Somogyi Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-21 / 248. szám

Somogyi Hírlap 2000. Október 21., Szombat Hétvége 11. OLDAL Erkölcs és egyenletek Az isten háta mögött, a világ közepén Pokorni Zoltán oktatási miniszter fotó: lang Róbert A jó pedagógus ideáltípusa az, aki szabadon mutathatja meg magát, egyfajta áttetsző lény, aki nem bújik a világ­nézeti semlegesség üvegfala mögé. Ezt Pokorni Zoltán ok­tatási miniszter mondta a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége kaposvári cso­portja előtt, ahol Erkölcsi ér­tékek az oktatásban címmel tartott előadást. A téma és az előadó iránti érdeklő­dés egyaránt nagy volt a püspöki székháizban, ahol a kultusztárca vezetője tanárembertől elvárható 40 percben beszélt az etiéáról. Kimelte: az igazi kérdés az: lehet- séges-e a magyar közoktatásban az erkölcsi értékek közvetítése? Az el­múlt évek értékválságnak nevezett sokszínűsége ugyanis sokakban azt a kételyt ültette el, nem lehet mindennek tetsző értékeket köz­vetíteni. Ez nem így van, tett hitet a miniszter: az állami tantervekben csakúgy kell lenni etikai tartalom­nak, mint az oktatásban. Jövő szeptemberben az 5. és 9. évfo­lyamok kezdik tanulni az etika tantárgyat, amiben a normák és er­kölcsi tartalmak szerepelnek majd. Az igazán fontos azonban az, hogy a gyerekeknek módjuk lesz a hal­lottak és az általuk tapasztaltak üt­köztetésére.- Megvan a remény, hogy jó ta­nárok, jó tankönyvekből oktathas­sanak: a csaknem száz, iskolások számára készült eti­kával foglalkozó kö­tet bibliográfiáját el­juttatjuk az intéz­ményekhez. Az eti­ka tantárgy beveze­téséből azonban nem következik, hogy a megismert erkölcsi normákat bárki is követni fog­ja - vallja Pokorni Zoltán. - A lényeg az, hogy az új isme­retek megnyissák a gyerekek szá­mára az élet egy új dimenzióját. Az igazi gond ugyanis a vakság. Ha csak hasznos és haszontalan, ká­ros és nem káros között tudnak különbséget tenni, de nem tudják, mi erkölcsös és mi nem. A kultuszminiszter szerint a tankönyvnél fontosabb, maradan­dóbb az a megélt tudás, tapaszta­lat, „eleven, érzelemittas parancs”, amit a gyerekek a kortárs csoport­jaikban szereznek meg az etikai normákról. Ezért szükség van mind több közösségi együttlétre, amit szabadidő-szervező pedagó­gusok pártfogolnak 2001. szeptem­berétől. Munkájukat pedagógiai végzettséggel, a kötelező óraszám­ba beszámítva végzik majd. A miniszter kiemel­te: a világnézeti semle­gesség fogalma szá­mos félreértésre adhat okot, mivel színtelen- séget, karakter-nélküli­séget sugall. Ezzel kap­csolatban elhangzott, a 90-es évek előtti peda­gógustársadalom nem közvetítette a hatalom­nak tetsző módon és elhivatottsággal a szo­cialista társadalmi esz­ményt, így az akkor oktatók, nevelők nem tekinthetők bűnösnek. Nem voltak az ateista ideológia szolgálóleá­nyai, a többség tisztes­séggel tette emberne­velő dolgát.- Nem a törvény betűje közvetíti az er­kölcsöt. A kultúra az a finom eszköz, ami által különbség tehető az el­hivatott pedagógus és az izzó sze­mű szektás között. Ezért a pedagó­gus adjon magából, neveljen, em­beri példája és következetessége legalább olyan fontos, mint a má­sodfokú egyenlet képlete. Mindig nevelünk, a jelenlétünkkel és min­den mozdulatunkkal. Ezért a jó pe­dagógus ideáltípusa az, aki szaba­don mutathatja meg magát, egyfaj­ta áttetsző lény, aki nem bújik a vi­lágnézeti semlegesség üvegfala mögé. Pokorni Zoltán tudja: mindez parázs vitákat válthat ki a tantes­tületekben, de ez szerinte az ügy javára válik. Az értékrend letisz­tulására, egyértelmű megjelené­sére szükség van, s mindez az adott közösségek vitáin csiszoló­dik. Ezen keresztül lehet eljutni a társadalmi közmegegyezésig. A miniszter beszélt arról a har­móniáról, egyensúlyról is, ami­nek a szaktudomány és a nevelés között kell lennie. A világ nem csak definíciókból és megoldó­képletekből, Mengyelejev táblá­zatból áll: az iskolának az egész személyiséget kell hatnia.