Somogyi Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-06 / 209. szám

4. oldal - Somogyi Hírlap MEGYEI 2000. Szeptember 6., Szerda U KORKÉP __________Hírek__________ C IVILEKRŐL. Budapesten az angyalföldi József Attila Műve­lődési Központban Párbeszéd a civil együttműködésért címmel rendeztek konferenciát. A ta­nácskozásnak somogyi résztve­vői is voltak. Dr. Gyenesei Ist­ván, a megyei közgyűlés és a Somogyért Egyesület elnöke Mit jelent a harmadik oldal cím­mel tartott előadást. Azt hang­súlyozta: politikai kötődéseik miatt illúzió a civil szervezetek közötti szövetség létrehozása; a parlamentben a jelenlegi hely­zetben kell megteremteni az ér­dekérvényesítés közvetlen fel­tételeit. (Is) ALUMÍNIUMTOLVAJ. Három­millió forintos kárt okozott az az ismeretlen elkövető, aki egy kis- korpádi ipartelep raktárából alu­míniumot lopott el. A kaposvá­ri rendőrkapitányság nyomoz az ügyben. (Is) DÖNTÖTTEK. A csokonyavi- sontai Termálfürdő Kft tegnap tartotta taggyűlését. Döntöttek a fedett medence tetőszerkeze- nntének cseréjéről, amelyet ok­tóberben hajtanak végre, vala­mint kicserélik a légelszívó be­rendezéseket is. Állást foglaltak a műszaki ellenőrzést végző személy kilétét illetően is, kivi­telezőt pedig 10 napon belül vá­lasztanak. (sv) SEGÉDLELKÉSZ. Deák Lász­ló, a budapesti Hittudományi Egyetem végzőse lett a kaposvá­ri evangélikus gyülekezet segéd­lelkésze. A fiatal segédlelkész Szemerei János esperes mellett látja el a hívek pasztorációját, és a gyerekek hitoktatásában vesz részt, de átmeneüleg az ecsenyi gyülekezetben is helyettesít, míg a faluban nem iktatják be az új lelkészt. (Is)______________■ Munkacsúcs az ültetvényeken Leszedték a borvidék szőlőtermésének leg­alább a negyven százalékát. Jó az idei évjá­rat: a termés mennyisége és minősége is ki­váló. Az időjárás nagyon kegyes volt a szőlő- termesztőkhöz. Dél-balatoni borvidék Pálfi László balatonboglári hegybíró az elmúlt évtizedekre visszagondolva sem emlékszik arra, mikor volt ilyen korai szüret mint idén. Két hét­tel előbbre tartanak a szőlők szedésében, javá­ban szüretelik a chardonnayt, az oportót és a zweigeltet. A jövő héten kerül sorra a királyle­ányka, a zöldveltelini és a sauvignon blanc. Vár­hatóan szeptember végén, október első napjá­ban befejezik a késő érésű fajták szüretelését is. Az időjárásra nem panaszkodhatnak a gaz­dák, az elmúlt napok csendes esői és az enyhü­lés jót tett a késői fajtáknak, mert nem aszalód- tak tovább a szemek. A hosszú nyári kánikulát pedig a szőlők sínylették meg legkevésbé, mert mélyebben lehúzódó gyökerükkel megtalálták a nedvességet. Tehát nemcsak a termés mennyi­sége, hanem a minősége is kiváló, megegyezik a szakemberek előzetes becsléseivel. Fajtától füg­gően 1-2 fokkal jobb a cukorfok a tava­lyiaknál. Ezekben a napokban szinte minden­ki kint van az ültetvényeken. Többnyire Minden fürtre van vevő Hétfőn fejezték be az ártárgyalásokat a hegyközségek és a nagy felvásárlók. A borvidék minden szőlőfürtjére van ve- kalákában szedik a szőlőt, családi, bará vő. Átlagosan 10-25 százalékkal kapnak több pénzt a gaz- ti szívességeket viszonozva. A szomszé- dák mint az előző szüretkor. A legtöbbet a sauvignon dós községekben verbuválódott szürete blanc, a chardonnay és a cabernet sauvignon ér a felvá- lő csapatokat is egyre többen fogadják sárlóknál. Idén a fehér borszőlőket jobb