Somogyi Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-07 / 210. szám
2000. Szeptember 7., Csütörtök SPORT Somogyi Hírlap - 11. oldal Csillaghajó Európa-bajnokság Legyőzhetetlen németek Balatonföldvár Tegnap megkegyelmezett az időjárás-felelős a balatoníöld- vári csillaghajó Európa-bajnokság résztvevőinek, így - a keddi szünnap után - szerdán újra vízre szánhattak a bátor vitorlásversenyzők. A német Vincent Hoesch, Florian Fendt kettős megerősítette vezető pozícióját, míg a legjobb magyar páros, a kilencszeres országos bajnok Tenke Tibor, Bendicsek József duó az ötödik helyről vár(hat)ja a folytatást. Akárcsak a második és a harmadik futamot, a tegnap rendezett negyediket is a német Vincent Hoesch, Florian Fendt páros nyerte Balatonföldváron a csillaghajó Európa-bajnokságon, akik így megerősítették az első helyüket. Az ötödik helyen álló Tenke Tibor, Bendicsek József kettős és az őket követő Gereben Gábor, Kövesdi Zsolt egység is jól kezdett, a hajrá azonban sajnos nem sikerült túl jól; Tenkéék a negyedikről a 16.-ra, Gerebenék pedig a harmadikról a 10. helyre estek vissza. A tegnapi futamot egyébként három hajó legénysége adta fel; két német és egy osztrák egység számára ért idő előtt véget a verseny. A csillaghajó EB állása (11 ország - 40 páros): 1. Vincent Hoesch, Florian Fendt (Németország) 5 pont, 2. Hubert Raudaschi, Herwig Haunschmied (Ausztria) 13 pont, 3. Hubert Metkelbach, Oliver Vitzthum (Németország) 13 pont, ... 5. Tenke Tibor, Bendicsek József (Magyarország) 31 pont, 6. Gereben Gábor, Kövesdi Zsolt (Magyarország) 43 pont. A többi nyolc magyar páros - a Haranghy Csaba, Komm András, a Kátai Péter, Názer Csaba, a Forintos Róbert, Horváth István, a Koltay Gusztáv, Rényi Péter, az Erdélyi Dániel, Szalontai Ábel, az Újhelyi András, Visy László, a Húsvéth Ferenc, Vass Bálint és az Erdélyi Sebestyén, Torjai Péter duó - a mezőny közepén, illetve a második felében tanyázik. FENYŐ Úszás Nagyatádi sikerek Harkány Sprint távokon rendeztek nemzetközi úszóviadalt a baranyai városban. A Nagyatádi Úszó Sportegyesület versenyzői remek eredményekkel készültek a hét végi fedett uszodával nem rendelkező klubok országos bajnokságára. A tizennyolc fős nagyatádi különítményben Stoff Dóra, Koncz Gábor és Orbán Zsolt érte el a legjobb helyezéseket. Eredmények: Leányok. 50 m hát: 1. Stoff Dóra, ...5. Varga Regina. 50 m mell: 1. Stoff Dóra, ...3. József Enikő, 6. Marton Boglárka. 50 m gyors: ...2. Stoff Dóra Fiúk, 50 m hát: ...3. Korosa Péter, 4. Koncz Gábor. 50 m mell: ...2. Koncz Gábor, ...4. Békési Kornél ...6. József Ádám. 50 m pillangó: ...2. Orbán Zsolt, ...4. Horváth Gergő, 5. Békési Koméi (1983), 5. Orbán Csaba (1987), 6. Tóth Kornél 50 m gyors: ...2. Koncz Gábor, 3. Orbán Csaba 4x50 m vegyesváltó: ...3. Nagyatádi Úszó Sportegyesület (Békési Kornél, Orbán Zsolt, Békési Dávid, Korosa Péter). Stoff Dóra ❖❖❖ Eddigi legnagyobb szabású úszóeseményére készül az 1997. augusztus 25-én alakult Nagyatádi Úszó Sportegyesület. A mára 200 fős taglétszámú somogyi klub a városi strand 50 méteres nyüt medencéjében rendezheti meg az V. Fedett uszodával