Somogyi Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-19 / 246. szám
CSINÁLJON KARAIÉRT A BILLANAl! 2 000. Október 19., Csütörtök R D E T E S Somogyi Hírlap - 11. oldal Otthonából is feladhatja a lakossági apróhirdetését a 82/528-168 telefonszámon • Éjjel-nappal várjuk hívását! SOMOGY TEMETKEZÉSI KFT. Temetés felvétel: Fő u. 38. ■ 82/320-812 Keleti temető: 82/312-625, Nyugati temető: 82/321-622 "Nem bírtad már tovább, tested megszökött, De létekben itt maradtál szeretteid között. Ajkadra nem tudott panaszt csalni sem kín, sem fájdalom. De a halál legyőzött, nem volt irgalom. Emlékem itt hagyom közietek, Mindenkitől búcsúzom. Isten veletek." Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy SZECSODIAPRAD memyei lakos 68 éves korában elhunyt. Temetése október 21-én, szombaton a 10 órai gyászmisét követően lesz a memyei temetőben. Minden külön értesítés helyett. Örökké gyászoló szerető családja KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazoknak, akik BARTOS JANOS volt fiadi lakos temetésén részt vettek és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, BENCZEJANOSNE temetésén részt vettek, virágaikkal, koszorúikkal, együttérzésükkel gyászunkban osztoztak. Gyászoló család Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÁNVÖLGYI ZOLTÁN kaposvári lakos életének 43. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése október 20-án 15.30 órakor lesz, a kaposvári Keleti temetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei t Fájó szívvel tudatjuk, hogy testvérünk, KIRÁLYNÉ BÖRÖCZ ANNA volt marcali lakos 46 éves korában rövid szenvedés után hirtelen elhunyt. Temetése öktóbér 20-án, pénteken 15 órakor lesz a marcali központi temetőben. Gyászoló család TTTtn A B1LIA Kft. kaposvári szupermarketjébe ÜZL€TV€Z€TŐH€LV€TT€ST keres. Jelentkezését, rövid szakmai önéletrajzzal, „munkaügy/értékesítés" megjelöléssel az alábbi címre küldje el: 1116 Budapest, Hunyadi J. u. 2. VEGKIARUSITAS a Lengyeltóti Kisáruház emeletén 20-70%-os árengedménnyel végkiárusítást tartunk, amíg a készlet tart i®- lakástextil i® méteráru i® játék i® rövidáru i® bébi áru i® cipők,bakancsok, csizmák már 600 Ft-tól i® ruházat (téli áruk is) i® kazetta, CD, könyv FÉLÁRON Keressen fel, jól jár! Lengyeltóti, Rákóczi u. 2. Tel.: 85/330-416 ,2<560, A Zalai Általános Építési Vállalkozó Részvénytársaság záéV® felvesz Rt építő-, építész-, épületgépész- és épületvillamossági mérnököket, valamint magasépítő-, épületgépész- és épületvillamossági technikusokat létesítmény felelős, létesítményi mérnök és létesítményi művezető munkakörökbe elsősorban dél-dunántúli projektek irányításához. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: ZÁÉV Rt Humánpolitikai Osztályán (8900 Zalaegerszeg, Kossuth L. u. 9-11.), illetve a 92/313-250/103-as vagy s 105-ös telefonszámon. I a lehetőségek vonalán! Lányoknak a hívás alapdíjas: . 