Somogyi Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-09 / 212. szám

2000. szeptember 10. -k SPORT -k 11 Nem kisasszonyfoci Egyszerre két helyszínen 10 pálya, 45 csapat, több száz játékos és tu­catnyinál is több sípmester - rövi­den így lehetne összefoglalni a teg­nap Somogyjádon és Alsóbogáton rendezett II. RecopJád Kupa orszá­gos női kispályás labdarúgótornát A Somogyjádon és Alsóbogáton ren­dezett maratoni mérkőzés-sorozatra - amely az ország egyik legnagyobb, ha éppen nem a legnagyobb női kis­pályás labdarúgó-tornája -12 megyé­ből és a fővárosból érkeztek együtte­sek. A 46, nagyrészt felnőtt csapat (tavaly az első tornán öt gárdával ke­vesebb volt) 10 csoportba osztva kezdte meg a küzdelmeket; a na­gyobbak Somogyjádon, az ifjúságiak pedig Alsó-bogáton csatáztak egy­mással. Délután aztán a még állva maradt ifi együttesek is „átköltöztek” Somogyjádra, ahol egészen késő es­tig tartottak a késhegyre menő csa­ták. Hogy egyébként igenis mennyire komolyan veszik a gyengébbik nem képviselőit - na és persze a közös somogyjádi, alsóbogáti rendezvényt -, azt bizonyítja, hogy eljött a magyar labdarúgás első számú embere, azaz az MLSZ elnöke, dr. Bozóky Imre is. Az ifjúsági torna végeredménye (8 csapat): 1. Zsira-Répcevis (Győr- Moson-Sopron megye), 2. Apc (Heves megye), 3. Dorogháza (Nógrád me­gye), 4. Somogyvár (Somogy megye). A mérkőzéssorozat legjobb me­zőnyjátékosának az apci Farkas Évát, a legjobb kapusnak pedig zsira-répce- visi Mezei Virágot választották meg, míg a legsportszerűbb csapatnak fel­ajánlott különdíjat - közfelkiáltásra - a Somogyjád együttese kapta. A felnőtt torna végeredménye (38 csapat): 1. Ercsi (Fejér megye), 2. Tol­na (Tolna megye), 3. Veszprém (Veszprém megye). - A somogyi csa­patok közül a Ráksi-Somogyjád és a Kaposhomok jutott a legtovább. A mérkőzéssorozat legjobb me­zőnyjátékosának az ercsi Szarka Évát, a legjobb kapusnak pedig a tolnai Ma­rosi Johannát választották meg. Fenyő CSILLAGHAJÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG Német siker Akárcsak pénteken, tegnap is új­ra az időjárás volt a főszereplő Balatonföldváron a csillaghajó Európa-bajnokságon; a nagy szél­csend miatt ugyanis ezúttal sem lehetett futamot rendezni, így a csütörtökön kialakult sorrend maradt az EB végeredménye. A csillaghajó EB végeredménye (11 ország - 40 páros): 1. Vincent Hoesch, Florian Fendt (Németor­szág) 5 pont, 2. Habért Raudaschl, Herwig Haanschmied (Ausztria) 8 pont, 3. Habért Metkelbach, Oliver Vitztham (Németország) 13 pont, 4. Vincenzo Graciotti, Corrado Cristaldini (Olaszország) 23 pont, 5. Hans Spitzaaer, Wolfgang Brenner (Ausztria) 29 pont, 6. Tenke Tibor, Bendicsek József (Magyarország) 31 pont, ... 11. Gereben Gábor, Kövesdi Zsolt (Magyarország) 43 pont,... 14. Haranghy Csaba, Komm András (Magyarország) 48 pont, ... 23. Fo­rintos Róbert, Horváth István (Ma­gyarország) 80 pont, 24. Kátai Péter, Názer Csaba (Magyarország) 83 pont,... 28. Erdélyi Dániel, Szalontai Ábel (Magyarország) 107 pont, 29. Újhelyi András, Visy László (Ma­gyarország) 109 pont, ... 34. Koltay Gusztáv, Rényi Péter (Magyarország) 123 pont, ... 