Somogyi Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-25 / 250. szám
■■■ 2000. Október 25., Szerda KAPO S V Á R Somogyi Hírlap - 5. oldal Az akvarell szerelmese Katedra és festőecset. Kovácsné Ékes Edit hétköznapjait évek óta e két tárgy határozza meg. Délelőtt diákjainak az írás, olvasás, számolás rejtélyeit oktatja, délután pedig színekkel, formákkal kísérletezik. Gyermekkora óta imád rajzolni, festeni. Családtagjait gyakran meglepte egy-egy tájképpel, portrérajzzal. Aztán két éve barátai unszolására másoddiplomásként beiratkozott a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola rajztanár szakára, ahol komolyabban is belemélyedhetett a festészet elméleti, gyakorlati rejtelmeibe. Ám arra sohasem gondolta volna, hogy festményei, grafikái kiállítótermek falaira kerülnek.- Amióta beiratkoztam a rajztanár szakra, szinte minden festési technikát kipróbáltam - mondta.- Úgy érzem, hozzám legközelebb az ak- varellfestés áll. Ez megnyugtat. Nincs is annál szebb, mint amikor kezembe veszem a festőecsetet, a festék a papíron véletlenszerűen szétfolyik. Az akvarellfestménynek mágikus hatása van. Áttetsző, sejtelmes, tiszta színű világot hoz létre. Kovácsné Ékes Edit lakásának szinte valamennyi szegletében ecsetet, festőállványt, festékeket látni. Ha elvégezte háziasszonyi teendőit e munkaeszközök foglalják el ebédlője asztalát, s kelti életre tájképeit, csendéleteit. Gyakran fest a természetben is, mert szerinte a formák apró részletét, rezdüléseit csak itt lehet igazán tanulmányozni. Műveiből a nőiség, az anyaság, a frissesség, szépség, egyszerűség, természetesség árad. A katolikus általános iskola mű- vésztanárának megjelent egy 2001-es művészeti naptára is, amelyben 13 ak- varellje kapott helyet. Nemrégiben pedig a Kapós- füredi Művelődési Házban nyílt harmadik tárlata. Saját sikerei mellett, nagy öröm számára az is, ha tanítványai rajzpályázatokon jeleskednek. ______ kovács GABRIELLA K ovácsné Ekes Edit 1960-ban sző tett Kaposváron. 1983-ban szerze diplomát a tanítóképző főiskolán, lánya van. Anita és Viktória. Hőbb tanítás, festés, kertészkedés. Autófosztogatók hétvégéje Szokatlanul csendesen telt az elmúlt „hosszú hétvége” a kaposvári rendőröknek. Csupán az autófosztogatók adtak munkát. Már megszokott, hogy a halottak napja és mindenszentek előtt elsősorban a temetők környékén bukkannak fel ezek a társaságok. Jó néhány hete elkezdték „működésüket”, a sírkertek melletti parkolókban álló autókat feszítették fel és vittek minden mozdíthatót. Nem hiába tartottak megerősített szolgálatot a rendőrök ezeken a helyeken, és hívták fel az autósok figyelmét, hogy semmi értéket ne hagyjanak a parkoló gépkocsikban. Úgy lehetett számítani: a mostani hétvége lesz a legkritikusabb ezeken a helyeken, mert most keresik fel legtöbben szeretteik nyughelyét. Valóban az autófosztogatók hétvégéje lett a mostani, de nem ott bukkantak fel a tolvajok, ahol számítottak rájuk. Hat autót fosztottak ki ismeretlen tettesek - de egyiket sem a temetők melletti parkolókban. Hiába volt riasztó az autóban, mire a tulajdonos leért, már késő volt, a tettesek árkon-bok- ron túl jártak. Hogy egy társaság volt-e vagy több, egyelőre csak találgatni lehet. Minden esetre az utóbbi látszik valószínűnek, mert a város különböző pontjain történtek a lopások és a módszer is más volt. A tolvajok után szinte „üdítő változatosságot” jelentett, amikor családi csetepatéról érkezett bejelentés. Egy Kaposvár környéki településen egy házaspár szólalko- zott össze, és az asszony egy késsel farba szúrta élete párját. Szerencsére rendőrségi ügy mégsem lesz a dologból, mert a férfi köny- nyebb, nyolc napon belül gyógyuló sérülésekkel úszta meg a „csatát”. j. e. Gondolatok papírból A megnyitóra főként diákok érkeztek fotó: török anett Szépség, harmónia árad azokból az alkotásokból, amelyek az öt éve működő Nemzetközi Papírművészeti Alkotótelep tegnap nyílt kiállításán láthatók a Csokonai Galériában. Amikor erről a témáról esik szó, a képző- és iparművészetet kedvelőknek rögtön eszébe jut J. Lieber Erzsébet neve, hiszen a megyében ő honosította meg ezt a művészeti ágat, sőt kialakította ennek műhelylehetőségeit is. A kiállító terem megváltozott arculatához jól illeszkednek a papírcsodák. Köztudott az egyetem Csokonai minígalériájáról, hogy kevésbé ismert tehetségeknek is bemutatkozási lehetőséget nyújt. Tamás Károly grafikusművész stílusosan papírra vetette mondanivalóját. Ezt az anyagot a művészi kifejezés egyik legfontosabb eszközének nevezte, mely nagyban hozzájárult az emberi kultúra fejlődéséhez.