Somogyi Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)

Kéktitok a falon Az Indiából származó indigócserje le­véve! már Korinthoszban és Egyip­tomban is festettek kelmét. Ezt hasz­nálják még ma is, például a farmer­festéshez, illetve tájjellegű kelmék­hez. Magyarországon mindössze öt kékfestőmester dolgozik, Európában is alig több tíznél a számuk. A bácsalmási Skorutyák János kékfestőmester mindent megtartott, amit elődei ráhagytak, s nemcsak szakmaszere­tete, hanem még az alá­írása is kísértetiesen ha­sonlít az őseiére.- A dédapám 1879- ben vásárolta meg ezt a házat a műhellyel együtt. Ő már akkor kékfestőmester volt. Az­óta minden fiú itt szüle­tett a házban. A nagy­apám, én és a fiam is. Itt szállt apáról fiúra a mesterség minden csín- ja-bínja, a fiam is mel­lettem, a műhelyben cseperedett fel. Sok esz­közöm maradt a déd­apámról, van olyan, amelyik kétszáz éve használatos. Most is dolgozunk vele. Ilyen például a mángorló. Ha­talmas kövekkel van megrakva, több tonna a súlya. Régen lovak húz­ták, mára villamosítot­tuk. A szüleim ’56-ban állítólag a kövek közé dugták el a családi ara­nyakat, sajnos már ak­kor sem volt sok belő­lük. A kékfestésből ugyanis megélhet szeré­nyen két-három ember, de meggazdagodni be­lőle nem lehet. A sok régi eszköz mellett érdekes kont­rasztot alkot a műhely egyik sarkában a számí­tógép. Rajtra kész Internettel, amelynek se­gítségével egy amerikai Skorutyák-rokont talált a mester. A mintázás forté­lyainak elmesélése köz­ben mondja, hogy egyik térítőjét egy honfitár­sunk a belga királynő­nek ajándékozta ötvene­dik születésnapjára. Er­ről mutatja az írást, s a hírek szerint a terítő ma is az egyik királynői kas­tély asztalát díszíti. A szakmai titkot, pontosan a megfelelő kék szín nyerésének festékössze­tételét a mester egy szén­darabbal a falra írta. - Nincs is titkom, hisz sen­ki sem akarja ellopni a kékemet - mondja. Skorutyák János mű­ködő múzeumát hol ja­pán, hol amerikai turis­ták látogatják. A kapu szó szerint bárki előtt nyitva áll, csupán éj­szakára zárják be. Berki Erika Sminkelve tanulja az angolt I o Kuchta Judit, az idei szépségkirály­nő győzelme óta egyik tévéből megy a másikba, interjúkat ad és renge­teg fotózáson vett részt.- Naplót kellett vennem, mert fejben már egyálta­lán nem tudom nyomon követni a programjaimat- árulta el Magyarország legújabb szépe, aki jelen­leg minden erejével az októberi londoni világver­senyre készül. - Napi nyolc órában tanulok an­golt, valamint megpróbá­lom elsajátítani a smin­kelés tudományát. Négy éve, alig 17 éve­sen már részt vett a Miss Universe Hungaryn. Ak­kor ő volt a legfiatalabb a mezőnyben. Most pe­dig, 21 évesen, a legidő­sebb. Érdekli a modell- kedés, de gondolva a jö­vőjére harmadévesként folytatja tanulmányait Tatabányán, a Modern Üzleti Tudományok Főis­koláján. A verseny mel­lett egyébként nyert öt-hat millió forintot és egy Fiat Puntót.