Somogyi Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-30 / 254. szám
10. oldal - Somogyi Hírlap H A 2 A I TÜKÖR 2000. Október 30., Hétfő ■ Hj Hírek VÁLASZTÁS. A párt programját megvalósítani képes személyt kell választani az MSZP élére, nem szabad személyes harcokkal gyengíteni a Fideszt egyedül legyőzni képes szocialisták választási esélyeit. Erről Kiss Péter, a párt alelnöke beszélt egy salgótarjáni rendezvényen, hozzátéve, hogy gyorsítani kellene a választóknak szóló világos üzenetek megfogalmazását. TÁMADÁSOK. A Független Ifjúság szervezet társadalmi munkában segítene Torgyán József miniszter épülő villájának építésénél. Ezzel a szándékkal jelentkeztek munkára négyen a szervezet vezetőségéből. A Független Ifjúság korábban az Független Kisgazdapárt társszervezete volt, amely mostanra elhatárolódik a jelenlegi kisgazdapárttól. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Üldözöttéinek Szövetsége ugyanakkor feljelentette a kisgazda minisztert a Fővárosi Ügyészség Nyomozó Hivatalánáhadó- és társadalombiztosítási csalás bűntettének gyanújával, mondván, hogy be kellett volna vallania a sztárügyvédként keresett milliókat. ROMA VÁLLALKOZÓK. Or szágos cigány vállalkozói szervezetet alakítanak meg a jövő héten - jelentették be a Jászsági Cigánynapon. Balogh Gyula, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) képviselője elmondta: a romák érdekvédelmében megalakuló szervezet azt szeretné elérni, hogy a cigány emberek ne éhbérért végezzék a legnehezebb fizikai munkát az építkezéseken és a mezőgazdaságban. ■ EZER ÉV. A magyar mezőgazdaság fejlődését az államalapítástól napjainkig mutatja be - fotók, makettek és eredeti eszközök segítségével - az a kiállítás, amely a fővárosban, a Vajdahunyad várban ta- lálható Mezőgazdasági Múzeumban nyílt meg._______________________fotó: europress/körmendi imre Internet féláron A számítógép-ellátottság terén még mindig óriási a nyugati országokhoz viszonyított lemaradásunk. Ezen próbál változtatni a kormány Családnet nevű kísérleti programja. Az akció fő gondolata az, hogy ne csak a mosógép, a tévé, vagy a hűtő legyen természetes tartozéka a lakásoknak, hanem a számítógép is. A nem túl távoli jövőben a komputer válhat a legfontosabb háztartási géppé, hiszen a legfejlettebb államokban már most is annak számít. A számítógép fő feladata egyre inkább a világhálóval való kapcsolattartás, ami lehetővé teszi, hogy az egész család friss információkhoz juthasson oktatási lehetőségekről, álláshelyekről, vagy akár új ételreceptekről. A tanulás és a tájékozódás e felgyorsult tempójához azonban elengedhetetlenek a jó minőségű gépek és a megfizethető internetes vonalak. A kormány ezért októbertől kísérleti jelleggel elindította a Családnet programot, amelynek keretében 1400 család juthat kedvezményes hálózati hozzáféréshez és nagy teljesítményű számítógéphez. A lehetőségre azok pályázhatnak, akiknek legalább két kiskorú gyermekük van és jövedelmük eléri a nettó 32 ezer forintot. Az akcióra november 10-ig lehet jelentkezni, ha pedig.több alkalmas jelentkező lesz, sorsolással fognak