nem rendelkező egyesületek országos bajnokságát. A viadalra eddig tíz klub 212 versenyzője adta le nevezését. A NUSE színeit összesen 26 úszó képviseli majd. Az egyesület sportolói szeretnék hazai bajnoki címmel Nagyatádot. A kétnapos erőpróbán négy korcsoportban hirdetnek eredményt. A verseny ideje alatt (szeptember 9-10.) a városi strand terüle- tére ingyenes a belépés, kun zoltán _____________________Labdarúgó Magyar Kupa ____________________ P ontvesztés az utolsó percben Kaposvári Rákóczi FC-Zalaegerszegi TE FC 1-1 (1-0) Kaposvár A labdarúgó Magyar Kupa utolsó csoportmérkőzésének tétje a Rákóczi számára a továbbjutás volt. A kaposváriaknak egy pontra volt szüksége, hogy folytathassák e kupasorozatot. Ám a végén éppen emiatt az egy pont miatt bosz- szankodtak a szurkolók. A Rákóczi nagy elánnal kezdte a j mérkőzést és ez gyors eredményt hozott. A 3. percben formás hazai akció futott a pályán. Tamás labdáját Bruncvig bombázta kapura, de a lövést Bárdi bravúrral kiütötte éppen Marcsek elé, aki hat méterről a hálóba lőtt. 1-0. Ezután az egyébként jól védő Házi teremtett magának meleg perceket, kétszer is rosszul rúgta ki a labdát, s ezek egyikéből csaknem egyenlítettek az egerszegiek. Kiegyenlített volt a játék majd Házi helyrehozta előző hibáit, amikor Szabó II. bal alsó sar- kos lövését remekül hárította. Kiegyensúlyozott mezőnyjátékkal ért véget a félidő. Szünet után a vendégek két cserét is eszközöltek, s fel is I gyorsult a játék. A Rákóczinak sikerült felvennie ezt a ritmust és az idő teltével is megőrizte magabiztosságát, amit főként a jól záró védelmének és a sokat mozgó középpályásainak köszönhetett. A 67. percben a helyét sokat változtató Marcsek teremtett jó helyzetet, beadásáról Jéger hajszállal maradt le a kapu torkában. Az idő fogytával már a hazaiak főként arra ügyeltek, hogy j minél többet birtokolják a labdát, ezt taktikusan jól is csinálták, ám a [ 91. percben egykori társukat, Waltnert szabadon hagyták a jobboldalon, aki elviharzott és átadását a fedezetlenül álló Balázs a kimozduló Házi mellett a kapuba vágta. 1-1. Egy változatos jóiramú mérkőzésen született a döntetlen, ám a jáígy játszottak Kaposvár, 600 néző. Vezette: Kiss B. (Ákos, Szabó Miklós becsúszva szereli zalaegerszegi ellenfelét Berkes) Rákóczi FC: Házi - Deme - ke: Nagyon tetszett a Rákóczi ag- Novák, Barna - Tamás, Erdei, resszív játéka, s örülök, hogy ez a Bruncvig, Nagypál, Szabó M. - döntetlen egy nagyon sportszerű j Rajczi, Marcsek. Edző: Bőzsöny Já- mérkőzésen született. nos. Lang József, a ZTE igazgatója: El ZTE: Bárdi - Róza - Filó, Csóka - kell ismernem, hogy ma jobb volt a Kocsárdi, Szőke, Szabó n. Zs., Ba- Kaposvár, megérdemelte volna a log, Róth - Szabó Cs., Waltner. győzelmet. _________jutási Róbert E dző: Glázer Róbert. ték képe és a helyzetek alapján a Rákóczi közelebb állt a győzelemhez. Időnként érett játékot nyújtott a hazai csapat, szinte elmosta a különbséget a két felső osztály között, ám egy figyelmetlenség a csoportelsőség elvesztésébe került. Csere: Szőke helyett Cupik (46. p.), Róth helyett Bencze (46. p.), Rajczi helyett