Somogyi Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-02 / 231. szám

2000. Október 2., Hétfő SPORT Somogyi Hírlap - 11. oldal Bánhegyi nyerőember volt Kometa Kaposvár SE-Kecskemét 3-1 (22, -23, 19, 19) Ezúttal eredménytelen a hazai sánc FOTÓ: TÖRÖK ANETT BAJNOKI CÍMEK, BAJNOKI ÍZEK KOMETA 99 KFT. 7400 KAPOSVÁR, PÉCSI ÚT 67-69. Kaposvár Négy szettes mérkőzésen, győze­lemmel rajtolt tegnap este a váro­si sportcsarnokban a férfi röplab­da Extraligában szereplő Kometa Kaposvár SE együttese. A jól kezdő hazaiak, remek ak­ciók után érték el pontjaikat. A kombinatív támadások után megérdemelten vezetett 12-7-re a Kometa. A kecskemétieknél Ká­sa elsősorban Somodit és Tóth Ákost foglalkoztatta. Előbb Pász­tor esett rá a hálóra, majd Szeke­res nyitott két ászt és máris 17-15 állt az eredményjelzőn. A végjá­tékban Nagy Péter edző fiát is pá­lyára küldte, ám a Kometa három pontos előnye szettgyőzelmet ért. A folytatásban frissebben, energikusabban röplabdázott a Kecskemét és 25-23-as játszmá­val egyenlített. A csereként pá­lyára lépő Bánhegyi remekül szűrte meg az alföldi támadáso­kat az ellenakciókat pedig az Urfi, Wang Csi, dr. Szajfulin trió váltotta pontokra. Az egyre fi­gyelmetlenebbé váló vendégek a szervák elrontásával önmagukat hozták egyre nehezebb helyzet­be és a felkínált lehetőségeket jól használták ki a Kometa tagjai. A negyedik szett hasonlóképp ala­kult a Kometa négy öt-pontos ve­zetését nem fenyegette veszély. A vártnál nehezebben, de végül biztosan nyerte első extraligás összecsapását a somogyi együt­tes. A találkozó után Bánhegyi István vehette át a legjobb kapos­várinak járó különdíjat. így játszottak Kaposvár, városi sportcsarnok, 400 néző. V.: Tomanóczy, Kisházi. Kometa Kaposvár SE: Neizer, Szajfulin, Pásztor, Wang Csi, Urfi, Gelencsér. Csere: Zarka (li­beró), Dávid, Bánhegyi. Vezető­edző: Demeter György. Kecskeméti RC: Tóth Á., Szűcs /., Somodi, Kása, Csala, Szeke­res. Csere: Rácz (liberó), ifjabb Nagy P, Kodácsi, Buday. Vezető­edző: Nagy Péter. Jók: Bánhegyi, Urfi, illetve Szekeres, Somodi. Demeter György: - Pontosan ugyan nem, de fegyelmezetten játszottunk. Mindez elég volt a taktikusan, de sok hibával röp- labdázó Kecskemét ellen. Nagy Péter: - Egyenrangú el­lenfelek voltunk, ám az egyéni hibák eldöntötték a találkozót. KUN ZOLTÁN Döntés negyvenöt perc alatt BITT Kaposvári NRC-BSE-FCSM 0-3 (-16, -15, -12) Kaposvár A bajnoki dobogóért harcoló fővá­rosiakat kezdettől tisztelték a haza­iak. Mindhárom szett elején gyors pontokat szereztek, és előnyük bir­tokában, könnyedén és felszaba­dultan játszottak, jól érvényesítve magassági fölényüket és nagyobb rutinjukat. A BITT időnkénti fel­lángolásával nem tudta megnehe­zíteni Németh Lajos leányainak dolgát, 45 perc alatt született meg a pestiek könnyed győzelme, így játszottak Kaposvár városi sportcsarnok, 150 néző. Vezette: Vasák, Hernádi. BittKNRC: Szíj, Ékes, Vajda, Tu­ba, Geiger, Gelle. Csere: Molnár (li­beró), Kárász, Pálfy. Edző Biki Má­ria. BSE-FCSM: Pethő, Szabó M., Danada, Fellegvári, Héjjas, Nagy