Somogyi Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-14 / 242. szám
VASÁRNAP Török Ferenc jelenti Kölnből Ezidőtájt eredetileg Naseem Hameddel, a súlycsoport királyával kellett volna bokszolnia Kokénak, de mint tudjuk, a Herceg inkább lemondott világbajnoki címéről, mint hogy összeakaszkodjék a trónjára törő Kokéval. Ezért Kovács István nem tehetett mást, a nagy meccs helyett mással volt kénytelen „maszatolni” a kölni gálán. Szó se róla, fellépése nem tartott sokáig, mert mexikói riválisa csupán két percig bírta szusszal. Ezalatt viszont Kokó háromszor is feltörölte vele a padlót. Bár a kölniek Vlagyimir Klicsko bosszújára áhítozva jöttek ki az arénának becézett sportcsarnokba, azt a néhány magyart, aki ellátogatott a német városba, sokkal jobban érdekelte Kovács Kokó István 19. profi mérkőzése. Kokó a délelőttöt meglehetősen „prózai” dologgal töltötte. Reggeli után internetezett, majd menedzserével, Dámosy Zsolttal CD-ket hallgatott azzal a nem titkolt céllal, hogy kiválasszák Kokó új bevonulási zenéjét (a régiért, a Carmina Buraná- ért tetemes jogdíjat kértek). A hosszú válogatás eredményeként Beethoven Örömódájára esett a választás, s a bokszgála ötödik párjaként Kokó már erre a dallamra vonult a ringbe. Ellenfeléről, a mexikói Augusztin Lorenzóról annyit illik tudni, hogy 25 profi győzelméből 20-at kiütéssel nyert meg. Igaz, kikapott tizenkétszer. Amikor megszólalt az első menet kezdetét jelző gong, Lorenzónak nemigen maradt ideje tudományát bemutatni. Kokó miután felmérte az ütéstávot, az első perc végén egy jobb csel után, ballal és jobbal is eltalálta ellenfelét, aki nemcsak a meglepetéstől terült el a ringben. Miután a bíró nyolcig számolt rá, újra harcképesnek mutatkozott, de ismét nem sokat mutathatott tudásából, mert egy szűk Kokó jobb csapott ismét a padlóra küldte. Ekkor az volt a kérdés, vajon meddig húzza a mexikói. A válasz nem sokat váratott magára, mert egy Kokó-ütéskombiná- ció után ismét padlót fogott .Lorenzo, s a bíró már nem is számolt, hanení beszüntette a találkozót. Az esti meccsre gyülekező hézők vastapssal jutalmazták a magyar fiú produkcióját, és úgy tűnik, lassan minden összejön ahhoz, hogy december 1-jén a szintén mexikói Barrérával megmérkőzzön a világbajnoki címért. „Nagyon boldog vagyok, magam sem számítottam ilyen gyors győzelemre. Nem voltam csalódott, amiért új zenére kellett bevonulnom, és remélem, egyszer majd eljön a pillanat, amikor a Szózat egyik megzenésített változatára lépkedhetek a szorító felé” - nyilatkozta. Kokó újabb győzelme egy híján 20, de annak is nemsokára eljön az ideje. A Parlament kupolatermében köszöntötték az olimpián sikeresen szerepelt sportolóinkat: a kitüntetéseket Orbán Viktor miniszterelnök, Áder János, az Országgyűlés elnöke, valamint Mádl Ferenc köztársasági