Somogyi Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-20 / 247. szám
2000. Október 20., Péntek SPORT Somogyi Hírlap - 11. oldal Frissíteni akarnak a Rákóczi csapatánál Kaposvár Vasárnap még farkasszemet nézett a Rákóczi támadóival, a mezőnyben a legjobb teljesítményét nyújtotta, ő szerezte a csapat egyenlítő gólját, ámbár tudta, hogy egy héttel később ebben a kaposvári csapatban folytatja pályafutását. Nem nehéz kitalálni kire gondolunk. Igen Bolboaka Agustinra a komlóiak román idegenlégiós söprögetőjé- re, aki nem utasította vissza a Rákóczi megkeresését és a most következő alapszakasz zárómérkőzése után Kaposvárra költözik. A hírt Illés János a Rákóczi ügyvezető elnöke is megerősítette. Mint ismert, az alapszakasz zárásával nem fejeződik be az őszi küzdelemsorozat. Hivatalosan csak utána kezdődik meg a 2000-2001 évi bajnokság, ám előtte október 28 - november 4. között sor kerül egy rendkívüli átigazolásra. így válik lehetővé a komlói labdarúgó megszerzése is. A versenykiírás szerint az NB IB mezőnye két tizenkettes létszámú csoportban folytatja és november 5-én, 12- én, 19-én és 26-án lesznek a játéknapok. Bár e dátumok vasárnapokat jelölnek, vélhetően a Rákóczi az eddigi gyakorlatát folytatva - legalábbis idehaza - továbbra is szombatonként játszik majd. Az ügyvezető elnök elmondta még, hogy október 24-én kedden rendkívüli intéző bizottsági ülést tart a klub, s azon a bajnoki folytatásra nézve fontos döntések várhatók. Nem titkolta, hogy a csapat megerősítése érdekében Agustinon kívül több labdarúgóval is tárgyalnak, de a hévízi zárómérkőzést követő IB ülésig a neveket nem hozzák nyilvánosságra. Az újakkal történő megegyezés függvényében bizonyára lesznek majd távozók is. A novemberi négy bajnoki forduló után ismét csak sor kerül az úgynevezett téli szüneti szokásos átigazolására. Mindebből következik, hogy a klubok most nagyon előnyös helyzetben köthetnek hosz- szabb-rövidebb idejű megállapodásokat. JUTÁSI Fából ötkarika Hír: Magyarország 2012- ben megpályázza a nyári olimpiai játékok rendezési jogát. A hír nemcsak a hazai, hanem a nemzetközit sportközvéleményt is feltehetően meglepte. Nem kevesen vannak (idehaza és határainkon kívül) akik megkérdőjelezik, a szándék realitását. Ismerve a hazai viszonyokat, sportlétesítményeink mennyiségét és minőségét, no és anyagi lehetőségeinket, nehéz elképzelni, e terv megvalósítását. Sokan azt mondják hogy mindez nem egyéb, mint „fából ötkarika” azaz a közelgő választás egyik kampányfogása. Hazánk neve immár harmadszor kerül összefüggésbe olimpia rendezéssel. Az 1896-os első játékok előtt - miután a görögök ódzkodtak, a lebonyolítástól - a NOB először Magyarországnak ajánlotta föl a rendezést, de az akkori kormányzatunk elutasította. Fél évszázaddal később a sikeres londoni és helsinki szereplés után az 1960-as olimpiát valóban kérte hazánk, ám mint ismert, Róma lekörözött bennünket. Azóta - egész mostanáig - Budapest neve szóba sem került. A hír hallatán a sportkedvelők örülnek és kételkednek, hisz jól ismert, hogy a közelmúltban már visszamondtunk egy megkapott világkiállítást, aztán ugyancsak az infrastruktúránk miatt hiúsult meg a közös osztrák-magyar labdarúgó EB rendezés is. Nem kis beruházásról van szó. Becslések szerint ezer milliárd (!!) forint fölötti összegre lenne szükség, hogy megfeleljünk a követelményeknek. Rémálom! Rémálom? Egyes becslők szerint megtérülne a költség, csupán meg kellene előlegezni és egyébként is idehaza a sportlétesítmény fejlesztés nem tűr halasztást. Dr. Aján Tamás NOB tag tévé interjújában lát némi esélyt, de inkább a négy évvel későbbi, azaz a 2016-os játékok rendezésére. Kétségtelen, hogy NOB alapítóként, no és az eddigi szereplésünk, mind-mind jó ajánlólevél lehet, miként sokat nyomhatna a latban a jövőre esedékes NOB elnök választáson dr. Schmitt Pál befutása. Szép, szép, csak álmodozzunk. De azért az az ezer milliárd valóság és spéciéi nekem azt a másik közelmúltbeli hírt is eszembe juttatja, hogy a Ny...