dönteni. A kiválasztottaknak induláskor az árból nyújtott ötvenszázalékos kedvezmény mellett is csaknem harmincezer forintot kell befizetniük, amit három éven át törlesztenek. __________________________________twt A MAGYAR CSALÁDOK SZÁMÍTÓGÉP OTTHON SAJÁT INTERNETKAPCSOLAT ELÉRI A VILÁGHÁLÓT MÁSHONNAN jelenleg 18% 1,5% 8% 5 éven belül 50% 20% 30% 10 éven belül 70% 35% 60% (mobil kapcsolat) Garanciaalap nagyvárosoknak Tízéves a Megyei Jogú Városok Szövetsége Szita Károly Budapest Új vezetőt kapott a Megyei Jogú Városok Szövetsége. Szita Károly, a szervezet frissen megválasztott elnöke azt szeretné elérni, hogy a későbbiekben a törvénykezésben is figyelembe vegyék ezeknek a városoknak az érdekeit. A Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) alapító okiratát tíz éve, 16 megyei jogú város képviselője írta alá. A szervezet azóta kibővült: mára mind a huszonkét nagyváros él azzal a jogával, hogy tagja lehet a szervezetnek.- A szövetség azért jött létre, hogy képviselje tagvárosai önkormányzati jogait, védje ezek érdekeit, és kapcsolatot tartson a nemzetközi önkormányzati szövetségekkel - tájékoztatott Papp Erika,' a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöki referense.- Szakmai és politikai fórumokon veszünk részt, és azt gondolom, komoly tekintélyt vívtunk ki magunknak. Többször szót emeltünk a sajtóban az önkormányzati gázközművagyon rendezésével kapcsolatban, és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségével együttműködve sikert is értünk el: a kormány ki is fizette tartozásának egy részét. A referens elmondta: az állami szervek régebben kötelező rossznak tartották azt, hogy kikérjék a szövetség véleményét, mára azonban kapcsolatuk őszinte érdeklődéssé és együttműködéssé változott. A Pénzügyminisztériummal, a Miniszterelnöki Hivatallal, a Szociális és Családügyi Minisztériummal és a Belügyminisztériummal állandó munkakapcsolatot alakítottunk ki - folytatta a szóvivő. - Szakembereink hetvenhárom jogszabályt véleményeztek és számtalan hasznos kritikai megjegyzéseket tettek, a javasolt változtatásokat a tárcák többnyire beépítették a tervezetekbe.- Szeretnénk továbbra is képviselni a megyei jogú városokat, és jó lenne elérni azt, hogy a későbbiekben a törvényhozásban is figyelembe vegyék az érdekeinket - közölte Szita Károly, a szövetség nemrég megválasztott elnöke, eddigi alelnök. - Távlati célunk az, hogy közös garancia- alapot hozzunk létre, amelynek segítségével hitelt tudnának felvenni a megyei jogú városok ön- kormányzatai. __________sir » V alóban kis ország vagyunk? Budapest írjuk„mondjuk, politikusaink nyilatkozataiban is gyakran előfordul: kis ország vagyunk! Valóban? Hazánk alapterülete 93 030 négyzetkilométer, lakóinak száma 10 millió. Ha megnézzük, Európa térképén - a volt Szovjetunió önállóvá vált országaival együtt - 48 államot találunk. Ezek közül 28 nálunk kisebb területet foglal el az öreg földrészen, és kevesebb a lakója, mint Magyarországnak. Ilyen például Írország, Dánia, Grúzia és Portugália. Ausztria területe tízezer négyzetkilométerrel kisebb, mint a mienk