37. Erdélyi Sebestyén, Torjai Péter (Magyarország) 131 pont, 38. Húsvéth Ferenc, Vass Bálint (Magyarország) 134 pont. (Minden versenyző legrosszabb futama kiesett az összértékelésből.) Fenyő Parádé Zamárdlban Eredmények: Zamárdi-Csurgó 5-1 (2-0) Zamárdi, 300 néző. V.: Molnár J. Szombaton este vé­get ért Zamárdiban a Csurgó négy mérkőzé­sen át tartó százszáza­lékos sorozata. A re­mek napot kifogó zamárdi együttes már a harmadik percben két góllal vezetett. Ezután rendezték soraikat a vendégek, de Fortuná­val hadilábon álltak; kétszer is a kapufa sie­tett a hazaiak segítségé­re. A második játék­részben a Csurgó szépí­tett, ami ébresztőt fújt a hazaiak számára; azon­nal érkezett a válasz, majd még további két remekbe szabott Bala- ton-parti találat. Gólszerzők: Bankó, Lichtenberger, Stefcsik, Vájná, Boros (öngól), il­letve Balogh. Kiállítva: Bencze (Csurgó) a 81. percben szabálytalan szerelésért. Jók: Aigner, Stefcsik, Bankó, Lich­tenberger, Schwarcz, il­letve Gether, Balogh. Czer András Fonyód-Barcs 2-3 (1-2) Fonyód, 250 néző. V.: Zsobrák. A színvonalas, válto­zatos mérkőzésen a ha­zaiak - a helyzeteik alapján - nem érdemel­tek vereséget a jó erők­ből álló Barcs ellen. Gól­szerzők: Szilágyi, Bog­dán, illetve Dörnyei, Koleszár, Máté. Jók: Szilágyi, Varga Z., Ma­gyar, Mercz, illetve Ádám, Laklia, Dörnyei, Pancsó. Tolnai Attila Megyei II. osztály Északi csoport: Kaposújlak-Balaton­szárszóf4-4 (2-1) Kaposújlak, 150 né­ző. V.. Martin. Gólszerzők: Vida 2 (mindkettőt 11-esből), Kaiser, Szécsényi, illet­ve Végh, Sarang, Balogh Á. (11-esből), Sostorics (öngól). Kiállítva: Hor­váth Z. (Kaposújlak) a 87. percben lökésért. Szekeres József Veretlenek csatája Második győzelmét is megsze­rezte tegnap este a kaposvári városi sportcsarnokban a Fes­téktárs V&H Autócenter Kupa nemzetközi felkészülési férfi ko- sárlabdatomán a Klíma-Vili Purina Kaposvári KK csapata. Földi Sándor edző együttese ma 12.30 órakor a szintén veretlen bajnok és Magyar Kupa-győztes Székesfehérvári Albacomp-UPC ellen lép pályára. Eredmények: Székesfehérvári Albacomp-UPC- Paksi Atomerőmű SE 91-75 (21-23,26-23,27-21,17-8) Kaposvár, városi sportcsarnok, 200 néző. V.: Nagy L., Pestality. Székesfehérvári Albacomp-UPC: Boros (12/3), Green (18/6), McMahan (24/15), Bukva (15), Góbi (2). Csere: Csirke (12/9), Bacsa (6/3), Godena (2), Púder, Matus. Edző: Farkas Sándor. Paksi Atomerőmű SE: Mészáros Z. (5/3), Davis (29/3), Jurgilas (12), Czigler (17), Rajkó (5). Csere: Luk­ács (3/3), Fodor (4), Érsek. Edző: Fo­dor Péter. A paksi együttes kezdett jobban; a székesfehérváriak szellős védekezé­sét kihasználva 6-7 ponttal is vezet­tek Davisék. A második negyed ele­jén fordított a bajnok Albacomp- UPC, miközben Mészáros Z. kipon­tozódott. A szünet után a két ameri­kai légiós, Green és McMahan tartott triplabemutatót. A tízpontos fehérvá­ri előny a találkozó végéig - az újabb hárompontos kosaraknak köszönhe­tően - tovább nőtt, így Farkas Sándor edző csapata második mérkőzésén is győzelmet könyvelhetett el. Klíma-Vili Purina Kaposvári KK- KK Zagreb 78-61 (22-17, 18-19, 16-14, 22-11) Kaposvár, városi sportcsarnok, 600 néző. V.: Váradi, Téczely. Klíma-Viü. Purina Kaposvári KK: Simon B. (10), Varga R. (5/3), Halimics (20/12), Filipovics (6), Ivkovics (13). Csere: Bencze (11/6), Ágfalvi (3/3), Szőke (2), Gémes (8), Tömösvári, Domonkos. Edző: Földi Sándor. KK Zagreb: Miljkovics (10), Perincsics (5), Sztojics (12/6), Vukicsevics (12/3), Daugherty (15/J\ Csere: Tanta, Tomasovics, Blaskovics, Gamut, Marinovics (4). Edző: Zeljko Poljak. Harcosan kezdtek Fiüpovicsék, és 10 perc elteltével öt pontos előnyre tettek szert. A