áron veszik át, ta- fel, mert megéri rájuk bízni az őszi valy ezeknek a fajtáknak igen nyomott volt az ára. munkát. _________________________o.» E llenőrizhetőbb társasházak A jövő évi személyi jövede­lemadó törvény módosítás- tervezete szerint más mó­don kell ezentúl a társashá­zak jövedelmét bevallani. A rendelkezés nem tartalmaz új adót, csupán egyszerűbb, ellenőrizhetőbb adófizetést tesz lehetővé. Kaposváron egyre jellemzőbb, hogy az emeletes házak tövében boltra, irodára bukkanhatunk. Azoknak a társasházaknak, ame­lyek bérbe adható helyiségeket alakítottak ki, ezentúl is 20 szá­zalék forrásadót kötelesek fizetni az államnak a bérleti összeg után. Amennyiben cég veszi igénybe a bérleményt, úgy a tár­sasháznak a befizetett adóval csökkentett bérleti díjat adja át, az adót pedig befizeti a hatóságnak. Ha vi­szont magánszemély veszi ki a helyiséget, a házat adóalannyá nyil­vánítják, és az épület tulajdonosai kötelesek a bérlet egyötödét el­juttatni az adóhivatal­hoz. Az adót a bevétel alapján kell fizetni, te­hát, ha a telefonszámlát a bérlő kiegyenlíti a ház felé, a tulajdo­nosok ennek 20 százalékát is be kell fizessék. Jelenleg az adóha­tóság nem tudja pontosan nyo­mon követni, mely társasház mennyi bérleti díjat kap. A jövő­ben azonban minden ilyen épü­letet adóalannyá nyilvánítanak, így nem lesz többé kikerülhető az adófizetés. Az eddig becsüle­tes házak csupán több bürokráciát lesznek kénytelenek elviselni.- Az ilyen épületek alatt irodai, kereskedel­mi és szolgáltatói tevé­kenységeket is végez­nek - mondta el Bogó József a Somogy Me­gyei Lakásszövetkeze­tek elnöke. - A ház be­vételét ritkán osztják fel, ilyenkor természetesen személyi jövede­lemadót kell fizetni az összeg után. Jellemzőbb azonban, hogy a pénzt inkább visszaforgatják, azaz a közös költségként az üze­meltetést és a felújítást könnyítik meg. Véleményem szerint ebben az esetben célszerű lenne adó­mentessé tenni a bérleti díjat. STRASSZER Pénzvilág a művészetért Kiállítással ünnepelt a Bank Austria Creditanstalt Keszthelyiné Polgár Mária és a festőművész, Bér Rudino (középen) fotós lang Róbert Tíz éve működik Magyaror­szágon a Bank Austria Creditanstalt Rt. A kerek év­fordulót minden nagyobb ki- rendeltségén egy kiállítással ünnepük. Tegnap Kaposvár­ra érkeztek a festmények. A Bank Austria igazából nem tíz éve érkezett Magyarországra. A bankot Ausztriában 1855-ben alapították, és 1857-ben már ha­zánkban is megtelepedett. A mo­narchia felbomlásáig komoly há­lózatot épített ki, majd visszavo­nult. 1934-ben jelent meg újra, egészen 1947-ig jelen volt a ma­gyar pénzpiacon. Legújabban pe­dig 1990-ben telepedett meg és mára a négy százalékos piaci ré­szesedésével a 7-8. helyen áll a hazai bankok között. Keszthelyiné Polgár Mária fiók­igazgató köszöntőjében azonban elmondta: ezen változtatni sze­retnének és természetesen előre kívánnak lépni. Éne minden esé­lyük meg is van, hiszen 26 fiók­ból álló hálózatuk, 300 milliárd forintot meghaladó mérleg­főösszegük és folyamatos fejlesz­téseik egyre több ügyfél bizalmát nyerik el. A pénz mellett azonban más fontos dolgok is vannak a világ­ban. Például a művészet. Mint a fiókigazgató elmondta, ezért is gondolták úgy, hogy egy fiatal festőművész kiállításával teszik emlékezetessé ünnepüket szerte az országban. Bér Rudino fest­ményeit két hónapon át tekinthe­tik meg az érdeklődők