Somogyi Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-12 / 240. szám

2000. Október 12., Csütörtök N Y U G D í J A S O K Somogyi Hírlap - 9. oldal Levelek a jövő évezred emberének Az andocsi Kegytemplomban tartot­ták pénteken az idősek hónapjának somogyi megnyitóját. A helyszínhez illő, emelkedett hangulatú ünnepen hangzott el a berzencei Szeretet-ott- hon lakóinak kérése: küldjük el üze­netünket a jövő évezred emberének. Törőcsik Ferencné polgármester üdvözölte a megjelent országgyűlési képviselőket, környékbeli pogármestereket, a nyugdíjas szervezetek vezetőit, és köszönetét mon­dott az öregeknek a családban, a munkában példát mutató életükért. Az idősek lelke fo­gékonyabb a természetfeletti, a megfogha­tatlan befogadására, az imádság háza ezért örömmel ad helyet az ilyen alkalmaknak - mondta Szabó Imre esperes, a Kegyteplom plébánosa. Ünnepi beszédében dr. Gyenesá István, a megyei közgyűlés elnöke is megerősítet­te, méltóbb helyet nemigen találhattak vol­na az idősek köszöntésére. Isten hajléká­ban mindenki Isten-kereső emberré válik.- Jó így együtt lenni ősz hajú, de ifjú szí­vű barátainkkal - mondta dr. Gyenesei István -, mert ezeken a tatalálkozókon minket, fiatalabbakat tölt fel a lelkesedésük. Erejüket lel­kűk tisztasága és tisztessé­gük táplálja. Tudnak őrölni az élet apró ajándékainak, és idős korban is azon törik a fejüket, miben, hogyan tudnának segíteni. Ezt a szemléletet kell továbbadni a mai fiataloknak. A tisztelgés mellett októ­ber a számvetés ideje is: mit tehettünk és mit tettünk dől­gos elődeinkért. Sok minden megváltozott, de elégedettségre nincs okunk. A politikus, a köz szolgája, mindenki a maga helyén tartson önvizsgálatot, megtett-e mindent, hogy élhetőbb életet biztosítson a gondjai­Millenniumi üzenetek A Berzencei Szeretet Szociális Otthon lakói a má­sodik évezred végén arra kérik a megye idős em­bereit, fogalmazzák meg üzeneteiket a harmadik évezred somogyi polgárai számára. Magánembe­rek és közösségek néhány mondatos, értékes gon­dolatait várják, s azokat az otthon udvarában fel­épülő kápolna alapköve mellé helyezik. A Somogyi Hírlap is közkinccsé teszi a millenniumi üzeneteket. Az érték még mindig bennünk van! Adjuk át a jövő nemzedékeinek! A leveleket október 20-ig küldhe­tik el az alábbi címre: Szeretet Szociális Otthon 7516 Berzence, Szabadság tér 17. Telefax: (82) 546-130. E-mail: szocber.szoke@matavnet.hu A Kadarkúti Népdalkor Budai Ilona gyűjtéséből egyházi énekeket énekelt ra bízott öregeknek - fejezte be ünnepi az otthon idős lakója. Ünnepi műsorral beszédét a megyei közgyűlés elnöke. zárult az idősek hónapjának megyei meg­Szita Károly országgyűlési képviselő nyitó ünnepsége. A helyi hagyományőrző (Fidesz-MPP), Kaposvár polgármestere együttes az Andocsi Búcsút mutatta be, a köszöntötte ezután a megye nyugdíjasait, kadarkúti népdalkor egyházi énekeket majd a berzenceiek felhívását olvasta fel adott elő. ______________________■ Hí rek VASUTASOK TAGGYŰLÉSE. Október 19-én, csütörtökön taggyűlést tart a MÁV Nyugdíjasok Kaposvári Szervezete. Megemlékeznek az idősek hónapjáról, és az elnökség tájékoztatást ad a vasutas-nyugdíja­sokat érintő rendeletek változásáról. A találkozó délután 2 órakok kez­dődik az üzemi konyha étkezdéjében. ELNÖKI AJÁNDÉKOK. Az egészségügyi szakszervezet nyugdíjasai az elmúlt héten a fővárosba utaztak. A Természettudományi Múzeum tárlatait nézték meg, majd az Iparművészeti Múzeumban azt a kiállí­tást, amely azokat az ajándékokat mutatta be, amiket Göncz Árpád volt köztársasági elnök kapott külföldi látogatásai során. A szép út költségét a szakszervezet fedezte. DÉLUTÁNI SÉTÁK. A kaposvári pedagógus nyugdíjasok a város kör­nyékét fedezték fel délutáni sétáikon. Nemrég az ivánfahegyi kápol­nát, tegnap a