-i általános iskola megnyitóján több gyerek is összeesett az éhségtől, mert előtte otthon nem futotta reggelire. _____________ JUTÁSI S zázak futottak Több mint kétszázán rajtoltak el a hagyományos utcai futóversenyen Barcs Város Polgármesteri Hivatala kilencedik alkalommal rendezte meg a két testvér- város közötti futóversenyét. A viadalon 227 fő indult, amely részvételi csúcsot jelentett. A hagyományos versenyen ezúttal horvát győzelem született Ivica Skopac (Cazma) személyében, aki Torjai Lászlót és Dómján Tibort (Kaposvár) előzte meg. A legeredményesebb női versenyző Gyenesei Judit lett, Forró Zsófia és Berecz Eszter előtt. Eredmények: 7.1 km - 15 év alattiak, leányok: 1. Horváth Gréta '89 (Építők SC Kaposvár), 2. Riklik Eszter '85 (Barcs), 3. Romlás Vivien '87 (Barcs). Fiúk: 1. MóbiuszMárk '86 (Siófok), 2. Horváth Tivadar '88 (Építők SC Kaposvár), 3. Orsós Zoltán '86 (Újudvar). 15 év fölöttiek, leányok: 1. Dunavári Petra '84 (Barcs), 2. Torma Anett '84 (Építők SC Kaposvár), 3. Tóth Edina '84 (Ibafa). Fiúk: 1. Dejan Orak '83 (Virovitica), 2. Matija Knezevic '83 (Virovitica), 3. Zorán Kosanovic '83 (Virovitica). 17.1 km - 15 év alattiak, leányok: 1. Gyenesei Judit '86 (Építők SC Kaposvár), 2. Berecz Eszter '85 (Építők SC Kaposvár), 3. Barácz Orsolya (Építők SC Kaposvár). Fiúk: 1. Nagy Tamás '85 (Építők SC Kaposvár), 2. Balogh Attila '86 (Nagykanizsa), 3. Orsós Gábor '85 (Szedres). _ 16-19 évesek, leányok: 1. Forró Zsófia '84 (Építők SC Kaposvár), 2. FucskárNoémi '81 (Barcs), 3. Menyhárt Csilla '83 (Nagyatád). Fiúk: 1. Alsecz Gábor '82 (Nagyatád), 2. Esküdt Roland '84 (Építők SC Kaposvár), 3. Miso Velajdzic '82 (Daruvár). 20-29 évesek, nők: 1. Valentina Zupanic '75 (Varasdin), 2. Kovács Anikó '71 (Barcs), 3. Gyurókovics Zsuzsanna 78 (Barcs). Férfiak: 1. Ivica Skopac ' 74 (Cazma), 2. Tarjai László 77 (Pápa), 3. Dómján Tibor 73 (Kaposvár). 30-39 évesek, nők: 1. Madarász Katalin '66 (Barcs), 2. Komlós Zoltánná '65 (Barcs). Férfiak: 1. MelvanMirkó '62 (Malo Trojstvo), 2. Zlatko Romanovic '65 (Osijek), 3. Szilágyi Antal '69 (Pécs). Nők: 1. Ivánka Gubán '54 (Cazma), 2. Pressingné Asztalos Mária '57 (Barcs). Férfiak: 1. Mirsad Velajdzic '57 (Daruvár), 2. Antesa Dzomba '58 (Surja), 3. Möbius Uwe '59 (Siófok). 50-59 évesek, férfiak: 1. Vlado Staresinic '48 (Karlovac), 2. Szüts Miklós '41 (Nagyatád), 3. Vladimir Halauk '46 (Bjelovar). 60 év feletti férfiak: 1. Zorán Petkovic '38 (Karlovac), 2. Flaska Sándor '32 (Tab), 3. Mile Galic '36 (Zagreb). Abszolút győztesek: Gyenesei Judit '86 (Építők SC Kaposvár) és Ivica Skopac (Cazma). Legjobb barcsi: Fucskár Noémi. Legjobb viroviticai: Slobodan Kapói (Virovitica). Legfiatalabb induló: Juhász Petra '93 (Barcs). Legidősebb induló: 1. FlaskaSándor '32 (Tab). ■ Tizennégyezren a rajtnál Budapest A fővárosban a Margitszigeten rendezték meg az Avon futás országos döntőjét. A résztvevők három táv közül választhattak. A 3,6 km-es távon a diákok futottak, mintegy tízezren, a 2 km-en a nyugdíjasok gyalogolhattak vagy ötszázan, a fő számnak tekinthető 10 km-en pedig csaknem háromezren vágtak neki a Parlamentig és vissza, a kijelölt távnak, köztük Dávid Ibolya miniszter asszony is. Mint ismert, e futásnak megyénként folytak az előkészületei. A jelentkezők szűkebb pátriájukban több hónapos felkészítésen