Somogyi Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-06 / 209. szám

XI. Évfolyam, 209 Szám. Ára: 46 ft, Előfizetve: 35 ft KÖZÉLETI NAPILAP 2000. Szeptember 6., Szerda SOMOGYI TÁJAK Hetvenen túl, egyedül a présházban 6. oldal KRÓNIKA Megérkeztek a gólyák 12. oldal Hírek SOMOGYSZOB. Hetedszerre sem sikerült alpolgármestert vá­lasztani Somogyszobon. A kép­viselő-testület ezúttal négy igen és hat nem szavazattal utasította el a polgármester jelöltjét, az al­polgármester státuszhoz pedig a tíz tagú testület legalább hat tá­mogató szavazatára volna szük­ség. Somogyszobon váratlan ha­láleset miatt üresedett meg az alpolgármesteri szék több, mint fél éve, és mulasztásos törvény- sértés, ha nem állítanak újat he­lyére. (bm) NAGYBAJOM. Megkapta a mű­ködési engedélyt a Talentum * Művészeti Iskola, hogy a nagy­bajomi általános iskolában is beindítsa a képzést. A művésze­ti iskolába több mint száz gye-, rek iratkozott be, és a vizuális nevelés mellett különböző mű­helytechnikai oktatás is folyik, így egyebek mellett korongozni is megtanulnak a diákok. (Is) PATOSFA. Háromszor is betör­tek a patosfai polgármesteri hiva­talba az elmúlt másfél évben. Az önkormányzat most egy riasztót szereltetett fel, hogy távol tartsa a tolvajokat. Az önkormányzat egyébként az épületeit is rendbe tetette; a közelmúltban végeztek a belső festéssel. (Is) BALATON. A Balatonnál nyara­lók idén nem panaszkodhattak az időjárásra - feltéve, hogy jú­niusban, vagy augusztusban töltötték itt a szabadságukat. Dr. Bartha Imre, a siófoki ob­szervatórium vezetőjének érté­keléséből kiderül: forró volt a június és az augusztus is, a júli­us viszont nem kedvezett a nyaralóknak, mert gyakran fújt a szél, ekkor kétszer annyi első, vagy másodfokú viharjelzést kellett kiadnunk, mint máskor. Huszonnyolc napon fújt negy­ven kilométeres, vagy annál erősebb szél ebben a hónap­ban. A nyári viharjelzéseink egyébként kilencven százalék- ban beváltak, (ca) __________■ S zámháború az almáskertekben Háború van az almásokban. Számháború. A felvásárlók, a feldolgozók és a termesz­tők egyaránt osztanak-szo- roznak. Amennyiben ugyan­is 22 forintért vennék a kon­zervgyárak az almát 3,60 forint állami támogatást kapnának és az almások is jól járnának. De ha mondjuk 15 forintért veszik, a feldol­gozók járnak jobban, hiszen a hét forint nyereség duplája a 3 forint hatvan fillérnek. Megyei körkép A kiskorpádi felvásárló 14 fo­rintot fizet az alma kilójáért. A Somogyi Hírlap érdeklődésére elmondta: elege van már az al­mából. A feldolgozók minden nap mást ígérnek, de felveszik velük a versenyt a szaktárca il­letékesei is. Mármint ígérgetés­ben. A gazdák azonban vele veszekednek. Az indulatok ért­hetőek: felét fizetik idén a gyü­mölcsért, mint tayaly. A hétvégén még a szokásos­nál is nagyobb volt a feszült­ség. A Pannon Obst ugyanis 20 forintot ígért a termésért, de csak 13 forint 50 fillért tudott fizetni. A felvásárlási árat ugyanis a feldolgozók igénye A léalma idén sok fejtörést okoz a gazdáknak és a felvásárlóknak fotó: kovács tibor és pénztárcája szabja meg. Ez pedig egységesen alacsony. Minden érintett ár- kartellről beszél, a gyanú azonban kevés.