elnök adta át. Este a Ludwig Múzeumban az Olimpikonok gálaestje elnevezésű ceremónián a legeredményesebb sportolók VISA-kártyán vehették át az őket megillető pénzjutalmakat. Az edzők és egyéb szakemberek a jövő héten kapják meg jutalmukat. A kenus bajnok, Pulai Imre és a közjogi méltóságok: most látják, milyen óriás ő Sydneyben csak a kormánypárti üzeneteket reklámozta a MOB Az olimpiai küldöttségtől származó információ szerint Sydneyben az olimpiai faluban, a magyar csapat irodáján csak a kormánypárti gratuláló táviratok kerültek ki a falitáblára, az ellenzéki jókívánságoknak már nem jutott hely! így például Kovács László MSZP-elnök vagy Kuncze Gábor SZDSZ-frakcióvezető aranyérmeseknek, helyezetteknek küldött elismerő sorai nem kaptak a .hatalmon lévők gratulációihoz hasonló tálalást, fórumot. Ez annál is meglepőbb, mert a Magyar Olimpiai Bizottság az elmúlt tíz évben szüntelenül csak azt hangoztatta, hogy politikamentes befogadókészségét nem befolyásolják pillanatnyi parlamenti, kormányzati erővonalak, áramlatok. Hangsúlyozták: a sportot szeretők és támogatók szívesen látott vendégek, útitársak a magyar olimpiai családban. A témával kapcsolatban Vad Dezső, a MOB sajtófőnöke lapunknak a következőket nyilatkozta:- Minden olyan táviratot kitettünk a faliújságra, amely a magyar csapatnak szólt. így például Dávid Ibolya MDF-elnök igazságügy-miniszter virágcsokra és üzenete, valamint Bánk Attila kisgazda-frankcióvezető gratuláló sorai is odakerültek. Az ön által említett politikusok egyenesen egy-egy olimpiai bajnokhoz címezték elismerő soraikat, ezért azokat természetesen nem tettük ki. Rögtön átadtuk a versenyzőknek, akiket a gratuláció illetett. Gyenes András Vásárló neve: Címe: Vásárlás helye: Vásárlás dátuma Szeretne Ariston kazánt mo io000F forma, uj színek A kedvezményes vásárlás részleteiről és feltételeiről kérdezze a szaküzletek eladóit! Alurad Észih Kft., 1089 Budapest Kalvaria ut 4-6.Tel.: 303-6880 FogarasiKft.. 1149 Budapest. Fogarasi út 5M: 383-8637 Nimbusz Áruház. 1119 Budapest Fehérvári ut 99. Tel.: 203-3497 ■ Royal Impex Kft.. II06 Budapest. Keresztúri út 182. Tel.: 260-9769 Megatherm Kft.. 1039 Budapest Mátyás Király u. 9-11. Tel.: 368-8459 Gieriger Budapest Kft., 1097 Budapest Határ út 50;A. Tel.: 280-1133 Merkapt Kft.. 1134 Budapest. Robert Károly krt. 90. Tel.: 340-9746 Merkapt Kft.. 1106 Budapest Maglodi út 14/B. Tel.: 260-4187 Kapuy Kft., 1225 Budapest. Nagytétényi út 346. Tel.: 228-9189 Eurokonusz Kft. 1081 Budapest. Fiumei út 10. Tel: 334-4554 KapuyKft.. 1183 Budapest. Gyömröi út 85-91 .Tel.: 291-0376 KapuyKft. 1028 Budapest Hidegkúti út 160. Tel.: 376-8535 Sió-Viktor Bt. 8630 Balatonboglár. Dózya Gy. u. 61. Tel.: 85/350-825 Alurad Fút.tech. Szaküzlet. 