és lakóinak száma csak 7,9 millió. Hét olyan ország van Európában, amelyeknek területe ugyan hazánknál Nyugdíj Budapest Januártól akár 2 hétre csökkenhet a nyugdíj-megállapítás jelenlegi, gyakorta több hónapos határideje. Ezt Vágujhelyi Ferenc, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) főigazgató-helyettese erősítette meg lapunk érdeklődésére. Egy csaknem 18 millió dolláros világbanki hitelből megvalósuló fejlesztés révén központi számítógépes nyilvántartásba kerül 30 irattár több kilométeres dossziésora, valamint az utóbbi esztendőkben már elektronikusan rögzített adathalmaz. Összességében tehát több mint 100 millió adathoz férhetnek majd hozzá országszerte a felhasználók. Jelenleg több megyében eredményesen tesztelik a gépeket, november közepére pedig várhatóan valamennyi térség csatlakozik a rendszerhez. Vágujhelyi Ferenc hangsúlyozta: a papíralapú nyilvántartást felváltó korszerű központ természetesen csakis azokat az információkat tarnagyobb, de lakóinak száma sokkal kevesebb. Finnország, Norvégia majdnem négyszer nagyobb, de az előbbit ötmillióan, az utóbbit négy és fél millióan lakják. Ebben a kategóriában Izland képviseli a végletet, területe több mint százezer négyzetkilométer, lakóinak száma azonban csak 264 ezer. A másik véglet Európa legsűrűbben lakott országa, Belgium. 30500 négyzetkilométernyi területén valamivel többen élnek mint hazánkban. Ha kitekintünk a világba, ugyancsak kedvező helyzetben vagyunk. 203 ország között 107 kisebb, mint a mienk, és a nagyobbak között is 50-nek kevesebb a lakossága. Afrikában 54 országból 33 kisebb, mint Magyarország. KOÓS TAMÁS 2 hét alatt talmazhatja, amelyeket oda az arra illetékesek eljuttatnak. Vagyis a gyors és pontos nyilvántartás feltétele, hogy a munkáltatók jogkövető magatartást tanúsítsanak. Ha ugyanis egy cég átalakul vagy megszűnik, volt dolgozója járulékaivá pedig nem számol el, azt értelemszerűen a számítógép sem könyvelheti le. A nyugdíj-megállapításra várók gyakori kálváriáját épp az okozza, hogy személyesen kell végigjárniuk egykori kenyéradóikat. Ezután a nyomozást a hivatal végzi el, de még így is előfordulhat, hogy nem találnak meg minden adatot. A törvény éppen ezért lehetővé teszi, hogy beszerezhetetlen dokumentumok helyett két kolléga igazolhassa a kétséges munkaviszonyt. Felgyorsítja majd a járadékmegállapítási folyamatot, ha a kiszámításához nélkülözhetetlen adatok egyidejűleg a központi adatbázis rendelkezésére állnak. Az összekapcsolás várhatóan 2001-ben megtörténik. ________ ics.b.jj Ok tóber 30., Hétfő - Televízió-műsor m1 5.42 Hajnali gondolatok, 5.45 Agrárvilág, 6.00 Ma reggel, 8.30 Ezredforduló, 8.35 A bestia (brazil sorozat), 9.00 A vadon vándora (ausztrál dokumentum- film-sorozat), 9.35 Naprakész magazin, 12.00 Híradó délben, 13.00 Roma Magazin, 13.25 Domovina (szlovák nyelvű nemzetiségi magazin), 13.58 Hírek. Időjárás, 14.00 Minden lében két kanál (angol krimisorozat, Valaki vár), 14.50 Ágota Kristóf (svájci dokumentumfilm), 15.50 Ezredforduló, 15.58 Hírek. Időjárás, 16.00 Magyar Ház, 16.30 Protestáns énekek, 16.45 