- Maradandó, sokarcú a papír, éppen ezért azt fejezhetjük ki vele és rajta, amit éppen akarunk. A gondolatok közvetítésének egyik legegyszerűbb formája. Bizonyára mindenki életében vannak olyan papírból készült tárgyak, feljegyzések, amihez nem szívesen nyúl. Ez is csak örök értékű- ségét mutatja. Vannak, akik nem becsülik, de akadnak szerencsére jó páran olyanok, akik viszont tisztelettel beszélnek róla. Ma már nemcsak elindítókról, hanem követőkről és támogatókról is beszélhetünk, ha az alkotótelep kerül szóba. A Nemzetközi Papírművészeti Alkotótelep célja hazai és külföldi művészek bevonásával a papírnak, ennek az egyszerű, mégis érzéki varázsú és rendkívül alkalmazkodó médiumnak a lehetőségeit kutatni, mégpedig olyan környezetben, ahol a gazdag vegetációi ú természeti tér, a béke és nyugalom élménye nyújtja azokat a kreatív kereteket, melyek között a táj és a benne zajló történések rezgéseit felfogva el lehet mélyedni a meditativ alkotói folyamat fizikai és szellemi-lelki fázisaiban. Ez egészen pontosan 29 művésznek sikerült. Az elkészült csodákat bárki megtekintheti november 5-ig a Csokonai Galériában. sz. k. Paprikás madárijesztők Káposztaemberek, sárgarépa rókák, paprikacsibék keltek életre tegnap a füredi diákok szorgos kezei között. Az iskola egészségnapi rendezvényén az aprónép mellett pedagógusnak, szülőnek is akadt tennivaló. Néhány éve még sorversenyeket, focimérkőzéseket játszottak és vérnyomásmérésre álltak sorba a kaposfüredi diákok, ha sportnapra hívta őket a csengőszó. Tegnap azonban az iskola vezetősége a sportnapot egészségnapi rendezvénnyé bővítette ki. A mozgás mellett nagy hangsúlyt kaptak a egészséges táplálkozásról, tisztálkodásról, lelki egészségről szóló előadássorozatok is, amelyeket védőnők, pszichológusok, iskolaorvosok tartottak. Az iskola egészségnapján valamennyi kisdiák és szüleik nemcsak a jó tanácsokat hallgathatták együtt, hanem rajzversenyen, terheléses vizsgálatokon, gyümölcs-, és zöldségtál készítő versenyen is bizonyíthattak. A nap érdekessége a terheléses vizsgálaton megmért harmadikos kisdiák hat kilogrammos iskolatáskája, a répából, uborkából, őszi gyümölcsökből elkészített mágikus erdő és lakói voltak, valamint az a tucatnyi friss pékáru, a kakaó, amelyet egész nap kedvükre fogyaszthattak. ___kovács V irágkorát éli a város A város fejlődésének üteme az elmúlt két évben felgyorsult - erre az állításra nemcsak az ide látogatók, hanem az itt élők is rábólintanak. A megyeszékhely előtt megnyíltak a pályázati lehetőségek, ezért néhány területen (út- és lakásépítés) a tervezettnél nagyobb előrehaladást értek el. A vízminőségi problémák megoldása miatt szükséges volt az NA 600-as vezeték teljes hosszának, mintegy 5,9 kilométeren történő cseréje. A beruházás becsült költsége 383 millió forint, melyhez 296 millió címzett támogatást igényeltek. Az 1,3 milliárd forintos szennyvízcsatornázási program megvalósításához 30 százalékos céltámogatással rendelkezik Kaposvár, az összeget 2003. december végéig kell felhasználni. A város környéki településeivel közösen a beruházás további költségeinek finanszírozására ISPA pályázatot nyújtottak be a szakminisztériumhoz. Az idei program jól halad, a 2000. évi tervekre 141 millió forintot fordítottak. Október 30-ig 13 utcában épül ki a rendszer, 5 kilométer hosszan, 386 ingatlan szennyvízelvezetését biztosítva. Két új utcát is kialakítottak. A Kontrássy folytatását Bereck Sándorról, a város egykori főépítészéről nevezték el. 38 millió forintos területfejlesztési támogatásból valósul meg a malomhoz vezető út. A Pécsiről a Kertaljávál szemben ágazik le, a malom cukorgyári oldalon lévő telkéhez vezet, melyen keresztül a gabonaforgalmihoz érkező iparvágány melletti úton a környéken élők nyugalmának zavarása nélkül elérhető. A tervek szerint az új szakasz 2001. november végéig elkészül. A Berzsenyi utcában jövő év novemberéig 69 lakás épül, 80 százalékos állami támogatással. A Táncsics Mihály Gimnázium főépületének rekonstrukciója a tervezettnél gyorsabb ütemben halad. A kivitelező a módosított szerződésben vállalt 2001. január 30-i befejezési határidőhöz képest várhatóan már idén befejezi a munkákat. Az oktatási intézményhálózat fejlesztését szolgálja az új, 450 diák elhelyezésére szolgáló kollégium, melyre címzett támogatáson nyert pénzt a megyeszékhely. Ugyancsak még az idén átadják a felújított toponári idősek otthonát. Sikerült megoldani a védőnői szolgálat már hosszú évek óta fennálló problémáját, a szolgáltatóházban lévő 7-10. számú gyermek háziorvosi rendelők rekonstrukciójával párhuzamosan kialakítottak egy védőnői szobát is. Címzett támogatásból végzik el a Kaposszentjakabi Apátság felújítását is. sz. k. VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Tel.: 430-818 - Mikor javítják meg a Nyár utca 99. és a 100. számú házak előtt az útpadkát? Úgy tudom, a munka határideje június 30-a volt, ám ezt az időpontot szeptember 15-re módosították. Ez az új időpont is lejárt. László Tamás, a városgondnokság munkatársa: - A kivitelező cég már elkezdte a munkát. Jelenleg a Liszt Ferenc utcában dolgoznak. Ha itt végeztek, két héten belül a Nyár utcában folytatják. Tel.: 311-042 - Évek óta senki sem gondozza a Nyugati temetőben a hajdani kaposvári ökölvívó, Bednemics Márk sírját. Kinek a feladata az összedőlt sírt rendbe tenni? Puskás Béla, a megyei temetkezési kft ügyvezető igazgatója: - Jelenleg is tart az a feltáró munka, amely híres személyiségek sírhelyei után kütat. Hámarosan egy ad hoc bizottság dönt majd a sírhelyek gondozásáról. ■ Ötvenéves a gyakorlóóvoda Az óvodások már hónapok óta készültek a nagy eseményre FOTÓ: TÖRÖK ANETT Új tornateremmel és megnagyobbított étkezővel valamint főzőkonyhával gazdagodott a Kaposvári Egyetem Pedagógiai Főiskolai Karának Gyakorlóóvodája. A tegnapi ünnepélyes avatáson leleplezték Kaposvár címerét is. Az intézmény udvarán álló diófa életveszélyessé vált, ezért nemrégiben kivágták, de a jeles alkalom lehetővé tette egy új fa ültetését. Fekete Gyuláné, óvodavezető elmondta: igyekeznek a idejáró 120 kisgyerek és a 13 pedagógus mindennapjait teljessé tenni, ezért folyamatosan szépítik a Füredi utcai intézményt kívül-belül, hiszen ezzel segítséget nyújtanak a leendő óvodapedagógusoknak is. Leittier Sándor, lektorhelyettes megállapította: az a csaknem 20 millió forint, amit az óvoda bővítésére fordítottak, jó helyre került. Céljuk, hogy mosolygós társadalmat teremtsenek, és az apróságok a lehető legjobb körülmények között nevelkedjenek. Az intézmény egy évvel ezelőtt vált a tanítóképző gyakorló óvodájává, ennek köszönhetően már a következő fejlesztésen törik a fejüket. Sokat nem kellett gondolkodni, hiszen még egy foglalkoztatóra lenne szükségük, ez lesz a hatodik a sorban. A munkálatok nyár elején kezdődtek, de augusztus végén már birtokba is vehették. Az átadással azért vártak eddig, mert most így összeköthették az avatást az intézmény ötven éves fennállásával. Leitner Sándor párhuzamot vont az anyaintézmény és a gyakorló óvoda között. Kijelentette: az egyetem is óvodás korát éli, de azon fáradoznak, hogy mielőbb felzárkózzanak az ország többi színvonalas felsőoktatási intézményéhez. ______ ____ SZABÓ KINGA K ÉT NAP A JÖVŐRŐL. A tava lyihoz hasonlóan idén is megszervezi a város a pályaválasztási börzét, ahová a megyeszékhely valamennyi gimnáziumát, szakközép és szakképző iskoláját meghívják, így szeretnék a szülőknek és a diákoknak megkönnyíteni a továbbtanulást. Ugyancsak e hét szombatján tartja a munkaügyi központ pályaválasztási kiállítását, ahol pedig a megye középfokú oktatási intézményei mutatkoznak be. Egyúttal szakmai tanácskozást is szerveztek, ahol a megyei szakképzés helyzetéről fejtik ki a szakemberek véleményüket. (szk) Programajánló A megyei ILCO klub soron következő foglalkozását tartja ma 13 órakor a pártok háza tanácstermében. Dr. Bathó Gabriella, adjunktusasszony és dr. Balogh Gábor, kandidátus szakmai tanácsot nyújt a tagságnak, de négyszemközti megbeszélésre is lehetőség lesz. __________■ Mo ziműsor 4, 6, 8: HORRORRA AKADVA (am.) *23656* Kérdezzen: 8 316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Hívásaikat üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. ■ 1