Somogyi Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-21 / 248. szám

2000. Október 21., Szombat MEGYEI K Ö R K É P Somogyi Hírlap - 3. oldal Biotermesztők 250 ezerért Francz Rezső: Osztogatnak a kisgazdák - Csik László: Haragszanak az önkormányzatokra Csokonyavisonta Szabálytalanul adott konfe­renciaszervezésre 9 millió forintot az Agrárinnovációs Kft a csokonyavisontai ön- kormányzatnak - állítja Francz Rezső, a térség or­szággyűlési képviselője (MSZP). Csík László, a tele­pülés polgármestere szerint félrevezették a képviselőt. Egyébként is az lenne a dol­ga, hogy segítse és ne akadá­lyozza Visontát. A konferencia, amelyre az FVM érdekeltségébe tartozó társaság támogatást adott, lezajlott, de a képviselő szerint annak költsége még a 400 ezer forintot sem érte el. A többi egyszerűen a kisgaz­dák vezette földművelésügyi mi­nisztérium adománya a hozzájuk közeli önkormányzatnak. A falu vezetése ebből a pénzből tudta végrehajtani-a törzstőke emelést a termálfürdőn.- Nem a céllal van gondom, hi­szen támogatni kell az önkor­mányzatokat - mondta Francz Re­zső a Somogyi Hírlapnak. - A mód­szert tartom visszatetszőnek és a többi településsel szemben igaz­ságtalannak, mert pályázat nélkül a többieket megkerülve kaptak pénzt. Tudom, hogy nemcsak Csokonyavisonta, hanem a többi kisgazdabarát önkormányzat is ha­sonló módon kap közpénzekből milliókat a minisztériumtól. Csík László csokonyavisontai polgármester állítja: egyszerűen félrevezették a képviselőt.- Olyan emberek információit vette készpénznek, akik harag­szanak a település jelenlegi ön- kormányzatára és igyekeznek be­feketíteni azt. A kft által is támo­gatott rendezvényünk politikától mentes volt, a biotermesztésről és a vidékfejlesztésről tartottak elő­adásokat a meghívott szakembe­rek. Ilyen magas színvonalú kon­ferencia eddig még nem volt eb­ben a faluban. Több mint 350 em­ber vett részt rajta és a költségei is ehhez mérten fakultak. Csík László a képviselő inter­pellációja kapcsán felvetetteket nem cáfolta meg, amikor azt mondta: az ilyen sárdobálás nem szolgálja a falu előrejutását, holott az országgyűlési képviselőnek ép­pen az lenne a dolga, hogy min­den eszközével segítse Csokonyavisonta boldogulását. Francz Rezső úgy véli: a 9 mil­lió forintos juttatást a polgármes* tér sem cáfolta, csak éppen más­ként ítélte meg azt. Ha valóban 9 millió forintot kaptak, s azt „politi­kától mentesen” a biotermesztés­ről és vidékfejlesztésről tartott elő­adásokra használták fel, amelyen 350 személy vett részt, akkor egy biotermesztő, illetve vidékfejlesz­tő ismereteinek megszerzésére vagy felfrissítésére több mint 250 ezer forintot fordítottak. Ennyi pénzbe egy egyetemi vagy főisko­la hallgató egy évi képzési költsé­ge kerül. (Vagy még ennyibe sem!) ■ Elektrotechnikai centenárium A kaposvári elektrotech­nikai társaságok mind­egyike képviseltette ma­gát azon a rendezvé­nyen, amelyen a Magyar Elektrotechnikai Egyesü­let helyi szervezete tar­tott a Technika Házban. Éppen száz éve ala­kult a Magyar Elektro­technika Egyesület, - mondta Sebestény Gyula, a kaposvári szer­vezet elnöke. Hozzátette: a kezde­tek