Somogyi Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-20 / 247. szám
4. oldal - Somogyi Hírlap G A Z 0 A S Á G 2000. Október 20., Péntek (Ml Feszültségoldó kamara Kaposvár Fő feladatom, hogy minden eddiginél is közelebb kerüljünk a termelőkhöz - mondta Mészáros József. A megyei területi agrárkamara tegnap megválasztott titkára számára nem ismeretlen terep a kamara, hiszen a kilencvenes évek közepén vezető gazdajegyzőként már ott dolgozott. Nem sokkal később váltott: vezérigazgatóként irányította az egyik részvénytársaságot, ahonnan a megyei FM-hivatalhoz igazolt át és most visszatért. Mészáros József nem titkolta: szívügye a mezőgazdaság.- Jól ismerem a somogyi termelőket, ez előnyt jelent a munkában - mondta a titkár. - A kamarát eddig jelentős mértékben a belső megújulás kötötte le, s a választások után megkezdődhet az építkezés. Még közelebb akarunk kerülni a termelőkhöz és az agrárvállalkozásokhoz, hiszen a sikerhez elengedhetetlen az együttműködés. Számos olyan, a gyakorlatban is jól hasznosítható lehetőséget kínálunk, amit reményeim szerint a termelők értékelnek. Sokan úgy tartják: nem túlzottan hálás ez a szerep, de én bízom a sikerben. Az időszerű feladatokról szólva elmondta: a csökkenő kukorica terméshozamokból fakadó gondok egyre súlyosabbak, a termelők és a felvásárlók között nő a feszültség. Az ügyben korrekt megoldást sürget, akárcsak a hullámzó felvásárlási árak nyomán kialakult helyzet miatt. A somogyi agrárkamara vonzó programot kínál, harsányi Tengernyi gond a kukorica Megyei körkép A Somogyi Hírlap információja szerint a gabonaszövetség javasolja: november 1-jétől jövő év június végéig vezessenek be kukorica export tilalmat. A térség meghatározó felvásárlói szerint előbb-utóbb számítani lehet egy ilyen döntésre. Úgy vélik: a megjósolt szigorítás alaposan felrázza a belföldi piacot és az árakra is jelentős hatással lehet. Somogybán mintegy 105 ezer hektáron termesztenek kukoricát, a vártnál jóval gyengébb a hozam. A szakemberek most azzal számolnak: jó, ha hektáronként 4-4,2 tonnát takarítanak be, míg tavaly ez mintegy 6,5 tonna volt. Országosan is megcsappant az átlagtermés, míg korábban 6,5-7 millió tonnává számoltak, később már csak öt millió tonnával, de nem kizárt, hogy ennél is kevesebb tengerit törnek le. Az ágazat képviselői kukoricahiányt emlegetnek, s ezért valószínűsítik azt, hogy rövid időn belül lényegesen megszigorítják a takarmánykukorica exportját. Az A KUKORICA VETÉSTERÜLETÉNEK ALAKULÁSA S0M0GYRAN ügyben még több a bizonytalanság, ám az értesülés futótűzként terjed, s többen úgy látják: akár már november elején életbe léphet a rendelkezés. Lapunk információját több meghatározó, dél-dunántúli régióban működő gabonaipari vállalatvezető is megerősítette. Kérdésünkre elmondták: a kivitel szigorítása, illetve az esetleges exportstop a vártnál gyengébb termésre vezethető vissza, s az illetékesek óvatossága bizonyos szempontból érthető. Ha életbe lép a rendelkezés, vélhetően módosulnak a belföldi árak, ám pontos számot még nem tudtak közölni. Többen úgy tartják, hogy csökken a kukorica ára, ami az utóbbi időben jelentős mértékben nőtt. Tavaly óta mintegy 75-90 százalékkal, a tonnánkénti átlagár csaknem 28-29 ezer forint volt. Úgy tudjuk: akadt olyan felvásárló, aki az októberi