rómahegyi kápolnát keresték fel, és megnézték a Rippl- Rónai Múzeumot. A jövő héten messzebb, Barcsra merészkednek. ŐSZI TÚRA. A Balatonföldvári Nyugdíjas Egyesület tagjai tegnapi ki­rándulásukon a somogyvári nemzeti emlékhelyet, a vámosi Krisna- völgyet és Buzsák egyedülállóan gazdag népművészeti tárgyat tekin­tették meg. KIÁLLÍTÁS. Tegnap a berzencei művelődési házban Múltidéző mil­lennium címmel nyílt kiállítás. A tárlaton a helyi Szeretet szociális otthon kreatív munkacsoportjának alkotásait mutatják be. ISTENTISZTELET. Tegnap délelőtt a kálmáncsai Fehér Akác szociá­lis otthon lakói református istentiszteleten vettek részt, délután dr. Szekeres Sándor háziorvos a mozgáshiány következményeiről tartott előadás. OLDALSZERKESZTÖ: KATONA CSONGOR Idősek ünnepe Gesztiben Péntek Ferencnek és feleségének gratulál házasságuk ötvenedik évfordulóján a falu jegyzője A falunak hasznára, nem terhére vannak idős lakói. Bölcseségük, ta­pasztalatuk, tisztaságuk, becsüle­tes életük nélkülözhetetlen példa mindannyiunknak. Gondok kö­zött is tudnak mosolyogni, s ne­künk az a feladatunk, hogy őriz­zük ezt a mosolyt az idő barázdál­ta arcokon - köszöntötte Somogygeszti nyugdíjasait Marton Rudolf polgármester pénteken, az idősek napján a falu kultúrházá- ban. Ismerősként, kedves gyerek­kori emlékeket felelevenítve üdvö­zölte a mintegy száz jelenlevőt Pásztohy András országgyűlési képviselő (MSZP). Pécsi József, a megyei nyugdíjasszövetség elnök- helyettese is legénykorának szép napjait idézte, postai telefonszere­lőként dolgozott akkor Memye és Somogygeszti környékén. Az óvo­dások és a kisiskolások adtak ez­után szívet-lelket melengető mű­sort. A családias hangulatú ünnepsé­gen két friss nyugdíjast is üdvözöl­tek, Varga Ferencné és Farkas Lajosné becsülettel végzett mun­kájáért a polgármester mondott kö­szönetét az önkormányzat nevé­ben. Megemlékeztek két házaspár nevezetes napjáról: a házasságuk ötvenedik évfordulóját ünneplő Péntek Ferencenek és feleségének, valamint Bertalan Józsefének és fe­leségének Buzinkay Gyula jegyző anyakönyvvezetőhöz illő ékes sza­vakkal kívánt további boldog évti­zedeket. Kozma Elemér, a geszti kastély ura a község címeres zász­laját vehette át, a falunak adott sok­sok támogatással érdemelte ki a megtisztelő elismerést. Jó szokás szerint köszöntötték a legidősebb polgárokat is, a 80 éves Marton Jó­zsefet és a 94 esztendős Major Istvánnét, aki elénekelt két-három nótát, majd táncba vitte a polgár- mestert. Juliska nénin nem fog az idő, tavaly ugyan rövid ideig comb­nyaktöréssel nyomta az ágyat, idén azonban csak a kulcscsontja tört el. így persze könnyű... ■ Jusson kenyér is, virág is A sportcsarnok közönsége tapssal köszöntötte a gála díszvendégét fotó: lang Róbert A Nők Kaposvárért Egyesület immár ötödik éve októberben jótékonysági gálaműsorral kedveskedik Somogy idős em­bereinek. Vasárnap a Kapos­vári Sportcsarnokot zsúfolásig megtöltő közel kétezer nyug­díjasnak nyújtották át a szín- pompás őszi virágcsokrot. Dr. Lamperth Mónika, a Nők Kapos­várért Egyesület elnöke, a gála házi­asszonya üdvözölte a lelkes közön­séget, majd felolvasták azt a levelet, amelyet dr. Gyenesei István, a me­gyei közgyűlés elnöke és Szita Ká­roly, Kaposvár polgármestere kül­dött a találkozó résztvevőihez: „Ok­tóberben az egész földkerekségen megemlékeznek az idősekről. Kö­szöntik és ünnepük azokat, akik há­tuk mögött egy élet munkájával és küzdelmeivel, ma is teszik a dolgu­kat. A pihenés mellett dolgoznak, unokát nevelnek, virágot ültetnek, közösségeket szerveznek. Mindezt a többért, a szebbért, a jobbért, az igazabbért. Az egész társadalom hasznára, javára... Az októberi ün­nepnapok arra intenek bennünket, hogy körültekintően és következete­sen figyeljünk életükre, gondjaikra és reményeikre az év minden nap­ján... Az idősek építették fel a múlt, jelen és jövő összekötő hídját, ame­lyen biztonsággal haladhatunk to­vább. Őszinte főhajtással köszönt­jük Somogy megye és Kaposvár idő­seit, nyugdíjasait. Szívből kívánjuk, hogy szeretteik, barátaik és közössé­geik körében éljenek meg sok-sok értékteremtő évet mindannyiunk örömére” - hangzott a gála résztve­vőihez küldött üzenet.