kezdetén 64 taggal indult egye­sületnek mára már több mint 7000 tagja van. A kaposvári szervezet 1966 óta működik, s tag­jai mindazok a szakem­berek, akik érdeklődést tanúsítanak tudományos előadásaik, szakmai útja­ik iránt. Ezúttal dr. Berta Ist­ván, a Műszaki Egyetem tanára, a műszaki tudo­mány doktora tartott egy multimédiás előadást az elektro­technika elmúlt 100 évéről. A prog­ramhoz kapcsolódik az a kiállítás, amely a Technika Ház előterében mutatja be a magyar elektrotechni- ka fejlődését. ___________takács B edegkér már jó úton Kicsik előre, nagyok hátra; futott a megyei közgyűlés elnöke és a polgármester is fotä eszes Bedegkér Az összes helybéli óvodás és általános iskolás futott tegnap a Kossuth Lajos utcában. Előtte átadták a 4,9 millió fo­rintos állami és 2,9 millió fo­rintos megyei segítséggel, va­lamint a község 790 ezer fo­rintnyi saját erejével leaszfal­tozott 425 méter hosszú utat a lakosságnak. Bedegkér útja­iból ezzel immár több mint egy kilométer szilárd burkola­tú. Vissza van még négy és fél kilométer; a soron követ­kező a Csabai utca lesz, amelyhez éppen a napokban szavazott meg újabb, 1,9 mil­lió forintos támogatást a me­gyei területfejlesztési tanács.- Két alapvető célt tűzött maga elé a képviselő-testület két éve - mondta Steinbacher Jenő bedegkéri polgármester. - Azt, hogy sikerüljön intézményeinket fenntartani, másrészt pedig javít­sunk a község útjainak állapotán. Hiszen az öt és fél kilométerből csak hétszáz méter volt aszfaltos. Önerőből képtelen lenne egy ilyen kis falu egy ekkora beruházásra, hiszen Bedegkér költségveté­sének csaknem egyötödébe került most a Kossuth utca rendbe tétele. A zsáktelepülés titkolt álma, hogy összekötő út épüljön mihamarabb Törökkoppány felé; megszűnne ezáltal az elzártsá­ga, húsz kilométerrel lerövidülhetne az út Kapos­várra. FÓNAI IMRE Fidesz a Siotourról Amikor a megyei közgyűlés eldön­tötte, hogy eladja a Siotour Rt-ben lévő 64 százalékos részvénycso­magot, akkor mi azt akartuk, hogy mindenki számára tiszta, áttekint­hető, gyanúsítgatásoktól mentes pályáztatás és értékesítés legyen - mondta Juhász Tibor, a Fidesz frakció vezetője. Hozzátette: azt ösztönözték, hogy szakmai befek­tetők kezébe kerüljenek a részvé­nyek és az értékesítésből a lehető legtöbb bevételre tegyenek szert. Ez nem így van, perből viszont van épp elég. A nyertes OTP Vagyonke­zelő Kft nem szakmai befektető, a Hunguest Rt, amelyik az, 122,5 millió forinttal többet ajánlott. Mégsem nyert. Olyanok miatt zár­ták ki, ami nensvolt súlyosabb, mint a pályázati'határidő meg­hosszabbítása. Mi érdemi dolgok­ra szánjuk a pénzt, közalkalmazot­tak, köztisztviselők bérére, a mos- dósi kórháznak, beszakadt tetők rendbetételére. Eszünkbe sem jut, hogy szavazatokat vásároljunk raj­ta. Ráadásul a perek miatt többet veszíthetünk a réven, mint amen­nyit nyerünk a vámon - mondta a frakcióvezető. ■ Sárdi Árpád az MSZP megyei elnöke Sárdi Árpádot választot­ta elnökké az MSZP megyei külfdöttgyűlése tegnap este Kaposvá­ron. Elnökhelyettes lett Horváth István, dr. Kolber István és Rá- kóczy Attila. VÁLASZTÁS A küldöttek azt javasolják