- A megoldás szerintem az lenne, ha nem a feldolgozót támogatná az állam, hanem a ter­melőt, mondjuk az Apeh-en keresztül - mond­ta Pirka László, a Pannon Obst első embere. - Nekem is van betakarításra váró almám, érzem Olcsó, de javít A világ legnagyobb almáskertjei Spanyolor­szágban, Kínában és Argentínában vannak. Hatalmas mennyiségben terem a gyümölcs, így természetesen a legnagyobb részéből ott is almaié készül. Hogy ott mennyit fizetnek a feldolgozók a léalmáért azt nem tudni, az azonban biztos: mindhárom országban ma­gyar almasűritményt vásárolnak, hogy az ja­vítsa a minőséget. Ez a süritmény 15 forintos magyar almából készül... én a bőrömön is hogy ez az ár kevés. Az idén nem ipari méretekben 14 forintért lehetett elő­állítani az almát. Ez azt jelenti, hogy egy forin­tért dolgoztunk. A szakemberek azt javasolják, aki megteheti tartsa a fán a termést. Ilyenkor még hízik a gyümölcs és azzal számolnak, hogy az ára is. A Pannon Obst azt ígéri: már mától 22 forintot fizet a mosolygósért és ez lehet még több is. A legnagyobb ültetvények tulajdonosai azonban nem tudnak várni, ha nem kezdik meg a szüre­tet azért vesztenek pénzt, mert nem végeznek időre, ha meg elkezdik, azért. Az, hogy idén miért csak ennyiért lehet eladni az almát nem lehet tudni. Talán a szárazság és az alacso­nyabb minőség, talán amiatt, hogy több van idén belőle, mint tavaly. Az azonban biztos csak eladni lehet olcsóbban, mint tavaly ilyen­kor. Megvenni csak jóval többért mint egy év­vel ezelőtt. FÁBOS ERIKA t Véget értek az ágyszámcsaták Somogy újabb 131 kórházi ágyat épít le 5 kórházában és 45-öt kér vissza Gógl Árpád­tól egy korábbi miniszteri ígéretére hivatkozva. így döntöttek a szakértők tegnap a kaposvári megyeházán. A megoldást kereső álláspont dia­dalmaskodott tegnap, amikor a több fordulós megbeszélés után csökkentették a kórházi ágyszá­mot a kötelezően előírt 131-gyel - mondta Damásdi Miklós, a megyei közgyűlés alelnöke. 1996-ban született az a törvény, amelynek eredményeképpen So­mogybán tegnapig 2440 kórházi ágyat vontak ki forgalomból. Az el­húzódó ágyszámcsata végkifejle­tében már nem is emlékeztetett a korábbi összecsapásokra. Az intéz­mények vezetői kompromisszum­készségükről tettek tanúbizonysá­got, és elfogadták a megmásíthatat- lant: újabb 131 kórházi ágyat tol­nak ki a kórtermekből. Damásdi Miklós elmondta: a békés egyezség eredménye, hogy a kaposvári Kaposi Mór megyei kór­ház 30, Mosdós 38, Marcali 15, Na­gyatád 31, Siófok 17 kórházi ágyról mondott le a résztvevők előtt. A megbeszélésen, ahol ott voltak a tulajdonos önkormányzatok veze­tői, a kórházigazgatók, valamint az ÁNTSZ és az OEP képviselői is elhangzott: Gógl Árpád miniszter korábbi ígéreteire alapozva nyújt­sák be igényeiket új kórházi ágyak­ra, szám szerint 45-re.- A mosdósi kórház a leépíten­dő 38 ágyat „védett" kategóriából ajánlotta - mondta Damásdi Mik­lós. - Ezek a védett gyermek pul- monológiai aktív és rehabilitációs célokat szolgáló ágyak, amelyek országos és regionális betegellátást .szolgálnak, ezért ebből most 25-öt visszakérnek a kórház vezetői, hogy eleget tehessenek vállalt fel­adataiknak. 13 ágyat nem igényel­nek vissza, de ezek jelenleg még szakma védelem alatt állnak. Eze­ket akkor vonhatják ki a gyógyítás­ból, ha a miniszter nem biztosítja a további védelmet. Siófok ugyan csak 17 ágyat ajánlott fel, de ehe­lyett most húszat kéme, hogy kró­nikus osztályt hozzon létre. Nagy­atád 31 ágy leadását vállalta, de 20 ágyas kardiológiai rehabilitációs osztályt szerveznének, s ehhez kérik az ágyakat. A megyei köz­gyűlés alelnöke hangsúlyozta: az egyeztető fórum tudomásul vette a csökkentésről meghozott döntést, és az újonnan felmerült igényeket, s ezt közös álláspontként továbbít- ja a minisztériumba. lengyel ELBÚCSÚZTAK AZ OLIMPIKONOKTÓL. A megye vezetői tegnap búcsúztak el a sydneyi nyári olimpiai - és paralimpiai - játékokra ké­szülő somogyi sportolóktól. Dr. Gyenesei István, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, a Magyar Ohmpiai Bizottság alelnöke - felvételün­kön Kuti Kis Rita teniszezőnek ad át emléktárgyat - és dr. Spiegl Jó­zsef, a megyei közgyűlés alelnöke (korábban mindketten részt vettek már