vehettek részt. Az érdeklődésre jellemző, hogy az ország tizenkilenc megyéjéből és a fővárosból - mint a fenti számadatokból is kiderül - összesen mintegy tizennégyezren futottak. A fokozott érdeklődés nem volt véletlen, hisz a jövő év október 14-én Budapest lesz otthona az Avon világfutás világ döntőjének. Természetesen a somogyiak is ott voltak, Kaposvárról a Futó Klub képviseletében például huszonöt hölgy vállalkozott erre a megméretésre. A pénzdíjas sporteseményen (a győztesnek százezer forint ütötte a markát) a kaposváriak közül Mátyás Ildikó érte el a legjobb eredményt. * * * A Kaposvári Tájfutó Klub cross terepfutó versenyt rendez október 20-án a tókaji parkerdőben. Ez a versenysorozat megyénkben most kezdődik, férfiak, nők és gyermekek részére egyaránt. A távokat is nemnek és az életkornak megfelelően jelölik ki 3- 6 km között. Percenként indítják majd a résztvevőket és külön-kü- lön kerül sor az értékelésre is. A jelentkezőket és érdeklődőket a jelzett napon 15 órakor várják Tokajban. JUTÁSI Hírek REPÜLŐMODELLEZÉS. Pécs adott otthont az évadzáró antik repülőmodellező-versenynek, amelyen remek eredményeket értek el a somogyi színeket képviselő Taszári Honvéd SE sportolói. Az antik vitorlázó kategóriában Pintér László a második, ifjabb Pintér László pedig a harmadik lett, míg az antik motoros élethű kategóriában Kontságh Sándor az első, Lenhardt Attila a második, Benkő Richárd pedig a harmadik helyet szerezte meg. (fg) SZKANDER. Nagy közönségsikert aratott Nagyberkiben a Kaposmenti Sportszervezői Körzet által „jegyzett” Roberto Pizzéria Kupa amatőr szkander- verseny. Érdekesség, hogy mind a nőknél, mind pedig a férfiaknál (mindkét kategóriában) mosdósi siker született. A gyengébbik (?) nem képviselőinél a mosdósi Ferenczi Hajnalka bizonyult a legerősebbnek, megelőzve a szintén mosdósi Bóna Katalint és a nagyberki Havasi Mónikát, míg az uraknál a 80 kg alattiak között a mosdósi Horváth Zoltán, a nagyberki. Vető [ Balázs és a batéi ifjabb Szilágyi László, a 80 kg felettiek mezőnyében pedig a mosdósi Ferenczi Gábor, a batéi Szilágyi László és a nagyberki ifjabb Kiefer Zoltán lett a sorrend, (fg) ATLÉTIKA. Ezúttal már harmadik alkalommal rendezik meg Nagyatádon a Kiszely utcai sporttelepen a Mudin Imre nemzetközi atlétikai (leány és fiú) emlékversenyt. A résztvevők előbb közösen megkoszorúzzák a Mudin Imre-sporttelep utcai homlokzatán található emléktáblát, hogy aztán utána a pályán bizonyítsanak. A gyermekek három, a serdülők négy, az ifjúságiak ugyancsak négy, a juniorok hat, míg a felnőttek hét versenyszámban csatáznak majd egymással a minél jobb helyezések reményében, (fg) RÖPLABDA. Szombaton a Gárdonyi Géza Általános Iskola tornacsarnokában rendezik meg Kaposvár város nyüt mini röplabdabajnokságát, amelyen hat leány és négy fiú csapat lép majd pályára. A lányok lesznek a frissebbek, akik 8.30 órakor kezdenek, míg a fiúk 10 órakor csatlakoznak majd hozzájuk. Az érdeklődők nem igazán panaszkodhatnak majd mérkőzéshiányra, hiszen a két pályán összesen 15 találkozót bonyolítanak le. (fg) LABDARÚGÁS. Fonyódon és Ráksiban folytatódik holnap délután az amatőr megyei női kispályás labdarúgó-bajnokság. Mindkét helyszínen öt mérkőzést láthatnak majd a nézők, akárcsak rá egy hétre a Kaposhomokon esedékes zárórán, (fg) _______■ V ÍZILABDA OB II - FÉRFIAK Megyei sakk-csapatbajnokság IV. IPA Kupa nemzetközi teremlabdarúgó-torna Vereség a rangadón Nagy arányú győzelmek A pályán is bizonyítanak Egy győzelmet és egy vereséget könyvelhettek el a bajnokság újabb fordulójában a NOVA-Vízcoop Kaposvári Vízilabda Klub tagjai. Eredmények: NOVA-Vízcoop Kaposvári Vízilabda Klub-Pápa SE 7-5 (2-1, 2-2,1-0, 2-2) Az első találkozón magabiztos győzelmet aratott a kaposvári csapat, amelyben a fiatalok is játéklehetőséghez jutottak. NOVA-Vízcoop Kaposvári Vízilabda Klub: Berta - Acs, Szabó A. dr. Kishonti (1), Budavári, Varga T. (2), CsutorG., Horváth D. (1), Molnár (1), Szabó T., Bősze G. Varga J. Játékos-edző: Varga József. Jók: Berta, Ács, Varga T. NOVA-Vízcoop Kaposvári Vízilabda Klub-C.W.G. Nagykanizsa 7-10 (2-1,1-2, 0-4, 3-3) A forduló rangadóján jól kezdtek a somogyiak, dr. Radics centergóljaival vezettek, ám a folytatásban a házigazdák kiegyenlítettek. A harmadik negyed egyértelműen a hazaiaké volt és ez eldöntötte a találkozót. A négymétereseket és emberelőnyöket hibázó kaposváriak a jövő heti tatabányai fordulóban javíthatnak. Ott a Tatabánya és a Székesfehérvár csapataival mérkőznek Varga József játékos-edző tanítványai. NOVA-Vízcoop Kaposvári Vízilabda Klub: Berta - Ács, dr. Dobos, CsutorF., Horváth D., Szabó A. (1), Varga T., Dodog (1), Budavári, dr. Radics (2), Plesztovics (1), Molnár, Varga J. (2). Játékos-edző: Varga József. Jók: Berta, dr. Radics, Ács. ■ Megkezdődött a megyei sakk-csapatbajnokság; az idei mérkőzés-sorozaton kilenc csapat vesz részt. A nyitóforduló eredményei: SzennaPack Zsebe SC Kaposvár Il.-Somogyjádi SZK 9:1 Bajnokesélyeshez méltóan győzött a Somogyjádi SZK együttese ellen az NB I „B” csoportba feljutott SzennaPack Zselic SC Kaposvár második csapata. Az első három táblán: dr. Horváth János-Németh Attila 1:0; Heinrich Ferenc-Szabó Tibor 0:1; Kadlicskó József-Óvári Géza 1:0. Marcali VSZSE- KSE-Sefag (Kaposvár) II. 8:2 Nagy arányú győzelemmel mutatkozott be a Marcali VSZSE a fiatal játékosokból álló KSE- Sefag (Kaposvár) második gárdája ellen. Az első három táblán: Nádor Zoltán-Fekete Lajos 1:0; Mánfay Máté-Dávid Lajos 1:0; Böröcz Gyula-Vajda Gábor 0,5:0,5. Balatonberény-Balatonszent- györgy-Fonyód 7:3 A Balaton-parti találkozón a közös herényi és szentgyörgyi együttes magabiztosan verte a Fonyódot. Az első háropi táblán: Rázsits Géza-Molnár Roland 1:0; Kóta István-Munkácsy Sándor 1:0; Garai Tamás-Dégi János 0:1. Lengyeltóti-Balatonszemes SE 3,5:6,5 Vereséggel nyitott saját otthonában a lengyeltóti csapat. Az első három táblán: Illosvai István-Gábor Csaba 0,5:0,5; Zics László-Birkás György 0,5:0,5; Haszon Attila-Szappanos Lajos 0:1. FENYŐ Kaposvár A hétvégén, szombaton immár negyedik alkalommal rendezik meg a somogyi megyeszékhelyen az IPA Kupa nemzetközi kispályás teremlabdarúgó-tornát, amelyen négy ország hat rendőrcsapata csap össze egymással. Az idei rendőr mérkőzés-sorozaton az olasz csapatok lesznek túlsúlyban, remélhetőleg azonban nem ők játsszák a főszerepet; a házigazda kaposváriak a már előbb említett olasz Velence, Vicenza és Ferrera mellett a belga Wavre, valamint a horvát Kapronca csapatával is összecsapnak majd. Amúgy a hagyományos torna mindeme elszánt résztvevői már ma este megkezdik Somogyaszalóban a „csatározásokat” - igaz, egyelőre csak a terített asztal mellett. Szombaton aztán már a pályán kell bizonyítaniuk a rend derék őreinek. A kaposvári városi sportcsarnokban 8.30 órakor kezdődik az első derbi, az utolsó pedig 16 óra felé. A publikum - amely ingyen tekinti heti meg a mérkőzéseket - nem kevesebb, mint 15 találkozót izgulhat majd végig, miután mindenki játszik mindenkivel. Az esti eredményhirdetésnél és díjkiosztónál aztán - amelynek újra a somogyaszalói Panoráma Panzió lesz a házigazdája - újabb próbatétel vár a zsarukra, hiszen a hírek szerint nemcsak értékes díjak, hanem jó fajta nedű is várja őket. Hadd tudják meg a külföldről érkezett vendégek, hogy mi az a magyaros vendégszeretet... FENYŐ