folytatásban néhány könnyelműen eladott labda miatt szoros maradt az eredmény. Mind­két csapat kemény védekezéssel próbálta megszűrni az ellenfél táma­dásait. Ivkovics nagy harcot vívva szerezte pontjait, Halimics pedig tá­volról is pontosan tüzelt. Az utolsó negyedben Bencze és Simon B. har­cossága adott újabb lendületet a ka­posvári alakulatnak. Az összecsapás utolsó perceiben Földi Sándor edző azt is megengedhette magának, hogy az ifjúsági játékosokat is pályá­ra küldje. Kun Zoltán Hazai zakó a csoportrangadón Rákóczi FC-Héviz 0-2 (O-O) Ez a kaposvári helyzet is kimaradt fotó: kovács tibor A Rákóczi együttesének jó kezdés utáni hibáit kö­nyörtelenül kihasználta a vendég zalai együttes és második félidei játékával megérdemelten győzte le az otthonában az idén ve­retlen kaposváriakat. Nagy lendülettel kezdett a Rákóczi, és szinte kapujához szegezte ellenfelét. Tíz perc alatt hat szöglet jelezte a ha­zai fölényt. A hévíziek betö­mörültek kapujuk elé és ma­gabiztosan verték vissza, a kissé körülményes, sok hú­zásra épülő hazai rohamokat. Fél óra elteltével kiegyensú­lyozottabb lett a játék, s ek­kor Novák kapufája ugyan góllal kecsegtetett, de külö­nösebben nem tették próbára a hazai támadók Kuczkó ka­pust. Szünet után elég volt egy kapu előtti figyelmetlen­ség. Az 51. percben egy szög­let után Zubor belepörgetett a labdába, amely a megtorpant Házi fölött a bal felső sarokba hullott. 0-1. Hat perccel ké­sőbb Deme nagy hibáját használták ki a vendégek. A söprögető az őt támadó ellen­felét találta el a labdával, aki­ről az Gaál elé pattant. A kö­zéppályás elviharzott és a, jobbösszekötő helyéről tíz méterről nagy gólt ragasztott a bal felső sarokba. 0-2. A Rákóczi egyre idegeseb­ben játszott és még csak tetéz­te gondjait Jéger sportszerűt­len megjegyzése, amiért mél­tán kapott piros lapot. A hát­ralevő időben ugyan próbál­kozott a Rákóczi, de csonka csapata elgondolás nélkül ro­hamozott, s bár lőhetett volna két gólt, ám ennyit kaphatott is volna a vendégek ellenakci­óiból. Miután a vendégek szü­net után élni tudtak a kínálko­zó lehetőségekkel, s ez fel is javította játékukat, a hazaiak veresége nem a balszerencse számlájára írható. így játszottak Kaposvár, 1600 néző. Ve­zette: Dubraviczky (Egedi, Máté) Rákóczi FC: Házi-Deme- Novák, Barna-Tamás, Lassú, Bruncvig, N agypál, Szabó M.-Rajczi, Marcsek. Edző: Bőzsöny János. Hévíz: Kuczkó-Lázár-Tre- so, Zugor, Stieber-Babati, Czafit, Szabó B., Gaál-Purt, Szőcze. Szakmai igazgató: Pusztai László. Csere: Purt helyett Tóth Z., (29. p.), Czafit helyett Kiss T. (41. p.), Marcsek helyett Jéger (46. p.), Tamás helyett Tóth G. (52. p.), Bmncvig helyett Horváth Z. (63. p.), Babati he­lyett Virág (83. p.). Sárga lap: Szabó B (24. p.), Novák (4L p.), Tamás (47. p.) Kiállítva: Jéger (79. p.) Szöglet arány: 13:6 (7:2) Jók: Novák, Barna, Marcsek, illetve Lázár, Zugor, Babati, Gaál. Bőzsöny János: Fájó veresé­get szenvedtünk, de el kell is­mernünk, hogy ma a hévízi­ek, különösen szünet után, jobban játszottak. Pusztai László: Az elején sokat kapkodtunk, de aztán ahogy fokozatosan lehiggad­tak játékosaim, egyre jobban játszottunk és úgy érzem rá­szolgáltunk a győzelemre a csoport favoritja ellen. Illés János ügyvezető el­nök: Sajnálom egyre gyarapo­dó lelkes szurkolóinkat és a játékosok helyett én kérek el­nézést tőlük, amiért ma egy ilyen rossz felfogásban játszó hazai csapatot láthattak. Jutási Róbert INGATLAN FONYOD központjában 79 m1 II. em-i, tégla épületben, egyedi fűtésű, vízórás lakás eladó. 06-30/9477-026, 06-85/360-316. *21305* KAPOSVÁRON vagy környékén eladó családi házat vagy lakást keresek. 06-30/2023-785, Horváth Anita. *21690* KAPOSVÁRON és 30 km-es körzetében eladó családi házat és ingatlant keresek. 06- 30/2023-785, Zengerné. *21741* S NEMESVIDEN Zalakarostól 15 km-re, Balatontól 20 km-re családi ház eladó. A ház 112 m!, a terület 6099 m!, gazdasági épületek 400 m1.06-30/9477-026.06-85/3601^.^ JÁRMŰ VOLKSWAGEN bogár 72-es, friss műszakival eladó. Irányár: 330 e Ft. 06-30/227-834^,^ APRÓ-CSEPRŐ RÉGI pénzek, órák és egyéb régiségek eladók. Tel.: 82/314-232. *21229* ' VASÁRNAPI Somogyi Hírlap [gE Az Axel Springer Ma­gyarország Kft lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE. Kiadja az ASM Kft So­mogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: FICSÓR JÁNOS. Szer­kesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Tele­fon: (82)528-100. Megvásárolható: a somogyi városok és községek újságos pavilonjaiban, az utcai árusoknál és ter­jesztőknél. Terjesztés: Faludy Miklós. Nyomtatta: a Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Felelős: FUTÓ IMRE ügy­vezető igazgató. ISSN 1419-0176 Magyarország legkedveltebb kiadványának kaposvári irodája felvételt hirdet hirdetésszervezői munkakör betöltésére Elvárásaink:- középfokú végzettség- szorgalom, kitartás- jó kommunikációs és problémamegoldó készség- káros szenvedélyektől való mentesség Feladatok:- cégek, vállalkozások, vállalkozók felkeresése- a KISOKOS-ban való szereplés kiajánlása, hirdetési felületek értékesítése- kapcsolattartás az ügyfelekkel Amit ajánlunk:- vonzó, teljesítménytől függő bérezés- felelősségteljes, önállóságot biztosító munka- különféle juttatások, megfelelő teljesítmény esetén cégautó és mobiltelefon Jelentkezni lehet - postai úton elküldött - önéletrajzzal a 7400 Kaposvár, Berzsenyi Dániel u. 28-30 szám alatt, tel.: 82/410-844 (21644) LABDARÚGÓ NB II - DRÁVA CSOPORT Baján botlottak Bajai SE­Kaposvölgye Vállalkozók SC- Nagyberki 3-1 (3-1) Baja, 400 néző. V.: Nagy A. (Álló, Rácz). Bajai SE: Székely - Szűcs, Viszmeg B., Goretich, Orbán - Csepregi, Milassin, Pilcsuk, Czifra - Koch, Hegyi. Edző: Evanics Zoltán. Kaposvölgye Vállalkozók SC- Nagyberki: Tánczos - Kadarkúti, Pék, Károlyi, Búzás - Finta, Pin­tér, Hanusz, László - Drávecz , Neubauer. Játékosedző: Hanusz János. Csere: Hegyi helyett Viszmeg Z. a 40. percben, Búzás helyett Miskovics a 46. percben, Hanusz helyet Bencze az 55. percben, Drávecz helyett Rofrics Zs. a 65. percben. Kiállítva: Rofrics Zs. (a 75. percben). A végig fölényben játszó hazai együttes - amely már az első já­tékrészben eldöntötte a találkozó sorsát - magabiztos és megérde­melt győzelmet aratott a Kaposvölgye Vállalkozók SC- Nagyberki csapata ellen. Gólszerzők: Viszmeg B. (a 7. percben 11-esből), Milassin (a 19. percben közeli lövésből), Szűcs (a 40. percben 18 méteres lövés­ből), illetve Drávecz (a 18. perc­ben közeli fejesből). Jók: Viszmeg B., Szűcs, Goretich, Orbán, Pilcsuk, illetve Tánczos. Evanics Zoltán: - Jól és ered­ményesen játszottunk; a helyze­teink alapján biztosan nyertünk. Hanusz János: - Gyenge produk­ciót nyújtottunk Baján, bár az is a teljes képhez tartozik, hogy erős volt a szembeszél rv ■ • -w- r- ■ -.

Next

/
Oldalképek
Tartalom