K. Csere: Lengyel. Edző: Németh Lajos. Jók: Geiger, Tuba, illetve Nagy, Fellegvári, Szabó, Héjjas. Biki Mária: Kevés hittel és kevés mezőnymunkával játszottunk. Németh Lajos: Pontos, precíz, helyenként látványos játékkal kö- telező győzelmet arattunk, jutaái Mindenki szerepelhetett Klíma-Vili Purina KKK-Nyíregyházi KE 85-61 (23-20, 16-10, 24-9, 22-22) Magabiztos, 24 pontos győzelemmel kezdte a 70. NB I „A” csoportos férfi kosárlabda­bajnokságot a Klíma-Vili Purina Kaposvári KK együttese. Kaposvár Fokozott érdeklődés kíséri a 2000/2001-es baj­noki szezonban a kaposvári csapat szereplését. Erre jó példa volt, hogy már a nyitófordulóban körülbelül 1300 néző volt kíváncsi Filipovicsék bemutatkozására. Az összecsapás a nyíregyházi Mérész T. ta­lálatával kezdődött, amire Halimics azonnal triplával válaszolt. Ivkovics a tőle megszokott pincérrel becsapta Krivacsevicset és máris 7-4 állt az eredményjelzőn. A hetedik percben cse­reként érkező amerikai Nunnary azonnal ko­sárral mutatkozott be, a nagyobb arányú kü­lönbséget pedig honfitársa Ricks hármasai aka­dályozták meg. A második negyedben aztán a felkészülési meccseken megszokott védekezést láthattuk a hazaiaktól, akik a megszerzett lab­dákból rendre újabb pontokat szereztek. Előbb Ivkovics fűzte be az „oktatófilmet”, majd Nunnary csent el villámgyorsan egy labdát Rickstől. A szünetig kilenc pontosra nőtt a ka­posvári előny. A Somogyi Hírlap hagyományos kosárdobó versenyét Gosztonyi András nyerte. A folytatásban még összefogottabb lett a somo­gyiak védekezése, ennek nyomán pedig egyre több lett a szerzett labda. Gyors, látványos kosárlabdát játszottak Ivkovicsék, mindezt vastapssal jutalmazta a szépszá­mú közönség. Még nagyobb volt az ováció, amikor egy fel­ívelt labdát Nunnary lehetetlen magasságból tépte a nyírségiek gyűrűjébe. Ekkor már 59-37-et mutatott az eredményjelző. A negyedik játékrészben vala­mennyi cserejátékos lehetőséget kapott. Az izgalommentes végjáték után meg­érdemelt 24 pontos kaposvári sikerrel zárult a mérkőzés. így játszottak Kaposvár, városi sportcsarnok, 1300 néző. Ve­zette: dr. Várhalmi, Téczely. Klíma-Vili Purina Kaposvári KK: Simon (8), Halimics (19/9), Bencze (6/6), Ivkovics (19/3), Filipovics (6). Csere: Nunnary (19/6), Gémes (3), Varga R. (-), Szőke (5/3), Ágfalvi (-). Veze­tőedző: Földi Sándor. Nyíregyházi KE-Isobau: Ricks (20/12), Pavíovics (13/3), Mérész T. (5/3), Krivacsevics A palánkok alatt Gémes (világos mezben) ellen többször szabályta­lankodtak a nyíregyházaiak fotó: török anett (12), Korcsok (8). Csere: Czakó (3), Herczku (-), Boczkó (-). Vezetőedző: Rezák László. Az eredmény alakulása: 3. perc (7-4), 7. perc (16-13), 14. perc (32-25), 18. perc (39-30), 22. perc (48-37), 29. perc (61-39), 34. perc (70-48), 38. perc (83-57). Kipontozódott: Filipovics (a 40. percben). Jók: Simon, Ivkovics, Bencze, Nunnary, illet­ve Ricks, Krivacsevics. Földi Sándor: - Megilletődötten kezdtünk és az első félidőben gyengébben is védekeztünk. A folytatásban mindenkinek szerettem volna játéklehetőséget