Somogyi Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-11 / 264. szám
2. oldal - Somogyi Hírlap V I L Á G TÜKÖR 2000. November 11., szombat AZ EURÓPAI Uniótól közösen kér tízmillió dollár támogatást a magyar és a román illetékes minisztérium ahhoz, hogy a Felső- Számos és a Tisza vízgyűjtő területén lévő nyolc romániai vállalatnál környezetvédelmi beruházásokat hajtsanak végre. A MAGYAR gazdaság átfogó reformokat vezetett be, s ezek terméseit takaríthatja be az idén - állapítja meg az Európai Bizottság gazdasági kiadványának Magyarországgal foglalkozó fejezete. Az írás kiemeli, hogy hazánkban a vártnál is nagyobb mértékben csökkent a fizetési mérleghiány és a munkanélküliség. KOVÁCS LÁSZLÓ tegnap Bécsben részt vett az Európai Unió szocialista és szociáldemokrata pártjai frakcióvezetőinek tanácskozásán. A Magyar Szocialista Párt elnökének személyében először hívtak hazánkból vendéget a rendszeres találkozóra. A politikus kifejtette: az EU-bővités elodázása a tagjelölt államokban rontja a hangulatot, és kedvez a szélsőjobboldalnak. OROSZORSZÁG és a NATO a jövőben együttműködik a tengeri katasztrófák áldozatainak felkutatásában és kimentésében - állapodtak meg Brüsszelben az Észak-atlanti Szövetség és Oroszország vezérkari főnökeinek tanácskozásán. JUGOSZLÁVIA péntektől ismét az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) tagja. Belgrád kötelezettséget vállalt arra, hogy elismeri az összeurópai szervezet minden állásfoglalását. A CSÁNGÓK számítanak a magyarság segítségére, és a magyar nemzet részének tekintik magukat. A moldvai csángó magyarok három civil szervezete munkatervet dolgozott ki, amelynek alapelve, hogy a probléma megoldása kizárólag Moldvában lehetséges. CLINTON elnök újabb tizenkét hónappal meghosszabbította az Irán ellen több mint húsz éve érvényben lévő gazdasági szankciókat. Washington 1979-ben azt követően döntött a büntetőintézkedésekről, hogy szélsőséges iráni diákok megszállták az ország teheráni nagykövetségét, és túszul ejtettek több amerikai diplomatát. BERLINBEN a Nemzeti Demokrata Párt betiltása mellett foglalt állást a német törvényhozás felsőháza. A testület kezdeményezni fogja, hogy helyezzék törvényen kívül a szélsőjobboldali szervezetet. „Aranyháromszög” a határon Elégedett vélemények az Európai Unió országértékeléséről Orbán Viktor, Mikulás Dzurinda és Wolfgang Schüssel közös eurorégió kialakításában állapodott meg fotó: europress/epa A háromoldalú kormányfői találkozón Orbán Viktor miniszterelnök átadta szlovák és osztrák partnerének, Mikulás Dzurindának és Wolfgang Schüsselnek a határ menti régió, a Bécs-Győr-Pozsony „aranyháromszög” fejlesztésének stratégiai tervét. A partnerek igen kedvezően fogadták a javaslatot, amelynek elkészítését Magyarország az előző, 1999-ben Sopronban megtartott háromoldalú találkozón vállalta. Bajmóc Közös nyilatkozat aláírásával ért véget a háromoldalú miniszterelnöki megbeszélés, amelyen Orbán Viktor, Wolfgang Schüssel és Mikulás Dzurinda áttekintette az együttműködés fejlődését. A kormányfők nagy figyelmet szenteltek az EU-bővítés legújabb fejleményeinek, így a héten közzétett országértékelésekben foglalt megállapításoknak. Erről mindhárman igen elismerően és elégedetten nyilatkoztak. Annak a reményüknek adtak hangot, hogy a decemberben esedékes EU-csúcson pontot tesznek a bővítési folyamat mostam szakaszának a végére, s a nizzai fórum az EU jelenlegi és majdani tagjai számára is hasznos döntéseket hoz. A miniszterelnökök hivatalosan is megerősítették a Bécs- Pozsony-Győr háromszögben tervezett eurorégió létrehozását célzó szándékukat. A nyilatkozat szerint a jószomszédi kapcsolatok fejlesztésén túl a közintézmények, a vállalkozók és a térségben élő polgárok közti bizalmat is erősíteni akarják. A három kormányfő elismeréssel állapította meg,' hogy az elmúlt években ígéretesen alakultak a gazdasági kapcsolatok is. Megítélésük szerint Wolfgang Schüssel korábbi magyarországi és szlovákiai látogatása jelezte Ausztria szándékát a közös munka további elmélyítésére, az osztrák beruházások növelésére és a kereskedelem kibővítésére. A kormányfők ajánlatosnak tartják az eddigi védelmi és külpolitikai államtitkári