Maradj velünk!, 16.55 A magyar írásbeliség regénye, 17.25 Úton, 1750 Alaphangok RTL KLUB 6.30 Reggeli (benne: Mire gondolok?), 9.00 Recept Klub, 9.15 Szeretni bolondulásig (mexikói sorozat), 9.45 Julieta (mexikói sorozat), 10.35 Top Shop, 11.30 Delelő (benne: Ünnepnaptár: Mire gondolok?; Recept Klub; Joker), 13.00 Híradó (déli kiadás), 13.20 Kavalkád (nemzetiségi műsor), 13.30 Kalandos nyár (francia sorozat, 50.), 14.20 Az őrangyal (amerikai vígjáték), 16.00 Julieta (mexikói sorozat, 40.), 16.50 Joker (telefonos villámjáték), 16.55 Szeretni bolondulásig (mexikói sorozat, 99.), 1720 Joker (telefonos villámjáték), 17.25 Hegylakó (amerikai ka- landfilm-sorozat, 48. Szent Antal keresztje) TV2 m2 5.30 Reggeli kiadás, 5.50 Jó reggelt, Magyarország!, 8.35 Gazdagok és szépek (amerikai sorozat), 9.05 Csupa-csupa élet (német sorozat), 9.35 Vad világ, 10.30 Közvetlen ajánlat, 11.20 Szerencsekerék, 11.50 Miért éppen Alaszka? (amerikai sorozat), 13.00 A kitüntetés napja (amerikai film), 14.45 Kórház a pálmák alatt (német kórházsorozat), 16.25 Sonadoras - Szerelmes álmodozók (mexikói sorozat. Fsz.: Alejandra Avalos, Arturo Peniche), 1710 Maria Isabel (mexikói sorozat), 1740 Esperanza (mexikói sorozat. Fsz.: Edith Gon- zález), 18.30 Tények (hírműsor), 19.00 Gyerekszáj (Friderikusz Sándor műsora) 18.00 Híradó hatkor 18.30 Híradó 19.15 Most vaav soha! 18.15 Miénk a vár... 18.55 Leaven ön is... 20.00 Vad anaval 19.15 Híradó este 19.25 Fókusz 20.30 Az elveszett erek20.00 A Pici - Kozma 19.55 Barátok közt lyék... (kalandsoIstván birkózó 20.25 A riporter: Frei rozat) 20.30112 Tamás 21.30 Az én mozim foly21.10 Pestv Fekete.. 21.30 Küzdelem... (ametatódik 22.00 Híradó este rikai akciófilm) 22.30 Forró nvomon 22.10 Aktuális 23.05 Híradó 23.05 Jó estét... 22.40 AlaDhanaok 23.20 Autómánia 23.50 Véatelen határok 23.20 TS - Bajnokok 23.50 Ürbalekok (ame0.40 Tenaerszem Liaáia Maaazin rikai sorozat) 1.15 Naoló íism.) 0.10 Ezredforduló 0.45 Fókusz 1.55 Vers éjfél után EUROSPORT 8.30 Delta, 9.00 Rajongó, 9.30 Századfordító magyarok, 10.20 Jelfák, 10.30 Tv-klinika, 11.00 A jövő Magyarországa, 11.30 Szép volt, de szép..., 12.00 Kémeri (sorozat, 5/1.), 13.05 Híradó délben, 14.05 Parlamenti Napló, 15.00 VII. magyar drámaíró verseny (ösz- szefoglaló), 15.50 Zenélő gyermekkezek, 16.00 Iskola utca, 1730 Hölgyválasz, 18.00 TS - Futballhétfő 19.45 Esti mese 20.00 Híradó este DUNA TV 4.10 Virradóra, 9.15 Magyar világ, 945 Napóra, 10.30 Emlékképek, 10.50 Irány a túlsó part, 11.45 Esti kérdés, 12.00 Lapozó. Híradó, 12.20 Halld, Izrael!, 12.50 Elfeledett tájakon, 13.20 Miénk a tér, 14.20 Különleges utazások (spanyol sorozat), 15.15 Mozgó Kép, 15,45 Lyukasóra, 16.30 Rendhagyó történelemóra, 17.10 Versposta 17.25 Pocahontas 18.00 Napóra ______ 1 8.55 Nők között (franKAPOSTV 20.40 Kvartett 19.50 SDortkéDek 21.10 Út mentén, út20.35 Díjlovagló-világkuban... pa 21.40 Torinói srácok 20.55 Tükör (olasz film) 21.30 Híradó. Sport 23.15 Záróra 22.00 Ezredforduló 8.30 Alpesi sí-vk, 9.30 Gyorsasági motoros-világbajnokság, 11.30 Pályakerék- pár-vb, 13.30 WTA tenisz, döntő, 