488-5603-,. talafonszám on Fiúknak: 06 90 230-485 A hívás díja 99 Ft*áfa/perc+6,60 Ft*áfa A talafonszám nem hívható a 27, 28, 62, 63-as körzetekből,rádiótelefonról, nyilvános utcai készülékről.! Éjjel-nappal hívható! Axel Springer-Bp. Kft Audiotext TeL4&5-%615 A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kledé semmilyen anyagi, Illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN KAPOSVÁRON a Füredi u. elején 1,5 szobás lakás eladó. 06-30/9469-433,-------------- *18696* 8 INGATLANKÖZVETÍTŐ keres-kínál eladó ingatlanokat Somogy megyében. 06- 30/9366-253, Barcsákné.---- *23857* 8 BARCSON 90 m!-es 2 szobás családi ház, 1280 n-51 telekkel, melléképülettel, garázzsal, istállóval, 300 töke szőlővel eladó. Irányár: 4,8 M Ft. Fenyősi 06-30/242-0797.- *3421*' KERESÜNK! Nagyértékű házas ingatlanokat külföldiek részére! Ingatlanirodákat hosszútávú üzleti kapcsolatra! 06-1-344- 5382, 344-5385, *34318* 8 KAPOSVÁRON 63 m2-es polgári lakás eladó. 20/9653-002, •24491* 8 NAGYATÁDON 399 n-öl telken átalakításra, felújításra váró, 112 m2+52 m! lakóház melléképületekkel, gyógyfürdőtől 200 m-re, többfélre hasznosításra eladó. Tel.: 06- 84/340-626. •34508* BALATONLELLÉN vízparti nyaraló eladó. Tel.: 30/2354-847. •24509* BALATONLELLÉN 800 n-öl muskat lünel szőlő eladó. Tel.: 85/351-439.------- *24512* F ONYÓDON új 100 m!-es családi ház garázs- zsal áprilisi beköltözéssel eladó. Tel.: 06- 30/9367-153. — *34513* 40 m! C.K. elemes, szétszedhető téliesített ház eladó: 92/326-061,06-20-9687-826.--------*34536* 8 ELADÓ Törekiben 400 n-öles szántó, 25 m2-es faházzal, villany van. Irányár: 2 M Ft. Érdeklődni: 06-1/291-4241. *34538* NAGYATÁD és 50 km-es körzetében családi házat és lakást keresek: 06-30-202-3785. •24567* KAP0SÚJLAK0N vállalkozásra is alkalmas családi ház eladó. Ár: 4,5 MFt. Tel.: 82/313- 488. •24577* BALATONFENYVESI nyaraló fizetővendég szolgáltatásra alkalmas, parkosított udvarral eladó. Érd.: munkanapon 18 h után 82/410- 318. •34585* CSÖKÖLYBEN 2 szobás családi ház (régi típusú), melléképületekkel, gazdálkodásra alkalmas, nagy telekkel eladó. Tel.: 82/312- 748,18 óra után. •34598* KAPOSVÁRON családi házrész, külön bejárattal, garázzsal eladó, 06-30/227-1805. *24600* SIÓFOKON 112 m2-es családi ház 2+1 szobával, garázzsal, beépíthető tetőtérrel, 380 n-öl telken eladó. Irányár: 11,3 M Ft. Tel.: 06-30- 202-3785.------*24601* S IÓFOKON vagy a Balaton vonzáskörzetében eladó házat, lakást, nyaralót keresek. Tel.: 06- 30-202-3785 Pintér. •24604* S KÁLMÁNCSA Vasút u. 29.sz alatt 4 szobás családi ház központi fűtéssel, melléképületekkel eladó. 82/487-340, •24612* 8 SOMOGYVÁR Beslia hegyi, főútvonal melletti, Fonyódtól 15 km-re levő ingatlan, 1 szo- bás-konyhás, melléképület garázzsal, vízzel, villannyal, nyaralóövezetben, elcserélhető Fiat Ducato, Ford Tranzit kisbuszra. 85/432-130, •24617* ÚJPESTEN lakás eladó. Irányár: 9,5 M Ft. Tel.: 85/353-433, JÁRMŰ “0” évestől törött totálkáros autót veszek a legmagasabb áron 06-20-9448-228. *4612* AUTÓLÁMPA BOLT Kaposvár, Guba S. 27.82/313-960.------ *12477* S ZÉLVÉDŐJAVÍTÁS kőfelverődések javítása. Geiger és Társai Kft. Kaposvár, Dombóvári út 2. (Honda szalon mellett) Tel.: 82/423-171,30/9274-291. *16220* KARAMBOLOS autót vennék, 06-20/977- 8735. •22442* TRABANT 1985-ös eladó. Tel.: 82/446-203. •24445* HONDA CBR 1000 F ‘91-es eladó. Tel.: 06- 60/366-955.