találkozók rendszeresítését. Hasonlóképpen hasznosnak nevezték a belbiztonsági és a közrendészeti együttműködést is. Orbán Viktor, Wolfgang Schüssel és Mikulás Dzurinda elégedett a két- és háromoldalú kulturális és művelődési együttműködés eredményeivel. A politikusok megállapodtak abban, hogy a hatodik háromoldalú kormányfői találkozót 2001-ben Ausztriában tartják meg. _____________________________■ Ú jabb robbantás Izraelben A szélsőséges palesztinok nem mondanak le az erőszakról Apadóban Bush előnye Még egy hétig elhúzódhat a végeredmény kihirdetése Izraeliek ellen tüntető palesztinokat tartóztattak le fotó, europress/epa Az izraeli rendőrség szerint távirányítású pokolgép robbant péntek reggel Kelet- Jeruzsálemben. A feltehetőleg palesztin merénylet célpontja a helyszínen őrséget biztosító rendőri egység volt. Jeruzsálem A rendfenntartók lezárták a környék utcáit, és megkezdték a helyszín átvizsgálását. A merényletet néhány órával Húszéin Szajef Abejad, a Jasszer Arafat palesztin vezető által irányított Fatah mozgalom egyik vezetőjének temetése előtt követték el. Abejad csütörtökön vesztette életét Betlehem közelében egy izraeli légitámadásban. A Fatah mozgalom pénteken jelezte: bosszút áll Húszéin Szajef Abejad meggyilkolása miatt. A folytatódó összecsapásokban pénteken hárman vesztették életüket. Eközben Szalim Zanun, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet (PFSZ) központi tanácsának elnöke bejelentette: az előzetes tervekkel ellentétben a tanács november 15-ig nem ül össze, hogy megvitassa a független palesztin állam egyoldalú kikiáltásának lehetőségét. Ehud. Barak izraeli kormányfő pénteken közölte: nem számít arra, hogy Bili Clinton amerikai elnökkel folytatott tárgyalásainak eredményeképpen újrakezdődnének az izraeli-palesztin béketárgyalások. Barak kevés reményt fűz a vasárnapi washingtoni megbeszélésekhez, de abban bízik, hogy sikerül véget vetni a véres konfliktusoknak. Az izraeli miniszterelnök több mint két héttel ezelőtt felfüggesztette a béketárgyalásokat a palesztinokkal, mert nem sikerült gátat szabni az erőszaknak. Jasszer Arafat palesztin vezető amerikai idő szerint csütörtök este, még a merénylet előtt kijelentette: nem ellenzi egy újabb izraeli-palesztin csúcstalálkozó összehívását, feltéve, hogy azt jobban előkészítik, mint a Camp David- ben idén júliusban tartott tárgyalást. Tallahassee Helyi idő szerint péntek reggel azt jelentették Floridából, hogy a keddi amerikai elnökválasztáson az államban leadott szavazatok újraszámolásának eredményeként George Bush republikánus elnökjelölt 327 szavazatnyi előnye mutatható ki A1 Gore demokrata elnökjelölttel szemben. A1 Gore 20 államban 260, George Bush pedig 29 államban 246 elektort szerzett, s így az lesz az Egyesült Államok elnöke, aki Floridában győz, és ezzel megnyeri magának az állam 25 elektorát. Bush a korábbi csaknem 1800 szavazatos többsége az újraszámlálást követően 67 megye előzetes adatai alapján 327-re olvadt. Az összesítések beküldésének határideje jövő kedd. Hátravan még azonban a postán feladott voksok összeszámlá- lása, ami jövő pénteken (tíz nappal a választás után) zárul csak le. Hogy pontosan hány ilyen szavazat érkezik a tengerentúlról, előre nem lehet tudni. Tekintettel a nagyon szoros versenyre, aligha feltételezhető, hogy a talla- hassee-i szavazatösszesítő hatóságok a november 17-ei határidő előtt végeredményt hirdetnének. Vannak azonban Floridában más gondok is. Palm Beach megyében feltűnően sok (19 ezer) szavazólapot nyilvánított érvénytelennek a szavazólap-leolvasó gép, többnyire vélhetőleg több jelölt együttes támogatása, vagy éppen a szavazólap üresen hagyása, a félreérthető nyomtatás miatt. Bejelentették, hogy szombaton megint újraszámolják a szavazatokat - géppel és kézzel egyaránt. Polgárjogi szervezetek egyébként azt is Florida állam szemére vetik, hogy nagyon sok afroamerikait elküldték a választási körzetekből, arra hivatkozva, hogy már elfogytak a szavazólapok, s így nem tudták leadni vok- sukat. Márpedig - teszik hozzá az érdekvédők - az ő köreik hagyományosan a demokrata jelöltet részesítik előnyben. Azt is hozzáteszik: nem lehet véletlen, hogy a botrányos végkifejlet