- Az iskola ne csak képezzen, neveljen is. De az is elmondható: nincs nevelés nélküli képzés, amint képzés nélküli nevelés sincs. A magyar közoktatásban információ-túlsúlyos folyamat erősödött föl. Magyarázható ez az iskolák csökkenő létszám miatt kialakult versengésével is.- Mire való az iskola? - tette föl a kérdést Pokorni Zoltán. - Lehet­e illúziónk, hogy ha a gye­rek fejébe beleverünk va­lamit, azzal el lesz élete végéig? Nem lehet ilyen il­lúziónk, és nem csak azért nem, mert felejtünk, ha­nem mert a világ változik, a tudás elavul. Az iskolá­nak nem rendezetlen, ta­golatlan ismerethalmazt kell közvetítenie, hanem azt kell megtanítania, hogy a gyerekek majdan meg tudják újítani tudásu­kat. Nem hálót kell adni, hanem halászni kell megtanítani a jövő generációit. Az ismeret megszer­zésének képességét kell adni: eb­ből lesz a tudás. Kérdések utaltak végül a peda­gógusfizetésre, a sok esetben nem vagy csonkán működő csa­ládok nevelő voltára, melyek leg­alább olyan fontosak, mint az ed­dig említettek. Pokorni Zoltán nem vitatta el a családok felelős­ségét, sőt, megjegyezte: tárcája a drognál is nagyobb kockázati té­nyezőnek tartja a szülők időhiá­nyát. A pedagógusfizetés jelentős emelése 2000. januárjában és szeptemberében esedékes, össze­sen 16 százalékkal. ■ Az egyházi oktatás kihívása A rendszerváltás korában nyolc katolikus gimnázi­umban mintegy 2500 diák tanult, mára az óvodától az egyetemig az egyház 2000 intézményébe 50 ezren járnak. Ez a robbanásszerű növekedés sok teendőt ró az egyházra, hogy továbbra is képes le­gyen a keresztény, erkölcsi értékek közvetítésére. Az Oktatási Minisztérium ezért szerződést kötött né­hány éve a nagy egyházakkal, hogy pedagógiai szolgáltatásaival segítsen megfelelni a kihívásnak. Még egy laktanyán belül is uralkodhat fejetlenség fotó: török anett Ez a felemás helymegha­tározás Kaposvárt jelöli. Azt a várost, amelynek la­kói már elég edzett szín­házba járók. Együtt sír­nak, együtt vigadnak a Csiky Gergely Színházzal, így aztán nem tisztessé­ges, hogy a várost csak úgy - még ha csak jelké­pesen is - lebombázzák. Márpedig a cím ezt ígéri. Másrészről, ha valaminek Megbombázzuk Kapos­várt a címe, akkor a néző ne számítson rá, hogy pont ő kimarad a szórás­ból. Hát nem. Az utolsó óra vége felé - amikor már éppen elszunyókálnék - dobhártyarepesztő effek­tusok közepette jelképes sortűz lövi halomra a föld­szinti nézőteret. Szunyókálás vége. A baj csak az, hogy az ember és az ember lánya alapvetően nem szunyókálni megy a színházba. Itt meg ráadásul egyfolytában rohangálnak, üvöltöznek, csak azt nem tudom, miért rohangálnak, és mit üvöltöznek. Ezért egy idő után már nem érdekel. Ráadásul Joseph Heller Megbombázzuk New Havent címen futó, amúgy is gyenge szövegének sem tett jót, hogy Mohácsi János és társulata átírta. Lett belőle négyórás darab, amiből minden szívfájdalom nél­kül lehetne háromórásat csinálni. Az első húsz perc például azzal telik el, hogy színészek „civü- ben” a címről vitatkoznak. Egy idő után már na­gyon fárasztó az a poéndömping, amit ránk zúdíta­nak, s amelynek egy hányada biztosan elmés - a nézőtéren elhelyezkedő kollégák harsányan kacag­nak. Az egyszerű halandó meg ül a székében, és azon töpreng, hogy vajon kinek és miről szól ez az egész. Mert a darab jó része a színházi büfébe illik. Ott megállná a helyét, de minden valószínűség sze­rint pont annyian kacarásznának raj­ta, mintha a színház­ból mi egyszerűen fognánk magunkat, és kisétálnánk. Pedig itt - ha jól sejtem - még mondanivaló is van, mégpedig az, hogy mindenféle háború teljesen ér­telmetlen. Valószínűleg ezt hivatott kifejezni a sok teljesen lehetetlen helyzet, csak éppen a mennyiség miatt a darab átlendül a ló másik oldalára. Egymás­tól