Jéger (58. p.), Szabó Cs. helyett Balázs (61. p.), Barna helyett Tóth B. (63. p.), Erdei helyett Lassú (74. p.). Sárga lap: Róza (42. p.). Jók: Novák, Bmncvig, Nagypál, Marcsek, illetve Bárdi, Róza, Kocsárdi, Waltner. Bőzsöny János: Célunkat, a továbbjutást elértük, sajnálom, hogy az utolsó percben elúszott a mér- kőzés-és csoportgyőzelmünk. Glázer Róbert: Egy jól játszó Rákóczitól szereztünk pontot, s tartottuk meg első helyünket, úgy, hogy igazán nem is játszottunk jól. Műdig József, a SLASZ JB elnöA15. csoport végeredménye: 1. Zalaegerszegi TE 3 2 1-5-27 2. K. Rákóczi FC 3 12-6-55 3. Örkény SE 3 1-25-73 4. Tatai HAC 3-121-31 A csoport másik mérkőzésén: Örkény SE-Tatai HAC 1-0 (0-0) A 7. csoport végeredménye: 1. Marcali FC 3 2-16-36 2. Bonyhád FC 3 2-14-26 3. Nagykanizsai FC 3 1114-44 4. Akasztó 3-122-71 A csoport másik mérkőzésén: Akasztó-Bonyhád FC 0-2 (0-2) A Siófok is tovább lépett Balatonfüred SC-Siófok FC 1-3 Balatonfüred Pontosan két góllal kellett nyernie ahhoz a Siófok FC csapatának Balatonfüreden, hogy csoportelsőként biztosítsa helyét a Magyar Kupa legjobb 32 csapata között. Némi meglepetésre végig az alacsonyabb osztályban szereplő Balatonfüred játszott mezőnyfölényben, mégis a kapu előtt hatá- | rozottabb, a helyzeteit jobban kihasználó siófoki csapat szerezte a gólokat. A vendég Balaton-parti együttesnek - amelyből ezúttal négy meghatározó játékos is (Csernyánszki, Szabó J„ Vojtekovszki és Sallai) hiányzott - pontosan két góllal kellett nyernie ahhoz, hogy csoportelsőként biztosítsa a továbbjutását. így játszottak Balatonfüred, 150 néző. V.: Ember (Kispál, Ring). Balatonfüred SC: Bertalan - Bognár, Gránicz, Karsai - Szálai, Pap (Dömötör), Magócs, Szőke, Bényi - Majer, Szűcs (Varga N.). Edző: Steierlein István. Siófok FC: Pikács - Hungler, (1-3) Hosnyánszky, Boda - Soós, Szilágyi, Szabó A. (Varga E.), Grósz, Dűli (Tóth Cs.) - Lendvai, Havrán (Földes L). Edző: Strausz László. Gólszerzők: Majer, illetve Havrán 2, Soós. Jók: Magócs, Szőke, illetve Pikács, Hosnyánszky, Havrán. ■ * 1 A11. csoport végeredménye: 1. Siófok FC 2 1-14-33 2. Győri Dózsa 2 1-15-53 3. Balatonfüred SC 2 1-15-63 A Győri Dózsa csapata szabadnapos volt. Labdarúgó NB i Kitömték a Ferencvárost Dunaferr SE-Ferencváros 5-2 (2-0) Dunaújváros, 8000 néző. V.: Ábrahám. Tegnap délután pótolták a második fordulóból elhalasztott Dunaferr SE-Ferencváros mérkőzést, amelyen a bajnoki címvédő dunaújvárosi gárda kitömte a nagy múltú fővárosi zöld-fehér együttest. A Dunaferr fölényes győzelmével a tabella élére ugrott. Gólszerzők: Tököli 2 (a 36. percben és az 57. percben), Lengyel 2 (a 39. percben és a 83. percben), Zavadszky (a 80. percben), illetve Cmomarkovic (a 78. percben), Tóth (a 91. percben). ■ Az „A” csoport állása: 1. Dunaferr SE 2. Győri ETO FC 3. Tatabánya FC 4. Sopron SC 5. Kispest-Honvéd 6. Ferencváros 7. Haladás VFC 8. Nyíregyháza 6 4 2 - 16- 5 14 6 4 - 2 11- 8 12 6 3 2 1 10- 7 11 6 3 - 3 8- 9 9 6 14 1 8-7 7 6 2 13 11-12 7 6 114 5-14 4 6 1-5 3-10 3 A „B” csoport állása: 1. MTK FC 2. Újpest FC 3. Videoton FC 4. Vasas DH 5. Debreceni VSC 6. Zalaegerszegi TE 7. Nagykanizsai FC 8. Pécsi MFC 6 4 2 - 13- 2 14 6 4 1 1 22- 8 13 6 3 12 11-10 10 6 2 3 1 8- 6 9 6 3-3 12-11 9 6 1 3 2 5-12 6 6 114 5-16 4 6-15 3-14 1 Teke NB III Kaposvári Fáklya SK- Siófoki Balaton TK 6:2 (2391:2215) Magabiztos győzelmet aratott a somogyi találkozón a tavaly még NB II-ben szerepelt Kaposvári Fáklya SK csapata a Siófoki Balaton TK együttese ellen. A pontszerzők: Tóth J. I. 429 fa, Bodor 425 fa, Tóth J. II. 410 fa, Domoszlai 401 fa, illetve Komáro- mi 387 fa, Sárkány 387 fa. f. g. Asztalitenisz NB Ili Zselic SC II.-Hévíz II. 4:14 A rutinos vendégcsapat ellen nem volt esélye az újoncokból álló fiatal kaposvári csapatnak. A hazai győztesek: Mederecz- ki L. (2), Okos, Medereczki Z. A férfi asztalitenisz NB II-ben szereplő Zselic SC csütörtökön a Kaposplast-csarnokban, 17 órakor játssza bajnoki mérkőzését a Pécs ellen. k. z. Kosárlabda NB I „A” csoport - férfiak Az élmezőny a cél Kaposvár Sajtótájékoztató keretében hivatalosan is bemutatták tegnap a városi sportcsarnokban a Klíma-Vili Purina Kaposvári KK NB I „A” csoportos férfi kosárlabda-csapatának tagjait és vezetőedzőjét. Régi-új arcokat köszönthettünk tegnap a sportcsarnok tanácstermében. Mint arról már több alkalommal hírt adtunk, visszatért a somogyi megyeszékhelyre Filipovics Gordan, Simon Balázs és Varga Roland is. Mellettük a válogatott Gémes Levente Székes- ehérvárról, Szőke Balázs Dom- tóvárról, a jugoszláv Sztojan Itkovics pedig Szolnokról érkezett. A csapat második külföldi kesárlabdázója, a bosnyák-török állampolgár Emir Halimics, aki a Boszna Szarajevó mezét cserélte a kaposváriakéra. Az elmúlt évad együtteséből a csapatkapitány Bencze Tamás és Ágfalvi Mihály maradt a Klíma-Vili Purina KKK tagja. A tizedik ember egy amerikai kosárlabdázó lesz, akit minél előbb szeretne leigazolni a klub. A gárda szakmai irányítását a legutóbb Szombathelyen tevékenykedő Földi Sándor vette át, az ifjúságiakat Monok Tibor edzi. A felnőtt együttes felé megfogalmazott célkitűzést Kása Sándor, klubelnök ismertette: - A csapat az első négy hely valamelyikén kell hogy zárja a 2000/2001-es bajnoki szezont. Ez a keret erre minden tekintetben alkalmas. A játékosok egyenként is bemutatkoztak, majd Földi Sándor elégedetten számolt be eddigi tapasztalatairól. A vezetőedző szerint motivált, harcos együttes jött össze Kaposváron. Az eddig lejátszott előkészületi összecsapásokon megfelelő akarással és küzdeni tudással léptek pályára Filipovicsék. Természetesen koránt sem kifogástalan a csapat formája, de a kimerítő felkészülési időszakban ez szokásosnak mondható. A hibák kijavítására még van idő, hiszen a bajnoki pontvadászat csak szeptember 30-án, a Nyíregyházi KE elleni összecsapással kezdődik. A klub három féle bérletet bocsát ki a hazai találkozókra, melyek Nagy Imre technikai vezetőnél vásárolhatók meg a hét végétől. A közönség előtt pénteken este 19 órakor mutatkozik be a kaposvári csapat. A Festéktárs-V&H Autócenter kupán az első ellenfél a paksi Atomerőmű SE lesz. KUN ZOLTÁN Tegnap bemutatkoztak a Klíma Vili Purina Kaposvári KK kosárcsapatának új szerzeményei FOTÓ: LANG RÓBERT