Somogyi Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-20 / 247. szám
2. oldal -Somogyi hírlap VILÁG TÜKÖR 2000. Október 20., péntek Feszült nyugalom Ciszj ordáméban Az Arab Liga csúcsértekezletére árnyékot vet a Sarm-es-Sejk-i megállapodás vitája Miközben az egymással szemben álló felek vezetői mindent elkövetnek, hogy életet leheljenek a tetszhalott béke- folyamatba, változatlanul nem enyhül a feszültség az izraeli katonák és a palesztin szélsőségesek között. Közel-Kelet A zavargások ellenére Izrael és a palesztinok mindent elkövetnek a Sarm-es- Sejkben elhatározott fegyvernyugvás megvalósítására. Mindkét oldal magas rangú tisztjei és biztonsági szakértői tanácskozást tartottak, hogy a tűzszünet részleteit rendkívüli alapossággal kidolgozzák. Ezzel egyidejűleg Izrael megkezdte a hetek óta zár alá vont palesztin autonóm területek megnyitását, hogy ezzel is kifejezésre juttassa jószándékát.' Szerda éjjel ugyanis a Gáza-övezetben egy zsidó telepeseket szállító autóbuszt felrobbantottak, s a merényletben többen súlyosan megsérültek, emberéletben szerencsére nem esett kár. Csütörtökön Jeruzsálemtől délre lövéseket adtak le izraeli páncélosokra, ettől eltekintve azonban viszonylagos nyugalomban telt a nap. Jasszer Arafat minden igyekezete ellenére nem sikerül a Fatah szélsőséges szervezet tagjait azonnal megfékezni. A Palesztin Hatóság elnökének parancsára azonban ismételten bebörtönözték azt a huszonöt, néhány napja szabadon engedett terroristát, akik változatlanul folytatták korábbi cselekedeteiket, amelyekért elítélték őket. Az Arab Liga az állam- és kormányfők rendkívüli csúcsértekezletét készíti elő; az érintett országok külügyminiszterei Kairóban tartottak előzetes tanácskozást. A szombati találkozót azonban beárnyékolja a Sarm-es-Sejk-i megállapodásról kirobbant vita. Faruk el-Sara, a szíriai diplomácia vezetője arra szólította fel az Arab Ligát, hogy tagországai minden kapcsolatot fagyasszanak be Izraellel. A csúcsértekezleten tíz év óta először vesz részt Irak. W»v ) Palesztin fiatalok izraeli zászlót égetnek Gáza városában FOTÓ: EUROPRESS/EPA Horvátok közt Budapest Anyanyelvűk megőrzésére, hagyományaik ápolására kérte a Magyarországon élő horvát nemzetiségű közösséget Stipe Mesic horvát köztársasági elnök az Országos Horvát Önkormányzatnál folytatott csütörtöki megbeszélésen. A találkozót követően Karagics Mihály, az önkormányzat elnöke elmondta: a Stipe Mesic-tyel folytatott megbeszélésen annak a véleményének adott hangot, hogy Magyarország kisebbségi politikája európai színvonalú. Ezt a rendszert azonban jogi oldalról és gazdaságilag is erősíteni szükséges. Beszámolója szerint szó esett arról, hogy a magyarországi kisebbségeknek ez idáig nem sia horvát elnök került megvalósítani a parlamenti képviseletet, aminek mielőbbi megoldását az európai integrációs folyamat szempontjából is fontosnak tartanák. „Korunkban olyan történelmet írunk, amikor minden országban fontosak a nemzetiségi kisebbségek, és az anyaország a legteljesebben támogatja a határon túl élő rokonokat” - mondta Stipe Mesic a budapesti XIV. kerületi horvát tannyelvű iskola tanulói előtt csütörtökön. A tanulók műsorral fogadták a vendéget, akinek Petries Mária igazgató mutatta be az intézményt. Tájékoztatása szerint a horvát oktató-nevelőkomplexum 1995-ben épült fel a magyar Művelődési és Közoktatási Minisztérium finanszírozásával. Az építési területet a