az MSZP novemberi kong­resszusának, hogy érdemben fog­lalkozzon a párt miniszterelnök-je­löltjével kapcsolatos kérdésekkel. A következő hónapokban Somogy valamennyi térségére kiterjedő, úgynevezett problématérképeket készítenek az MSZP helyi szerve­zetei. Erre építik majd a párt me­gyei választási programját. Egye­bek közt ez hangzott el az MSZP tegnapi megyei küldöttgyűlésén. Sárdi Árpád megyei elnök a kétéves tevékenységüket összegző beszámolójában a legnagyobb si­kernek azt ítélte, hogy tavaly győz­tek a megye hármas választókörze­tében lezajlott időközi parlamenti választáson. Mint mondta, bizonyítot­ták ezzel, hogy a Fi­desz legyőzhető ak­kor is, ha a teljes jobb­oldallal állnak szem­ben. Kudarcként em­lítette, hogy a megyei vagy városi ügyekben nem sikerült túllépni a politikai érdekeken. Az országgyűlési képviselőknek sem tudtak a megye érdekében felül emelkedniük párthovatartozá­sukon. Kivétel csak a megye fejlesz­tését szolgáló 200 millió forintos különtámogatás érdekében végzett közös erőfeszítés volt. Sárdi Árpád szerint a pártok esetenkénti egy­másnak feszülése is oka, hogy so­kan elfordulnak a politikától. A következő időszak feladatai közül a leendő megyei pártprog­ram megalapozását említette első helyen. Ennek részeként kívánják elkészíteni a megye problématér­képét. Az elnök fontosnak ítélte a párton belüli fiatalítást is. ■ Hírek GYALOGÚT ÉPÜLT. Lábodon elkészült az összekötő járda a Rákóczi és a Kossuth utca kö­zött. A mintegy 220 folyóméter hosszú úton tíz közmunkás dolgozott. A szinte járhatatlan gyalogút felújítási munkálatai 360 ezer forintba kerültek, ame­lyet teljes egészében a helyi ön- ; kormányzat fizetett, (ng) BIZTONSÁGRA ALAPOZNAK. A Somogy Megyei Közlekedési Felügyeleten ma, és jövő héten szombaton délután két óráig in­gyenes műszaki átvizsgálást vé­geznek a felügyelet szakembe­rei. Az akción a személygépko­csikon kívül tehergépkocsikat, autóbuszokat és motorkerékpá­rokat is átvizsgálnak, (hm) SIKERES VÉRADÁS. Nem várt nagy érdeklődéssel zajlott J a Szőlősgyörökön és Mesztegnyőn tartott véradás. Szőlősgyörökön hetvenketten adtak csaknem harminckét liter vért, míg Mesztegnyőn har­mincnyolcán jelentek meg, és több mint tizenhét liter vérrel gazdagították a megye vérkész- J letét, (szk) FELÚJÍTOTTÁK AZ ISKOLÁT. Befejeződtek az iskola felújítási munkálatai Inkén. Az épületen tető és aljzatcserét végeztek, emellett a külső vakolást is megcsinálták. A munkák közel nyolc millió forintba kerültek melyből hatmilliót a megyei te­rületfejlesztési tanácstól kapott a falu. A roma munkaprogram keretén belül tíz közmunkás vállalkozókkal karöltve dolgo­zott az iskola felújításán, (ng) Megkezdődött Gadányban a he­lyi panzió fűtésének kiépítése. | A már nyolc éve működő intéz­ményben eddig gondot okozott a fűtés hiánya, de idén elké­szült a faluban a vezetékes gáz­rendszer, amely most megold­hatja ezt a problémát. Ha a munkák befejeződnek, akkor a panzió a hidegebb hónapokban is fogadhat vendégeket. A beru­házás körülbelül fél millió fo­rintba fog kerülni, melyet a he­lyi önkormányzat saját erőből finanszíroz. A munkák várható­an