- Van már egy Bravóm, amit szeretek, de megtar­tom az újat, a full extrás Puntót, mert megtetszett a sárga színe - jelentette ki mosolyogva Judit. (schillerj Kedves Olvasónk! Fejtse meg játékunk, a VR-torpedó heti rejtvé­nyét, hogy próbára tegye szerencséjét. A játéklap kilenc kockája közül három mögé rejtet­tünk el nyereményt: egy 100 000 forintos, egy 40 000 forintos és egy 10000 forin­tos betétkönyvet. Telefonáljon most! Tippelje meg, hogy melyik kocka mö­gött van nyeremény. Minden tipphelyhez külön telefon­szám tartozik. Annyiszor te­lefonál, ahányszor csak akar. Ha jól célzott, a központi au­tomatának először a kereszt- rejtvény megfejtését kell be­mondania, majd nevének és címadatainak a megadásával ön a heti sorsolás résztvevő­jévé válik. Megfejtését postán is be­küldheti! Ez esetben azon­ban egy pályázati szelvény­nyel csak egyet „lőhet", azaz egy kockát célozhat meg. ír­ja be a tipphelyre „lövése” betű- és számjelét. Kérjük, hogy a pályázati szel­vényre ne felejtse el ráírni a heti rejtvény megfejtését! A játék postafiókcíme: 1535 Budapest, Pf.: 960 A pályázati szelvénynek leg­később hétfőn (illetve a lap megjelenését követő első munkanapon) postára kell kerülnie. (Ha van telefonja, kérjük, a számát írja rá.) Sorsolás: csütörtökön, közjegyző jelenlétében. A pénznyereményt a nyer­tes betétkönyvben veheti át, az szja-t a kiadó fizeti. A já­tékban nem vehetnek részt az Axel Springer érdekeltsé­gű cégek munkatársai. 150000 forint nyeremény! Egy százezres, egy negyvenezres és egy tízezres nyereményt rejtettünk el a kockák mögött. A telefonszámok vasárnap reggeltől szerda éjfélig bármikor hívhatók A hívás díja 120 Ft+áfa/perc +6,60 Ft+áfa kapcsolási díj. A telefonszám nem hívható a 27-es, 28-as, 62-es, 63-as körzetből, nyilvános telefonkészülékről, rádiótelefonról és külföldről sem. ABC 1 2 3 06-90-330-801 aj 06-90-330-802 M—j'A ___JU 0 6-90-330-803 ■m Wr in . jw*.... ...- öLoS—-Z 06-90-330-804 m ..u.) 06-90-330-805 jd 06-90-330-806 ......jd 0 6-90-330-807 —m 06-90-330-808 06-90-330-809 W___ ...MJ Nyereményinformációért hívható a 06-90-330-720 péntek reggel 9 órától szombat éjfélig SS ÉRVÉ­NYE­SÜLŐ HIBÁZ­TAT JÁTÉK­VEZETŐ ELEMI PARÁNY HÉBE-... ▼ ► ▼ AMELY SZE­MÉLYT ► 5 1 BIKA ► 4 3 2 NEHÉZ­FÉM ► PÁLYÁZATI SZELVÉNY :Xuth' . október I. A VR-torpedó szeptember 24-i nyertesei: Százezer forintos betétkönyvet Mészáros Tiborné (Tiszakécske) nyert. Negyvenezer forintos betétkönyvet Bács György (Budapest) nyert. Tízezer forintos betétkönyvet Mátsik Jánosné (Fadd) nyert. Találathelyek: B2, A3, A1 A MODERN NŐK HETILAPJA NYEREMÉNYJÁTÉK !Mfi: Kétmillió forint (álomutazás költőpénzzel) További díjak: Húsz darab színes televízió Részletek a Hölgyvilágban és a www.holgyviiag.hu honlapon! PORTUGAL ER. NÉGY- HÚROS GITÁR KÁPOSZTÁ­VAL ROKON NÖVÉNY AZ EGYIK SZÜLŐRE VONAT­KOZÓ TIROLI RÉSZLET! ISTÁLLÓ ÚJSÁG KIPLING KÍGYÓJA KOCSIS­ÜLÉS ZENEI HANGOK CIGARET­TA. ARGÓ OMSZK FOLYÓJA ILONA BECÉZÉSE SRI... (CEYLON) MORZE­JEL, FORD. DÍSZ VISSZ­HANG LÁNYUNK FIA GYORS. SEBES ► FÉNYEL­NYELŐ, martos SZERVÁL KETTÓS­BETŰ ANGOL FŐ­NEMESI CÍM MINUTUM, RÖV. RITKA NŐI NÉV FEGYVE­RES KÍSÉRET FLEGMATI KUS EMBER AZ ENSZ EL­SŐ FÖTITK. SEGIO; OL. RENDEZŐ FOSZFOR. FLUOR VJ. TILTÓSZÓ DORGÁL LÁSD OTT. RÖV. EGYESÜLT NEMZETEK SZERVEZE TE, RÖV. TÖBB IRÁNYBA BIZONY ROVAREVÖ ÉNEKES­El SZEZON 2000 a gäiLsemdorfi SZAFARI- ÉS KALANDPARKBAN: 2000. április 8~ október 29-ig szünnap nélkül! megújulva - megszépülve, ráadásul a TAVALYI ÁRAKON! SŐT! Az óvodás, általános és középiskolás szervezett tanulmányi kiránduláson szombat-vasárnap kivételével 84,- schilling helyett mindössze 64,- schillinget fizetnek a Ids- és nagydiákok. 2000-ben egész szezonban: hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken 20,- schiUinggel olcsóbb lesz a csoportos diákjegy! Információk: Tel: 31-11-287, Fax: 33-21-376 (Safari Park Gänserndorf Magyarországi Képviselete) SZÁMSORS­JÁTÉK LEVEGŐ RA- DANKONC M£! RQ^l iN. HID­ÉRDEKTE- k LENSÉG r MARGARIN­MÁRKA 2ATIUNA IDE­JÉBŐL VALÓ DANÁHOZ TART SZIGET PEST MEGYEI TELEPLLÉS Heti rejtvényünkben a gänsemdorfi Safari Park egyik kedvenc állatának a nevét rejtettük el. A megfejtéseket hétfő éjfélig kérjük a következő címre feladni: Vasárnap Reggel, 1122 Budapest, Városmajor utca 12-14. Megfejtését bemondhatja a 06-90-230-718-as telefonszámon is szerda éjfélig. (A hívás díja 99 Ft + áfa + 6 Ft + áfa kapcsolási díj.) A telefonszám nem hívható a 27-es, 28-as, 62-es, 63-as körzetből, nyilvános telefonkészülékről, rádiótelefonról és külföldről. E heti rejtvényünk helyes megfejtői közül három olvasónk családi (négyszemélyes) belépőjegyet nyer a gänsemdorfi Safari Parkba. Előző számunk helyes megfejtése: Kaliforniai oroszlánfóka Nyertesek: Jutái Dénesné (Magyaregres), László Szabolcs (Létavértes), Maráz Zoltán (Budapest). DESZKA-“ DARAB! CINNEL BEVON GYORSAN BESZÉL GYEREK­KÖNYVHÖS NYELES, ROJTOS TÖRLŐ­RUHA KISSÉ MEGÉG TILTŐSZÓ FÓL ÉS LE EKE TÖRZSE BARANYA! TELEPÜLÉS EGYTESTŰ PAPAGÁJFAJ EFEMER E- GYIK FELE SÓHAJTÓ SZÓCSKA TEHETET LEN ADNAK NEKI ^ KETTÉVÁ­GOTT OLLÓ! EE!-VE, PÁRJA LATIN KETTÖS­BETÜ MAROKKÓ, SPANYOL GJ. káté: NÖVÉNYI szárrés; KÖRNYEZŐ TERÜLET VALÓSA GbS BESZÉD ÍEJTVÉWYES OPERAHOS DUPLÁN: jAték ILNYO- .. ÍMÉR- TÉKEGYS. (MOSZ.GVAK) A GÖRÖG ABC 7. BETŰJE IRAT­CSOMÓ NÉVELŐ SZIBÉRIAI fennsIk A FORDÍ­TOTTJA IS IGEKÖTŰ tAplAló BEKÜL­DENDŐ > )

Next

/
Oldalképek
Tartalom