biztosítani. Rezák László: - Átestünk az „A” csoportos tűzkeresztségen. Egy félidő erejéig tudtuk tar­tani magunkat. További eredmények: Falco KC-Szombat- hely-Debreceni Vadkakasok 99-83 (35-18, 20-17, 21-23, 23-25); Soproni Ászok KC-Marc- Körmend 70-77 (19-25, 17-14, 16-18, 18-20); Albacomp-UPC-SMAFC Roto-Elzett 99-73 (24-24, 24-15, 23-18, 28-16); Mól Szolnok- Flextronics ZTE KK 97-67 (20-18, 25-11, 25-15, 27-23), Atomerőmű SE-Bp. Honvéd 100-59 (31-7, 17-21, 26-16, 26-15). kunzoltán Labdarúgó NB l/B csoport Százhalombatta-Indiustrie FC-Marcali 2-1 (2-1) Az NB I „B” csoportjában játszott közepes színvonalú és iramú mér­kőzésen a hazai csapat kezdett jobban és negyed óra elteltével két góllal elhúzott. A vendégcsapat Csehi révén egy szerencsés találat­tal szépített, így egy gólos hazai előnnyel vonultak pihenőre a csa­patok. A második játékrészben a hazai gárda több száz százalékos helyzetet dolgozott ki, de a battai játékosok nem tudták bevenni Né­meth kapuját. Maradt az egy gólos hazai győzelem, amely a látottak alapján reálisnak mondható. így játszottak Százhalombatta, 400 néző. Vezet­te: Dubraviczky (Filus, Tumó). Százhalombatta: Nagy E. - Si­mon, Sztanó, Tolnai, Móra - Sza­bó, Kovács B., Bencze (Domokos 63. p.), Kun (Jakab, 86. p.) - Csák, Károlyi G. (Bubcsó, 72. p) Edző: Gálvölgyi István. Industrie FC-Marcali: Németh - Nagy A., Salamon, Kovácsevics - Horváth (Farkas 46. p.) Máté, Lukács, Fonnyadt (Horváth P, 91. p.) - Csíkvár (Tősér, 78. p.) Cse­hi., Piri, Edző: Menczeles Iván. Gólszerzők: Károlyi G. a 8. p., Kun a 12. p„ illetve Csehi a 25. p. Sárga lap: Salamon a 26. p., Csák a 42. p., Bencze a 44. p., Ko­vács B. a 87. p. Kiáüítva: Piri a 87. p„ Nagy A. a 89. p. Jók: Sztankó, Tolnai, Kun, ill. Németh, Csehi. Gálvölgyi István: - Jól játszot­tunk, de a helyzetkihasználásunk katasztrofális volt, és ezért a játé­kunk nem érte el a kívánt hatást. Menczeles Iván: - A két gyors gól hamar eldöntötte a mérkőzést, s így nincs más dolgom, csak gra­tulálni a Százhalombattának. ■ Labdarúgó NB I Alapszakasz, 11. forduló A-csoport: Nyírség-Spartacus-Sopron 1-2 (0-1) Nyíregyháza, 2000 néző, V.: Sápi. Gólszerzők: Kondora (92.), il­letve Sira (24., 59.). Kispest-Honvéd-Ferencváros 1-2 (1-1) Bozsik-stadion, 4000 néző, V.: Arany. Gólszerzők: Faragó (2.), illet­ve Vén (26.), Horváth P. (85.). Győri ETO-Haladás 2-2 (1-0) Győr, 2000 néző, V.: Juhos. Gólszerzők: Kenesei (31.), Farkas B. (80.), illetve Seper (84.), Nelio (91., 11-esből). Kiállítva: Juhász (71.). Dunaferr-Tatabánya 2-5 (0-2) Dunaújváros, 3000 néző, V.: Bede. Gólszerzők: Rósa (79.), Tököli (84.), ül. Vincze (18., 50., 92.), Kovács A. (31.), Potemkin (78.). „B" csoport Nagykanizsa-Debrecen 1-3 (0-2) Nagykanizsa, 1200 néző, V.: Kiss B. Gólszerzők: Usvat (74.), illetve Kerekes (9., 50.), Horváth I. (42.). Videoton-ZTE 1-1 (0-0) Székesfehérvár, 1000 néző, V.: Hajdó. Gólszerzők: Ilea (76.), illetve Sabo (72.). A Vasas-Pécs találkozó lapzárta után ért véget, az Újpest-MTK összecsapást ma játsszák. ■ LABDARÚGÓ NB I