két héten belül befejeződ- nek. (ng) __■ L átványos tudomány Az évtizednyi kutatói mun­kásságához méltón, egy nem­zetközi tudományos szimpó­ziummal ünnepelte tíz éves évfordulóját a Kaposvári Egyetem Diagnosztikai Inté­zete. A rendezvény az intézet technikai hátteréhez is méltó volt: lézershow és komputer­animáció nyűgözte le a hall­gatóságot. Kaposvár A Kaposvári Egyetem Diagnosztikai Intézete szinte egyedülálló a világ­ban abból a szempontból, hogy itt legalább öt tudományág találkozik rendszeresen. Ez, a részben pénz­ügyi okokból „kényszerű” együttműködés olyan tu­dományos eredményeket hozott ki a kutatókból, amelyek szintén világhírű­ek. Ráadásul a világ legkitű­nőbb tudósai futottak össze Kaposváron, és ezt az isme­retséget később közös ku­tatásokban kamatoztatták. Ez a „tudósklub” a tegnapi tudomá­nyos ülésen szinte teljes egészében felvonult, és pazar előadásokkal kápráztatta el a hallgatóságot. Ko­vács Ferenc akadémikus az élelmi­szer-biztonság és a humán egész­ségügy összefüggéseiről dr. Sótonyi Päer az állatorvosi anatómia és a multimédia kapcsolatáról, Földes Tamás a CT és MR mérési eredmé­nyeinek a szénhidrogén-kutatásban való felhasználásáról, dr. Papp Lajos szívsebész professzor a képalkotó rendszerek szívgyógyászati jelentő­ségéről beszélt. A magyar kutatók mellett több neves külföldi tudós számolt be a komputerdiagnoszti­kában szerzett tapasztalatairól. Dr. Odd Vangen Norvégiából, dr. Erhard Kallweit Németországból, dr. Paul Allen Írországból dr. Eli V. Olsen Dániából, dr. Jolesz Ferenc az USA Harvard egyeteméről, dr. Ron Kikinis szintén Amerikából érkezett kifejezetten azért, mert a kaposvári kutatóbázissal kiváló kapcsolatokat ápolnak. Az előadásokon is, akárcsak a kutatásban a legmodernebb techni­kát alkalmazták az elő­adók: lézerfények, kom­puteranimációk, a CT és az MRI berendezések felvéte­leinek kombinációjából összeállított anyagok nem csak tudományosan érté­kesek, de látványosak is voltak. Nem véletlenül mondta dr. Gyenesei Ist­ván, a megyei közgyűlés elnöke kö­szöntőjében, hogy tíz évvel ezelőtt sem gondolta senki, hogy ekkora fejlődés következik be egy kaposvá­ri intézetben és most sem lehet tud­ni, hogy a következő tíz év mit hoz. Egyet biztos: a diagnosztikai intézet új onkoradiológiai központtal bő­vül, az ehhez szükséges pénz egy része már meg is van, varga ottó Ne vegye meg, megkapja, ha januárra előfizet a Somogyi Hírlapra! Decemberben minden előfizetőnkhöz eljuttatjuk a Somogyi Hírlap 2001. évi Kalendáriumát. Fogadják szerkesztőségünk karácsonyi ajándékaként. Október 8-29-Jg, négy héten út Qr* ,\ r) 1/ £ rj £ 33 tvihet Ismerje fel a családi műsormagazin sztárjait a képükről! Az egyes sztárokhoz kapcsolódóan hétről-hétre a Vasárnap Reggelben közölt három kérdésre kell válaszolnia. 2 millió -forlnrfc kerül kisorsolásra a "“VASÁRNAPI Somogyi Hírlap szerencsés olvasói között Megjelenik minden Vasárnap Az On hétvégi olvasmánya, mely - hiteles, tárgyilagos, sokoldalú és izgalmas - sportos, nőies és játákos ! Olvassa a Vasárnap Reggelt és nem csak tájékozottabb, de gazdagabb is lehet!

Next

/
Oldalképek
Tartalom