---- - *24506* O PELAstra 1.4i, ‘97-es központi zárral, jó állapotban eladó. Tel.: 20/9467-104, Fantasztikus ünnepi vásár a Hunguest Travel Képviseleti Irodájánál a Siótournál! 2000. október 11-31. között ez a hirdetés Önnek most 10% árengedményt ér! Az akció érvényes a Hunguest Travel ajánlatai közül:- az október 20-23-i hosszú hétvégére.- az őszi iskolai szünet időtartamára,- a karácsonyi és egyes szilveszteri programokra. A részletekről érdeklődjön a Siótournál v Kaposvár, Főu. 1. tel.: (82) 320-537 Kérjük, a hirdetést feltétlenül hozza magával irodánkba!_________________(24221) OPELAstra 1.4i, 1995-ös; Opel Vectra 1.7TDÍ, 1996-os eladók: 06-30-9469-704. *24524* RAT Ducato 2.5D ‘91-es hosszú, magasított, friss műszakival eladó. Tel.: 30/9368-526. •24556* SUZUKI Hi-Up tárcsafékes sprotrobogó teljes felújítás után eladó. Irányár: 109 eFt. 06- 30/2387-833,82/425-224. *24588* ÁLLÁST KÍNÁL ÉPÍTŐMÉRNÖKÖT és építésztechnikust felveszünk. írásbeli jelentkezést 23794 számra a kiadóba. •23794* KŐMŰVEST, ácsot felveszünk Kaposvár környékéről. Tel.: 17 óra után 60/369-111. *24129* SZERETED a sikert és a pénzt? Hívd a 06- 30/9899-194-es számot. *24295* MŰANYAGIPARI gépek kezeléséhez 2 fő betanított munkást felveszünk. Érdeklődni személyesen az üzemvezetőnél a reggeli órákban. Cím: Kéthely, Műanyag Üzem, Balaton u. 63. *24315* Méteráru üzletbe (kaposvári) gyakorlott, szakképzett eladót felveszünk. Érdeklődni: 06-30-237-1330 Y0UR People Hostess Service 1133 Bp. Pozsonyi út 48. siófoki, fonyódi, barcsi, marcali, nagyatádi, tabi 18-25 év közötti fiúk, lányok jelentkezését várja. Jelentkezzenek telefonszámos fényképes önéletrajzzal, felbélyegzett válaszbontékkal, akik november 16-tól december 31-ig minden héten péntek-szombat- vasárnap hat-nyolc órában helyi üzletben dolgoznának hostessként! Rzetés: 400 Ft+áfa/óra. *24329* KŐMŰVEST, segédmunkást felveszünk Kaposvárra. 82/412-457. •24416* HIDEGBURKOLÓT és kőművest kaposvári munkahelyre felveszünk. Jelentkezni: Sonix Kft. 7400 Kaposvár, Teleki u. 15. Tel.: 82/411- 314. •24447* ZEPTER Holding keres Somogybán képviselőket, csoportvezetőket. Nyugat-európai fizetés, ingyenes tanfolyam, termékjuttatás, prémium. 06-30/9560-693, •24453* A NAGYBAJOMI cukrászüzembe főállású cukrászt keresünk. 82/357-179. •24483* KAPOSVÁRON az ifiház presszóba fiatal pultos lányt keresek, hosszú távra. Érdeklődni esténként a helyszínen fél 9 után, •24497* MOSOGATÓT felveszünk. Jelentkezni Ham-Piz Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 13. *24501* SZOBAFESTŐKET Kaposvárra felveszek.' Érdeklődni Kaposvár, Nagyszeben u. 16. *24506* SZOBAFESTŐT felveszek. 06-30/977-8857. *245°7* MINŐSÉGI bedolgozói munkára keresek varrónőket Balatonlelle környékéről. Tel.: 06- 30/340-9045. •24511* MARÓS szakmunkást keresünk jó kereseti lehetőséggel Kaposvárra. 06-30/9751- 088. OKTATÁS SZAMITOGEPSZERELO és SZOFTVER karbantartó tanfolyam hétvégi érákkal, abisái okt. Közp. Kaposvár, Petőfi tér 4. (volt SZTK) re/..