Az „A” csoport állása: 1. Tatabánya FC 11 6 4 1 23r15 22 2. Dunaferr SE 10 5 4 1 24-13 19 3. Győri ETO FC 11 5 2 4 16-16 17 4. Sopron SC 115 15 18-20 16 5. Ferencváros 11 4 3 4 19-19 15 6. Kispest-HFC 10 2 5 3 13-13 11 7. Nyíregyháza 113-8 8-16 9 8. Haladás VFC 11 2 3 6 12-21 9 A 8. fordulóból elhalasztott Duna­ferr SE-Kispest-Honvéd FC mérkő­zést október 4-én, szerdán pótolják. A „B” csoport állása: 1. MTK FC 9 6 3 - 19- 5 21 2. Újpest FC 10 5 3 2 25-12 18 3. Debreceni VSC 11 5 2 4 19-15 17 4. Vasas DH 10 3 4 3 13- 9 13 5. Zalaegerszeg 11 2 7 2 9-15 13 6. Videoton FC 11 4 3 4 14-15 11 7. Nagykanizsa 10 2 2 6 9-24 8 8. Pécsi MFC 10 1 2 7 5-17 5 A 10. fordulóból elhalasztott Nagy- kanizsai FC-MTK Hungária FC mérkő­zést október 8-án, vasárnap pótolják. Totó 1. Hamburg-Schalke 04 2-01 2. Leverkusen-1860 München 0-0 x 3. Freiburg-Bremen 0-12 4. Wolfsburg-VfB Stuttgart 2-2 x 5. Napoli-Juventus 1-2 2 6. Milan-Vicenza 2-01 7. Parma-Fiorentina 2-2 X 8. Perugia-Lecce 1-1 X 9. Reggina-Intemazionale 2-11 10. Roma-Bologna 2-01 11. Udinese-Brescia 4-21 12. Atalanta-Lazio lapzárta után 13. Chelsea-Liverpool 3-01 Pluszmérkőzés: 14. Arsenal-Manchester United 1-01 ______________Labdarúgó NB l/B csoport______________ D orog FC-Kaposvári Rákóczi FC-Contimex 2-1 (1-0) Labdarúgó NB l/B csoport Siófok FC-MTE Motim 1-1 (1-1) Dorog Az első percekben néhány ke­mény vendég-belemenés borzolta az idegeket, ám sárgát mégis csak Borsos a hazai védő kapott, ami­kor a 7. percben a kitörő Mar- cseket csúnyán elütötte. Egy perc­cel később buta góllal szerzett ve­zetést a vendéglátó. Feketét sza­bálytalanul szerelte Erdélyi a ti­zenhatoson belül, 11-es! Takács a jó irányba vetődő Balajcza keze mellett a bal alsó sarokba lőtt. 1-0. Ezután mezőnyfölényben játszott a Kaposvár, de igazi gólveszélyt nem tudtak kialakítani. A szünet után kapujához szögezte a hazaia­kat a Rákóczi, és csak idő kérdése volt mikor születik meg az egyen­lítés. Az 58. percben előbb 11-es gyanús helyzet után Tóth Gábor hagyott ki ziccert, majd az igen harcosan játszó Tóth Balázs jobb­oldali beadását közelről fejelte Tóth G. a hálóba. 1-1. A másik ol­dalon Dombai kétszer is gólnak látszó lövést hárított nagyszerűen. A 80. percben újra megszerezték a vezetést a hazaiak. Egy jobbol­dali szabadrúgás felpattant egy Rákóczi védőn és a hosszú olda­lon lehulló labdát a jobbkapufa tö­vénél előre vetődő Csapó befejelte a gólvonal mögé. 2-1. Ezután min­dent egy lapra téve támadott a Rá­kóczi, négy perccel a befejezés előtt Dombai kiejtette a labdát a gólvonalon, a játékszer pár pilla­natig ott pattogott a gólvonalon a kapus és Tóth Gábor között, de ez­úttal nem sikerült hálóba küldeni. A Rákóczi az első félidőt átaludta, a második játékrészben pedig meg kellett volna nyernie a találkozót. Az első Dorog ellen pályára lépett csapat ezúttal is kiütötte volna a hazaiakat... így játszottak Dorog, 500 néző. V.: Szarka (Me­ző, Kovács) Dorog FC: Dombai - Pásztor, Borsos, Csapó, Bodó - Vígh, Marczinkó, Letenyei, Takács - Nádasi, Fekete. Edző: Honti József. Rákóczi: Balajcza - Finta, Derrte, Novák, Barna - Tóth Gábor, Tóth Balázs, Erdélyi, Szabó M., - Marcsek, Neubauer. Edző: Bőzsöny János. Csere: Erdélyi helyett Nagy Pál a 46., Fekete helyett Papp, Nádasi helyett Szegvári a 70. percben, Finta helyett Tamás, Szabó M. he­lyett Lassú a 78. percben, Vígh he­lyett Füzesi a 80. percben. Sárga lap: Borsos a 7, Deme az 55., Bodó a 65., Tamás a 90. perc­ben. Jók: Dombai, Csapó, Vígh, Tóth G„ Tóth B. Honti József: - Óriási fegyver­ténynek tartom a nagyszerű Ka­posvár legyőzését. Bőzsöny János: - Gratulálok a hazai csapatnak! CSORBA ANDRÁS Siófok A hatvanhét éves korában el­hunyt egykori siófoki labdarúgó­ra és főrendezőre, Háry Lászlóra emlékeztek a találkozó elején egyperces tiszteletadással. Szégyelljétek magatokat ! Ezt már a kilencven perc megtekinté­se után az esőben hazafelé ban­dukoló drukkerek kiabálták a ha­zai kedvenceknek. A tizedik percben Dűli elnyar­galt a bal oldalon, pontos centere- zését Tóth Csaba futtából, hat méterről fejelte a bal felső sarok­ba (1-0). Többen is dörzsölték a tenyerüket a lelátón: gólzáport szimatoltak. Strausz László ezút­tal teljes mértékben támadó felál­lásban küldte pályára együttesét (négy csatár állt egy sorban, mö­göttük nem sokkal Lendvai irá­nyított), az ellenfél pedig a nyolc meccsen négy pontot gyűjtött se­reghajtó volt. Az huszadik perc­ben egyenlített: Oross két szép lövőcsel után úgy lőtt kilenc mé­terről a bal alsó sarokba, hogy a labda a jobb kapufáról pattant be (1-1). Ügyesen gurigáztak a vendé­gek a mindinkább lelassuló, ötlet- telenné váltó büntetőt is hibázó siófokiakkal szemben. A 38. perc­ben Lendvait buktatták a tizenha­toson belül, Tóth Csaba lövését azonban Venesz kapus kivédte. Rémálom volt a második fél­idő. Hiába volt a négycsatáros fel­állás, ha ezt nem sikerült megtöl­teni tartalommal. Egymásra vár­tak a hazai futballisták, tanácsta­lanok voltak, néhányan pedig ar­ra sem vették a fáradságot, hogy tíz métert egyfolytában szaladja­nak. Ilyen hozzáállással pedig még a sereghajtó ellen sem szá­míthattak semmire, hiszen ők legalább lelkesek voltak. Sőt, az egykori siófoki Ruskó megszerez­hette volna együttese győztes gól­ját, ám nagy helyzetből csak a jobb oldali lécet tudta telibe lőni. így játszottak Siófok, 200 néző, V: Makai, (Gaál, Tamássy). Siófok FC: Csemyánszki - Soós, Hosnyánszki, Grósz - Vojtekovszki, Lendvai, Boda - Tóth Cs., Földes, Jerson, Dűli. Edző: Strausz László. MTE Motim: Venesz - Tiba - Mester, Kellner, Bajusz, Rácz - Kertész, Miklós, Farkas B. - Oross, Ruskó. Edző: Botos Antal. Csere: Miklós helyett Gollovitzer a szünetben, Kertész helyett Szakád az 58., Jerson helyett Szabó A. és Földes helyett Havrán a 63., Ruskó helyett Farkas P. a 76., Lendvai he­lyett Sallai a 77. percben. Sárga lap: Farkas B. a 17., Tiba az 53., Vojtekovszki a 66. percben. Strausz László: - Ha fele olyan jól használnánk ki ellenfeleink hi­báit, mint ahogy azok teszik ezt velünk szemben, akkor hattal több pontunk lenne. fónai imre

Next

/
Oldalképek
Tartalom