szállítmányt a tervezettnél hamarabb útnak indítja, mivel tisztességesen teljesíteni akarja a szerződést. Mások úgy vélik: egy ilyen döntés vis maiornak számíthat, így a külföldi partner nem követelhet kártérítést. HARSÁNYI MIKLÓS Területfejlesztés: kis pénzről nagy vita Leveleznek az oltványosok FOTÓI TÖRÖK ANETT TZ" •• ••• // Közös jovo a Zselic Együttgondolkodásra hívta meg a környező települések polgármestereit a Zselic- Farm Kft. A még érintetlen, de a világ számára ismeretlen Zselicség fejlesztése a tét. Kistótváros Murányi Ferenc, a ZselicFarm Kft tulajdonosa elmondta: a társaság a Zselic összes gondját nem tudja vállalni, ám nem akar a környező községek nélkül cselekedni. Egyre többen keresik a szinte még érintetlen, aktív pihenésre alkalmas területeket. Kistót- városban feltárt gyógyvíz teljes bevizsgálása egy éven belül megtörténik. A hasznosításra, a falusi turizmus kialakítására, munkahelyek teremtésére vállalkozókat kell találni. Murányi Ferenc ígéretet tett arra, hogy rövid időn belül biztos anyagi háttérrel rendelkező, nyereséget termelő vállalkozókat tud a térségbe csábítani. A Somogyi Hírlap kérdésére elmondta: nem külföldi multik- ban, hanem magyar vállalkozókban gondolkodik, akikkel személyes kapcsolata van, bizalmi alapon települnek ide. A Surjánvölgye még a régiós vitákat is megoldhatja, hiszen első lépésként egy korszerű autóút megépítése a cél. Ez elemi feltétele a fejlődésnek. Ehhez három megye összefogására van szükség. A térségnek nincs politikai támogatottsága, a sikertörténeteket mindenki szívesen vállalja. Az önkormányzatoknak is össze kell fogni, mert egy-egy község egyedül nem képes úrrá lenni a problémákon. A hét település jelenleg ötvenmillió forint forráshiánnyal küszködik. A Zselicség húzó ágazata az egészségturizmus, a termálturizmus, a rehabilitációs gyógykezelés lehet. Bőszénfa, Gálosfa, Hajmás, Kaposgyarmat, Cserénfa, Sántos és Szentbalázs polgármesterei egyetértettek abban, hogy kiutat csak együtt találhatnak. A települések arculatán kell változtatni, gondolkodásban több lépéssel előbbre kell járni a lehetőségeknél. Csak akkor képzelhető el, hogy tíz év múlva a jelenleg érintetlen, de súlyos anyagi gondokkal küzdő Zselic az ország legvirágzóbb vidéke lesz. Az együttgondolkodás és előre lépés jegyében megegyeztek a Surján-mente Fejlesztéséért elnevezésű egyesület létrehozásában. A novemberi alakuló ülésre már a térség vállalkozóit is meghívják. A vállalkozói gondokat ők ismerik a legjobban. Abban is egyetértettek a falvak vezetői, hogy megfelelő stratégiát kell kidolgozni az előre lépéshez, fel kell mérni a völgyben rejlő értékeket, szarka (Folytatás az 1. oldalról) A tanács ülésein mindeddig példátlan, csaknem egyórás vita alakult ki egyetlen Ms település, Somogydöröcske elutasított árokrendezési és útépítési pályázata kapcsán. Ledniczki László, a falu polgár- mestere érthetetlennek ítélte a „szakértők” által készített pályázat elutasítását, s elcsukló hangon ismertette a forráshiányos falu M- szolgáltatott helyzetét. A jelen levő megyei önkormányzati szakemberek és a Mncstár képviselői pontról pontra tényszerűen kifejtették a pályázat elfogadását kizáró okokat. A vitából Mtűnt: a döröcskei önkormányzat vezetői tájékozatlanok a lehetőségekkel s az előírásokkal kapcsolatban is. Juhász