a bank ka- posvári fiókjában. __________v.o. P ÁLYÁZAT A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter megbízásából a Miniszterelnöki Hivatal Közigazgatás- és Területpolitikai Államtitkára a területfejlesztési önkormányzati társulások működéséhez kapcsolódó költségvetési hozzájárulásról szóló 61/2000. (V.3.) Korm. rendelet (továbbiakban: R.) 6, §-a alapján pályázatot ír ki az önkormányzati területfejlesztési társulások működési feltételeinek javítása érdekében felhasználható támogatásra A támogatás célja, hogy elősegítse a területfejlesztési önkormányzati társulások működé­sét, döntéseik szakszerű megalapozását, végrehajtását, lehetőséget biztosítson az ehhez szükséges szakmai kapacitás megteremtésére. Ennek megfelelőenaz e pályázat útján elnyerttámogatásatársulástestülete határozatainak, állásfoglalásainak szakmai előkészítésével, azok végrehajtásának szervezésével, a kistér­ségi fejlesztési koncepciók, programok, projektek előkészítésével és megvalósításával, ezek pénzügyi fedezetének előteremtésével kapcsolatban, különösen a kistérség-fejlesz­tési megbízottak munkájához szükséges feltételek (elhelyezés, irodai és informatikai segédeszközök) biztosítása érdekében használható fel. Pályázatot jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati területfejlesztési társulás nyújt­hat be. Pályázatot több, egészben vagy részben azonos statisztikai kistérség területért működő társulás együttesen is benyújthat, azonban ez esetben is valamennyi társulásnak jogi személyiséggel kell rendelkezni. A pályázathoz mellékelni kell- a társulás fontosabb adatait, (név, székhely, jogi személyként bejegyzés időpontja, a jogi személyiség formája, számlaszáma és a számlát vezető pénzintézet megjelölése, a társulás tagjainak felsorolása),- a pályázat benyújtására vonatkozó társulási döntés egy példányát,- a társulás eddigi tevékenységének rövid ismertetését (előkészített, megvalósítás alatt álló koncepció, program, projekt vázlatos ismertetése),- a jogi személyként történt bejegyzést tanúsító okirat számát, a bejegyzést végző szerv megnevezését és az okirat másolatát,- nyilatkozatot arról, hogy a társulás foglalkoztat-e olyan természetes vagy jogi személyt, aki/amely a kistérség-fejlesztési megbízott feladataihoz hasonló tevékenységet végez, továbbá, hogy miként biztosítja e tevékenység ellátásának feltételeit,- nyilatkozatot arjól, hogy a társulás más, azonos statisztikai kistérségben működő társulással közösen kívánja-e felhasználni a támogatást,- a pályázattal elnyerni kívánt támogatás összegét,- a pályázattal elnyerni kívánt összeg felhasználására vonatkozó részletes elképzelést. A pályázat benyújtásának határideje: 2000. szeptember 20., 14.00 óra A pályázatot a Miniszterelnöki Hivatal Közigazgatás-és Területpolitikai Államtitkárának címezve, a társulás(ok) működési területe szerinti Somogy Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjéhez lehet benyújtani. A pályázatot a társulás elnöke vagy megbízottja nyújthatja be. A pályázatot a Miniszterelnöki Hivatal Közigazgatás- és Területpolitikai Államtitkára által felkért bizottság bírálja el. A pályázatok elbírálásának határideje: 2000. szeptember 30. A pályázat elbírálásának eredményéről a közigazgatási hivatal vezetője - a pályázat visszaküldésével egyidejűleg - a társulás elnökének címzetten írásban értesíti a pályázó