Somogyi Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-19 / 246. szám

4. oldal - Somogyi Hírlap G A Z D A S Á G 2000. Október 19., Csütörtök Nem politizáló, szolgáltató kamarát Dr. Parragh László: nem személyek, elnöki programok versenyeznek egymással Kaposvár ___ S omogybán ismertette programját tegnap dr. Parragh László, a Munkaadók és Gyáriparo­sok Országos Szövetségének alelnöke, aki a kamarai választásokon harcba száll a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöki tisztéért. Dr. Parrag László, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke arra számít, hogy programokra és nem személyekre szavaznak majd a kamarai küldöttek az MKIK országos elnökválasztásán. A Parragh Rt elnök-vezérigazgatóját tavasszal kérték fel a vállalkozók arra, hogy induljon az elnöki posztért. Mint mondta nem volt egyszerű a döntés, bár nem a megmérettetéstől tartott. Azt ugyanis jól tudja, hogy egy Európai Unióba tartó ország gaz­dasága nem lehet meg erős érdekképviselet, kamara nélkül, de ezt a mozgalmat bizony szisztematikus munkával kell megerősíteni.- A helyi kamarákban komoly, összehangolt munkát végeznek, amelynek a segítéséhez megfelelő országos hátteret kell teremteni - mondta dr. Parragh László. - Ez komoly kihívást jelent. Ezért is tartom fontosnak, hogy ne szemé­lyek, hanem programok versenyezzenek egymás­sal. A programok ugyanis világosan meghatároz­zák, hogy ki, mit tart fontosnak és a célt milyen eszközökkel és módszerekkel akarják elérni. Emellett a programok számon kérhetők Az elnöki programnak alkalmasnak kell lenni arra, hogy a választások után a tagság akaratának megfelelően kimunkálva elérje a tóvárit célokat.- Melyek az ön programjának sarokpontjai?- A kamarának szembesülni kell néhány új dologgal. Az önkéntes tagságú kamara elsősorban szolgáltat és képes elhitetni a vállalkozásokkal, hogy kizárólag érdekükben dolgozik. Nem tagto­borzó kamarát szeretnék, hanem olyat, amely szol­gáltatásai által lesz vonzó, úgy, hogy megőrzi és gyarapítja jelenlegi tagságát. A nemzeti kamarának fontos szerepe van az EU-csatlakozás feltételeinek megteremtésében: úgy kell segítenünk a csat­lakozást, hogy közben ne áldozzák fel a magyar vállalkozók érdekeit. A kézműveseket pedig úgy kell integrálni az új rendszerbe, hogy azok jól érez­zék magukat, s megkapják, amit a kamarától joggal várhatnak. A kisvállalkozóknak közvetlenebb segít­ségre van szükségük a jogszabályismeretben, az oktatásban, az üzleti kommu­nikációban és sok másban. Megkerülhetetlen az elektronikus gazdaság és kereskedelem, a globalizációból fakadó számítógépes és idegen nyelvi ismeretek megszerzése, adat­bankok felépítése.- Mit kell tenni a kamarának ahhoz, hogy elérje a cébkat?- A jövőben felértékelődik a helyi kamarákban végzett munka: ezt sugallja a törvény szellemisége, s az, hogy az önkéntes tagságból adódóan azok a kamarák lesznek erősek, ame­lyek jól dolgoznak, s tagjaik jól érzik magukat. Somogynak ez nagy előnye. A SKIK eddig jó munkát végzett, jók az alapok, s többet akar az új elnökség. Kaposvár fejlődése is látványos. A nemzeti kamarának az a feladata, hogy segítse a helyi kamara működését: teremtsen egységes arculatot, országos ügyekben lobbyzzon. A nemzetközi kapcsolatokban előtérbe kell helyezni hazánk EU-csatlakozását a magyar érdekek védelme mellett. Segíteni kell a vállalkozásokat, hogy azok kiléphessenek a Kárpát­medencébe. A kamarának rendezni kell az érdekképviseletekkel fennálló viszonyát: országos szinten vannak az együttműködésben homokszem­csék. Jelenleg a nemzeti kamara szintjén nincs megfelelő párbeszéd a politikai tényezőkkel és a kormányzattal. El kell érni, hogy legalább meghall­gassanak bennünket. Folyamatos kommunikációra van tehát szükség, amely törvényalkotóknak és a kormánynak is fontos. Ez azt is jelenti, hogy a kamara soha nem lehet a közvetlen politikai csatározások színtere. A kamara azt támogatja, ami előnyös a gazdaságnak, függetlenül attól, hogy milyen színű a kormány. _______ lengyel jános D r. Parragh László 38 éves, Jo­gász-menedzser, Németország­ban és a Szovjetunióban is ta­nún. A Parragh Rt-t 1989-ben alapította. 1994-től a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szö­vetségének alelnöke. 