- A mai, európai mércével mérve is kiemelkedően jó gazdasági ered­mények alapját a bérből élők és a nyugdíjasok áldozatvállalása terem­tette meg, köszönet érte - hangsú­lyozta Horn Gyula, az előző kor­mány miniszterelnöke, a gála dísz­vendége ünnepi beszédében. - Az idősekről, a nyugdíjasokról való gondoskodás éppen ezért vélemé­nyem szerint nem csupán gazdasági és szociáüs kérdés, hanem elsősor­ban erkölcsi kérdés. Erkölcsi kérdés azért is, mert életük munkájával megszolgálták a méltóságteljes öreg­kort, és erkölcsi kérdés azért is, mert érdekérvényesítő erejük nem azo­nos a munkavállalókéval. 1994 és 1998 között az ország talpra állítása érdekében mi is hoztunk súlyos döntéseket. Nehéz szívvel tettük, de az alapértékeket megőriztük, a nyo­masztó gazdasági kényszer eüenére is fenntartottuk például a 65 éven fe- lüliek ingyenes utazásának lehető­ségét. Tudjuk, a gyógyszerköltsé­gek, a lakásrezsi, az élelmiszerárak ma erőn felüli kiadásokra kényszerí­tik az időseket. Ebbe belenyugod­nunk nem szabad, a poütikusok fel­adata, hogy enyhítsenek a gondo­kon, hogy európai mérce szerint ér­vényesüljön a társadalmi igazságos­ság Magyarországon is. Beszéde végén egy japán köz­mondást idézett Hóm Gyula, mely szerint az élet feltétele, értéke a ke­nyér, az élet szépsége, értelme pedig a virág. Jusson elég kenyérből is, vi­rágból is a magyar nyugdíjasoknak. A pompázó őszi virágcsokrot a Déryné Vándorszíntársulat szolgál­tatta: Török Tamás és csapata ponto­san ráérzett, mi tetszik az idősek­nek. Fiatalos, temperamentumos humor és érzelmeket ébresztő dalok kiszámított ötvözete, Dorogi István tanár úr magyamótái ragadtatták új­ra meg újra vastapsra a sportcsarnok lelkes közönségét. A szórakoztatás mellett a gála jó­tékony célokat is szolgált. Az ötlite­res befőttesüvegekbe huüott papír­pénzek jó néhány magányos öreg­ember karácsonyát teszik majd bol­dogabb^ ________________■ N yugdíjak a költségvetési tervezetben Fenti címen az elmúlt héten dr. Csákabonyi Balázs or­szággyűlési képviselővel (MSZP), az országos nyugdí­jas szövetség ügyvezető el­nöksége tagjával készített in­terjúnkat közöltük. Dr. Mát­rai Márta országgyűlési kép­viselő (Fidesz-MPP) az alábbi, a cikkben foglaltakat vitató írást juttatta el szerkesztősé­günkhöz. A Magyar Nyugdíjasok Országos Szövetségében zajló, és a nyugdíja­sokat közvetlenül érintő nyugdíj­rendezés kérdéséről tájékoztatta az érintetteket az MSZP parlamenti frakciójának tagja, aki egyben a fen­ti szervezet ügyvezető elnökségé­ben is dolgozik. Végtelenül sajná­lom, hogy az időskorúak megélhe­tését biztosító nyugeüátási rendszer időről időre a kormány munkájá­nak alaptalan bírálatát jelenti, rá­adásul azok részéről, akik nem tet­tek meg mindent a mai helyzet ki­alakulása ellen. Ezerszer elmondtuk, most csak megismételhetem, a jelenlegi polgá­ri kormány aüg több mint két éve irányítja az ország ügyeit. Az idős emberek megélhetése évtizedeken keresztül évről-évre rosszabb lett. Mai munkánk alkalmas arra, hogy ezt a folyamatot megállítsa, elindul­jon a biztatóbb jövő felé a nyugdíja­sok élete. Nem a számháborút kifo­gásolom, hiszen az ellenzék nyil­vánvalóan nem támogatja a konk­rét elképzeléseinket. Azonban fo­lyamatosan számon kérni és min­den alkalommal hitetlenül ismétel­getni, hogy a kormány 1999-ben el­vett a nyugdíjasoktól körülbelül 50 milüárd forintot, ez