bérlakásépítési program során a mostani 69 mellett jövőre várhatóan újabb 79 otthon épül fel. A megyeszékhely ezzel mintegy 1,150 milliárd forintos építkezés helyszíne lesz, amelyhez a gazdasági minisztérium nyújt pályázati támogatást. Szita Károly, Kaposvár polgármestere tegnap azt mondta: az önkormányzat kiemelt feladatának tartja a lakásvásárlás és építés támogatását.- Tisztes családi otthonhoz mindenkinek joga van - mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Szita Károly polgármester. Kaposváron jelentősen nőtt a lakásépítési kedv, az elmúlt másfél évben 316 lakás készült el magánerőből. Az önkormányzat eddig is számos segítséget nyújtott az otthonteremtőknek, ám a szociális bérlakásépítési program új fejezetet jelent a város életében. Míg az elmúlt 10 év alatt alig 30 önkorSegítség az albérlőknek Sokan nem tudják vállalni az építkezéssel kapcsolatos kiadásokat, de a város rajtuk is segíteni akar. Az elmúlt két és fél év alattt több mint 230 család mintegy 6,6 millió forint albérleti hozzájáruláshoz jutott. Aki viszont mégis vállalja az építkezést, azok számos közművesített telek közül válogathatnak. A Kecel-hegyi tetőn 105 lakás kialakítására alkalmas terület található. mányzati lakás készült el, a mostani 69 mellett újabb 79 otthont akarnak felépíteni. Kedvező döntés esetén 2001-ben kezdik el a munkát. A tervek szerint 59 lakást a Berzsenyi utcában húznak fel, átlagos alapterületük 48 négyzetméter, s a másfél szobásak mellett egy és két fél szobásakat alakítanak ki. A Nádasdi utcában 20 új otthont akarnak átadni, 10-10 egy, illetve másfél szobásba költözhetnek a leendő lakók. Ezek mintegy 43 négyzetméteresek lesznek. Szita Károly hangsúlyozta: tovább folytatják a munkát, a szociális bérlakásépítés építési program során várhatóan 148 lakás épül a városban. Ennek költsége 1,150 milliárd forint.- Kiemelt feladatnak tartjuk a lakásvásárlás és építés támogatását - mondta a polgármester. Csaknem 400-an várnak bérlakásra, s az otthonra vágyóknak fontos, hogy 2006-ig mintegy 500 bérlakás készül el. A beruházás az idős, nagyobb lakásban élőknek is hasznos lehet, megkönnyítheti a lakáscserét. Ezzel egyidejűleg egyébként tovább tart a magánerős LAKÁSÉPÍTÉSEK ALAKULÁSA 11 felépült lakás (magánerő) ■ megkezdett építkezés (magánerő) 316 Önkormányzati építkezés 79 FJ Berzsenyi u # Nádasdi ■. 59 D 20 Jt_ É* 1999-2000 2005-2001 Forrás: önkormányzat beruházás, az elmúlt évben mintegy 76 százalékkal nőtt a kiadott engedélyek száma, s 524 otthon építését kezdték el. HARSÁNYI MIKLÓS Bállal avatták a konyhát Korszerű konyhai eszközök növelik az ellátás minőségét fotó; kovács tibor- Még nem tartunk ott, hogy az idősek otthonába jelentkezőket azonnal befogadjuk, közel negyvenen várnak ma is arra, hogy ide kerüljenek, mégis örömteli ez a nap, mert gazdagodott, gyarapodott az otthon, komfortosabb, színvonalasabb lett az itt gondozottak élete. Jó érzéssel tölt el, hogy az ellátás minőségének emelésére is módunk adódott - mondta Szita Károly polgármester tegnap délután a Ligetben tartott ünnepségen, amikor dr. Mátrai Márta országgyűlési képviselő (Fidesz- MPP) társaságában átadta az otthon lakóinak a korszerű berendezésekkel felszerelt konyhát és az intézet felújított belső