fővárosi önkormányzat térítésmentesen bocsátotta rendelkezésükre. Zágráb rosszallja a Belgrádnak szánt EU-segélyt Rossz néven veszik az Európai Unió Vojiszlav Kosfunica jugoszláv elnöknek nyújtott támogatását Horvátországban, ahol sokaknak nem tetszik, hogy a Szerbiának megígért gyorssegélyt az Unió nem kötötte olyan kemény feltételekhez, mint korábban a Zágrábnak juttatott támogatásokat. A Kostunicának nyújtott segély - figyelmeztetnek Zágrábban - azzal a kockázattal jár, hogy megnehezíti Mca Rácán dolgát. A horvát kormányfő a Brüsszelhez fűződő kapcsolatok javítására egyebek mellett hajlandónak mutatkozott a hágai Nemzetközi Törvényszékkel való együttműködésre is. Az ügy körül Zágrábban kibontakozó vita rávilágít a nyugati kormányok Kostunicával kapcsolatos fő dilemmájára: noha kevesen tudják elfogadni az új elnök változatlanul nacionalistának tekintett nézeteit, kormánya támogatását feltétlenül szükségesnek tartják, hogy megakadályozzák Milosevics esetleges visszatérését. ■ Nem vonzó a bevásárlás Megcsappant az osztrákok érdeklődése a keleti bevásárlóturizmus iránt. Tavaly Bécs lakói már csupán 460 millió schillinget költöttek a magyarországi, a cseh és a szlovák üzletekben. Egyidejűleg viszont 500 millióval nőtt a bécsi kereskedelmi forgalom, azaz sokan nem tartják kifizetődőnek, hogy átruccanjanak a határon túlra. A visszaesésben az is szerepet játszik, hogy Ausztriában megszigorí- tották a cigaretta, illetve a szeszes italok bevitelét. __________■ H ÍREK RÖVIDEN Magyar napok Berlinben A német fővárosban tegnap magyar napok kezdődtek. A rendezvényen főként a gazdasági és kulturális kapcsolatokat mutatják be. Ez azért is fontos, mert a német beruházók nem pusztán gazdasági megfontolások alapján választják hazánkat, hanem az élet minősége miatt is. Magyarország Frankfurtban is készül hasonló rendezvényre: itt az érdeklődők a középvállalkozásokat ismerhetik meg. Tisztességtelen választások Az EBESZ törvénytelennek, Minszk érvényesnek nyilvánította a vasárnapi parlamenti választásokat. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma közölte, hogy Washington nem ismeri el a fehéroroszországi eredményeket, mert a választások nem voltak szabadok, tisztességesek és nyíltak. Baleset Olaszországban Hárman - köztük két magyar állampolgár - vesztette életét, egy kisfpermek pedig súlyosan megsebesült egy autóbalesetben tegnap szak-Olaszországban. A nyolc hónapos kislány a csodával határos módon menekült meg. A magyar utasokat (egy férfit, egy nőt és egy gyermeket) szállító személygépkocsi kamionnal ütközött, amelynek fékberendezése felmondhatta a szolgálatot, és átszakította a korlátot. Vékonyodó jégpáncél Tengeralattjáró vizsgálja az Északi-sarkot Washington Az amerikai hadiflotta egyik atom-tengeralattjárója fürkésző körutat tesz az északi sarkvidék tengereinek mélyén. A jégtörőként is használható óriási járművet a hidegháború befejezése óta használják erre a célra. Az óceánnak ez a térsége ugyanis még napjainkban is jórészt ismeretlen, hiszen az örök jég birodalma alig járható a hajók számára. Azt sem tudják még, hol és milyen magasságú víz alatti ormok, hegységek terülnek el a sarkvidélti tengerek alatt - most készül róluk az első térkép. A tengeralattjáró', fedélzetén a kutatókkal, állandóan úton van. Mérik a tenger áramlásait, sótartalmát, a jégpáncél vastagságát, s így a Föld jövendő éghajlatára vonatkozó fontos információkhoz