4100 Berettyóújfalu. Dózsa Gy. út 35M: 54/401-901 - G-Coop Kft.. 5600 Békéscsaba. Orosházi ut 32. Tel.: 66/446-383 Szidó Kft.. 2700 Cegléd. Külsö-Kátai út 35/a Tel:. 53/316-470 Szikra'94 Bt.. 4024 Debrecen Varga u. 34 Tel: 52/349-909 Oktaéder'96 Kft.. 4033 Debrecen. Veres P. út 67. Tel: 52/425-888 Megatherm Kft., 4028 Debrecen Kassai ut 7-9 Tel: 52630-890 Mart Kft. 2120 Dunakeszi Szekesdulo-Házgyár. Bemutatóterem Tel 27/542-236 Mart Kft. 2120 Dunakeszi SzékesdulöHázgyár, Belsó eladás Tel 27/542-262 Mart Kft. 2120 Dunakeszi Szekesdulo-Házgyár Puiteiadés Tel: 27/542-240 Mivas Musz Áruház. 2300 Eger Ostorost ut 13 Tel 36'411 -854 Herczeg-Holrond Kft.. 2500 Esztergom, Dorogi ut 4. Tel: 33 403-458 Megatherm Kft 2030 Érd Rimmyaki ut 39-41 Tel: 73620-580 Rábtherm Kft, 9023 Győr Fehérvári ut 22 Tel 96/438-875 Ar-Therm Kft 9028 Győr Regi Veszprémi ut 14-16 Tel 96/415-855 G-Coop Kft . 5700 Gyula Zrínyi tér 2. Tel.: 66/468-248 Alurad Mintabolt. 5144 Jászboldogháza Rákóczi út 24. Tel.: 57/460-100 Heim és Társa Kft., 7400 Kaposvár. Fö u. 57. Tel.: 82/416-175 Megatherm Kft., 7400 Kaposvár. Baross G. u. 14. Tel: 82/424-835 Gienger Kaposvári Lerakat. 7400 Kaposvár Pécsi u. 11. Tel.: 82/432-996 Áruforgalmi Kft.. 7400 Kaposvár. Vár u. 13. Tel: 82/529-470 Megatherm Kft.. 8360 Keszthely Tapolcai út 92. Tel:. 83/511-235 Mivas Kft. 16. Sz. üzlet. 3527 Miskolc Zsolcai kapu 12. Tel: 46'329-011 Mivas Kft. 14. Sz. üzlet. 3527 Miskolc, Vágóhíd u 6. Tel: 46/342-015 Boda Kft.. 4400 Nyíregyháza Selyem u. 54. Tel: 42/409-502 Oktaéder Müsz. Szerelvénybolt. 4400 Nyíregyháza Liliom u. 48. Tel: 42/411-237 Xénia-Ker Kft... 2840 Oroszlány. Táncsics M. u. 59. Tel: 34/363-596 Simon-Gáz Kft.. 8500 Pápa. Veszprémi u. 17. Tel: 89/317-445 Fűtés és Gáztechnikái Szaküzlet. 7632 Pécs Mora F. u. 8. Tel: 72/413-360 Gienger Kft.. 7634 Pécs. Nyugati Ipari ut 1. Tel: 72/255- 480 Balatherm Kft.. 8600 Siófok. Ipar u. 2. Tel: 84/510-690 • Ács és Tarsa Kft . 8600 Siófok. Vak Bottyán u. 55. Tel: 84/323- 370 * Fűtés és Gáztechnikái Szaküzlet. 6724 Szeged Brüsszeli krt. 11 Tel: 62,484-230 • Ábrahám Tűrés és Társai, 6724 Szeged Kálvária sgt. 35. Tel. 62/444-771 Hollander 2000 Kft.. 8000 Székesfehérvár Tátra u. 30. Tel: 22/347-423 * Gienger Szekszárdi Lerakat. 7100 Szekszárd Sárvíz u. 2. Tel.: 74/511-855 • Megatherm Kft.. 5000 Szolnok. Nagysándor J. u. 10. Tel:. 56/414-463 • HO.P Kft.. 9700 Szombathely Vepi ut29. Tel.: 94.323-101 Xema-Ker Kft.. 2890 Tata. Tópart u. 5. Tel: 34/586 490 Konstruktiv Kft.. 8900 Zalaegerszeg Hock János u. 60. Tel: 92/320-038 Gázszerviz. 8900 Zalaegerszeg Ady Endre ut 13. Tel: 92/329-9% Gázszerviz. 8900 Zalaegerszeg Jákum F. iit 8. Tel: 92/320-820 ARISTON Bízza ránk magát! Gyártja és forgalmazza: A kedvezményes akció október 7.-tól november 15.-ig tart és a készlet erejéig vehető igénybe. Más kedvezményekkel együtt nem érvényesíthető!