útjait. A Szociális és Családügyi Minisztérium pályázatán nyert hárommillió forintot eszközbeszerzésre, állagmegóvásra lehetett fordítani. Saját költségvetési megtakarításából ugyancsak hárommilliót tett a pályázati pénzhez az otthon, a város ezt nyolcszázezer forinttal megtoldotta, a Ligetért Alapítvány pedig egymillióval segítette a beruházást, az így összejött mintegy nyolcmillió forintból nyílt lehetőség a tíz év alatt teljesen elhasználódott konyhai eszközök cseréjére, tudtuk meg Varga Magdolnától, az intézet vezetőjétől. A korszerű gőzüstök, sütők mellett mosogatógépet, az ételeket melegen tartó pultot vásároltak, jelentősen javítva ezzel az étkeztetés színvonalát, a higiénés körülményeket. Új gép- kocsibejárót is kialakítottak és felújították, szélesítették az otthon repedezett, kátyús útjait. Az avatóünnepség este a Liget báljával, Liget Szépe választással ért véget. _ _ __ __■ T ízmilliós kártérítési igény Tízmillió forintos nagyságrendű kárigényt jelent be a jövő hét elején a Közlekedési Minisztériumhoz az időközben lemondott Nógrádi László közlekedési minisztert szállító Audival ütközött Trabant vezetőjének, a halálos balesetet szenvedett 21 éves bal- atonboglári fiatalembernek a családja - közölte Szőgyényi József, a család ügyvédje tegnap Kaposváron. Szőgyényi József elmondta: személyesen tájékozódott a vizsgálat eddigi eredményeiről a Somogy megyei Rendőr-főkapitányságon. Tapasztalatai szerint messzemenően korrekt, részletes és alapos a rendőrségi vizs- gálat.Megítélése szerint ennek alapján pontosan kideríthető, hogy mi és hogyan történt a baleset során. A rendelkezésre álló adatok ismeretében Szőgyényi József egyértelműen állítja: az Audit vezető sofőrt felelősség terheli, ugyanis akár kék lámpával, akár anélkül közlekedik bárki, az élet- és vagyonbiztonságot nem veszélyeztetheti. A kártérítési igényt azért a Közlekedési Minisztériumhoz nyújtja be, mert a sofőr a minisztérium alkalmazottja.- Az adatok azt is alátámasztják, hogy a baleset abban a helyzetben elkerülhetetlen volt, függetlenül attól, hogy 130 vagy 160 kilométeres sebességgel haladt a közlekedési minisztert szállító Audi - mondta a család ügyvédje. Hozzátette: arra, hogy pontosan milyen sebességgel közlekedett a gépjármű, az Audi gyárba elküldött fedélzeti komputer vizsgálatát követően kapnak választ. Szőgyényi József kifejtette: amennyiben beigazolódik, hogy a Trabant vezetője használta az indexet, akkor 100 százalékban kizárható a felelőssége. Ha mégsem, akkor is csak csekély mértékben terhelte felelősség, ugyanis záróvonallal védett útvo- näon, előzni tilos táblánál, 60 kilométeres sebességkorlátozásnál, kereszteződésben joggal számíthatott arra, hogy balról senki sem előzheti meg. Az ügyvéd megítélése szerint egyébként az Audi szirénáját, ha be volt kapcsolva, a Trabantban nem lehetett hallani, a megkezdett kanyarodás miatt pedig a vezető a holttérben kizárt, hogy látta volna a kék jelzést A baleset másik súlyos sérültjének a 20 éves csurgói lánynak a védelmét is ő látja el. A kártérítéssel azonban vele kapcsolatosan, állapotára való tekintettel, még nem foglalkozik. ■ Moziműsor SZOMBAT: 4, 6, 8, 10: X MEN -A KÍVÜLÁLLÓK (szinkr.am.) Vasárnap 4, 6, 8: X-MEN - A KÍVÜLÁLLÓK (szinkr.am.) *25386*