bizony nem más, mint zavarkeltés, az indulatok tudatos és szándékos felkorbácsolá­sa. A számon kért óriási összeg kifi­zetésének nem volt meg az anyagi alapja. Mégpedig az előző kormá­nyok nem teremtették meg azt. A nem létező pénzeket elígérgetni nem a jelenlegi kormány stílusa. Könnyű dobálózni ezzel a számmal, hiszen történelmi tény, hogy azt már nem az MSZP kormá­nyának kellett előteremtenie. Mél­tánytalan az a számháború is, amely a jövő évi nyugdíjemelési el­képzeléseket jelzi. Helyesen veti fel a képviselő úr, hogy a költségvetés 2001. évre 7,3 százalékos emelést tartalmaz. Azt viszont elfelejti meg­említeni, hogy a költségvetés készí­tése hosszú hónapok óta zajlik és ezen idő alatt számtalan egyéb gaz­dasági összefüggés elemzése tör­tént meg. Éppen ennek eredmé­nyeképpen a Fidesz frakció felve­tette a kormány felé, hogy helyes lenne a reálnyugdíjakban elszenve­dett tíz évvel korábbi lemaradáso­kat gyorsabban behozni, mint azt tervezik. Konkrétumot is megfogal­mazott, mégpedig a 10,3 százalék emelést tartja reálisnak, megvaló­síthatónak. Vagyis mindenképpen örülniük kell, ha a NYOSZ ugyan­ezen mértéket javasolja. Nem érde­mes azt boncolgatni, miért éppen ugyanezen százalék a javaslat. Ez a nyugdíjasokkal szemben méltány­talanság lenne. Úgy vélem, a frak­ció munkájának elismerése is, amennyiben egy ilyen fontos kér­désben azonos álláspontra jutot­tunk. Különösen fontos a 10,3 szá­zaléknyi javaslatunk elfogadása, hi­szen a gazdaságpolitikában fontos kérdésekben véleményt formáló más MSZP-s szakértő képviselő 9,5 százalékos nyugdíjemelést fogal­mazott meg. Ha a kormány a nyugdíjak kifi­zetésénél spórolni kívánna, támo­gatható javaslat lehetne, mivel 1 százalékos nyugdíjemelés 12 milü- árd forint plusz kiadást jelentene a költségvetés terhére. Frakciónk számára azonban ez az összefüg­gés soha egy pillanatra sem merült fel. Számtalan lényeges eleme van a jövő évi költségvetésnek. Azt azonban nehéz félreérteni, hogy a családtámogatás áll az első helyen. Még akkor is igaz ez, ha sajnos, a nyugdíjasok egy része már nem tudhat családot maga mögött. Nem osztjuk meg a társadalmat nyugdí­jasok és a család kategóriára. Ha a család több átgondolt kódon kap­hat támogatást, azt megjelenik a nyugdíjasok jelentős részénél is. Vagy úgy, hogy a család részéről több jut, szüleik, nagyszüleik tá­mogatására, de sok esetben úgy, hogy az időskorú családtag önellá­tása biztosítottá válik. Fontos eleme gazdaságpoüti­kánknak az is, hogy kimondtuk: ha az infláció magasabb, a különböze- tet év végén megtérítjük a nyugdíja­sok számára. Valóban megtérítjük, és kamataival együtt fizetjük ki a közeli hetekben. Lehet fanyalogni, hogy 2,4 százalék és a 0,6 százalék kamat kevés. A tény azonban ön­magáért beszél, tizenegy hónapi időtartamra összesen 3 százaléknyi emelésben minden nyugdíjas ré­szesül. A fogyasztói kosár elemzése pedig végleg megtévesztő, hiszen a legnagyobb tételek egyike - a gyógyszer - számtalan intézkedé­sünk hatására nem emelkedik az> egekbe, sőt nem kis mértékben, több alapvető gyógyszert is figye­lembe véve csökkenés tapasztalha­tó. Érzékeny terület a nyugdíjasok világa: aüg hiszem, hogy van olyan képviselő, aki ezt a témát ne tekin­tené alapvető fontosságúnak. Ma már nem csak a nyugdíjasok szer­vezetei, a képviselők, de a kormány is minden lehetséges és reális intéz­kedést megtesz annak érdekében, hogy az idős korúak sokat emlege­tett méltósága ne csak szóban való­suljon meg. Azzal tehetünk meg mi, képviselők is mindent, ha idő­ről-időre foglalkozunk a kérdéssel, jobbító szándékkal segítjük a nyu­gellátási rendszer mind jobb műkö­dését. Az igaztalan vádaknak, a han­gulatkeltő megállapításoknak az igazi kárvaüottjai a nyugdíjasok. dr. mátrai Márta

Next

/
Oldalképek
Tartalom