épp abban az államban következett be, ahol a kormányzó Jeb Bush, azaz a republikánus George Bush édestestvére. A kormányzó mindenesetre kivonult a szavazatszámlálást ellenőrző bizottságból, jóllehet ez a hely hivatal- ból megilleti őt. _____________■ j ^rdekes magyar vonatkozású re- £ kord: a nyolcvanmilliós Vietnamban beszélnek a legtöbben a nyelvünkön - az olyan államok közül, ahol nem volt és ma sincs magyar emigráció. Vietnam A háborús évtizedekben sokan tanultak hazánk szakiskoláin, egyetemein, s így jelenleg mintegy háromezer vietnami beszéli nyelvünket. Sokan közülük vezető tisztségeket töltenek be, ami óriási lehetőség a kétoldalú gazdasági kapcsolatok, vegyes vállalatok számára is, ám ezzel még kevesen élnek. Jó hír viszont, hogy a kilencvenes évek elején mélypontra süly- lyedt kereskedelem ismét felélénkült, a márványfeldolgozástól a halgazdaságokon át a szoftveriparig széles körű együttműködés alakult ki. Aki régóta nem járt a délkelet-ázsiai országban, alaposan át kell értékelnie korábbi ismereteit - mint e sorok írójának is, aki negyedszer jutott el Vietnamba. Míg a háború és a bombázások időszakában havi tizenhárom kilogramm volt a rizsA jelszavak maradtak, a helyzet javul A vezetők egy része változatlanul jól beszél magyarul fejadag, amit tíz dekagramm cukorral és nem sokkal több hússal egészítettek ki, most a hazai és az importtermékek széles választékát kínáló üzletek sora várja a vásárlókat. A korábbi éhínségek földje napjainkban a vüág harmadik legnagyobb rizsexportőrje. A főváros két szállodáját évekkel ezelőtt a nemzetközi színvonalnak legfeljebb karikatúrájaként lehetett értékelni, ma viszont 12-16 emeletes, ötcsillagos szállodákban helyezik el a turistacsoportokat, amelyek az egykori úttalan utak helyett négysávos autópályán közlekedhetnek. Az országban arra számítanak, hogy a nemrég aláírt vietnami-amerikai kereskedelmi egyezmény legalább hatszázmillió dollár értékben könnyűipari többletkivitelt tesz majd lehetővé Amerikába. Amikor először jártam Vietnamban, mindössze két magángépkocsi volt az országban: az egyiket az egészségügyi miniszter felesége hozta Franciaországból, a másikat új-kaledóniai rokonától kapta egy akadémikus. Mostanában viszont a japán és a dél-koreai kocsik divatja járja, s a Nyugati-tó körüli luxusvillák előtt néhány Mercedest is látni. Ám a fő közlekedési eszköz még nem a gépkocsi, de már nem is a bicikli, hanem a robogó, a kismotor: egyedül Hanoiban 400 ezer van belőlük. A kifüggesztett jelszavak, teljesítményekre buzdító plakátok megritkultak, de szövegükön kevés a változás. Beszélgetésünk során egy vietnamiul kiválóan tudó, nagy helyismerettel rendelkező orosz kutató „fordított peresztrojkát” emlegetett. Némi önkritikus éllel mondta, hogy annak idején náluk a jelszavak modernizálódtak, de a gyakorlatban kevés történt. Vietnamban viszont a helyenként ósdi homlokzat mögött minden megváltozik. Útlevelet mindenki kaphat, és a befektetők között szívesen látják a hetvenesnyolcvanas években külföldre menekült honfitársakat, akik közül sokan sikeres üzletemberek lettek. Saigonban (mai nevén Ho Si Minh-városban) tőzsde működik, a fiatalok intemetkávézókban randevúznak, miközben vidéken, különösen a hegyvidéki falvakban egyelőre igen nagy az elmaradottság. Vietnam hamarosan ismét a vüáglapok címoldalára kerül. Clinton személyében először látogat amerikai elnök az egyesített országba. Hanoiban úgy tudják, sokat lobbizott ezért Petersen amerikai nagykövet, aki a diplomáciai kapcsolatok 1995- ben történt felvétele óta tölti be ezt a posztot. Mint amerikai pilóta, akinek repülőgépét Észak-Vietnam felett lelőtték, hat évet töltött a „Hanoi Hiltonnak” nevezett központi börtönben hadifogolyként, majd szabadulása után beválasztották az amerikai képviselőházba. Nagykövetként tért vissza, vietnami feleséggel, igaz, a csinos hölgy korábbi emigránsként ausztráliai állampolgárságot szerzett. Clinton sok mindent megnézhet, de más magas rangú láA mai Hanoi:, rizs Coca-Colával fotó: europress togatók protokollkötelezettségeitől eltérően nem helyezhet el koszorút Ho Si Minh mauzóleumában, mert azt két hónapra - felújítás címén - bezárták. ______réti ervin