- 82/415-681,20/9182-116 ISMÉT tájékoztató előadások a tanulási képesség javításáról a Táltosnál. Találkozunk péntekenként 18 órakor Kaposvár, Füredi u. 35. Tel.: 82/314-650 (üz.r.). Egyéves felsőfokú gyógypedagógiai asz- szisztens képzésre, logopédiai kiegészítéssel még lehet jelentkezni. Horváth Zoltán, 06-20/9186-922. *24379* ABC eladói képesítést nyújtó - Kaposváron és Siófokon indult - tanfolyamokra pótjelentkezést fogadunk. Tel.: 82/510-666 KISOSZ.----—— *24493* K OPERNIKUSZ Nyelviskola olasz-spanyol kezdő, német nyelvvizsga-előkészítőt indít. Tel.: 82/321-303, 20/9177-842. Kaposvár belvárosában bejáratott, színvonalas konyhastúdió árukészlettel, üzemeltetésre átadó. Bővebb információ személyes megbeszélésen. Időpont egyeztetés a 06-20-9457-403 telefonon. ESTI TANFOLYAMOK angol, német nyelvtanfolyamok kezdőtől nyelvvizsga előkészítőig. Alapfokú számítógép kezelő, középfokú szoftverüzemeltető, felsőfokú rendaerprogramozó tanfolyam. Munkanélküliek és pályakezdők támogatást Igényelhetnek a Munkaügyi Központ Kirendeltségein. Jelentkezés: Kocsis Oktatóközpont Kaposvár, Rákóczi tér 12. tel.: 82/529-291. HA NYELVTANULÁS AKKOR LITE Angol kezdő nov, 9. de,, nov.28 esti. Tanuljon könnyen, gyorsan, hatékonyan. Munkanélküliek támogatást igényelhetnek! LITE Kaposvár, Zárda u. 21.510-473. GEPIRO-SZAMÍTOGEPKEZELÓ tanfolyam Windows, Word, gépírás, levelezés egy képzésben. ABISÁI Okt. Közp. Kaposvár ® 82/415-681,20/9182-116 KIADÓ KIADÓ üzlet a belvárosban Kaposváron. Érdeklődni: 06-20-9614-734. •24317* MARCALIBAN a Penny mellett 30+30 m! üzlet- helyiség kiadó. Tel.: 06-30-235-3182. *24515* “ELIT” üzletházban 12 m2-es, telefonos iroda kiadó. 82/410-477, Kaposvár, Bajcsy Zs. u. 50. •24564* KAPOSVÁRON a Dózsa Gy. u. 5. szám alatt 30 m2-es üzlet (+20 m2 raktár) kiadó. 82/410- 395. •24565* KAPOSVÁR belvárosában, Petőfi tér 1., 60 m2- es, fölszintes helyiség üzletnek vagy irodának kiadó. Tel.: 06-30/9360-956. •24582* SZOLGÁLTATÁS ZUHANYFÜLKE egyedi méretben, tetőtérbe, kádra is. 82/318-360. •11811* REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny, árnyékoló akció. 82/320-880. •24227* PB GÁZ a városban a legolcsóbban 2700 Ft/palack, Kaposvár, Kecelhegyalja u, 18/b. Házhozszállítás +50 Ft. Délután 15 óráig leadott rendelését még aznap teljesítjük. Tel.: 82/430-286. _---- -----------------------*24469* Á CSMUNKÁT, lambériázást, épületek külsőbelső felújítását vállaljuk. 06-30/218-9054. *24496* PALATETŐK beázó, elöregedett bontás nélküli felújítása többféle szín és minta. 30/9562-134. _______VEGYES_______ É RTESÍTEM Böhönye, Nemeskisfalud és Szenyér községek lakosságát, hogy a Somogyi Hírlap 1995. augusztus 24-i számában a Körjegyzőség által megjelentetett hirdermény Dr. Huszár Zoltán jóhírnévhez fűződő személyiségi jogát megsértette, amikor azt állította, hogy a Dr. Huszár Zoltán által 1995. augusztus 19- i hirdetésének szövege megtévesztő. Varga Miklós körjegyző. •24140* TEC-1040 ÉS OLIVETTI pénztárgépek adás-vétele, adómemória csere. Presztízs Kft, Kaposvár, Petőfi u. 11. 