1998-tól a miniszterelnök tanácsadója. Dolgoznak a Siotour-forintok A főjegyző szerint minden a törvények előírásai szerint történik (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Vörös Tamás reflektált arra a véleményre is, hogy az OTP-vel kötött szerződés aláírásánál el­tértek attól a 0 szerződéstől, amelyet a me­gyei közgyűlés jóváhagyott. Állította: egyet­len érdemi kér­désben sem tértek el a szer­ződéstől. Ab­ban csak pontosítások történtek. A szerződés egy ponttal bővült, amely azonban kizárólag a ko­rábbi kisebbségi tulajdonos Interlines Kft, valamint az OTP kapcsolatát érinti, az önkor­mányzatot nem. Az aláírt szerző­dést - mint mondta - az október 24-i közgyűlésen be fogják mu­tatni. Az okmányt egyébként a főjegyző már a megyei közgyű­lés jogi bizottsága elé terjesztet­te. Az itteni állásfoglalás szerint a szerződésben egyetlen olyan eltérés sincs, amelyik további megyei közgyűlési döntést igé­nyelt volna.- Amikor a megyei önkor­mányzat az ajánlati felhívását közzétette, nem kötötte sem az azóta többször emlegetett köz- beszerzési törvény, sem a polgá­ri törvénykönyv bármely rendel­kezése - mondta dr. Vörös Ta­más. - Itt csak egy egyoldalú jog- nyilatkozatról volt szó, amely­ben a megyei önkormányzat tu­lajdonának értékesítése érdeké­ben azt fogalmaz meg, amit akar. A pályázaton lehetett ajánlatot tenni, aki azonban ezt megtette, annak kötelező volt elfogadnia az ajánlati fölhívást. A mostani jogviták egy része viszont utólag épp az ajánlati felhívást kifogá­solja. A Siótour-ügynek nem a legfontosabb részei a törvényes­ségi kérdések. Lényegesebb, hogy milyen áron történt a va­gyoneladás és hogy miként hasz­nosítják a részvénycsomag ellen­értékét. A törvényesség kérdése részben a tranzakcióban szerep­lő jelentős vagyonösszeg miatt került reflektorfénybe. Felértéke­lődésében és túlhangsúlyozásá­ban - mondta a főjegyző - része volt azonban annak is, hogy a megyei közgyűlést alkotó politi­kai tényezők korábbi egységes eladási álláspontja idővel meg­oszlott. Hasonlóképp eltértek az ajánlattevők érdekei, illetve az első ajánlattal előálló konzorci­um részvevői között is ellentétek alakultak ki. Mindez együtt okozta, hogy miközben 1992, a Siotour privatizációja óta nem vetődtek föl jogi kérdések, most ezek kapják a legnagyobb hang­súlyt. Dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke részletesen elemezte a Siotour privatizációja óta eltelt nyolc év történéseit, reflektált az utóbbi hetek vitáira, majd a megyei rész­vénycsomag eladásával szerzett pénz felhasználásá­val kapcsolat­ban fölvető­dött terveket összegezte. Mint elmondta, a vételár túlnyomó részét állam­papírokba fektetik. A tőkéből csaknem kizárólag intézmény- hálózatuk gyarapítására költe­nek. Ezek a felújításra, beruhá­zásra fordított pénzek a pályáza­ti lehetőségek révén megtöbb- szörözhetők, így jelentős lehet a megye vagyongyarapodása. Az évi csaknem 170 millió forintot kitevő kamatokból elsősorban az intézmények működését fi­nanszírozzák. Jelentősen csök­kenhet így az eddig 230-250 milliós éves hitelfelvételre kény­szerülő megyei önkormányzat kamatterhe. A megyei önkormányzat kasz- szájából az árvíz- és belvízkárok miatt elvont 50 millió forintot vont el a köz­ponti költség- vetés. Ezt az összeget a ko­rábbi kénysze­rű döntéstől el­térően nem ter­helik rá az in­tézményekre, hanem kivált­ják a részvény- eladás bevételéből. Országosan is úttörő kezdeményezésként 50-100 millió forint nagyságren­dű szolidaritási pályázati alapot hoznak létre a forráshiánnyal küszködő kis önkormányzatok segítésére. Ezek saját erő híján eddig a pályázati lehetőségekkel sem tudtak élni. Mindemellett egyebek közt 25 újabb pécsi egyetemi kollégiumi hely meg­váltására és kórházi röntgenké­szülékek felújítására költenek, valamint a fonyódi, balatonföld- vári és siófoki uszodaépítéshez járulnak hozzá a Siotour-forin- tokból. A sajtótájékoztatón részt vett Antal László, a korábbi kisebb­ségi tulajdonos Interlines Kft képviselője is. Elmondta: a Siotour Rt tegnapi igazgatósági ülésén egybehangzó volt a véle­mény, hogy a perbeli fenyegeté­sek kárt okoznak a cégnek. En­nek a felelősségét pedig viselni­ük kell a vádaskodóknak. _____ BÍRÓ FERENC Ünnepi akció Banán Ikg 169 Ft * V, Előhűtött bontott csirke 1 kg 399 Ft Nescafé Classic 75g 479 Ft i Mizo Natúr joghurt 180g 29 Ft Hitelre is kapható 7400 Kaposvár, Berzsenyi u. 5. Női dzseki Méret: S-XL Mályva, lila, bordó színben 2 999 Ft Hajszárító 1200 W 1199 Ft } Indesit mosó-szárítógép rozsdamentes acél üst, centrifuga fordulatszáma: 900/perc, Max. száraztuha töltet 5 kg, állítható termosztát. Az akciós árra a „hétvégi árzuhanás" 15%-os kedvezménye nem vonatkozik. 79990 Ft t Ilii M.-tfK} Az akció október 20-22-ig érvényes. Ünnepi nyitva tartás: október 20-22-ig 6-24h, október 23-án zárva tartunk. _____ „________I_____

Next

/
Oldalképek
Tartalom