Tibor, aki az ülésen a táwollévő Szita Károly kaposvári polgármestert képviselte, megjegyezte - „meg is vezették” őket. Kaposvár fideszes alpolgármestere először igyekezett elérni, hogy Somogydöröcske mégiscsak kapjon valamilyen támogatást. Mivel erre a Mzáró okok miatt nem volt mód, azt indítványozta, hogy a tanács következő ülésére készüljön ösz- szegzés - a megoldáskeresés érdekében - a formai és szakszerűségi okokból elutasított pályázatokról. Dr. Gyenesei István követendő példaként említette meg a csurgói és a marcali Mstérség együttműködését. Az előbbi ugyanis az idén föl nem használt 5,8 millió forintnyi keretét átadta a marcali Mstérségnek. Az összeget majd a marcali térség jövő évi hasonló keretéből kapja vissza. Ez már a feltétlen bizalom egyik megnyilvánulása. BÍRÓ FERENC ígéretes az eredés, erőteljes az oltvány Kaposvár A kaposvári Vitibox Bt az idén csaknem 300 ezer oltványt termeszt, négy hektáron tegnap kezdték el a növények kitermelését. Leendő mezőgazdasági technikusok segítették a munkát, akik az elméleti tudásukat a gyakorlatban kamatoztatták. Jónás István, a Vitibox Bt tulajdonosa irányította a munkát. Miután az oltványról eltávolítják a lombozatot, speciális gép segítségével Memelik a növényt. Ezután a telephelyre viszik, s a feldolgozás során megtisztítják, osztályozzák és felcímkézik az oltványt. Mindez nagy odafigyelést és gondosságot igényel, ám a kaposvári mezőgazdasági szakközépiskola diákjai pontosan dolgoztak tegnap is. Bagyari Lajos mérnöktanár ellenőrizte a fiatalokat, ám munkájukban ezúttal sem talált Mfogásolnivalót. Az országosan ismert kaposvári vállalkozásban egyébként csaknem 300 ezer oltványt termesztenek, ezek közül mintegy 60 fajtát értékesítenek, húszat viszont Msérlet keretében termesztenek. Október végén megkezdik az értékesítést. A Vitibox egyébként évek óta szoros kapcsolatban áll a keszthelyi és a kecskeméti kutatóközpontokkal, illetve a budapesti kertészeti egyetemmel. A vállalkozás több Mzárólagossági megállapodást kötött, s így a legújabb fajtákat térségünkben elsőként állítják elő. A szakmai tapasztalatokat összegzik, ezzel jelentős mértékben segítik a tudományoskutató munkát. Jónás István M- emelte: az üzleti tevékenységen túl szívügyének érzi a kísérleti munkát, hiszen ez az ágazat hosszú távú érdeke. Ezért rendszeresen tartanak szakmai megbeszéléseket és az új szakember nemzedék továbbképzéséből is Mveszik a részüket. harsányi Október 8-29-ig, négy héten át ■I /\ <~j 1/ rj .rlSlJlJZ tvr-hét Ismerje fel a| családi műsormagazin sztárjait a képükről! Az egyes sztárokhoz kapcsolódóan hétről-hétre a Vasárnap Reggelben közölt három kérdésre kell válaszolnia. millió forint kerül kisorsolásra a ““VASÁRNAPI Somogyi Hírlap szerencsés olvasói között Megjelenik minden Vasárnap Az Ön hétvégi olvasmánya, mely - hiteles, tárgyilagos, sokoldalú és izgalmas - sportos, nőies és játékos ! Olvassa a Vasárnap Reggelt és nem csak tájékozottabb, de gazdagabb is lehet! Apróban apróval a Somogyi Hírlap a hétközi számaiban megjelenő apróhirdetést kérésére megismétli! A szombaton megjelenő I Somogyi Hírlap--------VASÁRNAPI —“ S omogyi Hírlap Sonig?áUjrlap vállalja a másodközlést. Éljen a lehetőséggel! Hirdetését telefonon is feladhatja: (82)-S28-168 Somogybán otthon vagyunk Somogyi Hírlap < t