társulást. A támogatás folyósításával, jogszabályban és a pályázati kiírásban meghatározott célra történő felhasználásával, annak elszámolásával kapcsolatban a támogatásban részesülő társulás a Miniszterelnöki Hivatallal köt szerződést. Dr. Mikes Éva politikai államtitkár Miniszterelnöki Hivatal Közigazgatás- és 214671 Területpolitikai Államtitkárság Kiadó nyaralókat keresünk a jövő nyárra a Balaton déli pariján üdülővendégek részére. (Színes katalógus, kedvező szerződési feltételek, kiterjedt irodahálózat a déli parton) Touristic Service 8630 Balatonboglár, Kodály Z. u. 1. Titel.: (85) 350-495, (85) 353-072, (85) 350-004, (85) 352-986 Kézíráselemzése alapján elkészítjük teljes személyiségképét, tanácsot adunk, pályaválasztási és magánéleti gondjaiban. Vállaljuk pályaalkalmassági jellemzés készítését, munkáltatók, iskolák részére is. Írás-Karakter-Életviteli Tanácsadó Kkt Tel.: 82/417-766, 06-20/323-8678, 06-30/267-0488 (21451 A MTESZ Somogy Megyei Szervezete ANGOL, NÉMET ALAPFOKÚ NYELVVIZSGA ELŐKÉSZÍTŐ EURÓPAI ÜZLETI ASSZISZTENS SZEMÉLY-ÉS VAGYONŐR tanfolyamot indít Jelentkezni: MTESZ Somogy Megyei Szervezet Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 1/c. Tel. .82/316-244 (21297) A MTESZ Somogy Megyei Szervezete ÉLELMEZÉSVEZETŐ szakképesítést nyújtó tanfolyamot indít Jelentkezni lehet: MTESZ Somogy Megyei Szervezete, Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 1/c Tel.: 82/316-244 (21295) KÖGkAZ Középdunántúli Gázszolgáltató Részvénytársaság Értesítjük Tisztelt Gázfogyasztóinkat, hogy vezeték javítási és karbantartási munkálatok miatt 2000. szeptember 20-án (szerdán) 12.00-18.00 óráig az alábbi településeken gázszünetet tartunk: Balatonendréd, Balatonföldvár, Balatonöszöd, Balatonszárszó, Kötcse, Kőröshegy, Nagycsepely, Siófok, Szántód, Szólód, Teleki, Zamárdi. A gázszünet miatt kérjük Fogyasztóink szíves megértését! KÖGÁZ Rt Kaposvári Régió (21403) Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Somogy Megyei Egészségbiztosítási Pénztára pályázatot hirdet az alábbi munkakörökben: • Orvosszakmai Ellenőrzési Osztályra 1 fő ELLENŐRZŐ FŐORVOSI munkakör, • Gyógyszerügyi, Gyógyászati Segédeszköz és Gyógyfürdő Osztályra 1 fő ELLENŐRZŐ GYÓGYSZERÉSZ munkakör betöltésére. Bérezés a hatályos Ktv. szerint. Pályázat benyújtásának helye: Országos Egészségbiztosítási Pénztár Somogy Megyei Egészségbiztosítási Pénztára 7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 28. Pf. 350 Pályázati határidő: 2000. szeptember 15. Az állások betöltésének határideje: 2000. október 1. Az állások betöltésével kapcsolatban bővebb felvilágosítást az Orvosszakmai I Ellenőrzési Osztályon, illetve a Gyógyszerügyi, Gyógyászati Segédeszköz és Gyógyfürdő Osztályon kérhető. Értesítem Somogy polgárait, hogy Somogy Megye Közgyűlése 2000. szeptember 12-én (kedden) 9.00 órakor tartja soros ülését a Megyeháza nagytermében (7400 Kaposvár, Csokonai u. 3.) A közgyűlés fő napirendi pontjai: együttműködési megállapodás aláírása Dombóvár várossal, Somogy megye közbiztonságának helyzete, a 2001. évre benyújtandó céltámogatási koncepció megtárgyalása. Az előterjesztések megtekinthetők a Szervezési és Jogi Főosztályon, valamint a megyei-városi könyvtárban. A megyei közgyűlésen szeretettel várjuk az érdeklődő polgárokat. Dr. Gyenesei István Somogy Megye Közgyűlésének Elnöke

Next

/
Oldalképek
Tartalom