több olimpián is, mint a magyar csapat vezetői) tíz somogyi, il- letve Somogyból indult sportolótól búcsúzott el. fotó: lang Róbert Várható időjárás A Balaton vízhömérséklete: 17° ö derült napos * felhős ö párás ködös borult <£> zápor zivatar esős havas eső <0 hózápor <£> havazás Az időnként erősebben megnövekvő felhőzet mellett több órára kisüt a nap. A térségben csapadék kialakulására nem kell számítani. Hűvös lesz, és sokáig erős szél fúj. A legmagasabb nappali hőmérséklet több fokkal a sokévi átlag alatt marad. Közlekedésmeteorológia A mai napon fronthatásra már nem kell számítani, de az erős északi szél napközben csak lassan mérséklődik. Hungária Blztositó Rt. Siotour: kérők és Siotour-ügyben rendkívüli ülést tart holnap a megyei közgyűlés. Dr. Faludi Imre, a megyei közigazgatási hivatal vezetője- aki törvényességi kifogást tett az önkormányzati részvénycsomag eladásának módjáról - a Somogyi Hír­lappal azt közölte, hogy felesleges ösz- szehívni a közgyűlést, mert a törvény­telenségeket nem ennek a testületnek kell orvosolni. Kaposvár Dr. Faludi Imre egyelőre azt kifogásolja, hogy a jogi és pénzügyi bizottságnak nem volt fel­hatalmazása arra, hogy a pályázatban meg­szabott eredeti határidőt meghosszabbítsa. A megyei közgyűlés elnökének pedig arra nem volt felhatalmazása, hogy az önkormányzati részvénycsomaggal együtt eladja a kisebbségi tulajdonos 35,4 százalékos részesedését is. Mégpedig azért, mert így kiterjesztette az ajánlati kényszert a részvények közel 99 szá­zalékára. Az idő múlásával egyre több vita és nézetel­térés alakult ki a vásárlásra szerződött konzor­ciumi tagok között is. Antal László, az Interlines Kft ügyvezetője - a Somogyi Vállal­kozók Konzorciumának egyik tagja - a Somo­gyi Hírlappal közölte, hogy nyilatkozattételi joga egyedül neki van a konzorciumi tagok közül. Erre maguk a tagok hatalmazták fel. így tehát aki mégis megszólal - mint ahogy azt tet­te Murányi Ferenc -, csak magánvéleménynek tekinthető. Antal azért is jogosnak tartja ezt a megállapodást, mert a konzorcium valameny- nyi tagja nevében maga fizette be a 200 millió forintos bánatpénzt. A Siotourra jelenleg négyen pályáznak. A Somogyi Vállalkozók Konzorciumán kívül a Hunguest Rt, az OTP Vagyonkezelő- és Ingat­lan Kft és a Balaton Turisztikai Konzorcium. Damásdi Miklós, a megyei közgyűlés fideszes alelnöke arra hívta fel a Somogyi, Hírlap figyel­mét, hogy pártja érdeke: a Hunguest nyerjen, aki egyébként a legmagasabb ajánlatot tette: 279 százalékon kívánja a Siotour részvényeit megvásárolni. őrök X Mint azt már korábban megírtuk, a megyei önkormányzat még májusban úgy döntött: a közbeszerzési eljárás szabályait szem előtt tartva, szakmai befektetőnek eladja a Siotour Rt-ben levő 64,5 százalékos többségi tulajdon- részét. Erre pályázatot írtak ki. Az eredeti pá­lyázati határidő lejártakor az egyedüli pályázó, 180 százalékos ajánlatával a Somogy Megyei Vállalkozók Konzorciuma volt. Három befekte­tőcsoport bár befizette a 200 millió forintos bá­natpénzt, azért nem adta be pályázatát, mert - állítása szerint - nem jutott elégséges informá­cióhoz a Siotourról. Ekkor a megyei közgyűlés jogi és pénzügyi bizottsága úgy döntött: meg­hosszabbítja a pályázati határidőt, hogy a jelöl­tek kellő információhoz juthassanak. Dr. Faludi Imre, a megyei közigazgatási hivatal ve­zetője ezt követően tett törvényességi észrevé­telt a pénzügyi és jogi bizottságok együttes ülé­sének a pályázati határidőt meghosszabbító döntésével kapcsolatban. A hivatalvezető sze­rint a bizottságoknak nem volt joga a határidő meghosszabbítására, ezt csak a közgyűlés te­hette volna meg. (Folytatás a 3. oldalon) I

Next

/
Oldalképek
Tartalom