424- 157. Fűtőolaj Express S 22/325-375, 20-9530-597, 60-491-111 Minőség. Garancia. Bradford Kft ERDŐT lábon és minden fajta kitermelt rönköt, méterfát vásárolunk készpénzért. Tel.: 06-85/313-270, 06-60-323-008. *24274* CSAVAR SZAKÜZLET Kaposvár, Fő u. 72. Ny: 7.30-16,8-12 h-ig. *24387* VARIETÉ MINDEN NAP a Shell Étterem-Snack Bárban (Kaposváron a Dombóvári úton). Október 19-től 21 és 23 órai kezdettel az Éden Varieté táncosnői szolgáltatnak színvonalas műsort a vendégeinknek. A belépés díjtalan! *24503* BŐRKABÁTOK kedvező áron érkeztek a Szőrme és Bőr üzletbe. Kaposvár, Szerpentin üzletház (donneri gyalogos felüljáró). Nyitva: h-p 10-17-ig, szó 10-12 óráig. ÍStepi l_j Steppelt anyagok Olaszországból! 140 cm egyfalas 1 800 Ft/m 140 cm kétfalas 2 800 Ft/m gból! I Kaposvár, Ady E. u, 2. Tel.: 82/42-77-77 LUCFENYŐ eladó. Telefon: 82/454-602. SZENAKCIO október 31-ig. A nálunk rendelt szén fuvarjából 1000 Ft-t mi fizetünk, 15 q feletti megrendeléskor. Kapós-Szén Bt, Kaposvár, Újmajor. 416-525. •24519* ÉPÍTÉSI homok, töltésföld a kaposmérői homokbányától. Nagy tételben kedvezmény. Tel.: 82/713-138. •24537* SAECO kávégépek 6 hónap gar. 49900 Ft-tól eladók vagy havi 6 E Ft-tól bérelhetők. Tel.: 06-30/9797-607,82/498-408. •24553* 2 db óriás videó vetítő (3500 Ansi Lumen) zoom optikával, igen kedvező áron eladó. Diszkók, sportcsarnokok, vagy nagytermes szórakozóhelyek számára kiválóan alkalmas. Tel.: 06-30-9210-849. _______ *24554* S FENYŐGALLY eladó. Tel.: 82/457-797.-------- *24563* N YÍLIK A FÁNI divatáru. Új helyen, nagyobb alapterületen, kibővült árukészlettel, férfi-női divatáruval várjuk kedves vásárlóinkat. Nagy nyitási kedvezmények! Kaposvár, Dózsa Gy. u. 1/a.--- *24602* A LBÉRLETET KÍNÁL 8 KAPOSVÁR központi helyén 1 szobás, telefonos lakás hosszabb távra kiadó. 82/417- 307,06-30/9393-810. •24481* KAPOSVÁRON a Berzsenyi utcában 2 szobás bútorozott lakás kiadó. Tel.: 20/9367-338. •24511* KAPOSVÁRON 1 szobás lakás hosszab távra kiadó. Tel.: 82/317-027,82/315-454. *24521* 8 KAPOSVÁRON, a belvárosban berendezett, 93 m!-es lakás, garázzsal igényesnek hosszú távra kiadó. 82/413-228. •24530* ÁLLAT SÜLDŐK eladók. Tel.: 85/351-479.--------------- *24345* 8 PULI kiskutyák eladók. 85/362-149.----- *24395* Ö T éves kanca magyar félvér hátasló eladó’ vagy elcserélhető igásra. Tel.: 30/901-3018.------- ---------*24492* Á LLÁST KERES KERESKEDŐI gyakorlattal, jogosítvánnyal állást keresek. Tel.: 30/215-3697. •24510* APRÓ-CSEPRŐ 8 ROKKANTKOCSI eladó. Ár: 20 e Ft 82/414-792 •24499* ZANUSSI300 l-es fagyasztóláda új állapotban olcsón eladó. 82/411-168. •24525* FAGYASZTÓ 120 l-es és 60 l-es hűtőszekrény eladó. Tel.: 82/424-544. *24556* MEZŐGAZDASÁG 8 KRIZANTÉM kereskedőknek eladó. 82/713-448. •24381* STATICE szárazvirág eladó. Tel.: 82/410-686, 17 óra után. SZUPER £ jh p j j jj FAHÁZ 85 m2 eladó. Tel.: 06-60/367-199. *24743* ÖLTÖNY CSERE Régi öltönyét 3000 Ft-ért beszámítjuk, minden egyes új öltöny vásárlásakor okt. 19-21-ig. Divatrandevú Kaposvár, Fő u. 35, Fő u. 12. •24751* Express hirdetését feladhatja a 82/528-168 =s telefonszámon. Válassza Ön is a Somogyi Hírlap előfizetésének legegyszerűbb módját: mmsrnm Somogybán otthon vagyunk. Somogyi Hírlap