14.30 ATP tenisz, döntő, 16.00 Asztalitenisz, bajnokok ligája, 1700 Kamionsport, 17.30 Amerikai Le Mans, 18.30 Eurogólok, 20.00 Rali-vb, összefoglaló, 21.00 Úszás - úszójátékok, 22.00 Ökölvívás, 23.00 Eurogólok (ismétlés) 0.15 Nikodémusok órái. Éjszakai választék HBO 8.15 A bűvös kard, 9.45 Zsarulesen 2., 11.35 Édesek és mostohák, 13.45 A halál cimborája, 15.20 Igen vagy nem?, 16.50 Kemény dió, 18.20 Sebzett vad, 20.00 Egetverő szenzáció, 21.45 Mozi! Mozi! Mozi!, 22.15 Az anyósom, 0.00 Tökéletes bérgyilkosok, 1.40 South Park, 2.10 Ne sírjatok, fiúk! Magyar ATV 19.30 Össztűz/Európa, 20.35 Szbrepcsere, 21.30 Angyali történetek, 22.00 Híradó/HQ 2000, 23.35 Rockkalapács A műsor és a kezdési időpont változtatásának jogát minden tévéadó fenntartja, s ezért lapunk felelősséget nem vállal. 22.05 Halál a hálaadás napján (dokumentumfilm) ______ 2 3.30 Sportképek 0.00 Híradó. Vers SPEKTRUM 16.00 Afrika vadonjaiban, 1700 Elixir, 1730 Teljes gázzal, 18.00 A mérnök dicsérete, 18.30 Élet a harmadik..., 19.00 A Louvre legszebb..., 19.30 A múlt: nyomában, 20.05 Ötlettár, 20.40 Dugóhúzóval..., 21.10 A Karib-ten- ger, 21.40 Pekingtől Párizsig..., 22.10 Állatfajok őrangyalai, 22.40 Négylábú páciensek, 23.10 Háborúk titkai N. GEOGRAPHIC 16.00 A nagy lábú szörny..., 17.00 Túlélni..., 18.00 Farkastestvér, 19.00 Vörös panda, 20.00 Kutatás, 21.00 Verseny életre-halálra, 22.00 Sietős... 8.00 Képújság 9.00 Szolnok-Klíma-Vill Purina kosárlabdamérkőzés ismétlése 10.00 Képújság 13.00 Ünnepi közgyűlés ismétlése 18.25 Thalassa 79. rész 18.50 Meskete 19.00 Kapos Tv Híradó 19.20 Játék 19.30 Kapos Sport 19.45 Géniusz ismétlése 20.00 Fekete Gyöngy 125. rész 20.45 Felhőjáték - magyar film 22.30 Szót nők - Klíma-Vili Purina kosárlabdamérkőzés ismétlése 23.30 Éjszakai műsor: Kapos Tv Híradó, Kapos Sport MARCALI TV 10.00 Marcali Híradó ismétlése 20.00 Sportközvetítés CSURGÓ TV 0-24.00 óráig: Képújság, hírek, információk 20.00 Csurgói Híradó 20.30 Tvmozi: Felhőjáték -magyar film KAPOS RADIO Fogható a 99,9 MHzen 5.30-10.00 Jó reggelt, Kaposvár! 715TippTop játék 9.35 Kávészünet 10.00 Kávéház Király Erikával 11.05-12.00 Az évszázad dala 13.00-13.10 napló - hírösszefoglaló 14.00-18.00 Délutáni Turmix Vajay Andrással 18.0023.00 Flört Ma'Oval és Motivál, benne 18.0019.00 Kívánságműsor, BBC, KaposSport, Sztárinterjúk, Szanaszét szívek Beszéljünk róla! 23.05 Esthajnalcsillag SOMOGY RADIO Fogható a 91,2 MHzen 6.00 Reggel a Somogy Rádióban 8.05-11.00 Sportdélelőtt 11.05 Baj Gabi műsora, benne: 11.05 Receptötletek és zenék ABC sorrendben 12.10 Az étkezés illemtana 13.00 Krónika 13.15 Útinform 1605 Zenei újdonságok Kéry Jenővel 16.15 Útinform 17.0019.00 Élő kívánságműsor Telefon: 51088419.00 Krónika a Somogy Rádió hírösszefoglalója 19.30 Mese 19.45 Sport 20.00 Funky óra 21.05 Somogyi Dáridó PÉCSI RADIO 5,55-9.00 Hajnaltól reggelig - információs magazinműsor 12.00 Szerb nyelvű műsor 13.30 Horvát nyelvű műsor 15.00 A Pécsi Rádió zenés délutáni műsora 18.00 Regionális német anyanyelvű műsor 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku 20.30 Na matemjem jeziku