jutnak. A műholdas megfigyelések szerint az Északi-sark jege öt százalékkal csökkent, a jégréteg vastagsága az elmúlt negyven évben egy méterrel mérséklődött. A mérések azt tanúsítják, hogy a sarki tengervíz hőmérséklete tíz év alatt egy fokkal emelkedett, azaz a globális felmelegedés immár egyértelműen fokozódik. Az amerikai atom-tengeralatt- járót egyébként jövőre, harmincévi szolgálat után műszaki okokból le kell állítani. A tenger alatti kutatások azonban folytatódnak: a tervek szerint személyzet nélküli robot-tengeralattjárót állítanak üzembe az amerikaiak. Ezer kilométer távolságot képes majd megtenni, s a legkülönbözőbb adatokat gyűjti a tudományos kutatásokhoz. europress Magyarország vezető parkettagyártója partnerhálózat bővítéséhez keres viszonteladókat Érdeklődni: • Novákné Szőke Anett j Tel.: 06 87/413-155, 413-500, 06 30/348-0902 j Van új a lap alatt! 2000. szeptember 11-től hetente jelenik meg a Som^íiffirlap Az ingyenes hirdetési újság 80 ezres példányszámával a megyében legnagyobb: eljut minden településre és a városokban minden háztartásba. Van még egy fontos érvünk: alacsonyak a hirdetési árak, s kedvezményt is adunk! Keressen, hívjon bennünket! Telefon: 82/528-158 Fax: 82/528-148 Somogybán otthon vagyunk Soma?síiKírlap A BALATONI HALÁSZATI RT nyilvános árverést hirdet 2000. október 25-én, szerdán 10.00 órára. Helye: Balatoni Halászati Rt nagyatádi telepe (Nagyatád-Halastópuszta, műhely) Eladásra kínálunk fel: 4 db UAZ 452 típusú gépkocsit és 1 db Barkas típusú platós gépkocsit Érdeklődni lehet: Bicsák Ferencnél a 06-30-929-8754 telefonszámon. (2.685] PÁLYÁZAT ügyvezetői munkakör betöltésére Helye: Vértesi Erőmű Rt. Siófoki üdülője - későbbiekben a Hotel Vértes Siófok Üzemeltető Kft.-, 222 15 családos, 40 fö gyermek üdültetésére alkalmas, 400 adagos konyhával és 46 fűthető szobával rendelkezik. Az Ügyvezető feladata: Az üdülő gazdálkodásának, üzleti tevékenységének megszervezése, a beutalt vendégek üdültetése, kétcsillagos kategóriájú szállodai értékesítés üzemeltetési kft. formájában, amelyben az ügyvezető társalapítóként vehet részt. Az üdülő eszközei a Vértesi Erőmű Rt. könyveiben szerepelnek. A munkakör betöltésének feltételei: > Felsőfokú szakirányú végzettség, > Legalább öt éves szállodai és melegkonyhai vezetői gyakorlat, r Idegen nyelv alapfokú ismerete, > Három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány. A pályázat tartalmazza: > A képesítést igazoló dokumentumok másolatát, > Szakmai önéletrajzot, > A pályázó érvényes erkölcsi bizonyítványát, > Jelenlegi munkakörét, beosztását > Az üdülőszálló működésével kapcsolatos szakmai elképzeléseit kiemelten az üzleti tevékenységre. Juttatások/bérezés: megegyezés szerint A munkakör betöltőjének szolgálati lakást tudunk biztosítani. A megbízás kezdő időpontja: 2001. január 1. A megbízás egy évre szól, amely közös megegyezéssel meghosszabítható A pályázatokat a Vértesi Erőmű Rt. Jogi Képviseletére vagy a Vértesi Erőmű Rt Humánpolitikai Osztályára kell benyújtani 2000. november 15-ig (2841 Oroszlány, If: 23.) A pályázat elbírálásának határideje: 2000. november 30. A pályázattal kapcsolatos további felvilágosítást ad Pataki Imréné humánpolitikai osztályvezető. Telefon: (34)360-255/31-08, (34)316-444/42-99. Az üdülőszálló megtekinthető előzetes időpont-egyeztetés alapján! A pályázatot kiíró fenntartja jogát, hogy eredménytelennek minősítse a pályázatokat.