elzárt jelenetek sorát látjuk. A történet elmesélé­se két bővített mondamái többet nem kíván. Vannak persze jó ötletek is. Még egy laktanyán belül is uralkodhat fejetlenség, itt meg aztán pláne, ezt jól érzékelteti az a módszer, amellyel a meg­bombázandó városokat kijelölik: szembekötősdivel kombinált célbadobással, melyet egy - erre a célra rendszeresített - illuminált tiszt hajt végre. Az sem számít, hogy Bizánc nevű város ma már nincs. A lényeg, hogy a raktárból megfelelő számú bomba hiányozzon. Hogy aztán azt hol dobják ki? Mind­egy. A közlegény meg nem tudja egyeztetni elveit a kötelességeivel. Persze: ne is akarja. Van egy olyan érzésem, mintha Mohácsi a légi­erőről a Nagy Durranás és a Nagy Durranás 2 című filmekből szerezte volna az információit. A különb­ség csupán annyi, hogy ott több a jó poén, mint itt. De azért itt is megvannak a jó öreg szereplősablo­nok, mint afféle jóravaló háborús filmekben: a Lel­küsmeretes, a Lázadó, a Szemellenzős, a Jó Kato­na, és sorolhatnám még. Mi tagadás: a színészek látványosan szenvednek. Ki ilyen, ki olyan mérték­ben, de meglehetősen fásuknak látszanak. És ez baj. Mert ha őket nem érdekli az egész, akkor ne­künk nézőknek mit tudnának mondani? Egyébként többször is úgy emlegetnek minket, hogy ezek, amikor én már első osztályos koromban megtanul­tam Éva tanító nénitől, hogy személyre nem n\ond- juk: ez. Na jó, értem én, hogy mire megy ki a játék, de túl sokszor vagyok ez, s ez engem zavar. Néhányan próbálják felrázni a darabot, de hiába. A zenekar zseniális, Tóth Richárd is egész kiváló koreográfiákat tervezett a musicalutánzat részek­hez. Ez utóbbiaknak viszont semmi funkciója, de ez nem számít. Tudom én, hogy az elidegenítéssel próbálkoznak, amikor folyton „kikacsintgatnak” a színészek a darabból, mond­ják: „X. Y. va­gyok, színész...” hol lakik, most aztán megtu­dom. Igaz, semmi közöm hoz­zá és nem is érdekel, de ez nem fontos. Én mint néző nem vagyok fontos. Ha nem tetszik, felállhatok, és elhagyhatom a nézőteret. Egyébként ezzel a lehetőséggel többen élnek. Per­sze az ember a szünetben még reménykedik, hogy talán a második felvonásra valami csoda történik. De nem. így aztán, jobb híján marad szórakozás­képpen a jelmezek és a díszletek szemlélgetése. Azokon viszont van mit nézni. Szűcs Edit mindent belevisz a jelmezekbe, amit talál. A mohazöld gya­korlóöltözetet macskaszemmel, mindenféle fitye- gőkkel díszíti. A kellékek sokszínűsége gyermekko­runk MÉH-telepeit idézi. Khell Zsolt díszlete egy­szerűen rafinált. Olyan ronda, amilyen csak egy ka­tonai barakk lehet, de apróbb változtatásokkal telje­sen átalakul. Van itt még műszaki ínyencség is. A repülőket érzékeltető emelvények úgy táncolnak, ahogy a vezérkar fütyül. Van itt lézerfény is - mi­nek? - amitől olyan vicces lesz mindenkinek a ru­hája, hogy azon csak nevetni lehet. Aki előzetesen úgy gondolta, hogy a végpoén a Csiky Gergely Színház lebombázása lehet, és el­döntötte, hogy azt azért nem, azért túl kézenfekvő lenne, nos, az nyugtassa meg magát. Bármilyen ké­zenfekvő, sajnos, Mohácsinak nem jutott eszébe j óbb. konya Orsolya A főépítész téglái Dr. L. Szabó Tünde Ybl-díjas megyei főépítészt a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel tüntették ki..- Az aktuálpolitika mennyire befolyásolja az építészek munkáját?- Inkább a településpolitika függ össze az építészettel. A rendezési tervek mint he­lyi törvények teszik lehetővé, hogy hol és milyen épületeket emeljenek. Építészek készítik a terveket, a főépítész véleménye­zi, de az önkormányzat dönt. Itt érvénye­sülhet a helyi politika, de a testületnek vál­lalnia kell a következményeket.-Szakmájára jellemző az irigység?- Csak annyira, mint más szakmára. Az építész alkotó ember. Ha tervező, akkor az épületei évtizedekig, évszázadokig állnak, s a házak elkészültével rövid idő alatt látvá­nyos sikert arathat. Ennek pedig irigység helyett örülni kell. A főépítészek a közigaz­gatásban dolgoznak, és lehet, hogy csak hosszú távon érik be munkájuk gyümölcse.- Hogyan került erre a pályára?- Gyulán születtem, és sokat játszottam a várban. A fiúkkal egy alagúton át mász­tunk be az elhanyagolt épületbe. Akkor még nem volt várszínház, fürdő, de mű­emlékeivel, templomaival megigézett a kisvárosi hangulat. Kaposvárra tizennégy, évesen kerültünk. Jól ment a rajz, jártam a Gerő Kazi bácsi vezette Balázs János Kör­be. Megszerettem az épületeket és a vá­rost. Aztán az építész szakmát is.- Érezte a hátrányát annak, hogy nő?- Amikor tizennégy éve kacérkodtam a főépítészi pályával, sokan óva intettek tőle, különösen azért, mert akkor nem volt még női főépítész az országban. Aztán belevág­tam, de nem éreztem hátránynak, hogy nőként látom el a feladatokat. Igaz, mindig azt vallottam: nem azt kell mondani, hogy nem, hanem azt, hogy lehet, de annak fel­tételei vannak.- Milyen előnyeit érezte?- Meg lehetett honosítani egy olyan módszert, amit én szelíd ráhatásnak neve­zek. Ezt többször bevetettem már: rámo- solygok a polgármesterre, és megpróbá­lom eltántorítani, ha előnytelen helyen szeretne szobrot vagy emlékművet állíta­ni. Egyébként szeretem az apró falvakat lá­togatni, és nem félek a gyaloglástól. Somogydöröcske, Libickozma, Kisbajom valamennyi épületét felmérettük, és Somogydöröcskén kívül a szóládi löszpin- ce-együttes is nemzetközi díjat kapott. A falvakban azt tapasztalom, hogy összefog­nak az emberek, s ha jó a polgármester, a testület, akkor látványosan fejlődhetnek. Ez pedig érzékelhető a faluképen.- Sok helyen megfordult a világban. Mit néz meg először?- Az összképre figyelek; arra, hogy a te­lepülés miként jelenik meg a tájban. A ki­Dr. L Szabó Tünde 1943-ban született Gyulán, a kapó kácsy gimnáziumban érettségizett. A műszaki egyetei mérnöki karán végzett 1968-ban, s 1972-ben műemlél szakmérnöki diplomát szerzett. Címzetes főiskolai tanar. rerje Lőrincz Ferenc Ybl-díjas építész. Két fiuk, három unokájuk van. sebb, emberi léptékű falvakat kedvelem. Azokat, ahol nem építenek magas, a tele­pülés sziluettjében disszonáns elemként ható nagy házakat és távközlési adótor­nyokat. A városokban nem lehet elkerülni a magasépületeket. Kaposváron most már nagy becsben tartják a tisztvise­lőtelepet, és a kertvárosok felé fordulnak az emberek. Az ezredfordulón a belvárosok is emberléptékűek lesznek. Szerencse, hogy Kaposvár belvárosa is megőrizte századeleji hangulatát, s nem építettek oda nem illő házakat! Somogy valamennyi városa kisváros akart marad­ni, és harmonikusan fejlődik. Ezt a Hüd- érmek is bizonyítják.- Talán élhetne sok tomyú, modem cso­dapalotában vagy kastélyban, de ehelyett egy polgári házat választott.- Azért szeretem a kertes, családi házas övezetet, mert itt szinte olyan egy utca, mint egy falu. Mindenki ismeri a szom- - szádját, s figyel a másikra. Ez azért fontos, mert ha generációk élnek egymás mellett, talán jobban törődik a fiatal az idősebbel.- Sokan tudják a főépítészről, hogy szen­vedélyes téglagyűjtő.- Kerültem is már emiatt kellemetlen helyzetbe. A közelmúltban felhívott egy is­meretlen férfi, s megkérdezte: Önnek van az az autódaruja? Milyen darum? - kér­deztem vissza. - Hát nem maga foglalko­zik téglákkal? De, igen, csak nem daruval - válaszoltam. Az is igaz, hogy néhány ön- kormányzat már megajándékozott téglaje­les téglával. A csomagra rá volt írva, feladó: Marcali önkormányzata, tartalma: tégla. Másnap máshonnan érkezett tégla, s ami­kor már az ötödiket kézbesítette a postás, félénken megkérdezte: Ugye, nem építkez­ni tetszik? A hóbortomat a kollégáim is ér­tékelik, s most, a kitüntetés után is kaptam néhány szép téglát a virág helyett. lőrincz Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom